Fotó: MTI (szerk.)
Hirdetés

A főpolgármester Karácsony Gergely hozzá intézett nyílt levelére reagálva az MTI-nek azt mondta, hogy a „nemtelen módszereket” elítéli: a nyílt levél „meglepő, meg nem is”, különös tekintettel arra, hogy Karácsony Gergely „végighazudta” a kampányt és mindenről beszélt, csak arról nem, amiről kellett volna. Az érdemi kérdéseket „titkolózás, tapintatos hallgatás” övezte – tette hozzá.

Tarlós István azt mondta, Karácsony Gergely „most összehord hetet-havat”, kerületi polgármesterek állítólagos plakátrongálásait hánytorgatja fel neki, vitát reklamál, miközben ő már egyértelműen közölte az ellenzéki jelölttel, melyek a feltételei egy vitához.

„Soha nem mondtam, hogy ne legyen vita” – jelentette ki Tarlós István, hozzátéve, Karácsony Gergely két hete nem reagál arra, hogy lefolytasson „egy éles vitát” a szintén főpolgármester-jelölt Puzsér Róberttel, aki pedig vállalkozott erre. Teszi ezt, miközben zuglói teljesítménye „mérhetetlen” és mindig azt mondja, hogy Puzsér Róbertet figyelembe kell venni – jegyezte meg Tarlós István.

A főpolgármester kitért arra is, hogy az ellenzéki főpolgármester-jelölt „mindenféle bűncselekményeket emleget a Fidesznek célozva”. Miközben egyik nap azt mondja, hogy a Fideszben ki mindenkit akar börtönbe csukatni, másnap azt, hogy majd a Fidesszel nagyon jól együtt fog működni, majd harmadnap megint bűncselekményekkel gyanúsítja őket – közölte Tarlós István.

Azt mondta: Karácsony Gergely „össze-vissza hazudozott” patkányügyben, a zuglói parkolási szerződés ügyében és „hazudoznak a lehallgatási ügyben is”.

Ez utóbbi esetében, ahelyett, hogy egy hét alatt tisztáznák az ügyet, megneveznék a beszélgetőpartnert, hatósággal vizsgáltatnák meg a bizonyos felvételt, hol van megvágva, „életszerűtlen vádaskodásokba bocsátkoznak”, és minden nap mást mondanak.

„Ettől függetlenül nem a technika a lényeg, hanem a tartalom, amit Karácsony Gergely saját hangján kimondott. Ezek nagyon súlyos mondatok” – jelentette ki Tarlós István, hozzátéve, Karácsony Gergely a politikai szövetségeseit „egészen durván pocskondiázza, szidja, bűnözőnek nevezi”.

Azt mondta, Karácsony Gergely „belezavarodott” a lehallgatási botrányba is.

Tarlós István szólt arról is, „mindenki arról beszél” már legalább egy éve, hogy Tóth Csaba, a zuglói MSZP-szervezet elnöke fenyegeti Karácsony Gergelyt, és ő fél tőle. Ezt követően pedig vele fényképezkedik, összeölelkeznek. Mindeközben bűnvádi eljárást indítanak az ügyben nem fideszes képviselő feljelentés alapján – jegyezte meg Tarlós István.

A főpolgármester azt mondta: ugyanez a helyzet a XIV. kerületi parkolási szerződéssel, amelyet Karácsony Gergely bűncselekmények, piszkos alkunak, korrupciónak nevez. Ugyanakkor „lehajtott fejjel aláírja” a szerződést. Úgy fogalmazott: „Ő maga tisztakezű szerintem, de nyilván ott is megfélemlítették, valamiért feljelentés helyett (…) inkább aláírta a szerződést”.

Tarlós István „egészen nevetségesnek” nevezte, azt, amit Karácsony Gergely a nyílt levelében állít. Hangsúlyozta: ő teljesítményeket, előkészített és megvalósított projekteket, intézkedéseket sorol hetek óta. Karácsony Gergely ehelyett hallgat Zuglóról, „siránkozik, panaszkodik, titkolózik”. A főpolgármester úgy fogalmazott az ellenzéki kampány „egészen szánalmas”, „ilyen mellébeszélésekkel, örökös panaszkodásokkal” még nem találkozott.

Kitért arra is, hogy legalább négy rendezvényét zavarták meg, és a Bajcsy-Zsilinszky úton végig megrongálták a plakátjait, csak éppen ő nem ment be ‘„a televízióba siránkozni”.

A főpolgármester beszélt arról is, hogy napvilágot láttak „legalábbis gyanús” közvélemény-kutatások, a Medián Karácsony Gergely munkáltatója volt, és Hann Endre, a közvélemény-kutató intézet ügyvezető igazgatója „ott van (Karácsony Gergely) tanácsadói között”.

Tarlós István végül kijelentette: „ez a nyílt levél rimánkodás, hogy engem mindig bántanak, mindig félrevezetnek. Sajnáljatok meg és szavazzatok rám.” Ilyen módszerekhez nem hajlandó folyamodni – mondta a főpolgármester.

Karácsony Gergely a Tarlós Istvánnak címzett, az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelében azt írta, hogy tovább bővült azon témák sora, amelyeket nyilvános vita keretei között kellene megbeszélniük.

„Az Ön érdekében folytatott választási kampányt hányingerkampánnyá zülleszti pártja, a Fidesz. Ön pedig cinkos hallgatással, képmutató értetlenséggel veszi tudomásul, hogy bűncselekmények sorozatát követik el az Ön támogatói” – közölte Karácsony Gergely. Azt írta: bűncselekény ellenzéki párt elnökségi ülését lehallgatni; jelöltjét megfigyelni, hazug plakátokat közpénz felhasználásával terjeszteni; hazug váddal rendőri erővel fellépni ellenzéki kampánycsapat ellen; hivatali autóval asszisztálni azoknak, akik az ellenzék plakátjait letépik; ellenzéki pártirodát megrongálni, valamint ellenzéki politikusokat és kollégáikat hazug vádakkal lejáratni.

„Mindez a Fidesz szégyene, de mivel ezen bűntetteknek Ön a haszonélvezője, ezért elsősorban az Ön szégyene” – írta Karácsony Gergely. Hozzátette: Tarlós István tartozik azzal a budapestieknek, hogy világosan elmondja álláspontját pártja, a Fidesz „bűnben fogant hányingerkampányáról”.