Polanski okán

Dr. Szeszák Ferenc, Debrecen

Igen, Polanski rendkívüli tehetségű és hányatott életű filmrendező, ez világos. A nemi erőszakot viszont elkövette, a bíróságon annak idején be is ismerte, a büntetés elől pedig megszökött. Harminc évvel ezelőtt. Svájcban letartóztatták. Miért pont most? A nemzetközi – és vele együtt persze a magyar – média tele torokból harsogja: szabadságot Polanskinak! A média gondolatmenete szerint az igazság persze, hogy Polanski oldalán van, ahogy annak idején a Clinton elnök, meg Michael Jackson, meg Zalatnay Sarolta oldalán volt?!

NB. Mind a büntető, mind a polgári törvénykönyvek egyre hosszabbak, szellemi értelemben szinte naponta jópár lapot kitép belőlük a hatalom és újakat ragaszt a helyükbe. Az érvényben lévő paragrafusok sokszor egymásnak ellentmondanak, azt sem tudjuk, hogy melyiket kell betartani. Illetve, akkor nincs kegyelem, ha a biztonsági öv nincs bekötve.

Ráadásul ezek a magyarok! A Fókusz-beli (RTL-klub) közvélemény-kutatásból az jött ki, hogy a szavazók 60%-a szerint Polanski megérdemelné a büntetést! Nem vagyunk elég fejlődőképesek! Jó ez a jogrendszer? Jó! Ha elkezdenék a jogalkotók számát csökkenteni, beláthatatlan méretű munkanélküliség léphetne fel az ügyvédek és egyéb jogászok körében.

A Hunvald-sztori hátulnézetből

Veress Gábor mérnök-közgazdász

Hetek óta tehetetlenül rázzuk az öklünket: Hunvald a börtönben is havonta 750.000 Ft-ot kasszíroz, idáig közel 6 milliót utalt át neki a VI. kerületi Önkormányzat (természetesen a költségtérítés is jár neki – szerintük). A VI. kerületi FIDESZ-frakció hiába kezdeményezi a javadalmazás megszüntetését, az MSZP-SZDSZ koalíció KDNP-és segédlettel (!!!) továbbra is folyósítani szándékozik a jól megérdemelt apanázst. Na, nem baj – gondoljuk -, majd jön az országgyűlésben a FIDESZ-frakció és törvényjavaslatot terjesztenek elő arra vonatkozóan, hogy a polgármesterek és alpolgármesterek, amennyiben börtönbe kerülnének (ugye ez már maga a magyar abszurd?) ne kaphassanak fizetést.

Egyébként csak úgy mellesleg, miért csak a polgármesterek és alpolgármesterek, vajon az összes állami cég vezetői, az összes közalkalmazott miért maradt volna ki az előterjesztésből? De ne álljunk meg merengeni ezen a kérdésen, mert a fordulat ezután következik: mínuszos hírként megtudjuk, hogy az MTI megkeresésére a Draskovics vezette Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közleményt adott ki, mely szerint nem jár Hunvaldnak egy megveszekedett peták sem, annál az egyszerű oknál fogva, miután törvény mondja ki, hogy aki nem látja el a munkakörét, annak nem jár bérezés. Ennyire egyszerű.

Nos, kedves honfitársaim, ez volt az a pont, ahol végül kétségbe estem. Hiszen alig várjuk, hogy ettől a rablóbandától megszabaduljunk, jöjjön végre a FIDESZ-kormány, álljon vissza a jogállamiság, nyerje el méltó büntetését mindenki, aki a közvagyont fosztogatta, hiszen hitünk szerint felkészült jogászok egész serege áll hadra foghatóan, hogy törvényes keretek között a büntető felelősségre vonások megtörténjenek és mit kell látnunk: a derék FIDESZ-es törvényhozók törvényt akarnak hozni olyan kérdésről, amely másutt a maga egyszerűségében sokkal széleskörűbben szabályozott.

A hab a tortán az, hogy mindezt a nagyfelkészültségű jogászok a FIDESZ holdudvarában Draskovicstól kell megtudják! Ötletként felmerül bennem, hogy nem ártana a FIDESZ hatalomátvétele után néhány MSZP-és és SZDSZ-es jogászt ismét szakértőként vagy tanácsadóként alkalmazni (majdnem azt mondtam: néhánnyal vádalkut kötni), akik ismerik a hatályos törvényeket és jogszabályokat, nehogy először a buzgó képviselők olyan törvényeket akarjanak alkotni a felelősségre vonás jogalapjának megteremtésére vagy a törvényellenesen elsíbolt milliárdok visszakövetelésére, amelyek régóta hatályban vannak, csak ismerni kellene őket! Hát így állunk feleim, ennyit a felkészültségről!

GORDON blődnek…

Pusztai Endre

A doktor absztinenciát

Tanácsolt. Megitta még

Az utolsó borát, azután

Zordan akasztófát ácsolt,

S felakasztotta rá az orvosát!

Ezt már nem is tudom, hogy minek nevezzem!

Gál Ferenc, Erdőbénye

Olvasom a különböző internetes oldalakon, hogy „Banki becslések szerint 2000 milliárd forintnyi vagyont tartanak gazdag magyarok külföldön… Összesen körülbelül 1-2 ezer emberről van szó, akik fejenként körülbelül 1-2 milliárd forintjukat Lichtensteintől a Holland Antillákig készpénzben, részvényekben, illetve ingatlanban vagy cégvagyonban tartják… A gazdagok elsősorban a kedvező adózás miatt viszik a pénzüket külföldre, de akadnak olyanok is, akik a vagyon eredetéről nem tudnának Magyarországon számot adni”. Ha ez a pénz Magyarországon lenne, akkor annak a kamataiból ki lehetne fizetni a 13. havi nyugdíjat, nem kellene a menzától elvonni a támogatást, több jutna az önkormányzatoknak stb.

„Gazdag magyarok” – írja a cikk. Vajon kik lehetnek ezek a gazdag magyarok? Talán volt tsz-elnökök, főkönyvelők, akik olcsón felvásárolták a kárpótlási jegyeket? Esetleg pártkáderek, akik mindenkor tisztában voltak vele, hogy mikor kell üzletbe vágni, főleg a rendszerváltás után? Netalán politikusok, képviselők, vagy esetleg polgármesterek? Vagy most a listán szereplő állami cégek, közüzemek vezetői? Talán a magukat sztároknak tituláló pojácák? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ez aljas munka.

Úgynevezett közös teherviselésről papol most az egész kormány. Csak csendben és halkan kérdezem: akkor most ki is viseli itt a terheket? Természetesen a tisztességesen dolgozó magyarság. Nekik osztályrészük a mindennapos munka és a szerény megélhetés. (Bár némelyiküknek még az sem). Iszonyatos terheket rónak azok ránk, akik most külföldön tartják a pénzüket. Ezekben nincs semmiféle hazafias öntudat, nincs önérzetük, nincs hazának nevezett országuk. Csak a zsebük, amely minél degeszebb, annál melegebb.

Sorra jönnek elő mostanában a különböző, főleg politikusok által elkövetett anyagi haszonszerzéssel járó bűncselekmények. Lehet, hogy ott náluk a környéken kellene keresni azokat, akiknek a vagyonuk eredetéről számot kéne adni?

Egy szó mint száz! A következő kormánynak bőven lesz munkája. Elsősorban megpróbálni helyrehozni azt, amit hét év alatt tönkrevágtak, szétzüllesztettek. Nagyon nehéz dolguk lesz. Szinte a semmiről kell kezdeni mindent.

Végszóként csak annyit, hogy ezek az „emberek”, akik nyomorba juttatták hazánk lakosságának túlnyomó többségét, ne menjenek messze, mert előbb vagy utóbb a magyar hatóságok előtt számot kell adniuk és felelniük kell tetteikért!

Hajnali dilemmák…

Pinczés György

Az ok-okozati összefüggések mindig érdekes kérdéseket vetnek föl, és a dolgok mozgatórugóit az ezekben való elmélyülés fedi fel igazán, vagyis a történések miértjeit akkor érthetjük meg, ha nem átallunk leásni a dolgok mélyére! A felszínen maradva mindig a csoda erejével hat ránk, hogy mi is történik velünk. Meg lehet nézni például azt az üstökösszerű karriert, ahogyan látszólag a semmiből föltűnt ex-miniszterelnökünk, Gyurcsány Ferenc, és csak csodálkozunk, hogy a szocialista pártban, amely köztudottan egy igencsak zárt egységet képez, ahol nem olyan egyszerű előrejutni bárkinek a szamárlétrán, hogyan is tudott ilyen villámgyorsan előrejutni, és magáévá tenni a pártot, illetve az egész országot egy időre…

Hajlamosak vagyunk felmentést adni az addig a pártot irányító szocialistáknak, mondván, hogy egyedül Gyurcsány, illetve a holdudvara felelős ezért a tragédiáért, amit az országnak okoztak, de hát ahhoz, hogy ideáig jussunk, sőt a lecsúszásunkat véglegessé tehesse ennek a szemmel láthatóan buta, tehetségtelen, piti-tolvaj Bajnai ámokfutása, ahhoz vastagon szükség volt a látszólag ártatlan Lendvaik, Szilik, Lamperthek, Karsaik és a többi korlátolt és tehetségtelen, de a gazdagságra, hatalomra kritikátlanul vágyó párszáz mezei szocialista galád nemzetárulására!

Gyurcsányt és Bajnait nem egy véletlen jelenségnek kell tekintenünk, hanem szerves következményei annak, amikor tehetségtelen emberek, ki tudja, hogy miért, de az ölükbe hulló hatalom mániás megszállottjává válnak!

