Hirdetés

Gulyás Gergely szavai szerint a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború az egész világon ugrásszerűen megnövelte az inflációt, a kormány ennek visszaszorítására több fontos intézkedést hozott: a benzinárstop mellett bevezette a kamat- és az élelmiszerárstopot, valamint fenntartja a rezsicsökkentést. A cél az volt, hogy az energiaár-emelkedéstől meg tudják kímélni a magyar családokat és a kisvállalkozásokat – mondta.

Egekbe szöktek az energiaárak Európában

Kiemelte: az Ukrajnában zajló háború miatt az energiaárak az egekbe szöktek, ma Európa több országában több mint 200 forinttal drágább a benzin és a gázolaj.

Valótlannak, minden alapot nélkülözőnek nevezete azokat a híreszteléseket, hogy a kormány nem akarja vagy nem tudja fenntartani a benzinárstopot, illetve az ország üzemanyag-ellátása veszélybe került volna.

Hangsúlyozta, hogy az olajszállítás folyamatos, bár „helyenként vannak nehézségek a megnövekedett igények miatt”, de a Mol döntően a százhalombattai finomítón keresztül képes a teljes magyar piac ellátására.

A miniszter bejelentette, hogy a kormány három döntést hozott a benzinárstop fenntartására, az erről szóló rendelet csütörtökön este tíz órakor életbe lépett.

A rendelet szerint a 7,5 tonna feletti gépjárműveket, kamionokat és a 3,5 tonna feletti külföldi rendszámú teherautókat csak a nagynyomású kútoszlopoknál lehet tankolni, ahol a gázolajat piaci alapon értékesítik

– ismertettte Gulyás Gergely. A személygépkocsik és a 7,5 tonna alatti magyar teherautók továbbra is 480 forintos literenkénti áron juthatnak üzemanyaghoz, hasonlóan a mezőgazdasági erőgépekhez, függetlenül attól, hány tonnát nyomnak – tette hozzá.

Jelezte, hogy az átállás miatt a következő órákban és az éjszaka a nagynyomású kútoszlopoknál lehetnek fennakadások, a kormány a négynapos ünnep teljes időszakára, péntek este tíz órától kedd este 10-ig kamionstopot rendel el.

A pánikkeltés miatt jelentősen emelkedett az üzemanyagfogyasztás

Magyarázata szerint a „benzinturizmus”, a megnövekedett tranzitforgalom és a pánikkeltés miatt jelentősen emelkedett az üzemanyagfogyasztás. A Mol a következő hetekben, hónapokban is képes nagykereskedelmi áron biztosítani az üzemanyag-ellátást, de ehhez szükség van az üzleti érdekből, spekulációs céllal történő „benzinturizmus” visszaszorítása.

A kormány 20 forinttal csökkenti az üzemanyagok jövedéki adóját az üzemanyag-forgalmazók javaslatára

– közölte a miniszter. A kormány utasította a rendőrséget, hogy rémhírterjesztés miatt minden esetben indítson eljárást azokkal szemben, akik valótlan információkat közölnek az üzemanyag-ellátás leállásáról, és ezzel az autósokat becsapva több száz méteres sorokat idéznek elő a kutak előtt – tette hozzá.

Gulyás Gergely kiemelte, kérték azt is, hogy azokkal szemben is induljon eljárás, akik nem üzemanyag-szállításra alkalmas tárolóba töltenek benzint vagy gázolajat, veszélyeztetve saját maguk és mások testi épségét.

Arra kérik a pedagógusokat, fontolják meg a sztrájk elhalasztását

Arra kérik a pedagógusokat, hogy fontolják meg a sztrájkban való részvételt, illetve a sztrájk elhalasztását – mondta a miniszter kérdésre válaszolva. Közölte: a pedagógusok törekvéseivel egyetértenek, és tárgyalnak az Európai Bizottsággal arról, hogy európai uniós forrásokból több száz milliárd forintot fordíthassanak béremelésre. Ennek reményében legalább háromszor 10 százalékos emelésre tettek ígéretet, a tárgyalásokra nyitottak – mondta.

„A pedagógusok mellett a tanulók és a szülők érdekeire is tekintettel kell lennünk, különösen azért, mert a koronavírus-járvány miatt alig lehetett zavartalanul oktatni”

– tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy a mozdonyvezetők szakszervezete felelősségteljes döntést hozott, amikor elállt a március 10-től tervezett sztrájk megtartásától, mert bár az általuk meghirdetett munkabeszüntetése jogszerű lett volna, de egyértelművé tették, hogy a jelenlegi helyzetben visszatérnek a tárgyalóasztalhoz.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az energia területén nem szabad szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben. A miniszter kérdésre válaszolva kifejtette: az ilyen szankciók legalább annyira vagy jobban fájnak az európai országok nagy részének. Ezért a magyar, a holland miniszterelnök és a német kancellár is azon az állásponton van, hogy „nem Európát akarjuk szankcionálni”.

