Gyurcsány Fletó ismét köztünk van, a hazug visszatért

Harangi Fülöp

2009 márciusában tudatosan vállalt politikai száműzetésbe vonult miniszterelnöki és pártelnöki tisztségeiről való lemondását követően Gyurcsány Ferenc. Az önkéntes száműzetés vállalásának pillanatában már sejthető volt, hogy ez nem egy konzervált állapot azaz előbb vagy utóbb számítani lehet valamilyen módon a bukott miniszterelnök politikai visszatérésére. A kérdés csak az volt, hogy ez mikor és hogyan következik be.

Az MSZP érdeke természetesen az volt, hogy ez minél később következzen be ezért háttérmunkák biztosítása által igyekeztek lefoglalni Gyurcsányt. Ennek érdekében nevezték ki az évi 1000 milliárd forintból gazdálkodó Táncsics Mihály Alapítvány elnökének, amely az MSZP gazdasági és ideológiai hátterét biztosítja. Az MSZP vezetői azonban súlyosan tévedtek akkor amikor azt gondolták, hogy a Táncsics Mihály Alapítvány elnökeként sikerült eredeti céljaiknak megfelelően lefoglalni a volt miniszterelnököt az alapítvány által biztosított ideológiai háttérmunkák következtében. Sőt az is hiú ábránd volt a párt vezetőinek részéről amikor azt gondolták, hogy Gyurcsány képes lesz személyes politikai céljait háttérbe szorítani és a párt elvárásainak megfelelően cselekedni. A Táncsics Mihály Alapítvány a volt miniszterelnök számára egyetlen egy célt szolgált mégpedig politikai visszatérésének előkészítését. Ezenkívül a párton és kormányon belül legfőbb bizalmasai révén sikerült befolyását mindvégig megőriznie. Ennek egyik legfőbb bizonyítéka volt az MSZP listaállítási folyamatának végeredménye a múlt év végén amikor egyértelműen nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP országos és területi listáinak élére pár főt leszámítva a hozzá hű emberek kerültek.

Az MSZP listaállítási folyamatának lezárulását követően Gyurcsány elérkezettnek látta az időt, hogy véget vessen önmaga által választott száműzetésének és lépéseket tegyen politikai visszatérésének előkészítésére. Ennek érdekében egyre többször megnyilatkozott az MSZP különböző rendezvényein, amely annak a közvetlen előjele volt, hogy elérkezettnek látta az időt önmaga által választott száműzetésének befejezésére és már csak a kellő pillanatra, lehetőségre vár, hogy ez ténylegesen bekövetkezzen. A Gyurcsány Ferenc által várt kellő pillanat 2010. március 19-én jött el. Ugyanis a Magyar Demokratikus Charta felkérte a bukott miniszterelnököt, hogy tartson a nyilas hatalomátvétel évfordulóján évértékelő beszédet az elmúlt nyolc év kormányzásáról, a jelenlegi közállapotokról és a választások után várható időszakról. Azonban az MSZP-n belül nem mindenki örült annak, hogy Gyurcsány évértékelőt tart.

Nem hivatalos források szerint egyes szocialista politikusok a bejelentést követően mind a Chartát mind Gyurcsányt megkísérelték lebeszélni a beszéd megtartásáról. De vesztükre mindkét fél hajthatatlan volt így a beszéd megtartása elkerülhetetlenné vált. Ezt követően az MSZP vezető politikusai megpróbálták elérni, hogy a párt hivatalos miniszterelnök-jelöltje a súlytalan szagtalan Mesterházy Attila is mondhasson beszédet a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén. Az MSZP kérését a Charta azzal utasította el, hogy a rendezvény szervezője ő így neki van joga eldönteni ki tartson azon beszédet és kit hívjon meg előadóként beszédet tartani. A Charta által Gyurcsány ellenlábasait képes volt legyőzni képes volt még a párt hivatalos akaratával is szembemenni. De célját elérte, mert egyedül csakis ő tartott beszédet. Gyurcsány Ferenc fanatikus híveivel telezsúfolt SYMA csarnokba tartotta meg a média nyilvánossága előtt évértékelő beszédét, mivel mind az ATV mind a HÍR TV élő egyenes adásba közvetítette a beszédét.

A gyurcsányista megbutított emberekről pedig meg kell állapítani azt, hogy ők nagyrészt olyan emberek akik valamilyen módon kötődnek az általa megteremtett szocialista és szabaddemokrata kormányzó politikai elithez és óriási jövedelmeik birtokában bármit meg tudnak vásárolni ,anyagi természetű gondjaik nincsenek ,saját helyzetükből indulnak ki így nincsenek tisztában a valós helyzettel. Számunkra szentírás amit a vezér mond az követendő ideológiai cselekvési terv amely mellett tűzön vízen át ki kell tartani aki meg másképpen vélekedik, mint ők az első számú közellenség, mint esetükben a FIDESZ-KDNP egyre növekvő tábora. A volt miniszterelnök beszéde folyamán a tőle megszokott frázisokkal élt az ellenzéket és az ellenzék vezetőjét Orbán Viktort Magyarország volt és leendő miniszterelnökét mindenféle neonáci fasiszta szélsőjobboldali elemnek elmondta aki veszélyezteti a III. Magyar Köztársaság általa nagyrabecsült értékeit. Kijelentette, hogy jobban élünk, mint 8 éve és leszögezte, hogy nem szabad teret engedni a szélsőségesek uralmának meg kell védeni a III. Magyar Köztársaság értékeit ezért aki demokrata és hazafi annak az MSZP-re kell szavaznia. Ezenkívül a kinyilvánította azt, hogy a Fidesz-kormány a hazugság mocskába fog megszületni és a választások végeztével a most megkezdett háború a szélsőségesek ellen nem ér végett, hanem tovább folytatódik amit a demokraták, hazafiak közössége az MSZP meg fog nyerni.

Tehát Gyurcsány is elismerte, hogy a győzelem most lehetetlen ezért most a cél az ellenzék 2/3-os győzelmének megakadályozása amellyel megakadályozható a FIDESZ-KDNP által tervezett boszorkányüldözés és így lehet esély kellő alternatívát felmutatva az építkezésre a győzelem kivívására legkésőbb 2014-be. A beszéd előzményét és magát a beszédet is figyelembe véve végérvényesen kiderült,hogy a vadkapitalista neoliberálisok neokonzervatívok és szélsőbaloldaliak által megtestesített baloldali tábor elsőszámú vezetője éhesen kellő ambícióval ellátva újult erővel stratégiai célokkal visszatért aki nem más, mint Gyurcsány Ferenc. Kik eddig úgy gondolták, hogy az MSZP képes lesz a megújulásra azok súlyosan tévedtek, mivel az MSZP továbbra is Gyurcsány Ferenc pártja. Egyértelmű, hogy az MSZP-t ő irányítja. Gyurcsány Ferenc és az MSZP egy és ugyanaz. A választásokig hátralévő időszakban megtépázott hírnevét a botrányok ellenére ismét vonzóvá kívánja tenni híveit aktivizálni akarja és egykori támogatói közül vissza akarja szerezni azokat akiket csak lehet annak érdekében, hogy az MSZP-vel közösen megakadályozzák a FIDESZ-KDNP 2/3-os választási győzelmét amely számára és az MSZP számára egyaránt egy totális katasztrófával érne fel.