Aki ott volt Őszödön, és a beszéd elhangzása után azonnal nem emelt szót és nem állt fel, mind részesei lettek ennek a bűnnek, amit valamilyen lejárt, de a nép agyába 40 éven keresztül belesulykolt eszmének a nevében, ennek a népnek ellenében elkövettek. Egyszer és mindenkorra tudomásul kell vennünk, hogy ebben a rablóbandában nincs különbség a Gyurcsányok, a Bajnaik, a Zuschlagok és a Szilik, Lendvaik, Karsaik között! Ezek az emberek mind megérdemlik, hogy az elszámoltatásnál egyenként az összes bűnért felelősségre legyenek vonva! Sem erkölcsileg, sem anyagilag nem úszhatják meg szárazon ezeket a tetteiket!!!

Mikor telik be a pohár?

Gál Ferenc, Erdőbénye

Napvilágot látott az egyes állami cégek vezetőinek fizetése. Csak nézem és hüledezem. Visszafojtott dühömnek köszönhető, hogy nem vágtam földhöz a klaviatúrát, és nem löktem le a képernyőt az asztalról. Veszteséggel üzemelő állami cégek vezetői milliós pénzeket raknak zsebre. És mit hallunk? A jövőben további megszorítások várhatók, csökken a forint vásárló értéke. Ez már mindennek a teteje. Hová süllyedünk még? Meddig lehet ezt még így büntetlenül csinálni?

Sz…ban az ország és akiknek ez köszönhető élnek mint „Marci Hevesen”, miközben rajtunk röhögnek és további megszorításokat helyeznek kilátásba. Mellesleg jegyzem meg, hogy ezek az emberek akik ide süllyesztették ezt az országot Kínában már nem élnének.

Senkinek nem kívánom a halálát, de mindenképpen elszámoltatást várok a következő kormánytól. Büntetlenül ezt nem szabad hagyni. Emberek élnek egyik napról a másikra. Választhatnak, hogy vagy kifizetik a közüzemi számlakat, vagy esznek. Ha kifizetik a számlákat, akkor nem esznek. Ha esznek akkor nincs villanyuk, gázuk, nem viszik el a szemetüket stb. Ugyanakkor a fentebb említettek vígan éldegélnek.

Nem, nem, nem és nem értem. Soha nem tudják nekem megmagyarázni az általuk hangoztatott közös teherviselést. Ők röhögve, én pedig sírva viselem a közös terheket sok ezer honfitársammal egyetemben. Szégyen és gyalázat ami ebben az országban folyik. Kérdezem: mikor telik be a pohár???

Áldás

Igen tisztelt Honfitársak! Nagyon kell a lelki megújulás, amint Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke mondta az elmúlt napokban. Tizenöt évvel ezelőtt, még Németországban írtam egy kis verset, amelyet az igen népszerű dohányzásellenes plakát sorozatommal együtt már négy éve adok az egri iskolák tanárainak és diákjainak. Az egyik általános iskola diákjai közül, akikkel a legtöbbet törődök személyesen, még egy fiú vagy lány sem kezdett el cigarettázni, és egy nagyszerű plakát elolvasása után még a 16-17 éves fiúk is eldobják az éppen égő cigarettájukat, s kijelentik, „Ez az utolsó cigarettám!”, pedig más városokban már a kilencévesek is rágyújtanak, sőt azt hallom, hogy már néhány óvodás is cigarettázik. A vers:

Isten válasza a Himnuszra

Áldanám én a magyart,

de nem akarjátok:

isszátok a gyilkos szeszt,

s egymást mardossátok!

– Mily szörnyű önátok!

Így nem lesz magyar jövő:

tele van a temető!

Adok áldást, ha kértek

tiszta szívet, örömet;

földi jókból eleget,

három, négy szép gyermeket,

s boldog földi lét után

nálam örök életet!

Poór Károly

Docens, USA, Germany, egy ideig még itthon

Büszkeség napja?

Gál Ferenc, Erdőbénye

Ezzel a jelzővel illetik a homoszexuálisok azt a napot, amelyen nyíltan vállalják másságukat. Ennek nyilvános formájában felvonulnak, tetszelegnek, különböző jeleket mutogatnak, transzparenseket emelnek a magasba. Kérdezem: mi ebben a büszkeség? Mire büszkék? Talán arra, hogy másságukat nyíltan felmerik vállalni? Rendben van, tegyék. De akkor miért kell egy ország fővárosának a közlekedését lebénítani egy fél napra? Elég ha párosával kiállnak egy utcasarokra összefonódva és akkor mindenki láthatja, hogy miről van szó. Szerintem az emberek ilyenkor elmennek mellettük, és még csak nem is csodálkoznak. Miért kell ezt központosítani? Hogy nagyobb legyen a felhajtás, a botrány? Egyszerűen nem értem! Ráadásul (hál’ istennek volt miniszterelnökünk, néhány SZDSZ-es képviselő is beállt a menetbe. Nacsak-nacsak. Kis huncutok. Akárhonnan nézem, ez engem nem tölt el büszkeséggel. Sőt! Mint magyar ember egyáltalán nem vagyok büszke arra, hogy gyönyörű hazámban egyáltalán ilyesmire sor kerülhetett. Nem vagyok büszke arra, hogy gazdaságunk romokban hever. Nem vagyok büszke arra, hogy sorra csődölnek be a vállalkozások. Nem vagyok büszke arra, hogy ezreket lakoltatnak ki adósságaik miatt. Nem vagyok büszke arra, hogy növekszik a munkanélküliség. Nem vagyok büszke arra, hogy újszülött kisunokám több mint kétmillió forint adósággal a nyakában látta meg a napvilágot. Sajnos, még sorolhatnám, de inkább nem teszem, helyette gondolkodom.

Vajon hazánknak ennyire fontos egy ilyen „fesztivál” megrendezése? Ettől függ a haza sorsa? Nem hinném. Inkább felelős politikusaink is azon gondolkodnának, hogy melyek azok a lépések, amelyekkel kilábalhatnánk a mostani válságból.

Erre van két javaslatom. Első: azonnal írjanak ki előrehozott választást. Második: egy kormányváltás után számoljanak el eddig végzett „hasznos” tevékenységükkel. Tudom, ez csak ábránd, de remélem nem sokáig.

Csak halkan jegyzem meg, hogy a tavalyi felvonulás biztosítása száztíz millióba került. Mennyibe került az idei???

Felhívás adakozásra, nyelvtanulásért

Kercsó Alpár

Honfitársaim! Kérek minden becsületes, önmagát magyarnak tartó embert, segítsen! A hon érdekében! Szervezzünk gyűjtést! Nyissunk egy bankszámlát, mondjuk az adóforintjainkból már amúgy is tisztességesen megtámogatott legnagyobb magyar banknál, és küldjük oda mindnyájan adományainkat, például a pékáruk áfacsökkentése nyomán megtakarított pénzünket. A gyűjtés célja: a miniszterelnök képzési költségeihez való hozzájárulás, ezen képzések támogatása. Mert, drága honfitársaim, nem várható el országunk vezetőjétől, miután gazdag élete során minden vállalkozásából, beosztásából egyetlen inflálódott fillér nélkül távozott, s most erejét s idejét nem kímélve áldozza fel magát és szakértelmét a haza boldogulásának oltárán, hogy gyerekei elől elvéve az esti falatot, a szűkös családi konyhapénzből finanszírozza azt a magasszintű tanfolyamot, ahol Medgyessy volt főminiszter oktatja őt a jószomszédi viszony rejtelmeire. No meg a méregdrága pezsgővel való koccintásra.

Péterünk a román miniszterelnökkel pezsgőzgetett mosolygó bájvigyorral, Erdély elszakításának évfordulóján. Gordonunk, miként telivér európai demokrata válságkezelő szakértőhöz illik, elmegy a szlovák nemzeti ünnep alkalmából Budapesten rendezett fogadásra. Péterünk az ország kétharmadának elvesztését ünnepelte, nagy buzgalommal. Gordonunk a szemünkbe köpő, testvéreinket verő, államfőnket eltanácsoló, nyelvünket betiltó szlovák szomszédokat. Még szerencse, hogy metrószabdalta, békávészagú fővárosunkban kell (?) majd koccintgatnia, így talán bírságmentesen megszólalhat magyarul is. Természetesen csak akkor, ha az általunk összekuporgatott összegből nem tanul meg addig legalább sztrapacskát és borovicskát szlovákul kérni a pincértől. És akkor talán szlovákul méltathatná a szlovák állam felbecsülhetetlen érdemeit, vezetőinek határtalan bölcsességét, a kölcsönösen baráti viszony fontosságát. És talán azt is elrebeghetné, pohárral kezében, micsoda büszkeség dagasztja keblünket, hogy magyarjaink és hektáraink százezrei épp egy ilyen kiváló országhoz kerültek ama rettenetesen megváltoztathatatlan trianoni diktátum folytán.

Aztán, némi kis áldásos válságkezelés után, máris folytathatná a nyelvtanfolyamot, ezúttal a románnal, hogy ugyanazt a szánalmas poharas szöveget előadhassa majd december 1-jén, a román nemzeti ünneppé avanzsált, Erdélyt elszakító évfordulón. És, mint mindnyájan jól tudjuk, a nyelvtudás nem pusztán a beszédkészség okán fontos. Környezettudatos világunkban, bizony, óvnunk kell erdeinket, bolygónk tüdejét, így minden eszközzel helyettesítenünk kell a rengeteg fa életébe kerülő papírt, különösen a háztartásunk legintimebb zónájában használatosat. Ugye, tudjuk.

Honfitársaim! Adakozzunk hát örömmel ezen nemes célért. Azt pedig, aki nemzetárulót kiált, megalkuvót, netán gyávát, rögvest próbáljunk a jó útra téríteni. Ahogy az a minket, háztartásaik legintimebb zónájában végtermékkel illető Európában illik és elvárt.

