– Úgy tűnik, mintha az utóbbi időben felerősödtek volna a támadások a rádió vezetősége ellen. Ön is így érzi?

– Valóban, de hogy miért, arról fogalmam sincs. Talán azok tudnák megmondani, akik ezeknek az akcióknak a résztvevői. Kondor Katalinnal két éve dolgozunk a Magyar Rádió élén, és azt gondolom, hogy nagyon sok eredményt értünk el. Ha mindenki kizárólag szakmai alapon és nem érzelmeitől vezérelve vizsgálná a működésünket, akkor viszonylag kevés kritika érhetne bennünket. A gazdálkodás kiszámítható és korrekt, a műsorok pedig az eddigi gyakorlatnak megfelelően kiegyensúlyozottak.

– A gazdálkodásról sokat elmond, hogy milliárdos hiányt sikerült ledolgozniuk.

– Így van. Amikor Kondor Katalin lett az elnök, a közszolgálati rádió másfél milliárdos hiánnyal küszködött. Ezt ledolgoztuk – úgynevezett költségcentrumokat hoztunk létre, ami már megfelel egy korszerű vállalati gazdálkodásnak, és úgy gondolom, leginkább ennek köszönhető, hogy a pénzügyi terv és a tényszámok szinte fillérre pontosan megegyeztek tavaly, sok év után először. Fontosnak tartom azt is, hogy a kuratórium párthovatartozástól függetlenül, egyhangúan fogadta el a pénzügyi beszámolót.

– Ha már a gazdálkodásnál tartunk: a munka törvénykönyve módosításának, illetve a szigorúbb ellenőrzéseknek milyen hatása lehet a rádió gazdasági helyzetére?

– Idén még nem lesz probléma, a gazdálkodásunk szinte bizonyosan kiegyensúlyozott és stabil marad. A 2004-es év viszont egyelőre rázósabbaknak ígérkezik, pontosabban itt még nem látjuk a lehetőségeinket. Egyrészt azért, mert a költségvetési sarokszámok még nincsenek meg, másrészt azt sem tudni, az Országos Rádió és Televízió Testület akar-e valamilyen változtatást eszközölni a Magyar Rádió finanszírozásában. Az viszont immár biztos, hogy az eddigi bevételünk 800 millió forinttal csökken, ugyanis a Danubius Rádió koncessziós díjából ennyivel kevesebbet fog átutalni az ORTT – az eddigi egymilliárd helyett alig 200 millió forintot. Hogy őszinte legyek, nem értjük ennek a drasztikus csökkentésnek az okát.

– Ezzel azt akarja mondani, hogy az ORTT nem is tárgyalt erről a Magyar Rádió vezetőivel?

– Annak ellenére, hogy erre a törvényi előírások kötelezték volna a testületet, nem született egy háttéralku, nélkülünk.

– Egyébként működőképes a jelenlegi médiafinanszírozási rendszer?

– Szerintem nem, és ezt nyilatkozta a közelmúltban Hajdu István, az ORTT jelenlegi elnöke is. Látok is hajlandóságot a politikusokban arra, hogy itt változás legyen, és kíváncsian várom, történik-e valami az ügyben. Mert nekünk sincs könnyű dolgunk, ám ahogy hallani, az MTV-nél még nagyobb a gond.

– Térjünk vissza a kiinduló témánkra, a támadásokra. Néhány héttel ezelőtt 32 baloldali személy tollából megjelent egy nyilatkozat, melyben többek között az áll: a Magyar Rádió az elmúlt években rendszeresen megsértette az alkotmányt, és a működésével összefüggő hatályos jogszabályok sorát. Erről mit gondol?

– Erre mondtam azt, hogy ha tényszerűen vizsgálják a működésünket, akkor nem fogalmaznak, nem fogalmazhatnak meg ilyen vádakat. Direkt utánanézettem például: utoljára 2001 augusztusában született jogerős elmarasztaló határozat a Vasárnapi Újsággal szemben, tehát ez is a mi regnálásunkat megelőzően volt. A Vasárnapi Újság egy 16 esztendeje menő műsor, és bár természetesen előfordulhatnak hibák, illetve lehet, hogy a tartalommal még olykor a rádió vezetősége sem ért egyet, de nálunk – talán lassan egyedül a magyar sajtóban – teljes a szólásszabadság, a szerkesztői szabadság, az újságírói szabadság és az újságírói felelősség. Mi csak akkor szólunk bele a tartalomba, ha valamilyen konkrét hibára hívják fel a figyelmünket és ezt egy belső vizsgálat is alátámasztja. De nagyon fontos, hogy konkrét hibára, esetekre kell hogy figyelmeztessenek, az általános bírálatokkal nem lehet mit kezdeni. Nem elég azt mondani, hogy egy műsor ilyen vagy olyan, a kritikákat példákkal kell megindokolni. A jogállam erről szól. Nem elég vádaskodni, azt mondani, hogy valaki kulák, a demokráciában ettől még nem indul el a fekete Pobeda. Hozzáteszem: ha egy pontosan meghatározott jelzés érkezik valamelyik műsorral kapcsolatban, akkor azt kivizsgáljuk, mert ez kötelességünk is.