A beszédnek a szokásos frázisokon kívül egy érdekes momentuma is volt. Ugyanis a beszéd során Gyurcsány Ferenc megköszönte Lendvai Ildikó az MSZP mostani elnökének és Mesterházy Attilának az MSZP miniszterelnök-jelöltjének eddig munkáját. Ez a elszólás nem jelent mást, mint azt, hogy a választások végeztével Gyurcsány a párton belül totális hatalomátvételre törekszik amelynek létrejötte érdekében az elbukott választást és a párt katasztrofális támogatottságának okozójaként a Lendvai, Mesterházy kettőst fogja megnevezni akiket a legrövidebb időn belül elmozdít a helyükről és párton belüli támogatóval önmagát választatja meg az MSZP elnökének és frakcióvezetőjének. Ha a FIDESZ-KDNP képes lesz megszerezni a kétharmados többséget úgy lehetőség lesz arra, hogy a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett korszak jogtiprásaira fény derüljön az első számú felelős felelősségre vonása által. Ezenkívül kétharmad esetén lehet korrigálni azokat a jogszabályokat is amelyek lehetőséget teremtettek a Gyurcsány jelenségre a gátlástalan hazudozásaira a közérdekű adatok eltitkolására és az emberi jogok sárba tiprására. A döntés a választók kezében van április 11-én és április 25-én itt az idő, hogy végre egyszer jól döntsünk és hazánk ezen döntés következtében ne a pofátlanság és ne egy következmények nélküli ország legyen.

Bulvár

Pusztai Endre

1. Hagyó M. kijelentette: Soha nem lesz a NOKIA „arca”!

2. Bokros átvette a toplista vezetését Gyurcsánytól salsa táncával.

3. Mesterházy álmatlanságban szenved! (Orbánnal kel és fekszik)

4. A börtönválogatott kapust igazolna. Jelige: „Minden gólban ludasak vagyunk”

5. A FIDESZ hazugságpolitikáját ecsetelte, s kiadta őszödi beszédét DVD-n 1000 forintért.

Ezen még Farkasházy is röhög. E hírt mazsolázd Heti Hetes!

Nyílt levél Demszky Gábor főpolgármester úrhoz

Tisztelt Főpolgármester Úr! Mi vagyunk azok a „bűnöző”, autót használó, névtelen, adófizető lakók és üzlettulajdonosok a Vámház és a Múzeum körúton, akiknek nem csak az érdekeit veszik semmibe, de még az Önhöz küldött petíciónkat sem méltatja december óta senki semmilyen válaszra!

Köszönetet szeretnénk mondani, hogy megfosztottak minket parkolóhelyeinktől, hogy mindennapossá tették a forgalmi dugókat, mert megszüntettek még egy forgalmi sávot is néhány hőzöngő, adót sem fizető kerékpáros sávja miatt!

Köszönetet szeretnénk mondani, hogy minket, itt élőket, itt dolgozókat egyáltalán meg sem kérdeztek, hogy ennyire átnéznek rajtunk!

Köszönetet szeretnénk mondani, hogy a munkánkat, megélhetésünket biztosító autóink parkolását, közlekedését teljesen ellehetetlenítették, hogy így, a szmogot is növelve 20-30 perceket kell körözgetnünk hazamenetelünkkor parkolóhelyet keresve!

Köszönetet szeretnénk mondani, hogy üzleteink rakodóit, szállítóit szabálytalankodásra kényszerítik a rakodó és parkolóhelyek elvétele miatt, és hogy ismervén az Önök által kialakított lehetetlen helyzetet, még rámenősebben büntetnek!

Köszönjük, hogy ezzel munkahelyeinket, megélhetésünket veszélyeztetik!

Köszönjük, hogy a futárcéget képviselő hőzöngő kerékpáros szervezetekkel szemben a helyben élők többségét emberszámba sem veszik!

Köszönjük, hogy illetékes munkatársaik a mi képviselőink megkeresésekor semmitmondó válaszokkal ráznak le minket!

Tisztelt Főpolgármester Úr, bocsánat, hogy névtelenek maradtunk, de ebben a hátrányos megkülönböztetésben már senkinek érezzük magunkat, és félünk, mert meg lettünk fenyegetve hatósági ellenőrzésekkel, ha felemeljük szavunkat az értelmetlen kerékpárutak ellen!

Köszönetet szeretnénk mondani az Emberibb Parkolásért Mozgalomnak és a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesületének, hogy a kétkerekű szervezetek agressziója és lejárató hadjárata ellenére is kitartanak az érdekünkben, és képviselnek minket.

Figyelmeztetjük a Nagykörúton lakókat, üzlettulajdonosokat, hogy a Gogol utca és a Kiskörút után legközelebb az ő parkolóikat, rakodási helyeiket, forgalmi sávjaikat veszik el a kerékpáros szervezetek!

Kiskörúti Lakók és üzlettulajdonosok képviselői,

Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete,

Emberibb Parkolásért Mozgalom

Küldetéstudat?

Pinczés György

Megtudhattuk Gyurcsány Ferenctől, hogy milyen mámorító érzés egy országot vezetni. Valószínűleg nála ez a mámor utáni vágy vezet oda, hogy újra és újra megpróbáljon a spiccre kerülni, hiszen nála, aki az úgynevezett spontán privatizációnak nevezett szabad rablásban már megszerezte a vagyonát anyósa segítségével, nem valószínű a maradék konc utáni vágyakozás. Más baloldali politikusokat gondolom inkább a zsákmányszerzés élménye tart a pályán! Igaz, hallottam olyat is, hogy legutóbb volt, aki azért szavazott a szocialistákra, hogy azok már úgyis meglopták a magukét és most már talán az ország üdvével fognak foglalkozni. Persze ezek az emberek elfelejtettek egy fontos tényt, hogy a tolvaj nem addig lop, amíg valamennyire összeszedi magát, hanem amíg él, hiszen a nevében is benne van, hogy csak ehhez ért!

Pontosan az ilyen „küldetéstudattal” megáldott emberek a legveszélyesebbek, mert nem veszik észre azt, hogy időnként olyasmire vállalkoznak, amire a tehetségük nem igazán predesztinálja őket és a fene nagy „jóakarattal” csak kárt okoznak az általuk vezetendőknek. Természetesen, mivel nem politikai céljaik vannak, tehát nem a nép felemelése a céljuk, csupán a hatalmon maradás a mámor érdekében, ezért szekértolóiknak, hogy mellettük maradjanak, lehetővé teszik az emberek kifosztását, akár a karhatalom segítsége mellett is!

