Fotó: MTI/Kallos Bea
Hirdetés

Az államtitkár elmondta, a jelentős pluszforrás azt bizonyítja, hogy a kormány elkötelezett az oktatás fejlesztése iránt, s folytatni fogja a terület fejlesztését.

Idén 91 ezer elsőosztályos diák búcsúzik a tanévtől, vagyis 1600-zal több, mint tavaly – közölte, hozzátéve, a szakiskolai és készségfejlesztő iskolai képzési helyek száma is nőtt 2010 óta 26 százalékkal.

Sölch Gellért hangsúlyozta, idén az oktatás mellett nagy figyelmet fordítottak a családokra is, és mindent megadtak számukra, amit lehetett: ingyenes tankönyvet és étkezést. Az előbbi – vagyis a térítésmentes tankönyv – 2020 szeptemberétől már minden évfolyamban elérhető lesz.

Kitért arra, a Móra Ferenc Általános Iskolában év közben elvégzett felújítás 138 millió forintba került, ami jelzi, a kormány számára kiemelten fontos az oktatási intézmények fejlesztése. Ebből a pénzből megújultak a nyílászárók, a burkolat és egy új tantermet is kialakítottak.

Az iskola – amelynek 130 tanulója van – új eszközöket kaphat, egy másik projekt keretében pedig szeptembertől új digitális tanszerekhez is hozzájut.

A szombati rendezvényen jelen volt Szabó Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő és Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke is.