A jogerős ítélet szerint a büntetési tételek így módosultak: ifjabb Horváth Dezső elsőrendű vádlott esetében a korábban kiszabott 15 évi szabadságvesztést az ítélőtábla 17 évre súlyosbította, Fercsák György hatodrendű és Jónás Gusztáv hetedrendű vádlott korábbi 15-15 évi büntetését pedig életfogytig tartó fegyházbüntetésre változtatta.

A többi vádlott esetében helybenhagyták az első fokú ítéletet. Idősebb Horváth Dezső másodrendű vádlott életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott. A büntetőper két büntetlen előéletű vádlottját – Szarka András harmadrendű és idősebb Horváth Dezsőné ötödrendű vádlottat – 15-15 év fegyházbüntetésre ítélték.

Szarka Gergő Roland negyedrendű és Horváth Krisztián nyolcadrendű vádlottal szemben pedig – akik a bűncselekmény elkövetésekor még nem töltötték be tizennyolcadik évüket – a fiatalkorúakra kiróható maximális 10-10 év börtönbüntetést szabták ki.

Balla Lajos bíró indoklásában közölte: az első fokon eljáró megyei bíróság megalapozottan és helyesen állapította meg a tényállást és széles körű bizonyítási eljárást folytatott le. Hozzátette: az ítélőtábla azért utasította el a vádlottak által kért bizonyítási indítványokat, mert a másodfokú eljárásban nem merült föl olyan új körülmény, amely kérdésessé tette volna a tényállást. Balla Lajos az ítélet súlyosító körülményei közé sorolta, hogy Szögi Lajos a tragédia előtt jogkövető magatartást tanúsított, hiszen autójával megállt, hogy ellenőrizze az elsodortnak vélt kislány állapotát.

Hozzátette: ezek szerint Szögi Lajos jobban törődött ezzel a kislánnyal, mint maguk a hozzátartozók, akik nem tudták, hogy vajon jól van-e az elütöttnek hitt gyerek. Balla Lajos közölte: a vádlottak közül hiába kértek többen bocsánatot, megbánásuk a bíróság szerint nem meggyőző. Ezt alátámasztja – mondta -, hogy operatív rendőrségi akció során folytatott telefonlehallgatások szerint ifjabb Horváth Dezső azt mondta a harmadrendű vádlottnak: „A bíróságon sírd el magad, akkor három-négy évvel kevesebbet kapsz”.

(Nol.hu)