Ezért figyelhető meg, hogy mikor a célok és az igénybe vehető eszközök nem egyeznek a vezetett nép érdekeivel, a leglehetetlenebb torzulások figyelhetők meg a társadalomban. Ha igazán szeretnénk emberhez méltó életet élni kis hazánkban, akkor meg kell szabadulnunk a csak a hatalomra vágyakozó tehetségtelen dilettánsoktól, bármely oldalról érkeznének is és az őket menthetetlenül kísérő tolvaj siserehadtól.

„Alkalomhoz illő, szép, ünnepi” műsorok március 15-én a TV2 és az RTL Klub műsorán – Van még lejjebb?

Berki Zoltán

Ez évben is „ünnepi műsorral” építi a nemzettudatot a két országos sugárzású kereskedelmi televízió. (Apropó! Hány éve is nincs szilveszter éjfélkor még a Kádár rendszerben is elmaradhatatlan Szózat? Persze Fletó ismertette a maga szózatát: „El lehet innen menni.”) Ráadásul a társadalom védekező reflexe is annyira leépült már, hogy nem hiszek benne, megtörténik az, ami a TV2 csigatévé korában, az 1990-es évek végén egy augusztus 20-án megtörtént: az utolsó pillanatban műsorváltozással az „István a király” vetítését kényszerítette ki a társadalmi nyomás, vagy az akkori műsorszerkesztőben megszólaló lelkiismeret. Odáig nem megy most el az orrfacsaró csatorna, hogy – mint néhány éve október 23-án – a „Sok hűhó semmiért” bírja műsorra tűzni, de a média közvélemény-formáló erejének tudatában elkövetett idei, március 15-i műsoruk is kiválóan alkalmas arra, hogy felhívja az új Kormány figyelmét a kétharmados médiatörvény megváltoztatására, többek között a nemzeti ünnepek műsorrendjére vonatkozó előírások megalkotására, betartatására. Kórkép, hogy ezt szabályozni kell. De nézzük a tv2 tényeit – 2010. március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 162. évfordulóján, a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepén.

16:30: Ez a csaj nem hagy hidegen (ausztrál vígjáték)

19:05: Mr. és Mrs. – sztárpárshow

20:05: Gagyi Mami 2 (amerikai akcióvígjáték: „Mindenre hajlandó Turner FBI-ügynök, ha a haza biztonságáról van szó. Most éppen túlsúlyos nagymamának álcázza magát, és beáll a gyanúsított családjához házvezetőnőnek.)

22:00: Tökéletes nap (nem március 15. a téma) (amerikai film: „A bestsellerlisták élére kerül Robert Harlan első regénye. Ám amíg az ifjú író a sikerben fürdik, családi élete lassan tönkremegy. Egy titokzatos idegen jóslata azonban észhez téríti.”)

Az RTL Klub is állja a „versenyt”:

13:45: Bűbájos (még jó, hogy nem meleg…) büszkeség (amerikai vígjáték)

15:55: Egy zseni, két haver, egy balek (olasz-francia-német westernvígjáték)

19:00: Jégkorszak (amerikai animációs film: „A jégkorszak idején az állatok hosszú sorokban vonulnak dél felé. Ám Sid, a kelekótya őslajhár, Manfréd, a mogorva mamut és Diego, a kardfogú tigris külön útra indul. Ugyanis találtak egy kisbabát, és elhatározzák, hogy visszaviszik a szüleihez. Az úton sok kalandot élnek meg, gleccseren csúszkálnak, megküzdenek a lavinával, és ami még ennél is nehezebb:el kell viselniük egymás társaságát.”

20:30: Godzilla (amerikai kalandfilm: „A francia kísérleti atomrobbantás következtében gigantikusra nőtt, agresszív hüllő, Godzilla az éhségtől és dühtől hajtva megtámadja New Yorkot. A városban hamarosan kitör a pánik.”

A fentiekhez képest az m1 és a Duna TV igazán kitett magáért azzal, hogy legalább a régi Jókai adaptációk (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, ill. A kőszívű ember fiai), valamint a „Feltámadott a tenger” műsorra került. Persze elgondolkodtató, hogy ezek az 1960-as években ill. 1953-ban készült alkotások, az 1948-49-es szabadságharcról átfogó, „Sorstalanság” költségvetésű (de annál sikeresebb) film az elmúlt évtizedekben nem készült, s a „fideszes” Hídember sem volt a Godzillával ill. a Gagyi (tv) Mamival „versenyképes”.

Petőfi, Kossuth, Széchenyi, a márciusi ifjak, az aradi vértanúk és a szabadságharc névtelen hősei, Ti ott fent az égben! Bocsássatok meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. (Vagy nagyon is tudják?) Bocsássatok meg azoknak, akik rátok egy pillanatra sem gondolva üres tekintettel, hálás közönségként fogyasztják majd el ezt a vacsoraként eléjük tolt „ünnepi” médiatakarmányt, és bocsássatok meg nekem és sokunknak, akik a lelkünkben dúló tehetetlen (?) düh ellenére gyáván, a Ti dicsőséges bátorságotok morzsáit sem hordozva mindezt eltűrjük. Viszont ígérjük, amit lehet, 2010 áprilisában megteszünk.

TV2, RTL Klub! Szégyelljétek magatokat!

Reptérből szatócsbolt – utószó

Lazányi János, geográfus

Érdeklődéssel olvastam a reptérről megjelent írásukat. A befejezés azonban nem úgy sikerült, ahogy az elvárható lett volna. A reptérrel valóban sok a gond, amelynek politikai hátterét tömören összefoglalta Jánossy Péter Sámuel építészmérnök.

Az általa javasolt műszaki fejlesztési lehetőségek azonban – szerintem – messze túlmennek minden realitáson. Először is engedjék meg, hogy egy hibára hívjam fel a figyelmüket, ugyanis ez olvasható a legutolsó cikkében: „a reptéri metró, amely Vecsést, Ercsit is felfűzi, és az egyes, a kettes és a tervezett hármas terminált is kiszolgálja”. Bizonyára nem Ercsi határában (a Duna nyugati partján, Százhalombattától délre) fog megépülni a hármas terminál, hanem valahol Ecser térségében. Nagy hiba az ilyen elírás – hacsak valóban nem Ercsitől Vecsésig fog vezetni a 13-as metró…

Visszatérve a fejlesztési lehetőségekre. Jánossy szerint a reptér „zajvédő övezeté”-ben lakókat beleegyezésükkel máshova kellene telepíteni kertes családi házakba. Szép gondolat, de kiszámolta-e valaki, hogy pontosan mennyi embert érintene egy ilyen „kárpótlás”, és megrajzolta-e valaki egy térképen, hogy mettől meddig tart ez a „zajvédő övezet”?

