Hiába tiltakozik a baloldal az ellen, hogy oltásellenesnek nevezik őket, napról napra újra bebizonyítják, hogy minden erejükkel az oltási kampány nehezítésén dolgoznak. Például a Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin is folytatja az uszítást a keleti oltóanyagokkal szemben. Az ATV műsorában néhány napja kijelentette a kínai és az orosz vakcinákkal kapcsolatban, hogy szerinte „ óriási felelőtlenség volt a magyar kormánytól úgy leszerződni ezekkel a gyógyszercégekkel, hogy nem várták el azt, hogy beadják az engedélyeztetési eljárást az Európai Gyógyszerügynökségnek”.

Hirdetés

Pedig éppen az orosz és a kínai vakcináknak köszönhető, hogy jelenleg az Európai Unió második helyén áll Magyarország az oltási versenyben, és kétszer olyan gyorsan zajlik az oltási kampány lakosságarányosan, mint amennyi az EU-s átlag.

Ez egyben azt is jelenti, hogy Magyarország lehet az első tagállam, ahol teljesen újraindul az élet. Ráadásul a keleti oltóanyagok nemcsak a nyitást gyorsították fel, hanem emberek százezreinek életét mentették meg, hiszen hatásos, hatékony és biztonságos vakcináról van szó.

A magyar baloldal azonban továbbra is azt hirdeti, hogy nem az a lényeg, hogy a vakcina hatásos-e, hanem az, hogy mire ad engedélyt Brüsszel. A lényeg persze az, hogy ha a keleti vakcinák brüsszeli engedélyezésére kellene várni, akkor több mint egymillióval kevesebb ember lenne beoltva Magyarországon.

Korábban írtuk

Menczer Tamás külügyi államtitkár a Facebookon ezt mondta Cseh Katalin szavaira válaszul:

Itt lenne az ideje annak, hogy a baloldal az oltásellenes politikát befejezze, és ne szórakozzon a magyar emberek életével.

A teljes cikk az origo.hu oldalán olvasható.