A katasztrófa előjelei

Gál Ferenc, Erdőbénye

Magyarország katasztrófa előtti állapotban van. Tetemes államadósság, milliárdos körbetartozások, devizahitelek bedőlése, egyre gyakoribb kilakoltatások, csődbemenő vállalkozások, emelkedő infláció, éhező családok és gyerekek. Ez jellemzi a mostani „szociálisan érzékeny” kormány által vezetett országot. Mikor és hol lesz ennek a vége?

Mikor jönnek rá végre a „tudoraink”, hogy amit most művelnek az nem az ország felemelkedését, hanem a mélységbe taszítását szolgálják. A csőd felé haladó 80 milliárdos adósággal küszködő BKV most 30 milliárdot követel az államtól fennmaradása érdekében, holott szintén milliárdokban mérhető a busás végkielégítés és a mesés havi javadalmazás. (Természetesen ez csak a tűzközelieknek)! Teletömött zsebeik biztonságos melegében újabb megszorításokat helyeznek kilátásba az ország lakosságának rovására. Meddig lehet ezt folytatni? Csökkenő önkormányzati támogatások, elvonások az egészségügytől, a közszférától. Feleslegesen kidobott szociális támogatások, amelyek legtöbb esetben a kocsmában vagy az uzsorásoknál landolnak. Természetesen ennek fedezetét a lakossággal igyekeznek pótoltatni.

A katasztrófa itt van a nyakunkon. A teljes gazdasági összeomlás előjelei megjelentek. Nem látják, vagy nem is akarják látni mindezeket az előjeleket, amelyek az összeomlásra mutatnak? Megítélésem szerint csak az lebeg a szemük előtt, hogy a további túlélés reményében minél többet szakítsanak. Érzéketlen, a lakossággal nemtörődő kormányunk van. Meddig?

Amilyen az adjonisten

Kercsó Alpár

Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Régi-régi mondás, elemi emberi norma, s talán minden gondolkodás nélkül a legtöbben tökéletesen természetesnek, kézenfekvőnek is érezzük. Nem úgy, mint az a tiszteletes, akinek prédikációját egy borongós vasárnap délelőtt hallgattam, szokásomtól eltérően, a rádióban. Ő, hivatásából és, legalábbis vélhetően, hitéből fakadóan, kemény vitába szállt az emberi igazsággal, szembeállítva vele ama istenit, mely szerint a kővel dobálót is kenyérrel illik jutalmazni, s szeretet illet mindenkit, függetlenül attól, miként nyilvánult és nyilvánul meg irányunkban.

Úgy legyen, atyám, s jöjjön el az Ő országa. Mert, emberként létezve e világban, némi történelmi ismeretekkel s földi tapasztalatokkal „felvértezve”, másutt igen nehezen lenne megvalósítható a bibliai intelem álma. Valahogy úgy lehet ez is, mint a kommunizmus kísértete s kísérlete, mely, bármilyen nemes illúzióból is pattant ki, emberi kezekre hagyatott. És mindenki jól tudja, százmilliók bőrükön tanulták meg, mivé fajult valóságba ültetése. Úgyhogy, tisztelettel, atyám, maradnék nem túl dicsőséges s ama mennyei szeretettől talán annyira még át nem itatott, emberi mivoltomban.

Mármint azon a talajközeli szinten, ahol amilyen a mosdó, olyan a törülköző. És most, midőn sokadszor egy megalázóan koszos és bűzös mosdó elé állítottak bennünket, talán ideje lenne nekünk is hasonló törülközővel honorálni a míves európai gesztust. Talán ideje lenne kikászálódni egy hamisan csillogó európai illúzió ragacsos ágyából, mely elhitette velünk, magyarokkal, hogy az unióhoz való, kézzel-lábbal kikapart csatlakozásunk újra egyesíti majd nemzetrészeinket. Pedig a határok makacsul megmaradtak, s nem pusztán lelkekben, agyakban, de fizikai értelemben még ott is, ahol hivatalosan már nem is léteznek, miként néhány nappal ezelőtt északi barátaink és szövetségeseink oly látványosan bemutatták nekünk.

Azt hitették el velünk, hogy az egységes Európa összetartást s összetartozást terem majd, kőkemény garanciája lesz a demokráciának s egyenjogúságnak, mely remek alapelveket senki büntetlenül nem veszélyeztetheti, hiszen egy egész földrésszel menetelne szembe ezáltal. S lám, a szöveg ebben az esetben is mindössze halovány és demagóg szózat maradt. S míg hangunk vékony és gyenge, vélhetően így is lesz. Kárpátalján verik a magyart. Egyszerűen azért, mert magyarul szól.

Vajdaságban verik a magyart. Mert anyanyelvén beszél. Felvidéken törvénnyel „óvják” a magyart attól, hogy ősei szavait használja. És, uniós szövetségesünk, NATO pajtásunk omlettsütő serpenyőnek nézi Szent István királyunk szobrot, melynek avatásától s az „ősi szlovák földre” való belépéstől eltiltják köztársasági elnökünket. Míg bárki, mezei európai polgárocska, legyen rendes ember vagy gazfickó, akár díszlépésben is bármikor átmasírozhat a dicső schengeni határon.

Hurrá, barátaim, itt van Európa, a földi édenkert, a demokrácia és egyenlőség birodalma. S ha már itt van, s mi boldog részesei lehetünk ennek a fanyar történelmi csodának, elérkezett az ideje az aljasul bántó adjonistent nyájas, bokáig lógó nyelvvel elrebegett fogadjistennel nyugtázni? Köztársasági elnökünk nem mehetett Felvidékre. És nem hallatszik sem a magyar, sem az európai jogvédők máskor oly fülsértően hangos rikácsolása. Nem hallatszik a brüsszeli politikai elfekvő tiltakozása, sem azon elhivatott demokraták rosszallása, kik mindeddig oly hihetetlenül érzékenyeknek mutatkoztak az uniós normák s jogrend sérthetetlensége ügyében.

Csupán vékonyka, erőtlen cincogás szűrődik ki a magyar külügyből, miszerint majd küldöttség utazik (mert utazgatni nagyon szeretnek ám!) európai fővárosokba, hogy teljeskörűen tájékoztassák az irányunkban amúgy teljes érdektelenséget mutató kormányokat arról, hogyan is esett Sólyom László esete drága szlovák testvéreinkkel. És hogyan esett Szent István királyunknak a magyarországi multi áruházakat is korlátlanul elárasztó szlovák tojások zápora.

Az adjonisten a magyar államfő kitiltása Szlovákiából. A fogadjisten a mi gyengécske motyogásunk. Nincs legalább konzultációra hazarendelt magyar nagykövet, nincs diplomáciai jegyzékváltások homályos tömege, nincs kemény tiltakozás, nincsenek a botránytól zengő európai fórumok, politikusi elfekvő intézmények üléstermei betöltő dörgedelmek. És nincs viszonosság! Pedig, állítólag, a külügyekben ez általánosan bevett szokás. S hiába oly egységes a kontinens, hiába reméltük a nemzet egységét az elporladó határoknak hála, azért Felvidék, akár Erdély vagy Vakár Vajdaság és Kárpátalja, makacsul külügy maradt. Elfogulatlanul nem tudnék javaslatot tenni a mocskos adjonistenre adandó válaszra, sem a koszos mosdó mellé akasztandó törülközőre. Mégis, egy kicsit a prédikáló atya is megnyugodhat, tanultunk ezt-azt a mennyei intelmekből. Például, odatartjuk a másik orcánkat is! Atyám, én ebben az esetben, maradnék a földhözragadtabb törvénynél!

Jó zsaru, rossz zsaru – Jani házhoz sem jön

Pusztai Endre

Bethlen Jánost nézve a tévében a krimin nevelt nézők is tudják, ő a jó zsaru. Ő a megbocsájtó, ő az elnéző, ő a kimért. Őt tartja a közvélemény a pártatlanság etalonjának. Itt csak egy a baj. Minél lejjebb süllyedünk, Jani annál inkább távolodik a háztól, amit árvereznek. Példa erre a minapi huza-VONA, ami „AKTUÁLIS” volt!!!

Petőfi népe? – Dr. Szeszák Ferencnek is

Kercsó Alpár

Kedves Doktor úr, ön büszkeségre, önbizalomra nógat engem, s egy kicsit minden magyart is, midőn nagyjainkra és történelmi helytállásunkra emlékeztet. Irodalmi példái meggyőzőek, annak ellenére, hogy, s ezt ön nyilván pontosan tudja, legalább annyi ellentétes előjelű szöveget citálhatnánk kultúránk és históriánk gazdag kincsestárából, mint lelkesítőt, felemelőt, magyar önbizalmunkat erősítőt. Persze, mostanában ez utóbbiakra van szükség, nem olyasfélékre, hogy „Nekünk Mohács kell”. Ugyanakkor talán Petőfinek is azon népe érezhetné igazán magáénak magyar mivoltának dicséretét, kik soha nem ismernének honfitársaikra Pató Pál úrban. De vajon, Petőfi népe, mely forradalmat gyújtott százötven éve, tűrné, hogy bugrisok ropják hátán öntelt és pusztító táncukat? Vajon Petőfi népe súlyosabb nyűgnek vélte az idegen elnyomást mint mai utódai saját fajtájának basáskodását? És vajon az osztrák császár hadai vagy a bukottnak hitt szocializmus újrahizlalt káderei okoztak s okozhatnak még nagyobb károkat ennek a népnek? Nem „fejlődött-e” Petőfi népe karakteresen tűrő tömeggé? És mit kiáltana Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőiről, eme népét látva? Vagy nem is láthatná őt, a gyurcsányi helyszíni fellépésekről ott felejtett mesterlövészek hadától? Esetleg egy éppen ott lerobbant BKV járműtől, melyen épp a szóvivőjével drága fővárosunk szocialista főpolgármester-helyettese utazik, megvitatva a Hagyó úr által oly látványos vehemenciával ostromolt Kocsis úr, BKV vezér által a szóvivő asszonynak havonta juttatott 800 ezer forintos apanázs fenntarthatóságát. Ezekben a súlyos időkben???