Szerintem a probléma a következő: Mára nemcsak a reptér forgalma növekedett meg látványosan és rendkívül hallhatóan, hanem az egykori külvárosi puszták is beépültek, főként a XIV., a XVI., a X. és a XVII. kerületben – éppen azokon a részeken, amelyek fölött a leszálló és felszálló gépek földközelsége már rendkívül zavaró. Pl. az Örs vezér tér környékének beépülése a szocreál lakóteleppel kezdődött, majd folytatódott a panelos lakótelepekkel, de az újépítésű Helikopter utcai lakótelep is példa arra, hogy mára mennyire beépült a légifolyosó alatti terület.

Szerintem a megoldás nem az emberek tízezreinek elköltöztetése lenne, hanem a reptér kifutópályáját-pályáit kellene áthelyezni délkeleti irányba 2 km-rel legalább. Miért? Mert ha ennyivel előbb, azaz ennyivel délebbről szállhatnának fel és ha ennyivel délebbre szállnának le a gépek, akkor kelet Pest fölött a lakótelepes de még a családi házas részek fölött is még olyan magasságban lennének a gépek, hogy nem zavarnák annyira az ott lakókat, mint manapság. A felszálló gépek ugyanis valahol a Kerepesi út és a Rákos-patak találkozásánál kezdenek elfordulni K-ÉK vagy Ny-DNy felé, vagy éppen folytatják útjukat É-ÉNy felé olyan magasságban, amely a XVI., a XIV. és a X., de még a IX. kerület fölött is sokszor rendkívül nagy zajhatással jár, az égéstermékek okozta szennyezésről nem is szólva. Sok tízezer családiház felépítése helyett talán ésszerűbb megoldás egy új kifutópályát építeni 2 km-rel délkeletebbre. És ha már odaépítették az M0-ást, akkor azt a szakaszát, amely most a kifutópálya végénél halad el, le kell vinni egy kb. pár száz méter hosszú alagútba.

Mindezt azért írtam le Önöknek, mert csak meg kell nézni a repülőgépek Budapest feletti forgalmát. Ez egészet el kell tolni délkelet felé, és akkor egész Budapest kevésbé lesz érintve a kellemetlen hatásoktól. Újabb metróvonal helyett a meglévő vasúti pályák egyikét kellene olyanná tenni, hogy akár 15 perc alatt ki lehessen érni a Nyugatiból a reptérre – persze amíg van Nyugatink.

Mert jó dolog a „kétszer négysávos, plusz leállósávos, magasan vezetett, a főváros központjába vivő út és annak többszintes csomópontjai” – csak nem Budapest belsejében kellene megépíteni ezt a tízsávos makarónit… Legszebb pályaudvar épületünket meg kellene hagyni annak, aminek tervezték: egy csodaszép pályaudvar a körúton. Nem kell mindent kiköltöztetni a külvárosba csak azért, mert a vonatozás úgymond kiment a divatból. Ez nem gazdasági kérdés. Egy ilyen pályaudvar léte hozzátartozik egy főváros életéhez. Az ide érkezők valóban egy fővárosba érkezzenek, és ne az x-edik külvárosba.

Összefoglalásképpen: a fentebb vázolt kifutópálya áthelyezés legalább 2 km-rel délkeletebbre azért is lenne fontos, mert a tervbe vett harmadik terminál és a várhatóan megnövekedő tehergépforgalom káros hatásaitól csak így mentesülne Budapest. De, mint ahogy azt Jánossy építészmérnök is említette, meggondolandó, hogy Ferihegy mellett – vagy helyett – talán máshol is lehetne repteret fejleszteni, akár kizárólag a teherforgalom számára, pl. Kiskunlacházán vagy Tökölön. Vagy arra alkalmas helyen építeni.

Afrikai ruhabolt

Glavina Judit

Fekete Péter beküldött egy fényképet, mely szerint a Madách Színházzal szemben hamarosan használt afrikai ruhabolt nyílik. Én is láttam a héten a kirakatot, de a lényeg a fényképen nem mutatott tablón van, amelynek széle belóg a fényképbe. A tabló címe: Kínálatunkból. Néhány fényképet tartalmaz. Egyik egy afrikai népviseletes fénykép. Elgondolkoztam, hogy vajon a fűszoknya lesz az üzlet egyik slágercikke? Másikon egy fekete gyerekkatona fegyverrel és svájcisapkában. Az aláírás szerint a bolt a svájcisapkát fogja árulni, a felirat egy nyíllal a gyerekkatona sapkájára mutat. A 3. képen egy néger gyerek ugrál valahol a sárban piros pólóban. Aláírás nagybetűvel: EREDETI HAMISÍTOTT NIKE PÓLÓ! Sajnos nem volt nálam fényképezőgép. Ha megnyílik az üzlet, biztos megrohanják!

„A mi éveink” – Magyarország számokban 2002 – 2010

Underdog és Gery Greyhound filmje a ballib pártok 8 éves kormányzásáról. Nem fog nevetőgörcsöt kapni.

Drasztikus áremelkedés várható

Harangi Fülöp

2002 óta az MSZP meghatározó politikusai részéről rendre elhangzik az a ígéret, hogy nem lesz gázáremelés. 2002-ben Lendvai Ildikó az MSZP akkori frakcióvezetője és most 2010-ben Szanyi Tibor a párt gazdasági munkacsoportjának vezetője tett ígéretet arra, hogy a szocialisták nem tartják indokoltnak a gázszolgáltatók javaslatát az áremelésre így nem fog emelkedni a gáz ára. A szocialisták által megfogalmazott ígéretekkel csak egyetlen egy probléma van mégpedig az, hogy döntési helyzetbe kerülve külső okokra hivatkozva (világpiaci tendenciák alakulása, gazdasági válság nem várt következményei stb.) tudatosan elfelejtkeznek a választási kampány során tett ígéreteikről. Ennek következtében a gáz ára az éppen aktuális szocialista kormányok alatt nem csökkent, nem stagnált, hanem ígéreteik ellenére nem ritkán drasztikus mértékben megemelkedett. Most se legyen kétségünk afelől, hogy a szocialisták ismét a gáz árának emelésére készülődnek. Most Szanyi Tibor a választási kampány hevében ígéretet tett arra, hogy megvédik a fogyasztókat azaz nem fog emelkedni a gáz ára, mivel a világpiaci tendenciák ezt nem indokolják. Azonban tudjuk azt, hogy a világpiaci tendenciák alakulása a szocialistákat soha nem érdekelték mindig a nemzeti érdekeket figyelmen kívül hagyva a nemzetközi elvárásoknak megfelelve állapították meg a lakosság kárára a gáz árát. A világpiaci tendenciák már évek óta csökkenő tendenciákat mutatnak ennek ellenére ezen helyzetet figyelmen kívül hagyva rendszeresen emelkedik a gáz ára.

