A köztársasági elnök kiemelte: a magyar történelem megismeréséhez, megértéséhez a magyar családok történeteinek megismerésével juthatunk közelebb.

Hirdetés

Mint mondta, ha a magyar családok megismerik saját történetüket, ezzel Magyarország múltját és jelenét is megismerhetik. Csak így, a saját múltunk és jelenünk megismerésén keresztül leszünk felvértezve arra, hogy a jövő kihívásaival szemben győzedelmeskedjünk, a jövő kulcsa a múlt és jelen megismerése – hangsúlyozta.

Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy a fővárosi levéltár mellett minden vármegyei levéltárban komoly munka folyik. Úgy vélte: talán akkor értjük meg a levéltárosok munkáját, amikor elérünk egy bizonyos kort. Amikor már értőn hallgatnánk a múltat, nincsenek ott a családban, akik erről beszélnének. De a levéltárban kutatható dokumentumok segítségével közelebb juthatunk saját eredetünk megértéséhez, s el tudjuk helyezni magunkat Magyarországon – mutatott rá.

Novák Katalin, aki elvállalta a Magyar Nemzeti Levéltár évfordulós ünnepségsorozatának fővédnökségét, kiemelte: a mai korban leginkább digitális lábnyomokat hagyunk, s kihívás lesz, hogyan tudja majd a levéltáros szakma mindezt megőrizni és a történelem részévé tenni.

Szólt az 500 darabból álló Batthyány-gyűjteményről is, amely mostantól elérhető, kutatható. Ezek a kincsek a családnak köszönhetően maradtak fenn – mutatott rá.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója elmondta: több évfordulót is ünnepelnek a következő években. Idén van a nemzet levéltárának megalapításáról szóló törvény megszületésének 300. évfordulója, és 100 éve készült el az Országos Levéltár épülete a budai Várban. Jövőre lesz 150 éve, hogy megfogalmazták a levéltár új küldetését, 2026-ban pedig a 270. évfordulója annak, hogy Batthyány Lajos gróf munkájának köszönhetően 1756-ban valóban létrejöhetett a levéltár.

A főigazgató kiemelte: a Magyar Nemzeti Levéltár Európa 5 vezető levéltára között van.

Mint mondta, a levéltár identitást őrző intézmény, beleértve a családi, a lokális, a vallási és a nemzeti identitást is. A dokumentumok, a papírok immár elektronikus tartalmak is, amelyekből szintén lehet információt nyerni – tette hozzá, rámutatva: a múlt emlékeit őrizzük a jövő számára a jelen technológiáját felhasználva.

Korábban írtuk