Schanda Tamás emlékeztetett: versenyképessé tették, a gazdasági igényekhez igazították a képzéseket, mintegy 30 százalékkal megemelték az oktatók fizetését, és a diákok is bért vagy ösztöndíjat kapnak a megújult rendszerben.

Hirdetés

Egyre népszerűbb a szakképzés a magyar fiatalok körében. Az előzetes adatok alapján a tárca által fenntartott technikumokba, amelyekben a szakmai tudás elsajátítása mellett érettségit is szereznek a diákok, 16 százalékkal, a három év alatt biztos szakmai tudást és tapasztalatot nyújtó, szintén ITM fenntartású szakképző iskolákba pedig 11 százalékkal többen jelentkeztek idén, mint tavaly – közölte Schanda Tamás.

Az államtitkár hozzátette: a szakképzés növekvő elismertsége a kormány törekvéseit igazolja.

„A baloldali kormányok mostohán bántak a szakképzéssel és az abban tanulókkal, dolgozókkal. Mi azonban azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ezért átalakítottuk a rendszert. A technikumok és szakképző iskolák ma már versenyképes tudást és valódi szakmai tapasztalatot adnak. A saját területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket is arra ösztönözzük, hogy vegyenek részt a felnövekvő nemzedék képzésében, ezért is emeltük meg a szakképzésben oktatók – mintegy 32 ezer ember – fizetését átlagosan mintegy 30 százalékkal. Emellett pedig a diákoknak is bért vagy ösztöndíjat biztosítunk” – fejtette ki Schanda Tamás a közleményben.

Korábban írtuk

Az államtitkár elmondta: a technikumok esetében szinte minden ágazatnál nőtt a jelentkezők száma, a legnépszerűbb az informatika és távközlés, a gazdálkodás és menedzsment, illetve a turizmus, vendéglátás ágazatok voltak. A szakképző iskolákban a cukrász, a kereskedelmi értékesítő és a szakács szakmák voltak a legnépszerűbbek, a legnagyobb növekedést a villanyszerelő szakma esetében tapasztalták.

A teljes szakképzési rendszerre vonatkozó, végleges jelentkezési adatok várhatóan áprilisban állnak majd rendelkezésre.

A szakképzés a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően sokféle életpályát alapozhat meg: a technikumok egyenes utat kínálhatnak a felsőoktatásba, aki mielőbb elhelyezkedne, hamar keresett szakmát szerezhet. A vállalkozásokat a képzésbe egyre inkább bevonó rendszer megbízható elhelyezkedési lehetőségekhez és tisztességes bérekhez segíti a tanulókat – áll az ITM közleményében.