🏗🧑‍🔧🧱 Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében a kormány 4,3 milliárd forintos…

Posted by Varga Mihály on Friday, March 5, 2021
Hirdetés

Varga Mihály azt írta: döntöttek a panzió- és szállodafejlesztési pályázatokról, így nyolc új panzió építése kezdődik meg és kilenc szállodában indulnak fejlesztések.

Felsorolása szerint a beruházások Bugyi, Csomád, Dabas, Gödöllő, Herceghalom, Péteri, Vasad, Vecsés, Verőce, Visegrád és Zsámbék településeken valósulnak meg.

A tárcavezető kiemelte, hogy a turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat döntött Magyarországon, a koronavírus-járvány azonban súlyosan érintette az ágazatot.

Ezért – folytatta Varga Mihály – a kormány számos intézkedéssel segíti az itt működő vállalkozásokat. Tájékoztatása szerint ilyen az ágazati bértámogatás, „amellyel 115 ezer munkahelyet védünk meg”, ide tartozik a bevételkiesés megtérítése, az adó- és járulékkedvezmények, és a fejlesztések támogatása is.

Korábban írtuk

A koronavírus-járványra utalva közölte: az átoltottságot követően a turizmus fontos szerepet fog betölteni a gazdaság újraindításában.

„Ehhez mindenekelőtt az kell, hogy minél többen oltassák be magukat” – hívta fel a figyelmet.