Ebben a szörnyű, embert próbáló válságban, mikor családok ezreitől árverezik el a világban csak nálunk elképzelhetetlen extraprofitot begyűjtő bankok lakásaikat. Ezekben a mindenkitől áldozatot követelő napokban, mikor adót vetnek ki családi pótlékra egy zsugorodó népességű országban. Ezekben a nehéz időkben, amikor megvonják a nyugdíjasok járandóságait, melyekkel épp a szocialisták vásárolgattak sok-sok szavazatot maguknak. Vajon, jövőre, mivel vesznek urnakörnyéki ikszeket majd Petőfi népétől? Nekem úgy tűnik, Petőfi népe a Pilvaxban ücsörög, híg kávéfélét szürcsöl és valamilyen furcsa okból kifolyólag nagyon nem akar onnan kijönni. Akkor sem amikor frissen önfelkent úrfélék rendszeresen leköpik őt. Kedves Doktor úr, szívből remélem és kívánom, hogy önnek legyen igaza, s egyszer a forradalom népe végre kinyitja füleit egy kiadós ébresztőóra felé. Úgy legyen!

Kinek az érdeke – elkenni a lényeget?

Veress Gábor, mérnök-közgazdász

A Demokrata augusztus 12-i száma hosszasan taglalja az ún. „cigánygyilkosságokkal” kapcsolatos különböző elkövetői verziókat, megállapítva, hogy ma már a kialakult helyzet miatt minden elképzelhető. Sajnos, ez a cikk sem a leglényegesebb szempontból vizsgálja a kérdést, ami ma az országos közvéleményt foglalkoztatja, nevezetesen az, hogy valóban (szélső)jobboldali szervezetek – ezek alatt csak a közvélemény által országosan ismert szervezeteket értem – által elkövetett akciókról lehet-e szó, mint azt a balliberális politikai oldal és ahhoz kötődő sajtó, valamint egyes cigányszervezetek sugallják, illetve nyíltan állítják, megtámogatva aktív és nyugállományú rendőri vezetők megszólalásával, vagy bármely egyéb elkövetői kör(ök) áll(nak) a gyilkosságok ill. támadások mögött, hiszen ma még az sem bizonyítható, hogy az egyes esetek mögött azonos elkövetői motívumok ill. személyek állnak-e. A kérdés nagy biztonsággal való tisztázásához nincs másra szükség, mint a tiszta logika segítségül hívására. Az áldozatok esetében legtöbbször vagy különösen rendes, munkába járó, takaros házzal rendelkező, a családját, gyerekét(!) odaadóan nevelő szülőről (l. Tiszalök, Kisléta), vagy ártatlan gyerekekről van szó, mely körülményeket a sajtó nagy terjedelemben tárgyal és akikkel a többségi társadalom is kivétel nélkül együttérez és méltán ítéli el a bűncselekményeket. Nos, ilyen gyáva gaztettek elkövetésére egy a politikai színtéren éppen feljövőben lévő pártnak vagy mozgalomnak nem lehet szüksége, mert ez alapvetően – éppen az áldozatok kiválasztása miatt – csökkenti a deklarált politikai céljaikkal szimpatizálók számát, másrészt ha bizonyítást nyerne szerepük a bűncselekményekkel kapcsolatosan, akkor ez a teljes morális bázis megsemmisüléséhez vezetne.

Játsszunk azonban tovább a gondolattal: ilyen jellegű bűncselekmény lehetne-e egy radikális szervezet ideológiai alapjaival összeegyeztethető? Erre a kérdésre a válasz véleményem szerint igenlő, mert bár a magyar sajtó döntő része mindent megtesz azért, hogy a kérdést ne lehessen etnikumi bontásban tisztán látni, és a törvények sem teszik lehetővé a statisztikai kimutatását az egyes kisebbségi elkövetőknek – ha ez ellen vétessz, az állásodba kerül, l. miskolci rendőrkapitány) – mégis a társadalom egyre nagyobb részében tudatosodik az, hogy robbanásszerű növekedés van a cigánybűnözésben, kezdve a legkisebb, szabálysértésszintű lopásoktól a maffiaszerű nehézbűnözői csoportok ténykedésén keresztül a gyilkosságokig. Mi erre a rendőrség és az igazságszolgáltatás válasza? A Cosma-gyilkosság kéttucatnyi elkövetői csoportjából csak néhányan vannak letartóztatásban, az olaszliszkai ügyben hasonlóan. A rendőrség nem vett tudomást a siófoki védelmi pénzt szedő enyingi cigánybanda százfős megfélemlítő felvonulásáról, noha kamerák rögzítették azt.

A példák vég nélkül sorolhatók. Ennek az értekezésnek nem tárgya azt boncolgatni, hogy a rendőrség maga tehetetlen, szervezeti, finanszírozási vagy egyéb okok miatt, vagy az ügyészség és bíróság lehetetleníti el a hatékony és megfelelő súlyú választ a bűnözésre, netán a törvényhozók ill. igazságügyi kormányzat szándékossága áll az egész rendszerre érvényes rendkívül kis hatékonyság mögött. Viszont a társadalom egyre inkább igazság után kiált és ezért tartom elképzelhetőnek azt, hogy radikális csoportok maguk szolgáltatnának „igazságot” olyanokkal szemben, ahol az igazságszolgáltatás tehetetlen. Ajánlom szíves figyelmükbe Charles Bronson évtizedekkel ezelőtt készült, Magyarországon Bosszúvágy címen vetített filmjét, mely egy filmnek készült, de hihetetlen közönségsikere miatt további három filmet/folytatást kellett készíteni. Lényegében arról szól, hogy egy építész, miután a rendőrség nem képes rács mögé juttatni felesége gyilkosait és lánya megerőszakolóit, maga kezdi egyenként levadászni a bűnözőket. Ez a filmsorozat azért érhetett el hihetetlen nézőszámokat, mert a nézők elementáris igényével találkozott. Azzal, hogy legalább a virtuális világban nyerje el végre minden rossz a méltó büntetését. Ezért állítom harmadszor is, hogy lehetségesnek tartom ilyen elkövetői motívum megjelenését, de hangsúlyozottan nem ilyen sértetti kör ellen és éppen ez az, ami teljességgel kizárja a radikális elkövetői csoportok kapcsolatát a megismert bűncselekményekkel. Ezekkel a sértettekkel a társadalom együttérez. Viszont tessék egy közvélemény-kutatást tartani arról, hogy például az olaszliszkai elkövetők likvidálását a társadalom mekkora része tudná elfogadni és adott esetben az elkövetőt szándékosan nem azonosítaná.(mint a fent említett filmben, ahol a szemtanúk a metróban, akik közvetlen közelről látják, amint Bronson egy bűnözőt agyonlő, de a rendőrségnek homlokegyenest ellenkező személyleírást adnak róla. Vajon miért?) Valószínűleg megdöbbentő számarányt kapnánk.

Végül foglalkozzunk valamennyi egyéb motívummal, melyek az elkövetésekhez vezethettek. Az egyéni indítékok sokfélék lehetnek. A politikai indítékokat viszont jobban körül lehet határolni, hiszen a „cui prodest?” (kinek az érdeke) kérdés megválaszolása már évezredekkel ezelőtt is a helyes irányba terelte a vizsgálódót. Amennyire logikai alapon kizárhattuk a jobboldali radikális körök szerepét éppen a sértetti kör iránt megnyilvánuló társadalmi együttérzés miatt, éppúgy látszik logikusnak a politikai megrendelésre vagy érdekből elkövetett bűncselekmény a mai kormányzat ideológiai megtámogatására. Hiszen a sértetti kör a kulcsa a kérdésnek. Ha országosan elhíresült gengszterek kivégzésére került volna sor, akárki követi is el, nincs társadalmi méretű felzúdulás és amennyiben a radikálisokat gyanúsítják meg vele mint most, ha nem is nő a támogatottságuk, de feltételezem, hogy nem is csökken. (A 90-es évek maffialeszámolásai sem rázták meg a magyar közvéleményt, csak a vétlen és a helyszínen belekeveredett áldozatok pl. az Aranykéz u.-i esetben váltottak ki együttérzést) Azt szintén nem kell mindaddig elemezni, amíg a tényleges elkövetők kézre nem kerülnek, hogy a kormányzat melyik szintjének megrendelésére, belföldi vagy külföldi titkosszolgálatok vagy egyéb módon verbuvált bérgyilkosok követték el ezeket az akciókat, a lényeg ugyanaz: a napnál is világosabb, hogy az ilyen módon, ezek ellen a személyek ellen elkövetett támadások, ha politikai körökből indultak a megbízások, csak kormányzati érdekeket támasztanak alá.

Végül engedtessék meg nekem, hogy a Demokrata idézett cikkében többször visszatérő bizonyítékot, miszerint kizárható a cigány elkövető, miután „a cigány kultúra egyik legmélyebben gyökerező eleme a gyermek szentsége” kategorikusan elvessem. Ezért ezt a lehetséges elkövetői kört sem zárnám ki. Ugyanúgy, mint a magyar kultúra, a cigány kultúra is romokban hever, morális alapjai alig lelhetők fel. Aki egyébként ilyen barbár cselekményre képes, az mindenre képes, itt már minden morális gát átszakadt. Olaszliszkán, ha a gyerekek ellenállnak, amint az apjukat a szemük előtt agyonverik, bizonyosan nem ússzák meg. A fenyegetés elhangzott.

