Fotó: facebook.com/Stummer János
Hirdetés

Bár a Gyurcsány-párt úgy véli, hogy egy olyan tehetséges nővel bővül a frakciójuk, aki jól ismeri a vidék Magyarországát is, Ráczné Földi Judit székesfehérvári önkormányzati képviselő jelölése nem aratott sikert a baloldalon.

„Felszólítom Gyurcsány Ferencet, hogy vonja vissza az offshore cégeiről hazudó DK-s politikusnő jelölését!” – írta Facebook-bejegyzésében Stummer János. Az egykori jobbikos politikus, aki nemrég átigazolt a Momentumba, úgy tartja: Ráczné Földi Judit, a DK politikusa pontosan azt csinálta, amit a DK hivatalosan, elviekben kritizál: hazudott, csalt.

„Azzal, hogy a DK Rácznét jelöli a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kordás László helyére a parlamentbe, sunyin, védhetetlenül, elfogadhatatlan módon próbálja legitimizálni a hazudozást” – fejtegette Stummer.

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke a Telexnek nyilatkozva egyébként szintén kifejtette, miszerint a „Momentum értékrendjébe nem fér bele, én azt gondolom, hogy az összefogás értékrendjébe sem fér bele, de továbbmegyek, a Demokratikus Koalíció értékrendjébe sem férhet bele, hogy egy offshore-lovag országgyűlési képviselő lehessen”.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk