Fotó: MTI/Balogh Zoltán (szerk.)
Hirdetés

Oláh Lajos (DK) „brutális megszorító Orbán-csomag” bevezetésével vádolta a kormányt, amely szerinte nemcsak az embereket általában, hanem a vállalkozásokat, valamint az önkormányzatokat is érinti és többek között az a következménye, hogy már 402 forintba kerül egy euró. Hangsúlyozta: már a fideszes polgármesterek is lázadnak a kormány politikája ellen, mert az önkormányzatoknak nagy gondot okoz a rezsiárak kigazdálkodása. Szerinte a kormány eközben semmilyen egyeztetésre nem hajlandó, hanem „látványosan üti” az önkormányzatokat.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára arra hívta fel a figyelmet: az egész világ rendkívüli időket él, Európában pár hónap alatt jelentősen emelkedtek az energiaárak, ugyanakkor a magyar fogyasztók mind a villamosáram, mind földgáz tekintetében kedvező helyzetben vannak a baloldal által folyamatosan támadott rezsicsökkentésnek köszönhetően.

Hangsúlyozta: 2010-ben a baloldal olyan helyzetet teremtett, hogy 1300 milliárd forinttal kellett konszolidálni az önkormányzatokat, korábban pedig tizenötször emelte a rezsi árát.

Szerinte azért van erősebb helyzetben ma Magyarország, mint 12 évvel ezelőtt, mert többen dolgoznak és jóval többet keresnek. Ezért vannak nagyobb biztonságban az emberek, és ezért mondjuk azt, hogyha a brüsszeli szankciós politikával nem lehetetlenítik el a magyar gazdaság működését, akkor ismét képes lesz jelentős növekedésre – mondta.

Korábban írtuk