Vámos György hozzátette, a kiskereskedelem olyan terület, ahol lehetőség van a rugalmas foglalkoztatási formára, például részmunkaidős állás betöltésére is. Ez fontos szempont lehet a menekülteknek, akik elsősorban kisgyermekekkel érkeznek.

Hirdetés

A főtitkár kitért arra, hogy az Ukrajnából menekülőket a határnál a karitatív szervezetek fogadják. Mindegyik üzletlánc kapcsolatban áll valamelyik karitatív szervezettel, amelyeknek a cégek már jelezték, hogy ha valaki álláslehetőséget keres, akkor a kereskedelmet is tudják ajánlani számára.

A Tesco csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben várja azoknak az Ukrajnából elmenekült embereknek a jelentkezését, akik közép- és hosszú távon terveznek Magyarországon maradni. Az élelmiszerláncnál 385 nyitott pozícióra várják a jelentkezéseket. Elsősorban a fővárosi és környéki áruházakban kínálnak teljes vagy részmunkaidős állásokat, de határ menti áruházakban is tudnak 55 új munkatársat foglalkoztatni. Emellett 30, angolul beszélő munkavállalót is alkalmazna a Tesco a budaörsi központi irodájában, valamint Budapesten, a Váci úton található Tesco Business Services központjában.

Az Auchan Magyarország az MTI érdeklődésére közölte, nyitott arra, hogy munkalehetőséget biztosítsanak az Ukrajnából ideérkezőknek és hosszabb távon maradóknak, ezzel is segítve őket. A vállalat HR igazgatósága már dolgozik a felvételük és alkalmazásuk feltételeinek kidolgozásán.

Korábban írtuk