Ennek következtében Szanyi Tibor kijelentését egy újabb hazug félrevezető ígéretként lehet értékelni, mert ő maga is tisztában volt bejelentése elhangzása pillanatában azzal, hogy a szakértőinek álcázott szocialista-kormány a nyilvánosság teljes kizárásával már régóta tervezi a gáz árának ismételt emelését. Ugyanis nemrég a gázszolgáltatók ismertették javaslatukat amelynek értelmében 10 százalékos áremelést tartanak indokoltnak és ezen javaslattól a Magyar Energia Hivatal sem zárkózott el. A Magyar Energia Hivatalról pedig tudni kell azt, hogy a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény értelmében egyedüliként a hivatal gyakorolhat csak jóváhagyói jogkört a gáz árának megállapításánál és mivel nem zárkózott el a szolgáltatók áremelési igényétől így valószínűsíthető az áprilisi áremelés. Ezenkívül a kormány április 30-tól megszünteti a szociális alapú energiatámogatási rendszert, amelynek következtében azok a fogyasztók akik részesültek ezen támogatási formából akár 50 százalékos áremelkedésre is számíthatnak annak ellenére, hogy a világpiaci tendenciáknak megfelelően nem emelni, hanem csökkenteni kéne a gáz árát. A gázártámogatás megszüntetése nagyon nagy problémát fog okozni annak a 1 millió 700 ezer embernek akik igénybe vették azt, mivel ezek az emberek a támogatás létezésének köszönhették azt, hogy ki tudták fizetni a gáz árát. Ezen emberek számára nagyon nagy segítséget jelentett a gázártámogatás által biztosított pár ezer forint amit a szocialista Bajnai-kormány most kíván elvenni tőlük.

A szocialisták most fogják 2002 óta tizenhatodik alkalommal emelni a gáz árát pedig azt ígérik erről szó sincs. A gazárának elszabadulása ma még beláthatatlan társadalmi következményekkel járhat és nem kizárt az sem, hogy egyesek végső elkeseredésükben , hogy ne fagyjanak meg a hazai erdőállomány ritkításába fognak kezdeni. Pedig csökkenteni lehetne a gáz árát, ha a kormány által felügyelt Magyar Energia Hivatal ezt figyelembe venné vagy a miniszterelnök erre kötelezné a hivatal vezetőit. De ez nem így van valamiért amelynek okát racionális gondolkodással megfejteni ma senki nem tudja. Azonban rövidesen el fog jönni az a idő amikor a világpiaci tendenciáknak megfelelően csökkenni fog a gáz ára. A döntés az emberek kezében van itt az idő, hogy éljünk vele április 11-én és olyan politikusokra bízzuk sorsunk alakítását akik egy emberbarát ember közelibb politika megvalósításában érdekeltek amely egy élhető polgári Magyarország mihamarabbi megvalósítását fogja eredményezni.

Bye bye, Parlament!

Kercsó Alpár

Könnyeimmel küszködve néztem a Magyar Országgyűlés utolsó plenáris ülését a 2006-2010-es parlamenti ciklusban. Nemzetért s országért aggódó arcokon pásztázott a kamera, melyek apróbb-nagyobb ráncaikat mind-mind a hon fáradhatatlan szolgálatában, boldogításában szerezték. Önfeláldozásuk megindító, lélekemelő, példamutató. A magyar nép igaz fiai, a haza atyái most búcsúztak, s mint általában lenni szokott, a búcsú szomorúsága átsugárzik a képernyőn is. És nem enyhítheti e szomorúságot semmiféle enyhítő körülmény, a busás végkielégítések reménye, a „loptak már eleget” ünneprontó és rosszindulatú megjegyzés, a mandátum ideje alatt megkaparintott igazgatósági, felügyelő bizottsági tagságok, kiépült jövedelmező kapcsolatok, sőt a vélhetően bagóért megvásárolható szolgálati luxusautók sem.

Igenis, azokat a hölgyeket és urakat tisztelhetjük, vagy kellene tisztelnünk bennük, akik feláldoztak néhány évet életükből értünk. S abból az életből nekik is csak egyetlen egy adatott. Néhányukat talán viszontlátjuk az ülésteremben a választások után, sokan csak fájó hiányukat hagyják a széksorok között. Ők, ahogyan a fiatal magyar demokrácia hagyománya megköveteli, magas pozíciókból, állami intézmények zsíros vezetői székéből, cégbirodalmak éléről vagy a leggazdagabb magyarok listájáról mosolyognak vissza ránk.

Mint minden elválás, az országgyűlés utolsó plenáris ülése is egy kicsit a számvetés helye és ideje is. A válság kezelésére kinevezett, székében mindössze tíz hónapig fészkelődő szakértő miniszterelnök saját bevallása szerint nem csak beosztásától, de a politikából is elköszönt. Visszatér az ún. üzleti szférába, ahol, mielőtt a nép szolgálatára esküdött fel, elévülhetetlen érdemeket szerzett, óriási sikereket aratott. Ritka szép cégkarrierek köthetők nevéhez, úgy a Wallis mint a Hajdú-Bét vezetőjeként. Előbbinél az erős állami kötelékek, utóbbinál öngyilkosságra használatos kötelek fonásában vett tevékenyen részt. De hol van már a tavalyi hó? A búcsúzó miniszterelnök, akár Szent István királyunk, intelmekkel teletűzdelt szózatot intézett a képviselőkhöz, melyben gyakran olyan intézkedések megtételére buzdította őket, melyeket – ellentétben majdnem minden válság által sújtott európai országgal -, ő és kormánya nem tett meg. Kormányzását igen eredményesnek minősítette, nem törődve azzal az elhanyagolható aprósággal, hogy rajta és közvetlen körein kívül mindeddig Magyarországon senki nem érezte ezen eredményességet. Ki tudja, talán éppen aktuális bölcselete világította meg sokak számára a magyar valóság valódi arcát. Vagy nem.

Ahogyan méltóságteljes és elhivatott parlamenterekhez illik, a Tisztelt Ház utolsó napját is kemény munkával töltötte. Ki emlékszik már valami Iulius Caesar tanácsára?! A kis római mintha azt mondta volna, inkább ne csinálj semmit, minthogy rosszat csinálj! Remélem, Iulius elnézi nekem, ha pontatlanul idéztem, szolgáljon mentségemül, hogy meglehetősen régen hangzott el szájáról e mondat. Az Országgyűlés államtitokká minősített néhány ügyet. Gyorsan-gyorsan, így az utolsó percekben. Természetesen messze nem azért, amit a gonosz ellenzék sziszeg, hogy kormánypárti afférokat süllyesszen jótékony és átláthatatlan homályba. Aztán elfogadta a büntető törvénykönyv ama módosítását, mely 3 évig terjedő szabadságvesztéssel jutalmazza a holokauszt tagadását.

