Az interjút az amerikai The Answer rádió The Pro America Report című műsorában Ed Martinnak adta Novák Katalin. Közölte, hogy Magyarország jól áll az átoltottság szempontjából: a népességnek már a felét immunizálták. Minden olyan felnőtt, aki akart, kapott vakcinát, az oltás már nem az állam felelőssége – hangoztatta.

Hirdetés

Az egészségügyi rendszer soha nem omlott össze, a gazdaság lassan helyreáll. Dolgoznak a munkahelyteremtésen, a foglalkoztatottság már a járvány előtti szinten mozog – emelte ki a Fidesz alelnöke, családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Megjegyezte: a turizmus Magyarországon is megsínylette a válságot. Nehéznek nevezte az elmúlt évet, az otthoni tanulást és munkavégzést, ugyanakkor optimistának vallotta magát: szerinte a kialakult helyzet jobban megerősítette a családi kötelékeket.

Novák Katalin azt mondta, hogy a magyarok családközpontúak. A fiatalok házasságot és kettőnél több gyermeket szeretnének, a gyakorlatban mégis másként alakul. A kormány feladatának nevezte, hogy lehetővé tegye: annyi gyermek szülessen, amennyire az emberek vágynak, és ne kelljen anyagi okok miatt elhalasztani az ilyen döntéseket.

Korábban írtuk

A kereszténység a magyar kultúra része. A kormány kereszténydemokrata, konzervatív értékeket vall, családbarát, védi az életet – jelentette ki a Fidesz alelnöke.

Úgy vélekedett, hogy az országoknak szükségük van határokra. Magyarország nem csupán a saját határait védi, hanem az Európai Unió határait is, ez kötelessége – emelte ki. Illegálisan senki sem léphet be, a magyarok nem akarnak tömeges bevándorlást, ez szuverenitási kérdés – tette hozzá.

Novák Katalin arról is beszélt, hogy szeptemberben már a IV. Budapesti Demográfiai Csúcsot tartják meg.