– A vádaskodás érdekes esete az, ami tavaly, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületének felhívása kapcsán történt. Az eredeti, rádióban elhangzott szöveg úgy szólt, hogy „Tűzzük ki mindannyian a nemzeti szalagot!”. Az ORTT viszont a megmásított tartalmú, „Viseljük kokárdáinkat az országgyűlési választások végéig!” felszólítás alapján elmarasztalta a közszolgálati rádiót. Önök bíróságra mentek, és ott derült ki a csúsztatás, ezek után természetesen felmentették a Magyar Rádiót.

– Valószínűleg példátlan esetről van szó. Valakik megmásították az elhangzott szöveget és egy fizetett reklámot úgy állítottak be, mintha közérdekű közleményként adtuk volna. A hamisítás azért is elképesztő, mert a törvények szerint fizetett reklámok tartalmába nem is szólhat bele a műsorszolgáltató, kivétel néhány, a törvény által taxatíve felsorolt eset. Ha valaki intelligensként akarja hirdetni a mosóporát, megteheti, mint ahogy meg is tették, pedig mint tudjuk, nem létezhet intelligens mosópor.

– Egyébként mennyire gyakori, hogy panasszal fordulnak önökhöz valamelyik műsor miatt?

– Sokszor fordul elő ilyen, de azt gondolom, nem többször, mint a többi médium esetében. Ugye mindig a Vasárnapi Újsággal jönnek. Pedig e magazinműsorunk nem áll rosszabbul panaszok tekintetében, mint adott esetben egyes kereskedelmi médiumos adások. Az a gyanúm, hogy ha összehasonlítanánk, mennyi panasz érkezett az ORTT-hez a Vasárnapi Újság, és mennyi például a Heti hetes kapcsán, akkor utóbbi rosszabbul jönne ki a versenyből, mert több kifogás érkezett ellene. De úgy tűnik, a Vasárnapi Újság valamiért szúrja a szemét egyeseknek.

– Olvasom tovább az imént említett nyilatkozatot. „A rádió egyes műsoraiban hétről hétre előforduló útszéli demagógia, a heccújságírás legprimitívebb módszereinek alkalmazása, nyílt antiszemita, rasszista, más embercsoportokkal, népekkel szemben kirekesztő nézetek hangoztatása”. Ezeket a vádakat mennyire támasztják alá az önök belső vizsgálatai?

– Nagyon sokszor találkozunk ilyen jellegű panaszokkal, és gyakran egyébként vissza szoktunk kérdezni, hogy a panaszos konkrétan mire gondol. Volt olyan levélírónk, aki szinte pontosan ugyanezeket a vádakat fogalmazta meg, és kérdésünkre, hogy mikor hallott ezekre példát, azt válaszolta: ő ugyan soha nem hallgatja a Vasárnapi Újságot, de az újságban olvasta, hogy ez egy ilyen műsor. Nem egyedi eset.

– Az aláíróknál is ilyesmire gyanakszik?

– Nem tudhatom, hogy ők hallgatják-e a Vasárnapi Újságot és úgy általában a műsorainkat, de tény, hogy felhívtam az egyik aláírót és gratuláltam neki a nyilatkozathoz. Nem tudta, hogy miről beszélek. Hosszú gondolkodás után kiderült, ő azt hitte, nem is az egész rádiót, csupán a Vasárnapi Újságot bíráló közlemény születik és ahhoz adja a nevét. Ezek után talán nem tűnik alaptalan vádaskodásnak, ha azt mondom, valószínűleg néhány baloldali értelmiségi így volt ezzel a nyilatkozattal.

– Akkor mégis mi lehet az értelme?

– Egyszerű propaganda, hangulatkeltés. És még azt se mondhatom, hogy feleslegesek az ilyen akciók. Szép számmal vannak ugyanis olyanok, akikre hatnak az ilyen nyilatkozatok.

– Az utolsó vádpont: az intézmény falain belül a félelem légköre uralkodik.

– Érdekes, hogy az aláírók többek között éppen a demagógiát kifogásolják, és pontosan ők esnek ebbe a hibába. A félelem légköréről annyit: minden évben megrendezzük a rádió születésnapi ünnepségét. Ezeken régebben 400-500 dolgozónk volt jelen, mostanában viszont az 1300 munkatársunkból – annak ellenére, hogy a részvétel nem kötelező – körülbelül 1200-an ott vannak. Át is kellett vonulnunk a Zeneakadémiáról a Kongresszusi Központba. Szóval lehet, hogy valakiben van félelem, de ennek kiváltó okai inkább a korábbi évekre datálódhatnak.

– Összegezve: nincs törvénysértés, nem rasszisták, a dolgozók pedig nem félnek.

– Röviden ezt is mondhatnám. De visszatérve még néhány szó erejéig a rasszizmusra – a Magyar Rádió volt az egyetlen, amelyik valódi segítséget nyújtott az első roma rádiónak, a Rádió C-nek. Nemcsak szavakban fejeztük ki sajnálkozásunkat, hanem gyakorlatilag megmentettük ezt a médiumot.