Igaza van Mesterházynak (aki nem rokona, sem ismerőse a BKV ügyben bekasznizott Mesterházynak, hiszen tudvalevőleg kis hazánkban több millió Mesterházy rohangál). A holokausztot, áldozatainak, azok hozzátartozóinak hatvan éve és az örökkévalóságig tartó sajnálatát és kárpótlását nem lehet és nem szabad megkérdőjelezni. Ahhoz képest Sztálin tízmilliós nagyságrendű népirtása lágy gyaloggalopp volt csupán, a Gulag pedig a szocialista építő munkában megfáradt elvtársak pihenését szolgáló luxusszanatórium. Rákosi, az ÁVH, a Budapesten gyerekeket is biztos kézzel kivégző szovjetek, a tizennyolcadik születésnapra bitót ajándékozó kommunista karhatalom csak laza cserkészcsapat egy erdőszéli táborozáson. S miután a második világháború kapcsán nehéz lenne más áldozatokat találni ilyen számban (egyesek szerint összesen kb. 50 millió volt), a legtermészetesebb hozzáállás a holokauszthoz való méltó hozzáállás akár törvényi kikényszerítése is. A hitleri lágerek pusztító létében részesülő szlávok, cigányok stb. stb. pedig majd kiharcolják maguknak a nekik kijáró tiszteletet, kegyeletet és kárpótlást.

Elie Wesen néhány hete számon kérte a magyar Országgyűléstől a holokauszt tagadását büntető jogszabály hiányát. És tessék! Már meg is van! A kifinomult zenei hallású Mesterházy Attila, mellékállásban szocialista miniszterelnök jelölt, értő fülekkel fordult az idők szava felé. Nagy kár, igen nagy kár, kedves Elie Wiesel, hogy elfelejtette megemlíteni, nagy oktató és számonkérő szónoklata során, hogy nem lehet gazdag egy ország míg polgárai szegények. Így talán az ún. magyar gazdaság, a mindennapi élet és az ország élhetősége is kikandikálhatott volna a bányászbéka ülepe alól. Meg azt, hogy nem lehet sikeres egy ország, míg az állam saját polgárai ellen tüsténkedik. És nem lehet magyar Magyarország, míg hivatalos vezetése a magyart tartja az utolsóként védendő népségnek a megmaradt Pannon síkon. És talán üdvös lett volna, kedves Elie Wiesel, ha, őshazájába látogatva, elmesélte volna ottani hallgatóságának, hogy a kiválasztottság tudata még nem jogosítja fel őket a „nekünk mindenhol mindent szabad” elv alkalmazására. Sokat lendíthetett volna a világbéke ügyén, ha ilyesfajta jótét tanácsait ott legalább annyira megszívlelték volna, mint a Magyar Országgyűlés holokauszttal összefüggő dörgedelmeit.

Nos, ha Caesar barátunknak igaza volt, akkor most a béke és prosperitás tavasza köszönt ránk. Nincs Parlament, nincs ülés, nincs okoskodás, kakaskodás, észosztás és pénzosztás. Mehet végre minden a maga természetes útján, kapzsi és dilettáns belekavarásoktól mentesen. Ez utolsó mondat, legnagyobb sajnálatomra, már álmomban szűrődött felém, mert beleszenderedtem a parlamenti közvetítésbe…

Tetszettek volna baloldalinak lenni!

Bíró Ádám Béla

Végóráit éri a honi balliberális tömörülés, ideológiájuk elárulása következtében a magyar társadalom jókora többsége megtagadja a korábban oly nagyon dicsőített hangadókat. A liberálisok az emberi jogok semmibe vételével, a szocialisták pedig a hétköznapi emberek lenézésével jutottak oda, ahol most tartanak. Elérkezett az ideje annak, amikor egy valódi „rendszerváltás” mehet végbe, az olyan élősködők, mint Zuschlag János avagy Hunvald György oda kerül, ahová valódi értékrendjük alapján jutniuk kell.

Őszintén szólva milyen baloldali az, aki európai szemmel az egészségügyet privatizálni akarja? Milyen baloldali az, aki fizetőssé akarja tenni a felsőfokú képzést? Milyen baloldali az, aki privatizálni akarja a magyar ivóvízkészletet? Egyáltalán hogy merészelik magukra ezt a jelzőt aggatni, miközben minden egyes szavuk a neoliberalizmus legalapvetőbb tanaitól „bűzlik”. Nyolc éves kormányzásuk után pedig ott állnak, és nem képesek egyetlen értelmes mondatot megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy miért rájuk szavazzunk. Így hát jön a 60 éve megszokott bolsevik sikoltozás: bakancsok dübörgése, náci jelszavakkal és szimbólumokkal való ijesztgetés. Hát igen, a kommunizmuson felcseperedett tollforgatók eredmények, értékek és demokratikus örökségek hiánya következtében csupán a politikai semmitmondás és riadalom végtelenül unalmassá vált általánosságait képesek naphosszat ismételgetni.

Az is egészen megmosolyogtató, ahogyan azt a szemléletet próbálják bemagyarázni megrögzött szavazóiknak, hogy Orbán Viktor és a Fidesz egy hataloméhes párt. 1945 óta nyolc évet leszámítva csak baloldali (szélsőbal, posztkommunista, baloldalinak nevezett neoliberális) kormánya volt az országnak, ami hát ugye mintha nem azt bizonyítaná, amit egyes újságíróink hangoztatnak.

Ám nemcsak az általuk véghezvitt cselekedetekkel, hanem magukkal a személyekkel kapcsolatban is súlyos hiányosságok érzékelhetők. Vajon tényleg egy Medgyesi Péter, egy Gyurcsány Ferenc avagy egy Bajnai Gordon lehet a szolidaritás legfőbb megtestesítője? Mit tudnak a minimálbérből élők mindennapi gondjaikról, miközben ők többszörös milliárdosnak számítanak. A jelenlegi elnöki posztot betöltő Lendvai Ildikó demokráciába vetett állítólagos féktelen hite is megkérdőjelezhető akkor, ha egy kicsit is megtudunk a rendszerváltás előtti ténykedéséről. Miközben állandóan bizonygatják a kommunista múlttal való leszámolásukat, aközben csupa olyan ember tűnik fel a köreikben, akik köztudottan a szélsőbalos eszmék kiszolgálójaként voltak számon tartva. Mindezen

sajátságok azonban nemcsak a pártkatonákat, hanem a csoport véleményformálóit is éppúgy jellemzi. Ormos Mária legutóbbi kitüntetése is pontosan ezt támasztja alá. Miképpen kaphat egy közismerten egykori állampárti történész a rendszerváltás során mutatott példás tevékenység címszó alatt kitüntetést, miközben korábban arról értekezett és azt vallotta, hogy 1956 nem forradalom, hanem ellenforradalom volt. Ha a konzervatív körökben elfogadott történész például kétségbe merné vonni, mondjuk a második világháború során megtörtént szörnyűségeket, azonnal európai támadás érné a honi publicisták vezényletével, méghozzá jogosan. Ugyanakkor Havas Szófia, vezető szocialista politikus hasonlóságot mutató kijelentéseit is meg lehetne itt említeni, mely szerint ő sem forradalomként értékeli az 1956-os eseményeket, hanem sokkal inkább a magyar fasiszták lázadozásának. Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar alkotmány és demokratikus berendezkedés egyik alappillére az, hogy forradalomként értékeljük azt, ami egyébként az is volt.

