Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A Nőiszem felháborítónak, és a női méltóság sárba tiprásának tartja, hogy Varga Judit volt igazságügyi miniszter saját védelme érdekében kénytelen volt bírósági tárgyalásán volt férje, Magyar Péter által titokban rögzített hangfelvételére azt reagálni, hogy nem tudta már elviselni azt a hihetetlen bántalmazást, amiben élt, és 14 hónapig zsarolta őt a hangfelvétellel.

„Az elhangzottak alapján a nők ellen elkövetett családon belüli erőszak újabb rétegeire derült fény, és az még felkavaróbb, hogy nőként a nyilvánosság előtt olyan személyes traumákról kellett beszélni, amit korábbi partnere viselkedése miatt átélt. A Nőiszem kiáll Varga Judit mellett, és szeretné őt együttérzéséről, támogatásáról biztosítani

– áll közleményükben.

A Nőiszem közölte: elhatárolódik minden olyan közszereplőtől, aki a bántalmazás súlyát csökkenteni próbálja, vagy megpróbálja kétségbe vonni. Szerintük egy bántalmazó embernek nincs helye a közéletben.

Korábban írtuk