Válasz Kercsó Alpárnak

Dr. Szeszák Ferenc

Tisztelt Uram! Örömömre szolgált, hogy itt, a Demokrata Olvasóink Küldték rovatában megjelent soraim írásra serkentették önt, és az is világos, hogy több problémát értelmezünk hasonló nézőpontból, melyekből persze jelenlegi közéletünkben igen bőséges a választék. Írásából ugyanakkor lehangoltságot, pesszimizmust olvasok ki. Szerintem ezt nem szabad! Mi Petőfi népe vagyunk, aki a gondolat, az emberség hatalmas kincsestárát hagyta ránk. Neki köszönhetjük az Apostolt – csüggedés ellen. Gárdonyi Gézától kaptuk a Lámpást. És József Attilának köszönhetjük az alábbi sorokat:

„…Én nem fogom be pörös számat

A tudásnál teszek panaszt

Rám tekint pártfogón e század

És rám gondol szántván a paraszt…”

Még az ismert könyv címével egészíteném ki mondandómat: A fák állva halnak meg!

Megtisztelő meghívásának a www.pulpitus.hu–ra eleget fogok tenni, egyben kérem, fogadja meghívásomat a Demokrata Linkajánlójában ugyancsak fellelhető www.petofiegyesulet.hu –ra.

Csak diszkréten!

Kercsó Alpár

Kocsis úr diszkrét úriember. Mint a BKV aktuális királya, nemrég elfoglalt székéből nem tett fel kínos, kellemetlen kérdéseket „régi motoros” kollégáinak, mely kérdésekre adandó válaszok esetleg fejfájós perceket szerezhettek volna nekik. A diszkrét Kocsis úr éppen úriember mivolta folytán nem tudott azokról az időnként kirúgott, majd rögtön utána újra alkalmazott beosztottak csínytevéseiről, akik rendszerint súlyos tízmilliós végkielégítéseket kasszíroztak annak a cégnek a pénztárából, mely a csodás pesti város- és vállalatvezetés sok éve hangoztatott dumája szerint, szörnyen veszteséges. És ezt az elviselhetetlen, szörnyen veszteséges állapotot kizárólag gondoskodó állam atyuska enyhítheti abból a beszedett adóból, melyet nem egy esetben felszántott vágányok és felszámolt buszjáratok néhai útvonalai mellett élőktől sarcoltak ki.

Kocsis úr már a paksi atomerőmű királyaként is diszkrét úriembernek bizonyult, midőn néhány pökhendi, arrogáns félmondattal lerázta nemes testéről az erőműben éppen bekövetkezett, finoman szólva üzemzavar iránt érdeklődőket. Majd megőrizte diszkrét úriemberi báját a MÁV Start királyságában is. Diszkréten és érinthetetlenül. Mert ő nélkülözhetetlen ember. Mert aki ilyen játszi könnyedséggel képes pendlizni az atommagok hasogatása, a vasúti személyszállítás, a rozzant de hihetetlenül sokba kerülő fővárosi buszok s talán a pártiroda között, annak szakmai bölcsessége és emberi nagysága nélkül a hon nehezen derülhet fényre. Mint ahogyan nehezen derül fény arra a több mint három milliárd kifizetett végkielégítésre is, melyet volt és nem volt budapesti tömegközlekedési káderek kaptak, vagy, az ún. humánpolitikai nyugdíjas kiskirály önmagának utalványozott. Kocsis úr ugyanolyan diszkrét, mint elődje, aki arra sem volt kíváncsi, ki és hová utalgat százmilliókat a reá bízott birodalomból. Mert a király nem alacsonyodik le arra a pórias szintre, ahol a vállalati utalványozási szabályzat leledzik, és el nem tudja képzelni, sokoldalúan fejlett ártatlanságától gátoltan, hogy igen valószínűtlen bárgyú meséje, miszerint százmilliós összeget egy nagyjából középvezető bármely cégnél egyedül, minden ellenőrzés és jóváhagyás nélkül kiutalhat bármely célra.

Persze, az sem elképzelhetetlen, hogy azokon az égi szinteken, ahol a király úr és erősen megtámogatott emberkéi tanyáznak, egy ekkora summa, ahogyan szerényen mondani szokták, nem nagyságrend. A diszkrét Kocsis úr viszont pontosan tudja, hogy az erkölcs nem büntetőjogi fogalom, s ami úgy-ahogy megfelel a pártirodában összeeszkábált törvényeknek, az tökéletesen rendben van. Az pedig, hogy egy bontási folyamatban üldögélő országot szembeköpnek, csupán enyhe neveletlenségnek minősülhet. Amit kétségtelenül, mindenkor felülír a király szakmai tekintélye, nélkülözhetetlensége és úriemberhez méltó diszkréciója.

Válasz Dr. Szeszák Ferencnek

Kercsó Alpár

Kedves Dr. Szeszák Ferenc! Akárcsak Ön, én is szívesen olvasom a Demokrata honlapjára felkerülő olvasói írásokat. Bár nem okoz örömet, a beküldött szövegek túlnyomó többségével, sajnos, egyet kell értenem. Mert a valóság, az időnként nehezen felfogható jelen magyar valóság akkor is szomorú, ha egyre többen szeretnének változtatni rajta. És a – finoman szólva – szomorú valóságot ecsetelő, elemezgető véleményekkel egy hangon gondolkodni nem lehet vidám dolog.

A Demokrata olvasóinak véleménye nem pusztán azért érdekel, hogy általuk az én kis ország- és világképem megerősítésre leljen, hanem azért is, mert a számos hozzám, és önhöz, hasonlóan gondolkodó ember, ki hangot mer adni önnön meglátásainak, erőt adhat a reményhez. Ugyanakkor mindig él bennem a várakozás olyan egészséges és megvalósítható eszmék iránt, melyek lehetővé tehetik a szomorú valóság megváltoztatását.

Többször küldtem már írásokat a Demokrata olvasói rovatába, sok közülük meg is jelent és ma is olvasható az oldalon. Ezért is láttam szívesen az ön felhívását a rovat gazdagítására, „otthonosabbá tételére”. Ha időm engedi, alkalmanként igyekszem csatlakozni azokhoz, kik szintén olvasták az ön preambulumát. Akár itt, az olvasói rovatban, akár a Demokrata Linkajánlójában is fellelhető, általam szerkesztett, www.pulpitus.hu lapon, ahová önt is tisztelettel várom.

Búcsúzunk Püski Sándortól (Békés, 1911. február 4. – Budapest, 2009. augusztus 2.)

Bakos István

Három éve, 2006 tavaszán, amikor hű társát – Zoltán Ilonát – kísértük végső nyughelyére, éreztük, hogy ők, akik életükön át a nemzetszolgálat robotosai voltak, hamarosan találkoznak. Nemcsak Farkasréten. Az Úr 2000. esztendejében, róluk írt köszöntőjét így zárta költő-titkárunk:

„Mintha csak egy Sinka-versben,

balladásban, hűségesben,

áll most is két fényes nádszál:

Ilus néném, Sándor bátyám.

Állanak ők az időben.”

(Nagy Gáspár: Mintha csak egy régi versben…)

Az általa 70. éve alapított – immár a nevét viselő – Püski Kiadó és nagy családja eddig körünkben tartotta a 99. évébe lépett Sándor bácsit. De Ő, most vasárnap reggel követte párját.

Püski Sándor földműves családban született Békésen. Iskolában ott járt, a helyi gimnáziumban érettségizett. 1930-ban iratkozott be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára, ahol 1935-ben avatták jogi doktorrá, s ekkor vette feleségül Zoltán Ilonát. 1938-ban nyitotta meg könyvesboltját, s 1939-ben megalapította a Magyar Élet Könyvkiadót. A kiadó főleg a népi írók műveit publikálta, köztük sok elsőkötetes szerző alkotását is megjelentette A líra, a próza és a dráma műfajában számos időt álló művet adott ki, közülük Erdélyi József, Gulyás Pál, Sinka István, Szabó Pál, Darvas József, Takáts Gyula, Tersánszky Józsi Jenő nevét említjük. Ezeknél jóval több forrásértékű tudományos, ismeretterjesztő és radikális politikai mondanivalót hordozó könyv jelent meg a Magyar Élet Kiadónál. László Gyula magyar őstörténetétől kezdve, Németh László, Szabó Dezső, Karácsony Sándor, Kodolányi János könyvein át Jócsik Lajos, Bözödi György, Féja Géza, Veres Péter és mások művei fémjelzik Püski kiadói programját.

A Soli Deo Gloria (SDG) református ifjúsági egyesülettel, 1943 augusztusában Szárszón rendezték meg a híres Magyar Élet-tábort, amely a korszak egyik legjelentősebb szellemi-közéleti eseménye volt kiváló előadókkal és előadásokkal. A kiadói munka mellett 1944-ben már az ellenállást is szervezte.