Mi van ugyanakkor a jelenlegi intézményeinkkel? Hogyan viszonyulnak hozzá a balliberális véleményformálók? Állandóan azt lehet ugyanis hallani, hogy a Fidesz és Orbán Viktor egyáltalán nem tarja be az adott kereteket és törvényeket; addig minden egyes kormányoldalt bíráló intézményt azonnali össztűz alá „vonnak”, mondván ez jelentősen csorbítja az állampolgárok államba vetett hitét. Nem értem, hogy miért csodálkoznak azon, hogy Sólyom László köztársasági elnök értékrendje közelebb áll a Fidesz-hez, elvégre mindketten a konzervatív eszmeiségét részesítik nyíltan előnyben. Arról nem Orbán Viktor tehet, hogy az MSZP-SZDSZ páros anno nem volt képes megválasztani Szili Katalint, aki hatalomra kerülése után valószínűleg még kevésbé lett volna pártatlan, MSZP-s múlttal a háta mögött. Tisztelem és becsülöm az országgyűlés egykori elnökét, ugyanis kétségkívül ő az egyetlen a „baloldalon”, aki talán tényleg valami egészen mást szeretne, aminek talán valóban köze van a szociáldemokráciához. Talán pont ez a szempont volt az, ami a neoliberális gazdaságfilozófiát megjelenítő SZDSZ-nek nem tetszett. Ameddig a Szili-Rácz-Szanyi nevével fémjelzett tömb ilyen látványos kisebbséget képvisel a pártjukban, addig megújulásról, szolidaritásról nem igazán lehet majd beszélni ezen politikai tömb kapcsán.

Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök és pártelnök emlékezetes kirohanása az igazságszolgáltatás ellen szintén nem fogadható el egy 21. századi európai államban. Közben pedig a bukott és gyűlölt ideológiák honi „prédikátorának” számító Bauer Tamás az ATV egyik műsorában arról értekezik, hogy Orbán évértékelő beszédei mennyire károsak az országra nézve. Egy állítólagos közgazdász három meghívott politológus mellett ezt tartja a legfontosabbnak. Miért nem az államadósságot elemzi? Miért nem a 2010-es év várható „gazdasági növekedéséről” értekezik? Miért nem a munkanélküliségi számokat sorolja? Szánalmas, ugyanakkor nevetséges. A 2008-as gazdasági és pénzügyi folyamatok után valaki még mindig a piac mindenhatóságáról szónokol, mindezt teljes hittel. Most, hogy nincs meg a korábban tapasztalt elképesztő médiafölény, már a kommunikációs gépezet sem működik olyan tökéletesen. A kormánypárti politikusok annyi egyértelmű korrupciós ügyet produkáltak, melynek köszönhetően kétségkívül megerősödtek a konzervatív-kereszténydemokrata médiumok ereje. Az elvakult MSZP-szavazókat leszámítva ki az, aki egy olyan politikai lapot vesz a kezébe, amely állítólagos eszmeisége alapján képtelen negatív hangot megütni saját táborával szemben. Inkább védelmébe veszi az őszödi beszédet, mintsem beismerje, hogy valamit nagyon elrontottak: „ A magyar hírfogyasztó ennek ellenére úgy van tájékoztatva, hogy Gyurcsányék csaltak, a legnagyobb befolyású, legtöbb emberhez eljutó médiumok ugyanis minimális kísérletet sem tesznek arra, hogy a helyzetet, a tényeket ismertessék és megmagyarázzák.” (Bolgár György)

Amennyiben a baloldal vissza szeretné szerezni régi tekintélyét és értékét, akkor kétségkívül szakítania kell ezzel a mentalitással és garnitúrával. Azok, akik a múlt korrupciókkal terhes időszakához asszisztáltak, azok semmilyen esetben sem tudnak majd hiteles változást megtestesíteni. Meg kell ismerniük a magyar valóságot, a milliárdokat érő „paloták” világából kilépve szembesülniük kell a valósággal, amely messze nem olyan, mint a képzetükben él. Nekünk nem valamelyik világhírű liberális (Die Zeit, Financial Times, Economist, New York Times) sajtótermék által felvázolt problémákkal kell foglalkoznunk, hanem azzal, ami magyar honnak termett. Igenis legyünk büszkék nemzetiségünkre, ne gondoljuk magunkat valami alantas másodrendű népnek.

Rendszerváltás előtt, háború után

Molnár Andor

Most értem csak meg, hogy mi a különbség rendszerváltás és rendszerváltozás között. Egy rendszerváltással a régi hatalmi elit eltűnik, míg egy rendszer belülről történő változásával a korábbi uralkodó réteg nem tűnik el, csak átalakul. A rendszer, az a rendszer, amelynek uralkodó elitje most leköszön, 1990 tavaszán nem tűnt el tehát, csak a maga jól megfontolt érdekei mentén átalakult, és élt tovább a maga legkülönfélébb formáiban. Ennek hagyatéka volt például az elmúlt 20 év. Ez volt az ára annak, hogy ez a változás forradalom és vér nélkül zajlott le az európai szocialista tömbben. És annak, hogy ez a hatalmi elit reményeink szerint hosszú időre eltűnik a színtérről, talán annak is ára van. Nagy ár volt az, hogy idáig kellett süllyednünk. Totális megosztottság, össztársadalmi bizalmatlanság, politikai és társadalmi hiteltelenség, évről-évre fenyegető államcsőd-közeli állapot, egekig szökő államadósság, az államigazgatás teljes csődje; a társadalom szélén élők, s a mindennapi ember egyre súlyosbodó kiszolgáltatottsága; erkölcsi nihil, szociális és morális válság.