– Erre mondta azt Agárdi Péter MSZP-s kurátor, hogy presztízskiadás. Tényleg az?

– Ez egy nagyon racionális döntés volt. Műsorokat vásároltunk a Rádió C-től, olcsóbban, mint ahogy mi el tudtuk volna készíteni őket. Ez tehát jó volt nekünk, mert spóroltunk, és jó volt a roma rádiónak is, mert pénzhez jutott, ami létszükséglet volt számára. Ezzel tehát, mint mondtam, meg is mentettük az adót. Mind a két fél jól járt. Kell ennél jobb üzlet?

– Majd továbbítjuk a kérdést Agárdi Péternek.

– Köszönöm! Szóval, ha valaki a rasszizmus bélyegét süti a Magyar Rádióra, akkor gondoljon erre a segítségre. Másrészt pedig, ha vannak Magyarországon kirekesztő jelenségek, akkor Kondor Katalinnal együtt inkább áldozatai vagyunk ennek, nem pedig kezdeményezői.

– Agárdi Péter mellett más balliberális politikusok – így Újhelyi István – is bírálták önöket. Újhelyi például azt mondta, ha nem folytatódik a „boszorkányüldözés”, akkor harcol azért, hogy több pénzt kapjon a rádió.

– Magyarul azt mondta Újhelyi úr, hogy akkor kapunk pénzt, ha jól viselkedünk. Ez meglehetősen furcsa kijelentés egy kormánypárti politikustól.

– Hogyan tudnak jól viselkedni?

– Hát ez az. Ezek a kijelentések egyébként pont azt támasztják alá, hogy most politikai nyomás alatt van a Magyar Rádió. Visszatérve a boszorkányüldözésre: az elmúlt két esztendőben nem volt semmiféle boszorkányüldözés, úgyhogy nem tudom, ezután miért is lenne. Ez a vezetés egyetlenegy újságírót sem küldött el, akik távoztak, azok magas végkielégítéssel, saját kérésükre tették ezt. Persze volt olyan kolléga, aki bement az adófőszerkesztőhöz, hogy arra kérje, békésen váljanak el az útjaink, majd miután kijött, két perc múlva már azt mondogatta: őt üldözték itt. Ez természetesen nem volt igaz.

– Volt egy neves baloldali újságíró is, aki üldözésről beszélt, de távozása után néhány héttel már hasonló címmel beszélgetős műsora volt az egyik kereskedelmi rádióban.

– Néhány kolléga nemtelenül járt el a rádióval szemben.

– Áruljuk el: Bolgár Györgyről van szó.

– Maradjuk annyiban, többen is tevékeny részesei voltak az ellenünk folyó propagandahadjáratnak. Azt tapasztalom, hogy nagyon sokat beszélnek, írnak rólunk, de meglehetősen kevés a valós, pontos információ. Úgyhogy azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy amennyiben tájékozódni akar a Magyar Rádióról, akkor hallgassa meg mindkét oldalt, s ne csak azokat, akik valamilyen okból azt szeretnék, ha távoznánk.

– Újhelyi István kijelentésére visszatérve – el tudja képzelni, hogy a hatalom azzal gyakoroljon nyomást önökre, hogy nem kapnak elegendő pénzt a működésre?

– Ha ilyen előfordulhat, akkor nem jogállamban, hanem egy banánköztársaságban élünk. Örök optimistaként bízom abban, hogy Magyarországon ilyen nem történhet. Az Európai Unióban is fontos elvárás, hogy a közintézményeknek normatív, stabil finanszírozást kell biztosítani, attól függetlenül, hogy szimpatikus-e a vezetés vagy sem.

– Ilyen körülmények között milyennek látja a jövőt?

– Legfeljebb jövő tavaszig tudok érdemben nyilatkozni, messzebbre pillanatnyilag nem látok. A 2004-es év sok bizonytalanságot hordoz magában, értem ezalatt, hogy még nem ismert az új költségvetés, illetve az is fontos, hogy új kuratóriumot választanak. Ráadásul szintén 2004-ben esedékes az európai parlamenti választás, ami véleményem szerint az egész ország életét átrendezi majd. Hosszabb távra jósolni tehát nagy felelőtlenség lenne részemről.

– Mindenesetre a több alkalommal idézett nyilatkozat úgy zárul: a Magyar Rádió jelenlegi helyzetében egy megoldás van, ha az alkalmatlanságát többször is bizonyító vezetés haladéktalanul lemond.

– Bármennyire is kellemetlen egyeseknek, a rádió jogállami keretek között működik. Az intézménynek van tulajdonosi testülete, amelyben minden parlamenti párt és a civil szervezetek delegáltjai is ott vannak. Ez a tulajdonosi testület dönt a sorsunkról, tehát nem úgy működnek a dolgok, hogy valaki bekiabál a partvonalon kívülről, és máris távozunk a helyünkről. Mi leginkább a kuratórium tagjaira figyelünk, s nem azok véleményére, akik úgy bírálnak bennünket, hogy nem is hallgatják a műsorainkat.