Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció
Fotó: shutterstock, illusztráció
Hirdetés

Solymár Károly a lap csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: ötezer iskolában az internet is gyorsabb lesz. Közölte: két országos beruházássorozat is zajlik, az egyik fejlesztésben azt tűzték ki célul, hogy szupergyors internetet használhassanak a diákok; a kisebb iskolákban másodpercenként száz megabites sebességet garantálnak, a nagyobbakban pedig egy gigabitest. A második fejlesztést azért indították el, hogy minden osztályteremben legyen vezeték nélküli internetelérési lehetőség. Ezzel a programmal igen jól haladnak, Budapesten és Pest megyében az iskolák harminc százalékában fejezte be a munkát a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, a legtöbb vidéki iskolában pedig már működik az osztálytermekben a wifi.

„Ilyen horderejű hálózatfejlesztés még nem volt a magyar oktatásban. A beruházások részben uniós társfinanszírozással fedezett összes költsége csaknem harmincmilliárd forintot tesz ki, amihez évente újabb tízmilliárdos tétel társul. Utóbbiból az újonnan létesített, kiépített hálózatok további fejlesztésének költségét fedezzük” – mondta a helyettes államtitkár, aki közölte azt is: a munkákkal a tervek szerint jórészt jövőre végeznek majd.