Becslésünk szerint körülbelül kétezer rendszerváltó gyűlt össze péntek este a budapesti Deák Ferenc téren a Független Diákparlament Váltsunk rendszert közösen az oktatásban címmel meghirdetett rendezvényén.

A zömében diákokból álló csapat a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcán át vonult be a Kossuth Lajos térre, ahol elhangzottak a beszédek. (Ezekről bővebben keretes írásunkban olvashatnak.) 

Már a gyülekezéskor megfigyelhettük a kreatívnál kreatívabb táblákat. Az egyiken Simicska elhíresült mondatát olvashattuk, más transzparenseken a „Rendszerhiba”, „Transzparens”, „Balog Zoltán mondjon le” szövegek szerepeltek. Különösen odaszúrt a Deák téri templom előtt felmutatott „Kifelé a papokkal az iskolákból!” feliratú tábla. A téren való gyülekezés közben a szervezők „Szomorú ország” feliratú matricákat osztogattak, ebből mi is kaptunk. Az egyik tüntető kalózlobogót lobogtatott a vonulás közben. Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy ez a lázadást hivatott jelképezni.

Ha már zászlók: a zászlóárusok ezt a lehetőséget sem hagyták ki, hogy egy kis pénzt keressenek. Két árust láttunk a Deák Ferenc téren, akik magyar és EU-s lobogókat értékesítettek. Mindkettőjüktől megkérdeztük, melyik zászló fogy jobban. Egyikük nem tudta megmondani, míg a másik árus szerint egyértelműen az EU-sra mutatkozott nagyobb igény. Jellemző. 

Az általunk megkérdezett diákok változó mértékben voltak tisztában azzal, hogy Csépe Valéria miniszteri biztos és szakértőkből álló csapata már javában dolgozik az új Nemzeti Alaptanterven (NAT), amelyet 2019 szeptemberében terveznek bevezetni. Több megkérdezett tüntető is olyan problémákat sorolt fel (digitalizálás hiánya, nulladik óra, túlterheltség, lexikális tudás túlsúlya), amelyre megoldást fog jelenteni az új NAT az eddig nyilvánosságra került elképzelések alapján. Néhány megkérdezett azonban elárulta, hogy az oktatás javítása mellett ő a kormányváltásért is tüntet.

Találkoztunk CEU-s diákokkal is. A Soros-egyetem négy hallgatója közül csak egy tudott magyarul, egy pedig tanulja a nyelvünket. Állításuk szerint ők nem érzik az oktatással kapcsolatos problémákat, csupán szolidaritást vállalva jöttek el a megmozdulásra.

Az 1°C-os hideg éreztette hatását a tüntetőkön. Bár a szervezők elégedettek voltak a létszámmal, azzal talán ők sem számoltak, hogy a beszédek alatt folyamatosan csökken majd a tüntetők létszáma.

-AÁ-

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

„Autonómiát óvodától egyetemig”

A demonstráció szervezői bejelentették, hogy három miniszterelnök-jelölt elfogadta meghívásukat az oktatásügyről szóló nyilvános vitára.

Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament képviselője közölte: miután az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem válaszolt a legutóbbi tüntetésükön megfogalmazott követeléseikre és Orbán Viktor miniszterelnök nem vitázott velük, úgy döntöttek, hogy nyilvános vitára hívják minden parlamenti frakció miniszterelnök-jelöltjét. Mint mondta, három frakció jelöltje, Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd), Vona Gábor (Jobbik) és Szél Bernadett (LMP) elfogadta felkérésüket, a vitát március 12-én tartják.

Bognár András diák bejelentette: Diák vagyok néven új mozgalmat indítanak. Célja az, hogy közösen gyakoroljanak nyomást a döntéshozókra az oktatási rendszerváltás érdekében. Tóth Laura diák, a tüntetés első felszólalója szerint európai színvonalú, modern oktatásra, a teljes oktatási rendszer újragondolására van szükség. „Váltsunk rendszert az oktatásban!” – hangsúlyozta.

Koszta Amina diák azt mondta, az oktatási rendszer nem tud elbukni, mivel már elbukott, egyebek mellett azért, mert az állami iskolákban kétszer kevesebb támogatás jut egy tanulóra, mint az egyházi intézményekben. A jelenlegi rendszert nem érdekli az oktatás jövője – tette hozzá. 

Balla István tanár úgy fogalmazott: a jelenlegi oktatási rendszer rohad, az elmúlt száz évben nem változott semmi az oktatásban, a finn iskolák viszont nyitottak, az ő módszerük átvételére lenne szükség. 

Bradánovics Bendegúz diák közölte: azért jöttek el, mert párbeszédet szeretnének, hogy jobbá tegyék az oktatást. Azt szeretnék, hogy ne összeszerelő üzem legyen az ország, és ne süllyedjen vissza a feudalizmusba.

Kálló Dániel, a Független Diákparlament szóvivője szerint a jelenlegi oktatási rendszer rombolja a kreativitást, kiirtja a vitakultúrát a gyerekekből, és ezáltal a társadalomból is. Egy ellentétes vélemény már támadásnak számít, senki nem meggyőzni, hanem legyőzni akarja a másikat – tette hozzá.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Több felszólaló is arra buzdított mindenkit, hogy vegyen részt az parlamenti választáson. A demonstráció a Deák téren kezdődött, majd a résztvevők a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcán vonultak a Parlament elé. Sokan azt skandálták, hogy „Szabad ország, szabad oktatás!”, „Semmit rólunk nélkülünk” és „Mi vagyunk a jövő!”.

A tömegben uniós és magyar zászlókat lehetett látni, valamint olyan táblákat, mint „Kifelé a papokkal az iskolából!”, „Balog Zoltán mondjon le!”, „Autonómiát óvodától egyetemig”, „Feladjuk a leckét”.
A tüntetésen részt vett Vona Gábor, a Jobbik és Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, Dúró Dóra, a parlament oktatási bizottságának jobbikos elnöke, valamint Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke.

(MTI)