A memorandum célja az együttműködés jövőbeni megkönnyítése többek közt a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás és a fejlesztési együttműködés területén – áll a közleményben.

Hirdetés

Hangsúlyozták: a magyar kormány elkötelezett a humanitárius válságok enyhítése és a szükséget szenvedő emberek megsegítése mellett.

A kormány határozott álláspontja, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a bajbajutottakat útnak indítani. Ezért az elmúlt években a Hungary Helps Program keretében jelentősen hozzájárult Szubszaharai Afrika, Közel-Kelet és Dél-Ázsia fejlődő országaiban a természeti és emberi katasztrófa sújtotta közösségek megsegítéséhez humanitárius gyorssegélyezésével, ellátásával, rehabilitációjával és oktatási programok biztosításával. Ennek eredményeként a segítő Magyarország programja eddig több mint negyedmillió embernek tette lehetővé, hogy a migráció helyett az otthonmaradást válassza – közölte a Miniszterelnökség.

Korábban írtuk