Lassan tisztul a kép. Lassan mindnyájan megértjük, mi történik velünk, és miért. Bulgáriában 25 százalék a fizetési mérleg hiánya, a pénzügyi spekulánsok mégsem támadták meg az országot, mert tovább folytatódik a növekedés, kézben tartják a pénzügyeket. Romániában populista választási kampány zajlik és még sincs probléma a lejjel, a román bankok rendben működnek. Szlovákia gazdaságélénkítő programokat indít, hogy a növekedés csak 4,5 százalékosra csökkenjen. A lengyel gazdaság kissé köhög, de a cseh mintha meg sem érezné a nemzetközi krízist. Szlovénia virul, Horvátország messziről nézi a fejleményeket, és várja jövő nyárra is a turistákat.

Ezzel szemben a magyar gazdaságot még ki sem engedték az intenzív osztályról. A nemzetközi pénzvilág infúzióit kellett rákötni, hogy bele ne pusztuljon a válságba. A lassan felfoghatatlanul nagy adósság mellé újabb, gigászi kölcsönöket kellett felvenni, hogy legalább az államcsődöt elkerüljük, miközben már most tudni lehet, hogy jövőre nemhogy növekedés nem lesz, de egyenesen csökkenni fog a hazai termelés, leértékelődnek a bérek és a nyugdíjak, jön a hosszú recesszió.

A baloldali közírók előszeretettel terítik szét a felelősséget az elmúlt tíz évre, mondván, hogy a költekezést az Orbán-kormány kezdte, Medgyessy kabinetje folytatta, és a folyamatot Gyurcsány állította meg. Ezzel szemben az igazság az, hogy az 1998 és 2002 között hatalmon lévő polgári kormány hivatalba lépésétől kezdve keményen kézben tartotta a gazdasági folyamatokat. Több mint tíz százalékkal csökkentette az államadósságot, felgyorsította a növekedést, alacsonyan tartotta az inflációt, ha kis mértékben is, de növelte a foglalkoztatást.

Az viszont igaz, hogy a választások előtti évben, 2001-ben lazított ezen a fegyelmen, egy százalékkal nőtt az államadósság. Ez nem volt helyes lépés, de a lazítás bőven belül volt az ország teherbíró képességén, és lényegében minden kormány ezt csinálja szerte a világban, ezt tette Boros Péter és Horn Gyula is. Hozzá kell tennünk, hogy a kampányban az MSZP kemény ígérgetési versenyt diktált, és a Fidesz vezetői úgy látták, hogy az utolsó évben nem engedhetik meg maguknak a költségvetési szigort.

A választások után viszont a győztes baloldali kormány beváltotta felelőtlen ígéreteit, jóléti rendszerváltás címén két kézzel szórta a fedezetlen pénzt. Majd jött Gyurcsány Ferenc, és ott folytatta, ahol Medgyessy abbahagyta. Sokáig fogunk még emlékezni az őszödi beszéd szavaira: „Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.”

Nem az az ország tragédiája, hogy a baloldal súlyos hazugságok árán nyerte meg a 2006-os választásokat, hanem hogy ezeknek a hazugságoknak az árát nekünk kell megfizetnünk. Az ezért viselt felelősségen az sem kisebbít, hogy az ígérgetési versenybe a Fidesz is belement, abból kiindulva, hogy a demagógia ellen csak demagógiával lehet győzni. Az ellenzék felelőssége mindig csupán töredéke a kormánypártokénak.

A baloldal szereti úgy beállítani a dolgokat, hogy az őszödi beszéddel Gyurcsány szakított az addigi gyakorlattal, és megkezdte az őszinte reformok korszakát. Ebből azonban egy szó sem igaz. Magának a beszédnek a kiszivárogtatása is merő marketingfogás volt, reformok helyett pedig átgondolatlan, kapkodó, a következményekkel nem számoló gazdaságpolitika következett.

Gyurcsány és köre minden fórumon azt hangoztatja, hogy a nagy reformokat a Fidesz által kezdeményezett népszavazás torpedózta meg. Ám ez megint hazugság. A népszavazás nem a vizitdíjról, főként nem a reformokról szólt. Hogy egy akkor hivatalban lévő államtitkárt idézzünk: „Nem azt mondták, Feri. Hanem azt mondták, hogy menj a p…ába.” Igen, ezt mondta a magyar lakosság, amint módja volt kifejezni a véleményét.

Ami azóta van, az pedig már látványpékségnek is siralmas. Kormányzás helyett kéthavonta új programok, havonta, hetente, majd már naponta új költségvetés. És mellé teljes tanácstalanság, tehetetlenség, összefüggéstelen kapkodás.

A gazdaságot puszta spórolással nem lehet egyenesbe hozni. Magyarországon ma háromszázezerrel több ember húz állami fizetést, mint amennyi indokolt volna. Ha azonban ezt a háromszázezer embert egyszerre elbocsátják, a magyar gazdaság másnap összeroskad (arról nem beszélve, hogy háromszázezer család kerül kilátástalan helyzetbe). Ha csökkentik az emberek fizetését, kevesebb árut vesznek, az azokat termelő gyárakból embereket kell elbocsátani, azok még kevesebb árut vesznek, ami még több elbocsátáshoz vezet – az út végén ott a szakadék.

Egy ország gazdasága nagyon bonyolult rendszer, amelyet csak felkészült szakemberek képesek átlátni, pláne vezényelni. Magyarország parancsnoki hídján több mint hat éve nem ilyen ember áll. A kormány az esztelen pénzszórás után most esztelen pénzmegvonásba kezdett, és képtelen felmérni, hogy mi lesz ennek a következménye. Borzasztó árat kell fizetnünk mindnyájunknak azért, ha még másfél évig így marad.

Bencsik Gábor