A kiadót 1950-ben államosították, Püski Sándort pedig 1962-ben hamis vádakkal bebörtönözték. A Püski házaspár 1970-ben – az Anyanyelvi Konferencia oldalvizén –, az Egyesült Államokba menekült. Kitelepülésük után nehezen, kezdetleges körülmények között, New-York-i hajlékukról indult meg a könyvterjesztő munka. Idővel előadókörutakat szerveztek a Kárpát-medencéből meghívott kitűnő művészekkel, írókkal. Így juthatott el a tengeren túlra pl. Béres Ferenc, Jancsó Adrienne, Kecskés András, énekeikkel, majd Csoóri Sándor és Kósa Ferenc filmjeikkel, írásaikkal, Marosi Júlia dalaival. Azután az Erdélyiek: Ádám Erzsébet színész, Domokos Géza könyvkiadó, s az írók Farkas Árpád – Kányádi Sándor – Sütő András hármasfogata látogatott ide. Később pedig – a honi Pártközpont, illetve az amerikai magyar emigráció egyes csoportjainak szüntelen támadásai közepette – Lőrincze Lajos, Czine Mihály és mások is eljutottak oda. Főként azért, mert a Magyar Baráti Közösség vezetői, kiváltképp Nagy Károly, Bőjtös László, Éltető Lajos, Sass Márton, s a többiek fölsorakoztak Püski mellett, aki később velük, az Itt-Ott-tal szervezte meg az Amerikai Szárszó Konferenciát, folytatta programjait. 1974-ben megvásárolta New York magyar negyedében, a 2. sugárúton, az elhanyagolt állapotban lévő Corvin nevű kis könyvesboltot. 1975-ben itt hozták létre a Püski Kiadót, amely a hajdani Magyar Élet szerzőgárdájára és az akkori Magyarországon politikai okokból mellőzött szerzőkre építette. A Püski-Corvin Magyar Könyvesház – amelyet 1984-ben cserélt át a 82. utcában egy nagyobbra – a nyugati magyarság szellemi központjává vált. (Ezt 1991-ben, new-yorki látogatásom során még érzékeltem.) Tevékeny résztvevője maradt a hazai közéletnek is. Az 1989 óta tevékenységét ismét Budapesten folytató Püski Sándor Krisztina körúton lévő könyvesháza a népi irodalom szellemi örököseinek ma is gyűjtőhelye. Az alapító munkáját immár fiai, Püski László és Püski István, valamint unokái Püski Atilla és Püski Csaba segíti. Könyvkiadói profiljuk a régi, a Magyar Élet Kiadó által egykor publikált kiadványaikból többet megjelentettek, de zömmel már újabb műveket adnak ki. Hazatérve; Csoóri Sándor, Csurka István, Czine Mihány, Gombos Gyula, Fekete Gyula, Für Lajos, László Gyula, Pozsgay Imre, Kanyar József és mások munkái mellett kiadták nemzedéktársaim: Bíró Zoltán, Csengey Dénes, Kocsis István, Raffay Ernő, Salamon Konrád, Zétényi Zsolt könyveit, s én is neki köszönhetem Közszolgálatban c. gyűjteményes művem megjelenését. A Könyves sors – magyar sors című 2002-ben megjelent fontos életrajzi műve Püski Sándor és a Püski Kiadó munkáját dicséri, csakúgy, mint a Bethlen Alapítvány negyedszázadáról szóló, 2005 Karácsonyára kiadott könyvünk.Köszönjük! Személyes emlékeket is őrzök róla. Egyetemi szakdolgozatom a népi írók művelődéspolitikájáról írtam; s tőle, kiadványaiból sokat tanultam. Rám mégis a legnagyobb hatást 1987-ben a lakiteleki sátorban elmondott rövid felajánlásával tette. Ennek nyomán hamarosan megjelent a tanácskozás Jegyzőkönyve és egy év múlva megindult a HITEL is. Hálás vagyok a sorsnak, hogy az 1990-ben nekik ítélt Bethlen Gábor-díj átadásán jelen lehettem. Rendhagyó esemény volt, mivel a Püski-házaspár kapott elsőként közös kitüntetést hazánkban. 2006-ban bekerültek az Aranykönyvbe is. Rászolgáltak! A Magyarok Világszövetsége elnökségének tagja volt, s főtitkárként sok hasznos tanácsot kaptam tőle munkámhoz. Szerepet játszott abban, hogy 1995-ben két sikeres konferenciát rendezhettünk Trianonról. (Előtte egyet sem rendezett az MVSZ!) Hasonló, bátor kiállást tanúsított 2004-ben, Teleki Pál budavári szobrának felállítása ügyében. Tényfeltáró kiadványaival; Rónay András könyvével és Közép-Európa Atlaszával, illetve a tudós-államférfiról tartott előadásával, hitet tett Teleki és budavári szobra mellett.

Hálásak lehetünk neki jónéhányan, akik a közelébe kerültünk, vele dolgozhattunk. Emberi példája; alapossága, szorgalma, feladatvállalása, környezetformáló erővel bírt. Már most nagyon hiányzik a magyar közéletből. Isten áldja meg emlékét, utódait és szellemi örököseit is! Nyugodjék békében!

Budapest, 2009. augusztus 3.

a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma nevében: Bakos István ügyvezető kurátor

Tisztelt olvasó- és írogató-társaimhoz

Dr. Szeszák Ferenc

Preambulum

Ahogy zajlik az élet kis hazánkban, én ezt a rovatot (Olvasóink küldték), nagyon megkedveltem. Csak egy bajom van vele: ha eszembe jut néha valami, amiről úgy gondolom, hogy érdemes másokkal megosztani, megírom, megjelenik, rákattintok az oldalra, rájövök, hogy majdnem összeér korábban megírt soraimmal. Ha csak egy kicsit többet írnátok ide, sokkal otthonosabban érezném magam! Nekem ahhoz nincs anyagi hátterem, hogy fizetett hirdetést tegyek fel nagy példányszámú napilapokban, de ezúton biztatom mindazokat, akiknek rejtett (okos!) gondolatai vannak, írják meg ide! Addig is, amíg partnereim száma gyarapszik, most megpróbálkozom egy többrészes darabbal. Így remélem, kevesebbnek látszik. Emlékeztetek rá, olyan műfaj ez, mint az esztrád-műsorok, amiket valamikor a kádári középkorban kellett önként megkedveljünk Aczél elvtárs jóvoltából.

Újpest–Steaua

Tisztelt honfitársaim! Én ezt az egészet nem hiszem! Hogy csak úgy eszébe jusson pár szurkolónak (magyarnak és románnak egyszerre), hogy szívük hazafias hevületét úgy fejezzék ki, ahogy azt két felvonásban láthattuk. Egyik oldalon jól szervezett csoportokat láthatunk, akiknek meg sem kottyan alsó hangon vagy 30 000 Ft a kiruccanásra. A másik oldalról tudható, hogy pl. a dunaszerdahelyi balhéhoz menet a magyar szurkoló csoport tagjait már magyar területen elkezdték igazoltatni a szlovák határőrök (akikről azt sem tudom, hogy mi keresni valójuk van két EU tagország „szimbolikus” határán?). Aztán, ahogy ott a stadionban „népnevelt” bennünket a példásan kötelességtudó szlovák rendőrség, hogy nem jutott eszébe, hogy a videofelvételt készítő, magyaroknak dolgozó riportert fejbe verje, vagy legalább a kamerát taposta volna apró darabokra? Továbbá, az Újpest–Steaua pesti fordulója alkalmával azt a TV is mutatta, milyen gondosan vizsgálták át a magyar rendőrök a stadionba bemenő nézőket. Kérdezem, hogyan sikerült mégis bevinni azt a zsebből indítható közép-hatótávolságú rakétát?? Röviden: szerintem ezek mind előre kidolgozott és a „baráti” titkosszolgálatok között egyeztetett forgatókönyv szerint megjátszott műbalhék. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezt minden szurkoló tudja is. A cél azonban világos: a nyugtalanságot, és ezen keresztül a korlátlan rendőri terror bevetésének a lehetőségét minden eszközzel fenntartani! Erre nem a román, vagy a szlovák, hanem a magyar kormánynak van égető szüksége.

TV-hír

Nőtt a mozik látogatottsága! A szakértők nem értik a dolgot. Nos, nekem van a egy elképzelésem. Könnyű helyzetben vagyok, mert semmiféle szakképesítést igazoló papírom nincs a filmforgalmazással kapcsolatban, így azt mondok, amit akarok. Nekem arra vonatkozóan van elképzelésem, hogyan lehetne a mozi-látogatottságot még tovább fokozni. Biztatni kellene a kereskedelmi TV-ket. Hajrá! Adjatok még több Győzikét! Még több Joshi Bharatot! Még több Hal a tortán-t! Valószínűleg még a TV készülékek árát is lejjebb lehetne nyomni! Vagyis, a mozi-nézőszám szabályozható! Minden attól függ, hogy kinek drukkolunk?

Úgy hullanak a fiatal sportolók, mint a legyek!

Életerős, 40-en, vagy pláne 30-on aluli legjobbjaink buknak fel egyik pillanatról a másikra. A vizsgálatokról adott tájékoztatók szinte ugyanannak a szövegnek hű másolatai: az illetőnek nem volt semmi baja, a sportorvosi vizsgálatok mind rendben, időben lezajlottak, semmi rendellenességet nem találtak.

ad 1. Ennyi ember között egy sem akadt, akinél a doppingnak akár csak a gyanúja felmerült volna.

ad 2. Soraim írása közben megy a HírTV-ben a Civil Kaszinó. Arról megy a szó, hogy a Pápa sokallta a focisták adásvétele körül röpködő összegeket. A Civil Kaszinóban elhangzott érveket a magam részéről erőtlennek tartom! Nem mentek azon túl, hogy ezek a pénzek mennyire meghaladják a hétköznapi emberek lehetőségeit. A baj ott van, hogy az olyan üzleteknél, ahol 10-100 milliók forognak Euróban, már nincs törvény, nincs norma, nincs Központi Nyomozó Ügyészség, ott az emberi élet annyit számít, amennyit pillanatnyilag a zsebbe hoz, de egy forinttal sem többet!

