Arról, hogy terítéken van-e a Néppártból való kilépés, Novák Katalin a következőket mondta a lapnak:

Hirdetés

Egyre hangosabbak azok, akik csak hangemberek, s számukra mindegy, milyen eszközzel, milyen nevetséges indokkal próbálnak minket kiszorítani abból a politikai közösségből, ahová tartozunk. A Fidesszel ellentétben az Európai Néppártban a széthúzó erő nagyobb, mint az összetartó, ezért a kérdés inkább az: kimondja-e végre valaki, és itt elsősorban a német kereszténydemokratákra gondolok, hogy hagyjuk ezeket a nevetséges, önpusztító vitákat, dolgozzunk inkább azért, hogy legyenek konzervatív, jobbközép válaszaink az európai kihívásokra. Egy valóban konzervatív, kereszténydemokrata politikai közösség az igazságnak igyekszik többséget szerezni, nem önma­gáért a hatalomért küzd.

A tárca nélküli miniszter azt is hangsúlyozta, hogy a Fidesz az európai politika egyik legerősebb pártja, ráadásul Angela Merkel közeljövőben esedékes távozása után Orbán Viktor lesz a legnagyobb tapasztalattal rendelkező miniszterelnök, a kormányfővel kapcsolatban úgy fogalmazott: sokan dolgoznának szívesen vele egy csapatban. Novák Katalin a Fidesz esélyeit firtató kérdésre úgy válaszolt, hogy bár érdemes persze félidőben is az eredményjelző táblára pillantani, de a végeredmény a lényeg.

Korábban írtuk