Fotó: MTI, Demokrata, szerk.
Hirdetés

Az MTI-hez is eljuttatott dokumentum felidézi, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének napirendi pontjai között szerepel a változtatási tilalom elrendelésére vonatkozó előterjesztés, amelynek ötlete – mint egy Facebook-bejegyzésből tudható – egy február 10-i megbeszélésen fogalmazódott meg, vagyis szűk tíz nap alatt készült az előterjesztés.

„A változtatási tilalom tervezett elrendelése az aktuális jogszabályi előírások szerint nem érinti és nem is érintheti az érvényes és végrehajtható építési engedéllyel rendelkező beruházási munkálatokat, függetlenül attól, hogy azok az adott beruházás milyen fázisában tartanak, így természetesen sem a már épülő, sem pedig a még meg nem kezdett, s az önök álláspontja szerint meg sem építendő épületekre nem vonatkozik ez a tilalom” – olvasható a levélben.

„Annál inkább vonatkozik a zöld fejlesztésekre, a parkfelület megújítására, bővítésére és a parkhasználathoz kapcsolódó ligeti létesítmények (például a kis botanikuskert rehabilitációja, az új futókör, a játszóterek, sétányok) megvalósítására: a változtatási tilalom minden, építési engedéllyel nem rendelkező, értéknövelő beruházást tilt, vagyis egyetlen fa vagy bokor sem ültethető el, egyetlen négyzetméternyi zöldfelület sem újítható meg a tilalom fennállása alatt, amely tilalom a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításának elfogadásáig, de legfeljebb három évig tarthat” – hívta fel a figyelmet levelében Baán László.

A miniszteri biztos kifogásolta, hogy a javaslat előkészítésekor a főváros nem egyeztetett annak hatásairól a Városliget törvényben kijelölt vagyonkezelőjével, a Liget projekt lebonyolításáért felelős Városliget Zrt.-vel annak ellenére, hogy a Zrt. az egyeztetési készségét hivatalosan, írásban is kifejezte.

„Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy az előterjesztés mellékleteként, +Előzetes hatásvizsgálat+ fedőnév alatt benyújtott szóhalmaz az égadta világon semmit nem mutat be a döntésre jogosult közgyűlés számára azokból a hatásokból, amit ez a tilalom a Városligetben zajló megújítási munkálatokra nézve jelent. Ilyen értékelhetetlen minőségű alátámasztást, +hatásvizsgálatot+ mintegy három évtizedes közigazgatási tapasztalatom alatt még nemigen láttam, s teljesen kizártnak tartom, hogy ez a Városházán régóta dolgozó, kiváló szakemberek egyetértő láttamozásán átment volna az előterjesztés 10 napos kihordási ideje alatt” – fogalmazott Baán László.

A miniszteri biztos úgy véli, hogy „a semmitmondó, semmit be nem mutató +hatásvizsgálat+ nem pusztán az intézkedés következményei, a városligeti zöldfejlesztésekre gyakorolt hatása iránti legteljesebb felelőtlenséget jelenti, hanem egy mélyen lekezelő attitűdről tanúskodik egyfelől a döntéshozó közgyűlés tagjai, másfelől mindazon sok száz, elkötelezett szakember irányába, akik évek óta – senki, még a legradikálisabb +ligetvédők+ által sem megkérdőjelezett területen és módon – dolgoznak a Városliget lepusztult állapotának megújításán”.

Baán László szerint „meglehetősen abszurd”, hogy a zöldfejlesztések abszolút prioritásának meghirdetése után, az azok szimbólumává emelt, úgynevezett ligetvédelem égisze alatt, az éppen kihirdetett klímavészhelyzet kellős közepén egy olyan javaslat készült el és került beterjesztésre viharos gyorsasággal, amely hatásában mindenekelőtt egy zöldfejlesztési tilalmat jelent.

„Amennyiben legalább egy másik választási ígéret – a fővárosi döntések alapos, valamennyi érintett véleményét mérlegelő, szakmailag minden oldalról, párbeszédben megalapozott előkészítése – megvalósult volna, ilyen színvonalú, hatásában ennyire vállalhatatlan előterjesztés biztos nem kerülhetne a közgyűlés elé” – írta Baán László.

A miniszteri biztos úgy véli, hogy a főpolgármester nagy valószínűséggel csak aláírásra, „késztermékként” kapta meg az előterjesztést, ám aláíróként, beterjesztőként mégis viseli érte a felelősséget.

„Ha a zöldfelületi fejlesztések iránti elkötelezettsége nem puszta politikai lózung, s ha ennek a tilalomnak nem az a valós célja, hogy a kormány által célul kitűzött és immár folyamatban lévő ligeti parkrehabilitációt és zöldfelületi fejlesztéseket hónapokra vagy akár még hosszabb időre befagyassza, megvalósulásukat ellehetetlenítse, akkor kérem vonja vissza ezt a javaslatot, adjon időt a valós egyeztetésre, hadd ismerhessük meg a kormányzati fejlesztői oldalon is az intézkedés valós céljait, és a következő közgyűlésre – ha egyáltalában bármilyen formában szükségesnek bizonyul – már ezen egyeztetésekre is figyelemmel kerüljön vissza az előterjesztés” – olvasható Baán László nyílt levelében.

A miniszteri biztos kitért arra is, hogy az elmúlt évek során – az igen jelentős véleménykülönbségek dacára – mindvégig korrekt és tárgyszerű munkakapcsolat állt fenn közte és Karácsony Gergely között, Baán László reméli, hogy ez a jövőben is így fog maradni.