Kaposvári képalkotó készülék-botrány

Koránt sincs ez az ügy olyan érthetetlen, mint ahogy azt a média – saját szája íze szerint – csűri-csavarja! Megvásárolnak egy nagy-értékű orvos-diagnosztikai műszert (százmillióstól milliárd FT-os nagyságrend!), amiben kimutathatóan, vagy sem, mindig a mi adóforintjaink is ott vannak. A műszer üzembeállításától kezdve mi a közérdek? Hogy a műszer annyit működjék, amennyi technikai adottságaitól csak telik! Ezt az egyszerűség kedvéért nyugodtan vehetjük 146 órának hetente (168 mínusz heti kb. 20 óra karbantartás). Az OEP viszont ugyanannak az intézménynek juttat, mondjuk heti 48 üzemórának megfelelő költségkeretet. Akkor mi legyen? A műszer optimális kihasználása nekünk, a népnek is érdekünk, azért vettük. A szabad vállalkozás országa lettünk! Hogy az a műszer most jogilag kié, ki adja bérbe kinek mennyiért, kit fogadnak fel, aki a gombokat nyomogatja, az szerintem egy főkönyvelők közötti, íróasztal-munka. A lényeg az, hogy mi, Magyarország polgárai mennyit akarunk költeni a saját egészségünkre? Vagy nekünk ebbe nincs is beleszólásunk? Azt minden esetre figyelembe kell/kellene venni, hogy amíg egy ember beteg, (meg amíg tanul), addig ő a pénzt nem hozza, hanem viszi. A cehhet állni kell valakinek! És most ugyanaz a hatalom, amelyik minden követ megmozgatott, hogy lenyomja a 14 magánbiztosítót a torkunkon, most az orvosokra szabadítja a rendőrséget, meg a médiát!

Fejtetőre állt a világ kicsi hazánkban

Gál Ferenc, Erdőbénye

Az alábbi hír borzolja, sőt tupírozza a kedélyeket hazánkban. Idézet a sajtóból: „Szalainé Szilágyi Eleonóra a BKV személyzeti vezetője tavaly márciusban 100 milliós végkielégítéssel megszüntette munkaviszonyát, azonban szerződést kötöttek vele, melynek értelmében munkaviszonyát meghosszabbították másfél évre, potom havi bruttó 4 millió Ft-ért”. Eddig az idézet. Hírlik azonban még az is, hogy a végkielégítés magában foglal 16 millió Ft titoktartási juttatást. Innentől kezdve már csak tűnődések és kérdések fogalmazódnak meg minden normális magyar ember fejében.

Eltűnődöm azon, hogy ma hazánkban több mint 3 millió „koldus” él. A megszorításoknak köszönhetően emberek százezreinek még a napi betevőre sem futja. Sorba zárnak be a kisvállalkozások, naponta növekszik a munkanélküliség.

Az emberek nem tudják kiváltani a gyógyszereiket. Most már naponta híranyag, hogy a bankok által megemelt kamatok miatt sorra dőlnek be a devizahitelek, melynek következtében már naponta kerül sor kilakoltatásokra, magyarán az utcára teszik az embereket. Ne feledjük, „uniós” tagország vagyunk! (Hab a tortán, hogy gazdasági válságra hivatkozva milliárdokkal tömték meg a bankokat). Naponta kérnek segítséget a lakosságtól különböző társadalmi segélyszervezetek, szeretetszolgálatok beteg gyermekek orvosi kezelésére, kórházi gyógyászati műszerek beszerzésére. Főleg vidéken terjed a bűnözés, a kiszolgáltatottság. Nincs pénz a rendőrségre. Kivétel, ha oszlatni kell.

Kérdezem: Hol van a telhetetlenség határa, meddig tömik még degeszebbre zsebeiket az adófizetők pénzéből a különböző szinten „dolgozgató” vezetők? Ki kötötte a szerződést ezzel a „drága” hölggyel ilyen mesés végkielégítés után? Nem tűnt fel ez eddig senkinek a BKV vezérkarából? Csak most kapkodnak, hogy az ügy nyilvánosságra került? Esetleg van még ehhez hasonló is? Mit tudhat ez a hölgy, hogy 16 milliós titkai vannak? Hogy lehet, hogy a milliárdos veszteséggel üzemelő BKV ilyen horribilis összeget fizessen ki egyetlen személynek, vagy többnek? Mikor lesz eljárás az ügyben?

Sajnos, itt tartunk a mai Magyarországon. Nincs pénz semmi olyanra, ami az emberek megélhetését, jólétét biztosítaná. A szolgáltatók tovább emelik díjaikat, drágulnak a megélhetési árucikkek, további megszorítások várhatók.

Van viszont pénz mesés végkielégítésekre, fizetésekre, utazásokra. Érdekes módon ezt csak azok kapják, akiknek köszönhetjük, hogy ma itt tartunk. Szívből remélem, hogy a következő kormány első dolga az embereket érintő kedvezőtlen döntések megszüntetése, a gazdaság fellendülésére irányuló törekvések lesznek. Ezzel párhuzamban pedig a nagyon szigorú elszámoltatás és felelősségrevonás következik.

Szabad rablás, szabad fosztogatás

Még nagyapám mesélte egykor, hogy az első világháborúban, amikor olasz földön elfoglaltak egy-egy falut vagy várost a tisztek engedélyezték a szabad rablást és fosztogatást. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi év után visszaköszön ez a fogalom, csak annyi különbséggel, hogy ez nálunk kormányrendelettel történik. Hogy mindez honnan jutott eszembe? Hát bizony a krízisalapról.

Történt ugyanis, hogy egy bizonyos lakossági szolgáltató (konkrétan az áramszolgáltató) az engedélyezettnél nagyobb árréssel számlázott a fogyasztók felé. Az amúgy is busás haszont így még jobban megfejelték. Éber kormányunk felfigyelve eme jelenségre, azonnal határozathozatalba kezdett. De nem ám, hogy a többletbevételt azonnal utalják vissza a fogyasztókhoz, nem dorgálta meg határozatában a szolgáltatót, hanem ún. krízisalapot hozott létre, amelyen a többletbevételt elkönyvelték. Mondván, hogy majd ebből segítik a rászorulókat.

Nagyon sok dolgot nem értek. Többek között nem értem, hogy honnan veszi a bátorságot a szolgáltató, hogy az engedélyezettnél nagyobb árréssel számoljon? (Bár Szanyi elvtárs szerint ennek ezeregy oka van). Nem értem, hogy ha egyszer létrehozták a védett fogyasztók részére elkülönített alapot (ez is megérne egy misét), akkor miért kell még külön krízisalapot létrehozni? Mindenféle felhatalmazás nélkül rendelkezni az állampolgárok pénzével. Ugyanis nem az állammal, hanem annak polgáraival fizetettek többet.

Vagyis túlfizetés történt, ami visszajár.

Arra már gondolni sem merek, hogy vajon hány olyan családon segített volna a visszafizetett pénz, akik mindennapos megélhetési gondokkal küszködnek. Nem elég, hogy az ember saját pénzéhez ingyen még hozzá sem juthat (banki átutalások), nem elég, hogy a védett fogyasztók éjjel-nappal égetik a villanyt, lopják az áramot, még az általunk történő többletbefizetésre is ráteszi kezét a kormányunk. Ezt hívják ők szakértői kormánynak.

Hát köszönöm szépen, de ebből a szakértői kormányból én nem kérek. Azzal tennének jót az egész országnak, ha minél hamarább eltűnnének.

Szlovák nyelvtörvény most – Magyar „nyelvtörvény” rég

Feszty Zsolt

Hadd ajánljam figyelmükbe az alábbiakat. Mi, 3 gyermekünkkel Révkomáromban, Szlovákiában élünk. „1868. évi 44. törvény szerint „valamint eddig is jogában állott bármely nemzetiségű egyes honpolgárnak, éppen úgy mint községeknek, egyházaknak, egyházközségeknek, úgy ezentúl is jogában áll saját erejökkel vagy társulás útján alsó, közép és felső tanodákat felállítani.” Ezek egyenrangúak az állam hasonló iskoláival. Az oktatás nyelvét az iskolafenntartók állapítják meg. A nemzetiségi nyelvű népiskolák sokaságán kívül – e törvénynek megfelelően – számos nemzetiségi nyelvű gimnázium, reáliskola, tanító- és tanítónőképző, különféle szakiskola működött a dualizmus idején az ország területén.„ (A magyar nevelés- és iskolatörténet kronológiája 996-1996, összeállította: Mészáros István, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996, 55. o.) Csak 11 évvel később: az „1879. május 25-én közzétett 1879. évi 18. törvény kötelezővé tette valamennyi nemzetiségi tannyelvű népiskolában a magyar nyelvtan oktatását.” (uo., 60. o.)

Mindennek a teteje

Gál Ferenc, Erdőbénye

Friss hír: Szolnokon hátbarúgtak egy mentőst – kishíján meglincselték, miközben újraélesztett. Azt már lassan megszokjuk, hogy a tűzoltóktól lopnak miközben oltanak, megtámadják a rendőrt, sőt elveszik a pisztolyát intézkedés közben. De az már mindennek a teteje, hogy életmentő mentőst bántalmaznak.

Sajnos, ez már nem az első eset. Korábban ez már többször előfordult, de semmiféle visszatartó erejű elmarasztalást nem hozott a hatóság. Rendelkezzen bármilyen pozitív irányú statisztikával a rendőrség, az emberek ezt másképp élik meg, főképpen vidéken. Borítékolom, hogy ez a tendencia nem fog megállni, és naponta hallunk majd a fentiekkel kapcsolatos hírekről, még akkor is, ha a kormányközeli lapok és lakájmédiák igyekeznek ezt véka alá rejteni.

A helyzet nagyon súlyos. Nem csak azért, mert közfeladatot ellátó személyeket érnek támadások, hanem azért is mert mindennaposak az állampolgárokat ért támadások, rablások, kifosztások és sajnos gyilkosságok is, főleg vidéken. Sajnos, a statisztikában nem szerepelnek a mindennapi kerti tolvajlások, ahonnan a gazda által megtermelt javakat lopják. A gazda nem tesz feljelentést, mert minek. Az okozott kár nem éri el a 20 000 Ft-ot (csak 19-et). De ha a tolvajt megfogod, miközben ő rád támad, és te védekezés közben sérülést okozol neki (Pécs), akkor te kerülsz a vádlottak padjára. Ez minden csak nem demokrácia és csak köszönő viszonyban sincs a magántulajdon szentségéhez.

