Olcsóbb lehet Pécsen az ivóvíz
A Pécsi Vízmű körül két hete lángolt fel a vita: a francia kisebbségi tulajdonost nem engedték be a székházba, és egy, a város alapította cég vette át a vízmű irányítását.
A döntést a vízmű gazdálkodásának áttekintését követően hozta meg a város vezetése. Most úgy látják, hogy mérsékelhetőek az árak – jelentette be Pécs polgármestere. 407 forint/köbméter helyett 394 forint/köbméteres tarifa – mondta el. Páva Zsolt közölte, hogy a 3,2 százalékos megtakarítás pont akkora összeg, melyet az eddigi, általuk túl magasnak tartott menedzsment költségekre fordított a korábbi szolgáltató. Ennek működését illetően egyébként további súlyos hiányosságokra, bűncselekmény gyanújára is fény derült – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Alapos a gyanú a hűtlen kezelésre – mondta az új szolgáltató, a Forrásház Zrt. vezérigazgatója, Winkler Tamás. A leányvállalati rendszer kiépítéséhez felvett hitelek és kötelezettségvállalások kapcsán közel egymilliárd forint adósságállomány halmozódott fel, a helyzet oda vezetett, hogy zárolták a számláikat, és gyakorlatilag ellehetetlenült a Pécsi Vízmű finanszírozása.
A feljelentést még kedden továbbítják a baranyai főkapitányságra – tudta meg az MR1-Kossuth Rádió a vezérigazgatótól. A Pécsi Vízmű szóvivője, Kisbáró Edina a Krónika megkeresésére közölte, hogy később kívánnak nyilatkozni.
A Tettye Forrásház Zrt.-t tekintik munkáltatónak a dolgozók
A Tettye Forrásház Zrt.-t fogadják el munkáltatónak a pécsi vízmű dolgozói, miután a szakszervezet és az üzemi tanács munkajogi szakemberekkel egyeztetett. Az érdekképviselet titkára kiemelte: ez nem szimpátia kérdése, hanem jogi kérdés volt. Hozzátette: 200 alkalmazott a társaságtól készpénzben felvehette a járandóságát, a többiek holnap juthatnak a fizetésükhöz.
(MR)