Fotó: MTI/Rosta Tibor
Hirdetés

A politikus a Modern városok programban, 3,662 milliárd forint támogatással megvalósuló beruházás alapkőletételén hangsúlyozta, a békéscsabai önkormányzat elkötelezett a károsanyag-kibocsátás csökkentése és a zöldenergia-termelés növelése mellett.

Emlékeztetett arra, hogy 2016-ban 15 milliárd forint hazai és 3 milliárd forint uniós forrást felhasználó komplex energetikai programot állítottak össze. Ennek részeként épül meg a sportcsarnok szomszédságában az 1,3 megawattpeak (MWp) csúcsteljesítményű – 400-500 háztartás teljes éves energiaigényét biztosító – napelempark, egy 2,4 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tároló, valamint egy a rendszer működését bemutató látogatóközpont.

A komplex program további elemei között említette a polgármester egy második 2 MWp csúcsteljesítményű napelempark létrehozását, további források igénybevételével egy geotermikus rendszer építését, alternatív hajtásláncú buszok beszerzését és az azt kiszolgáló infrastruktúra kialakítását, valamint a közvilágítási rendszer már zajló korszerűsítését.

Szarvas Péter leszögezte, a Modern városok program elindulása fordulópont volt Békéscsaba fejlődése szempontjából. A város élen jár a programban résztvevő 23 település között fejlesztési elképzelései megvalósításában.

Korábban írtuk

Nagy Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a megyei jogú városok fejlesztése tágabb környezetükre is hatással van. Kifejtette, a békéscsabai Smart grid rendszer kialakítása egybevág a kormány energiapolitikájával, a teremtett világ védelmét célzó elképzeléseivel és fejlesztési céljaival.

Herczeg Tamás (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője rámutatott, az elfogadott klímavédelmi akcióterv alapján a következő tíz évben meg kell hatszorozni a napenergia hasznosításának mértékét Magyarországon.