Hirdetés

A közlemény szerint Orbán Viktor miniszterelnök elfogadottsága az elmúlt öt évben egyszer sem volt olyan magas, mint most. Jelenleg a lakosság 57 százaléka szeretné őt továbbra is fontos politikai pozícióban látni.

Hozzátették: nemcsak a miniszterelnök, de több kormánytag is „profitált politikailag” a koronavírus elleni hatékony fellépésből. 2019 decemberéhez képest Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert 14, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert 10, Varga Mihály pénzügyminisztert pedig 9 százalékponttal többen szeretnék fontos politikai pozícióban látni – ismertette a Nézőpont.

A július 14-16. között végzett közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy „jelenleg nincs egyetlen olyan ellenzéki politikus sem, akit többen szeretnének vezető szerepbe juttatni, mint ahányan elutasítják őket”.

A lakosság 36 százaléka ugyan fontos politikai pozícióban szeretné látni Karácsony Gergely főpolgármestert, amivel ő a legkedveltebb ellenzéki politikus, de minden második válaszadó ugyanakkor elutasítja őt – közölte a Nézőpont.

Korábban írtuk

Az intézet szerint Fekete-Győr András ismertsége alacsony: 10-ből négy ember tudja csupán, kiről van szó, „ráadásul elutasítottsága még az őt ismerők körében is kétszerese a támogatottságának”.

A Nézőpont felmérése alapján a lakosság továbbra is Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökének politikai szerepvállalását utasítja el a leginkább. A válaszadók 78 százaléka nem szeretné őt fontos pozícióban látni a kutatás szerint.

Az Orbán Viktor munkájával elégedetlenek aránya jelenleg a szavazókorúak egyharmadát teszi ki – jelezték, arra is kitérve, hogy utoljára 2015 októberében volt ilyen alacsony ez a mutató.

A Nézőpont szerint az eredmények nem meglepőek az európai uniós tárgyalások és a koronavírus-járvány hatásai ellen hozott, „világviszonylatban is kifejezetten hatékonynak mondható intézkedések sikere láttán”. A járvánnyal kapcsolatos sikeres kormányzati védekezés ezzel párhuzamosan kényszerpályára állította az ellenzéki politikusokat, amelyről azóta sem tudnak letérni – állapította meg az intézet.

Mint hozzátették, a népszerűség szempontjából előny a kormánytagok számára, hogy a Fideszre szavazók egységesek, míg az ellenzéki közös listára szavazók „meglehetősen megosztottak” az ellenzéki politikusokat illetően.

Míg a Fideszre szavazók között kifejezetten alacsony a kormánytagok elutasítottsága (3-12 százalék), addig az ellenzékre szavazók az egyes ellenzéki politikusokat jóval szigorúbban ítélik meg, 15-62 százalékuk nem szeretné az egyes ellenzéki politikusokat fontos pozícióban látni – jegyezte meg az intézet.

A Nézőpont szerint ez rávilágít arra, hogy továbbra sem látni olyan ellenzéki politikust, aki miniszterelnök-jelöltként sikerrel vehetné fel a harcot a 2022-es országgyűlési választásokon Orbán Viktorral szemben. Másrészt pedig arra, hogy az ellenzéki közös lista több konfliktust is előhozhat a baloldalon, főként Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára népszerűtlensége miatt – olvasható az összegzésben.