Nem tudom, hogy lesz e még olyan időszak, amikor a lakásokat, hétvégi házakat, kiskerteket, tanyákat az emberek akárcsak egy napra is ott merjék hagyni anélkül, hogy ellopják a megtermelt javakat, kirabolnák vagy elbontanák épületeiket.

Sajnos, e tekintetben borúlátó vagyok. Sőt abban is borúlátó vagyok, hogy akár fényes nappal – ne adj Isten este vagy éjszaka – az ember biztonságban kimerészkedjen az utcára. Főleg vidéken. Ezeket kellene mérlegelnie a rendőrségnek és nem a gyanús úton beszerzett traffipaxok elhelyezését, bár a közlekedésbiztonság ellenőrzése is fontos.

Csak egy adalék. Gyönyörű szép kis falumban egy szorgalmas anyuka (aki az italt sem veti meg) hallomásomból immár 16. gyermekét fogja megszülni a napokban. (+ -1) Természetesen ebből négyet nevel háztartásában a segély folyósítása végett. A többit az állam tartja el a mi pénzünkből.

Vélemény

A. Péter

Öt éve próbálom magamból kibeszélni az éppen aktuális politika hülyeségeiből fakadó gyűlöletemet, így most kifejteném álláspontomat a csak aktuális helyzetről, ha megengedik. Ha már az ország helyzetének ügyében erről beszélünk: fennáll a lehetősége bizonyos időközönként az államcsődnek, mivel az ország államadóssága már szinte elképzelhetetlen mértékű, akkor miért nem szavazzák már meg első körben a parlament létszámának felére csökkentését (amit amúgy is terveztek). Tudom nem nagy összegű spórolás, de hisz szükség van rá, és él az az ismert magyar szólás, hogy sok kicsi sokra megy!!! A tanácsadók elküldését is szorgalmaznám (ennyi erővel én is lehetnék miniszter, mert nem értek az ország vezetéséhez és tanácsadók segítenének benne – itt szerintem fel is ajánlhatnám magam pl. közlekedési miniszternek fele akkora fizetésért, mint amennyit ő keres, mert nekem az is elég lenne és én is tudnám úgy vezetni a tárcát, ahogyan azt ő maga teszi). Sőt, ötleteim is lennének, hogyan lehetne összehangolni pl. a volántársaságok és a MÁV együttműködését, hogy a veszteségeiket csökkentsék.

Apropó BKV. Itt meg kell jegyeznem, hogy miért nem rúgják ki a fejlesztésért felelős vezetőt (ha van ilyen beosztás), vagy aki illetékes volt abban, hogy az egységes BKV cipők megtervezéséért kifizettek milliókat (10 milliót talán?). Kit érdekel, most őszintén, hogy egységes legyen. Az ilyen marhaságok kifizetésére, az összes állami cégre kellene egy felelős személy, akinek engedélyt kellene adnia bármely pályázati kiírásra.

Miniszterek költségelszámolásai című rovat következik: egyáltalán ne számolhassák el utazási költségeiket. Pontosan nem tudom, mennyi benzinpénzt térítenek meg nekik, de minden állampolgár egyenlő bánásmódja (nem tudom a pontos megnevezését) jogán ők is csak 9 Ft/km-t számolhassanak csak el. Ha valakinek az így számolt összeg is elég magas lenne, mert pl. Békéscsabáról jár fel (haha) minden nap „dolgozni”, akkor vagy adja be végkielégítés nélküli felmondását, vagy költözzön fel Pestre.

Az állami cégek költségvetését is meg kellene nyirbálni, de úgy, hogy se alkalmazottakat ne küldjenek el, se egyéb tárgyi javak állományán ne csökkentsenek, hanem például: csökkentsék állami előírásra fizetésüket 30%-ka legalább, ne kapjanak prémiumot, csak ha ténylegesen nyereséges a cég, továbbá ne vehessenek fel végkielégítést, csak annyit amennyit egy rendes adófizető kaphat (itt szóba jönnek ugyebár az emberi jogok – minden ember egyenlő bánásmódban részesüljön,tehát ha én 3 év ugyanazon cégnél eltöltött munkaviszony után kapok mindösszesen 1 hónap végkielégítést, akkor pl. egy MÁV vezérigazgatóra is ez legyen alkalmazandó, írják át azonnali hatállyal a munkaszerződését, megbízást, mint például, ahogyan a bankok teszik egyoldalúan a szerződésmódosításokat – ilyenkor hol van az ombudsman, vagy ő csak akkor képes buta intézkedésekre amikor a BKV az emberek épségét szeretné megóvni azzal, hogy az agresszív emberek ellen kamerákat tetetne fel?). Itt a kérdőjel előtti részre utalva meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy az ombudsman az emberek testi épségének megóvása ellen lép fel.

Más téma: aki(k) felelős(ek) a Margit híd drasztikus felújítási költségeiért, az, vagy az(ok) ne vehessék fel mostantól a fizetésüket és dolgozzák le, ami kárt okoztak az államnak és amint ledolgozták, soha többet ne dolgozhassanak állami cégnél, illetve olyan hatóságnál, ahol közpénzekből fizetik a béreket.

Nem értem továbbá a mezőgazdaságot, amelyben csak megemlítem, ami előtt „elmerengve tűnődöm”: hogyan lehetséges az, hogy a MAGOSZ tétlenül állhat az előtt, hogy szlovák és lengyel tejtermékek rendre olcsóbbak, mint a magyar termékek, noha ezen termékek szállítási költsége még magasabb is, mint a saját országunkból az egyik pontba való termék átvitele.

Az MTV székházának bérleti ügyéről nem is beszélek, mert az a legdurvább, amit valaha hallottam. Ahelyett, hogy valahol a városban állami pénzből építettek volna már jóval korábban egy székházat, amelybe beköltözhetett volna, most a törlesztés végén kb. 5 székházat is fel lehetne húzni az összes kifizetett részletből. A legalapvetőbb pedig az, hogyha nem tudja magát finanszírozni az MTV, akkor Sanyi (ahogy mondani szokás fiatalok körében – más szóval kit izgat, szűnjön meg, de ne lehetetlenítse tovább a már meglévő finanszírozási gondokat.)

Végszónak megemlíteném, hogy remélem és talán még annál is jobban, hogy a Fidesz nyerje meg a választásokat több mint 75% szavazati aránnyal, mert akkor módosíthatja az alkotmányt és abban remélem olyan módosításokat eszközölhet, amelyek teljes mértékben csak az ország érdekeit érintenék, illetve szolgálhatnák még akkor is, ha esetenként neki (mint kormánynak) bármiféle hátrányt is jelentene. Az országunk erős lehetne 5 éven belül, ha ténylegesen csakis a saját érdekeinket tekintenénk a legfontosabbnak és nem más országok akaratát érvényesítenénk szinte állandó jelleggel!

Mitől Magyar a Magyar?

ifj. Kiss Károly

Magyar vagy Román? Magyar vagy Szlovák? Magyar vagy Ukrán? Magyar vagy Szerb? Mitől lesz Magyar a Magyar? Attól hogy az 1920-ban szégyenletesen megcsonkított maradék Magyarországon született, vagy attól hogy valaki szívvel-lélekkel Magyarnak érzi magát? Lehetséges, hogy az ember Magyarságát határok határozzák meg? Sok a kérdés. Nekem a válaszok egyértelműek. Számomra nem az a meghatározó hogy a szégyenhatárok mely oldalán született valaki. Nagyon sajnálom és csodálkozom is, hogy nagyon sok ember számára ez nem ilyen egyértelmű.

Néha mikor hallom, hogy valakit románként emlegetnek, meg szoktam kérdezni attól, aki ekként emlegeti. Valóban tudod, hogy Román? A válasz általában igen, de az illető érveket nem tud felhozni, hogy miért is tartja románnak. Sokan ezt csak szavakkal elintézik. Sajnos néha intelligens emberekkel is vitába keveredem. Vitába? Még csak vita sincs, mivel én elmondom a véleményemet, amire általában azt a választ kapom, hogy akkor is román. Erre már nem is szoktam érvelni, mert nagyon dühös leszek.

Vajon annak idején megkérdezték valakitől is a határainkkal játszadozó urak, hogy hová szeretne tartozni? Igen. A Soproniaktól. Ők be is bizonyították hűségüket és Magyarságukat. Ők kaptak rá lehetőséget. Megkapták ezt a lehetőséget a Délvidéken, Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken élő emberek? A választ tudjuk. Őket megfosztották a döntés jogától. Megfosztották őket szülő hazájuktól. Vajon megfosztották őket Magyarságuktól is? Mi lett volna, ha a Soproniaktól sem kérdezik meg? Ők most labancok lennének? Mi lett volna, ha a Trianonban rajzolgató „urak” még rosszabb kedvükben lettek volna, és arrébb húzogatják vonalaikat? Gyulai és Békéscsabai barátaim is románok lennének?

Mi lett volna, ha Benes „úrék” nyelve picivel hosszabb? Szilvásváradi barátaim most szlovákok lennének? Tényleg csak ezen múlik? Vajon meg kell tagadni azokat az embereket, akik szülőföldjüket választottál és kívül rekedtek kis Magyarországon? Esetleg el kell ítélnünk azokat, akik egy élet munkáját hátrahagyva át menekültek a szégyenhatárokon? Nem hiszem, hogy valakit is el kellene ítélni.

Én kis Magyarországon születtem. Különb Magyar lennék, mint mások? Nem így érzem. Itt is egyre nehezebb Magyarnak lenni. El tudjuk képzelni, milyen lehet Magyarnak lenni a jelenlegi határokon kívül? Bele tudunk gondolni, mit érezhet az, aki a jelenlegi Magyarországon él de szülőföldje a térképek szerint 1920. június 4-e óta nem Magyarország? Nagyon szeretném meg élni azt az időt, mikor nem a lakhely határozza meg egy ember Magyarságát.