A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy a kahovkai vízierőmű és a Togliatti-Odessza ammóniavezeték felrobbantása beláthatatlan következményekkel fog járni. Az interjúban elárulta, milyen aggasztó fejleményekre számíthatunk, és arra is felhívta a figyelmet, hogy Soros György üzletembernek milyen szerepe van a háború alakulásában: Soros György ma a világ egészére kiterjedő hálózatot működtet, amelynek struktúráját már a következő generációra hagyományozta, hisz a birodalmat már jórészt a fia irányítja.

Mindkét fél a másikat vádolja a vízierőmű felrobbantása ügyében. Ami viszont érdekes, hogy a NATO főtitkára és az európai unió összes vezetője azt közölte ennek kapcsán, hogy orosz terrorcselekményről van szó. Az elmúlt 24 órában viszont a német kormány azt kommunikálta, hogy valószínűleg műszaki hiba lehetett, mert ez egy régi, szovjet erőmű. A brit miniszterelnök és a Fehér Ház azt mondták, hogy nem tudni pontosan, hogy mi történt. Ez korrekt hozzáállásként értékelhető, mert két nyugati nagyhatalom visszakozott – mondta a szakértő, hozzátéve:

A gátkatasztrófánál szörnyű az a tény, hogy a Dnyeper mindkét oldalát elönti a víz, tehát ez egy rendkívül hátrányos helyzet az oroszok és az ukránok számára is.

„Mi várható? Jól látszik, hogy az eszkaláció tovább folytatódik, az oroszok pedig visszavásárolják a korábban eladott fegyvereiket: érdekes módon a világ erre nem figyel oda. Éppen Mianmartól vásárolnak vissza fegyvereket az oroszok. Zelenszkij az egész világot felelőssé teszi a háborúért, de valahogyan ezt sem veszi komolyan senki. Az ukrán elnök például a szerdai beszédében bejelentette, hogy a Vöröskeresztnek felelőssége van abban, hogy nem mentek hamarabb segíteni” – emlékeztetett.

Hirdetés

Az interjút IDE KATTINTVA az Origón olvashatják el.

Korábban írtuk