Fotó: MTI/Nemes János
Novák Katalin köztársasági elnökjelölt, a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete segélycsomagot visz egy helyi sokgyermekes családnak a kárpátaljai Beregszászban 2022. március 4-én

Novák Katalin a négy magyarországi egyházkerület püspökeivel érkezett Beregszászra, akikkel együtt közös istentiszteleten vett rész a Kárpátaljai Református Egyházkerület vezetőivel és lelkészeivel.

Hirdetés

A beregszászi református templomban Novák Katalin kijelentette, hogy „mi, magyarok kitartunk egymás mellett, számíthatunk egymásra. Valamikor tettekkel, valamikor szavakkal, valamikor pedig puszta jelenlétével kész segíteni az ember. Úgy érzem, hogy a legtöbb, amit mi most tehetünk, hogy itt vagyunk, hogy veletek vagyunk, önökkel vagyunk ma is” – fogalmazott a református szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete.

Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy az anyaországi vendégek minden, a kárpátaljai magyarság számára fontos eseményen jelen vannak: a családi napokon, a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó és diplomaosztó ünnepségein, gyülekezeti rendezvényeken. „Osztozunk az örömben, és most osztozunk a bánatban, az aggodalomban, osztozunk a nehézségben is” – mondta.

Úgy fogalmazott, hogy Magyarországon is vannak viták, „vannak, amiben nem értünk egyet, most azonban mindenki közösen, együtt dobbanó szívvel gondol a kárpátaljai magyarokra”.

Magyarország minden menekültet vendégként fogad, addig maradhatnak, amíg maradniuk kell – mondta. Kiemelte azoknak az embereknek a szerepét, akik otthon maradtak és szolgálják a közösséget. Végezetül azt kívánta, hogy „mint már annyiszor a magyar történelemben, most is erősebben álljunk fel ebből a nehéz helyzetből”.

Novák Katalin ezt követően beregszászi sokgyermekes családokat, egyedülállókat keresett fel, valamint ellátogatott a háborús menekültek számára létrehozott egyik menekültszállásra. Valamennyi helyszínen segélycsomagokat nyújtott át a rászorulóknak. Végezetül a Kárpátaljai Református Egyház diakóniai központjának pékségében az ott dolgozókkal együtt készített kenyeret, amelyet ugyancsak a nehéz sorsú emberek kapnak meg.

A magyar közszolgálati média munkatársainak nyilatkozva Novák Katalin aláhúzta, hogy Magyarországon béke van, „és ezt a békét mi őrizni fogjuk, ezért is nem avatkozunk be, és ezért is nem fogunk belesodródni ebbe a háborúba”. Mind az anyaországban, mind pedig Kárpátalján olyan összefogás valósul meg, amely minden bajban lévőnek segítséget nyújt – emelte ki.

Korábban írtuk