Novák Elődöt annak kapcsán kérdezték, hogy kedden az Országgyűlésben „parizeus” feliratú, Jakab Péterre mutató táblát tartott a Jobbik frakcióvezetőjének felszólalása alatt. Az egykor a Jobbikban politizáló Novák Előd elmondta, hogy nem asztisztálhat „biodíszletként” Jakab Péter „ámokfutásaihoz”, és tiltakoznia kell azon „álszent, farizeus” politikával szemben, amelynek keretében Jakab Péter folyamatosan a „nép szegénylegényének” próbálja beállítani magát, miközben több mint 2,6 millió forintos havi fizetést kap az egyéb juttatásokon felül.

Hirdetés

Úgy fogalmazott: fájó látni, hogy politikai hullarablás zajlik a Jobbik „megmaradt tetemén”. Álláspontja szerint a pártban mindenfajta politikai elvszerűséget nélkülözve marakodnak a Jobbiknak járó párttámogatáson.

Novák Előd azt mondta, a Jobbik „köpönyegforgatásával szemben” a Mi Hazánk konstruktív, értékalapú politikát kíván folytatni. Erre példaként hozta törekvésüket a rendszerváltás előtti ügynöklisták nyilvánosságra hozatalára, „a kommunista luxusnyugdíjak” megvonására vonatkozóan.

Karácsony Gergely főpolgármesternek az ellenzéki összefogás választási teljesítményét bíráló szavaira reagálva Novák Előd úgy fogalmazott: „a jelenlegi balliberális ellenzék nemhogy kormányzásra, de még ellenzéknek is alkalmatlan”.

Korábban írtuk

A Mi Hazánk alelnöke szólt arról is, hogy pártja szerint az „idejétmúlt politikusi privilégiumnak”, a mentelmi jognak véget kell vetni, és egy hétpontos „politikusbűnözés elleni csomagot” állítottak össze.