Kovács Tamás Iván beszédében elmondta: az internet megfelelő és egészséges működése kiemelt figyelmet érdemel, hiszen napjainkban sokféle fenyegetéssel és váratlan eseménnyel kell számolni. A világháló biztonságos működtetésekor olyan „struktúra nélküli struktúrákat” kell biztosítani, amelyek nem írják felül az internet eredeti felépítését, vagyis decentralizáltságát és nyíltságát – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Az internet-irányítás során nyílt, sokszereplős, kölcsönös felelősséggel működő, átlátható hozzáállásra van szükség, amely garantálhatja az internet folyamatos és demokratikus fejlődését, továbbá alkalmas arra, hogy biztosítsa természetes gazdaságélénkítő és nyilvánosság-alakító képességének érvényesülését – fogalmazott Kovács Tamás Iván.

A soros magyar elnökség elkötelezett a hálózatbiztonsággal kapcsolatban az Európai Unió szintjén megvalósítandó intézkedések elősegítésében. Az Európai Unió Közlekedési, Távközlési és Energia Tanács (TTE) távközlési szekciójának 2011. május 27-i brüsszeli ülésén a résztvevők elfogadták a kritikus információs infrastruktúrák védelméről szóló tanácsi következtetéseket, amely az európai gazdaság infrastrukturális szinten történő megerősítésének egyik alapdokumentuma lehet. A tanácsi következtetések elsősorban a megelőzésre, a felkészültségre és a tudatosságra fókuszálva készültek el, amelyek alapján hatékony és koordinált válaszmechanizmusok kialakítására nyílik lehetőség – tette hozzá a helyettes államtitkár. A magyar soros elnökség aktívan közbenjárt az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) mandátumának 18 hónappal történő meghosszabbításában, ami elengedhetetlen feltétele az európai szintű hálózatbiztonságnak.

Kovács Tamás Iván hangsúlyozta: az Európai Unió tagállamainak egységesen kell fellépniük az internetbiztonság megerősítése érdekében, szövetségeseket keresve a fejlett és demokratikus államok kormányzatai és a piac szereplői körében a civil szervezetekkel együttműködve. A helyettes államtitkár rámutatott: a magyar soros elnökség számára kiemelten fontos a gyermekek védelmének és egészséges fejlődésének biztosítása az internethasználattal kapcsolatban. Mindezek fényében szükség lenne arra, hogy a nemzetközi közösség olyan közös szabványokat fogadjon el, amelyek garantálni tudják a nem gyermekbarát weboldalak megfelelő azonosítását – jegyezte meg a helyettes államtitkár.