Az Emmi közleményében a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) csütörtöki állásfoglalására reagálva azt írta: a PSZ által megfogalmazott követelések többsége megfelel a köznevelési intézményekben már ma is bevett gyakorlatnak.

Hirdetés

A PSZ egyebek mellett a veszélyeztetett pedagógusoknak távoktatást, a járványügyi szakemberek által meghatározott időközönként ingyenes tesztelést és a fertőzötteknek 100 százalékos táppénzt sürgetett közleményében.

Az Emmi erre úgy reagált, ahol a fertőzés megjelenik, ott a hatóság azonnal intézkedik: a fertőzöttek és kontaktjaik karanténba kerülnek, és ha szükség van rá, elrendelik a rendkívüli szünetet vagy a tantermen kívüli, digitális munkarendet, ami nem csak az idősebb vagy bármely más okból veszélyeztetettebb, hanem valamennyi pedagógus és tanuló védelmét szolgálja.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint ha az iskolákban dolgozó kollégák betartják az óvintézkedéseket, maszkot viselnek és tartják a megfelelő távolságot, jelentősen csökkenthető a fertőzésveszély – írták.

Korábban írtuk

A tárca szerint a PSZ állításával ellentétben az óvodákban és az iskolákban nyugodtan folyik a munka. A fertőzöttségi adatok is bizonyítják, hogy a védekezés eredményes, az érintett köznevelési intézmények aránya alacsony (1-4 százalék).

Hangsúlyozták: a biztonságot egyáltalán nem növelné és „szakmailag teljesen értelmetlen lenne” a pedagógusok rendszeres (akár havonta vagy kéthetente történő) tesztelése, mert a PCR-teszt csak a pillanatnyi állapotot mutatja meg, és semmi garancia nincs arra, hogy akár a tesztelést követő napon ne fertőződjön meg az érintett. Akinél azonban felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja, minden esetben ingyenesen tesztelik.

Az a pedagógus, aki munkavégzés közben fertőződik meg, a munkahelyi balesetekre, megbetegedésekre vonatkozó eljárás alapján teljes összegű táppénzt kap. Ha valamely „kolléga” nem beteg, de karanténba kerül – jellemzően a tantermen kívüli, digitális munkarendet is elrendelik -, akkor otthonról tud dolgozni, és természetesen ez esetben is teljes munkabért kap – olvasható a közleményben.

„Nem tudunk egyetérteni a szakszervezet által javasolt hibrid oktatással, jelenleg ez nem időszerű, hiszen az elmúlt két hétben nem nőtt, sőt inkább csökkent a karanténba helyezett csoportok és osztályok száma, emellett ennek a bevezetése hátrányosan érintené a diákok tanulmányi előmenetelét is” – közölték, hozzátéve, hogy voltak olyan országok, ahol tavasszal próbálkoztak ezzel, de a rossz tapasztalatok miatt ősszel már nem vezették be.

Felhívták a figyelmet arra: a fertőzöttekről, karanténban lévőkről, kórházba kerülőkről országos adatbázist vezet az illetékes hatóság, és az adatokat folyamatosan frissíti.

Kiemelték, hogy a kormány, ahogy tavasszal, most ősszel is komolyan veszi az érettségiző fiatalok és az őket felügyelő, vizsgáztató kollégák biztonságát. Az őszi érettségi vizsgákkal – amelyeken az érintett tanulók száma jóval alacsonyabb a tavasszal érettségizőkénél – kapcsolatos óvintézkedésekre vonatkozó javaslat elkészült, és az Oktatási Hivatal honlapján már három napja nyilvános.

Az írásbeli vizsgákat a tavasszal bevált protokoll szerint tartják meg több óvintézkedéssel, kesztyűt is biztosítanak a dolgozatokat átvevő, kezelő pedagógusoknak, ugyanakkor a mostani helyzetben a szóbeli vizsgák nem maradnak el – tudatták.

„Végül visszautasítjuk a Pedagógusok Szakszervezetének azt az alaptalan vádját, hogy a pedagógusok feláldozhatók. Az emberek döntő többsége egyetért azzal a védekezési móddal, amit követünk, ennek pedagógiai szempontból is megvan a megalapozottsága, és a számokat látva eredményes is” – olvasható az Emmi közleményében.