Az este hatkor kezdődő istentiszteleten a római katolikus, a református, az evangélikus, a baptista, a metodista, a pünkösdi, az anglikán és az ortodox egyház vezetői szolgálnak. Igét hirdet Kondor Péter evangélikus püspök, a MEÖT alelnöke. A szertartáson részt vesz mások mellett Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke és Szemerei János evangélikus püspök – olvasható a közleményben.

Hirdetés

Az 1943-ban alakult MEÖT a genfi székhelyű Egyházak Világtanácsa magyarországi szervezete. Társult tagja a szintén genfi Európai Egyházak Konferenciájának, amelyen keresztül részt vesz az Európai Unió és az Európa Tanács mellett működő egyházi képviselet munkájában.

A MEÖT széles körű nemzetközi kapcsolatokat tart fenn öt kontinens nemzeti egyháztanácsaival és nemzetközi egyházi szervezeteivel, koordináló szerepet vállal a magyar egyházak nemzetközi munkájában.

A szervezetnek tizenegy tagegyháza van, több felekezet pedig – például a Magyar Katolikus Egyház – együttműködő státussal vesz részt munkájában.

Korábban írtuk