Hozzátette: abban bíznak, hogy „a józan ész lesz az irányadó” a párizsi rendkívüli EU-csúcson is, úgy tűnik, hogy a tagállamok jelentős része, akár többsége is így gondolkodik.

A Mol a teljes magyarországi üzemanyag-fogyasztást képes fedezni

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója kijelentette, hogy a Mol a teljes magyarországi üzemanyag-fogyasztást képes fedezni, a finomítói fennakadás nélkül működnek, Magyarország kőolajellátása zavartalan.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a rendkívüli Kormányinfón 2022. március 10-én

Azt mondta, hogy a „visszaélésszerű” használatot kell megszüntetni. Az utóbbi időben részben az ársapka miatt, részben a „visszaélésszerű” fogyasztók miatt, részben a korábbi nagykereskedelmi vevők benzinkutakra áttevődése miatt drasztikusan megnőtt a töltőállomások forgalma. Egy átlagos napon közlése szerint 5 millió liter üzemanyagot értékesítenek a töltőállomásokon, ez az elmúlt napon csaknem elérte a 15 millió litert, vagyis háromszorosára nőtt.

A százhalombattai finomító teljes kapacitással üzemel, a Molnak van elegendő készlete

– hangsúlyozta. Azt mondta, hogy a megháromszorozódott forgalmat „nem lehet már a hagyományos eszközökkel menedzselni”, nem azért, mert nincs üzemanyag, hanem mert a logisztikájuk nem erre készült fel. A Moltrans Kft. és az alvállalkozók, akik a tartálykocsikat üzemeltetik, 0-24 órában dolgoznak, 280 sofőr és több mint 120 tankautó járja folyamatosan az utakat.

A magyar üzemanyag-ellátást ugyanakkor nem erre tervezték, ezért vált szükségessé a beavatkozás, vagyis a fogyasztókat vissza kell terelni azokhoz a telephelyekhez, ahol korábban is kapták az üzemanyagot. Ellenkező esetben ezt a fennakadást nem lehet kezelni normál eszközökkel.

A most bejelentett intézkedések végrehajtásával lehet zavartalan és egyenletes az üzemanyag-ellátás. Első számú feladat, hogy a 7,5 tonnát meghaladó tehergépjárművek visszatérjenek a nagykereskedelem által biztosított telephelyekre, és ott történjen a kiszolgálásuk. A töltőállomásokon csak a nagynyomású kútfejeknél vételezhessenek üzemanyagot, ahol egy perc alatt 80 liter üzemanyagot tudnak betölteni – ismertette, jelezve: itt a piaci ár fog érvényesülni.

A töltőállomások a mezőgazdasági erőgépek kivételével nem szolgálhatnak majd ki normál kútfejeknél 3,5 tonnánál nehezebb külföldi rendszámú gépjárművet, és 7,5 tonna feletti magyar rendszámú gépjárművet.

A jövedéki adó csökkentése sokat segít az import visszaállásában

A kormány döntött a jövedéki adó 20 forintos csökkentéséről, ami nagyon sokat segít az import visszaállásában, a logisztikai terhelés kiegyenlítésében – mondta Hernádi Zsolt.

Hozzátette: amíg nem egyenlítődik ki a kereslet és a kínálat a magyar üzemanyagpiacon, „a töltőállomások hosszabb-rövidebb ideig kisebb korlátozásokat még fognak alkalmazni”. Hangsúlyozta, hogy ez csak ideig-óráig tart, azután feltöltik a töltőállomások és a tartályok kapacitását, és minden visszaáll a normális kerékvágásba.

Ugyanakkor jelezte:

amennyiben továbbra is nő a visszaélésszerű használat, és az európai ellátásban valami más ok miatt zavar keletkezne, elképzelhető, hogy további intézkedéseket kell hozni azért, hogy a magyar magánszemélyek és vállalkozók üzemanyag-ellátása zavartalan legyen.

Kérdésre felelve Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy nem tisztán nemzeti alapon tesznek különbséget az autósok között, hanem a vállalkozás székhelye szerint. Ha egy osztrák vállalkozásnak van magyarországi telephelye, akkor magyar rendszámú gépkocsijai vannak – fejtette ki.

Hernádi Zsolt azt mondta: nem a határ menti kistelepüléseken megjelenő, magánjárművek okozta „benzinturizmus” a nagy probléma, hanem az, hogy a kamionokat Magyarországra irányítják tankolni. Ezt kell tudni kiszűrni – hangoztatta. A cél, hogy akik eddig nagy telephelyeken tankoltak, azok továbbra se a benzinkutakat terheljék. A benzinkúti tankolás más, mint a telephelyi – nyomatékosította.

Korábban írtuk