Hogy ennél nagyobb katasztrófa nem következett be, az csak a Jóisten kegyelmének köszönhető. Mással nem tudom magyarázni a jelen állapotok nyugalmát. Egy megtépázott tekintélyű, egy létszámában az értelmetlenség szintjéig zsugorított rendőrség nélkül is működik, még épp működik a társadalom. A törvények teljesen hiteltelenné váltak, de a paragrafusok helyébe a szív törvénye lépett. Tudjuk, most már valahol tudjuk, hogy eljön a változás pillanata. Bennünk él egy titkos remény. Valahol tudtuk eddig is, hogy ez a vezetés önszántából nem mondott volna le soha, mégis bennünk élt a titkos remény, hogy ennek a kornak is valamikor vége lesz, s várjuk, tényleg várjuk, most már jelképesen is az utolsó órát, a rendszer végét.

Sokan félnek, hogy a jelenlegi „elit” nem nyugszik bele majd hatalmának elvesztésébe megint, s hogy a csatározások nem érnek véget, mert a jelenlegi vezetés a hatalomhoz szokott, mert a hatalom imádata a vérében van. És persze, nagy viták vannak még hátra, de ezekre – reményeim szerint – a választások előtt már nem kerül sor. A politikai csatározásokba belefáradt társadalmunk nem kíván visszatérni 2002 tavaszára, amikor a totális megosztottság jegyében teltek a választások. A valódi háborúnak vége. Rendszerváltás előtt, valódi rendszerváltás előtt állunk. A jelenlegi elit a pocskondiázáson túl már nem vállal nagyobb csatákat, hiszen annál inkább romlana a hitele, s annál nagyobbat veszítene. De, a jobboldal is veszít, ha kitámad, mert a baloldali szavazók akkor „csak azért is” ellenállnak. Sokakkal ellentétben egy csendes kampányra számítok, bár számtalan helyről halljuk azt, hogy ez lesz minden idők legádázabb kampánya. E megosztott társadalom szavazója azonban – úgy látom – ennek még a gondolatától is fél.

Persze, nem árt az óvatosság! A jobboldalnak fel kell készülnie minden támadásra, s azokat vissza is kell vernie, annál is inkább, mert ezek kibontakozása már a kormányzás egyébként is nehéz napjaira esik. Vissza kell verni a támadásokat, de nem szabad ellentámadásokba átmenni! Nem szabad erre fecsérelnünk az energiánkat! Lesz dolgunk épp elég! Ügyelni kell például arra – a gazdaság, az egészségügy, a munkaügy, a szociális válságkezelés mellett arra is – hogy az oktatás, s mindenekelőtt a történetírás is a helyére kerüljön! Mert ha nem lesz, aki megírja az igazat, ha nem lesz, aki az utókornak mindezt átadja, lesznek majd erők, akik félremagyaráznak megint mindent, s emberek újra, akik mindazt, ami valóban történt, már el sem hiszik. És kellenek majd perek is, kell az elszámoltatás, de nyilvánvaló, hogy nem lesznek akasztások – mint ahogyan azt ma is, sok „radikális” erőkhöz húzó ember hirdeti. A gyűlöletnek kell véget vetni, s koncentrálni feladatainkra. A mi dolgunk lesz őrködni a békén! – és nehéz dolgunk lesz, mert azt először magunkban kell megtartani.

Jön a tavasz!

Gál Ferenc, Erdőbénye

A tavasz a megújulás, a kikelet, az új élet kezdete. A szorgos emberek keze által magok elhintése, gumók elültetése, hogy dolgos kezünk által a megélhetésünk (élelmünk) biztosítva legyen. Legyen szép takaros, szépen megművelt veteményesünk, virágoskertünk. De ez a tavasz az idén másról is szól. Választanunk kell, hogy megújulunk, új kikelet virrad ránk, vagy tovább süppedünk az elmúlt nyolc év mocsarába, vagy elhagyjuk a mocsarat és annak minden káros következményeit. Szavaznunk kell! El kell döntenünk, hogy maradunk e ebben a bűzös mocsárban, vagy pedig nagyon gyorsan kilábalunk belőle. Rajtunk áll! Vagy maradunk a mocsárnál, vagy pedig szépen kilábalunk abból a mélységből, ahová eddig süllyesztettek bennünket. Kinek-kinek ízlése szerint. Tudom, hogy vannak még hazánkban olyanok, akiknek a mocsár bűzölgése jobban ízlik, mint a tiszta levegő. Jobban szeretik a dágványban való lépkedést, mint a tiszta utat. Bíznak abban, hogy degeszre tömött zsebeiknek köszönhetően mocsárjáróra ülhetnek. Én pedig abban bízom, hogy ezek végkép eltűnnek a mocsár süllyesztőjében és soha többé nem jönnek elő. Nekem is van egy kis virágoskertem, de vörös szegfűt nem ültetek belé. Kellemetlen emlékeket ébreszt.

Ez a Molnár Méhészet nem az a Molnár Méhészet!

Molnár Gergely vagyok, egy fiatal méhész, a 2008-as Év Méhésze elismerés birtokosa, aki több év alatt építettem fel azt, ahol ma tartok. Ezt a magas minőségű mézemnek és a kedves fogyasztóimnak köszönhetem. Sajnálatos módon a Hír Televízió néhány héttel ezelőtti műsorában elhangzottak miatt – ott tartok, hogy vevőim egy része csalódott bennem egy komoly félreértés miatt, valamint a műsorukban elhangzott félreérthető megfogalmazás miatt magyarázkodnom kell nekik. Ez a Molnár Méhészet ugyanis nem az a Molnár Méhészet!

A Panaszkönyv műsorban elhangzottak miatt vagyok kénytelen közreadni az alábbiakat: – A vizsolyi Molnár Méhészet nem azonos a Molnár Méz Kft.-vel, mely hamisítja a mézet. Ezáltal nekünk, becsületes méhészeknek, akiket mondjuk Molnár Méhészetnek hívnak, ez a negatív hír minőségrombolást okozott, továbbá azóta vevőink is megkérdőjelezik méhészeti termékeink valódiságát. Ez már oly mértéket öltött, hogy a vevők sorra emelik fel a telefont és hívnak, hogy hamis mézet árulok, illetve azt vásároltak tőlem. Holott Mi maximálisan minőségi mézet termelünk, minden szabálynak eleget teszünk, továbbá az OMME zárszalagjával is ellátjuk termékeinket, amely azt jelenti, hogy mézeink a polcokról bármikor levehetők és bevizsgálhatók. Termékeink nagy részét tájvédelmi területen gyűjtjük és a minőségi vizsgálaton kiváló tanúsítványt kaptunk.

A Molnár Méz Kft. hamisított mézeinek bemutatásával a tisztességesen termelő Molnár Méhészet jó hírnevét egy pillanat alatt lerombolták. Ezért arra kérjük olvasóinkat és fogyasztóinkat, adják tovább ezt a hírt és ne keverjék össze a hamis terméket a minőségi termékkel! A Molnár Méz Kft. nem azonos a vizsolyi Molnár Méhészettel. Továbbra is keressék a jó hírnevű vizsolyi mézet!

Üdvözlettel:

Molnár Gergely, a 2008-as Év Méhésze

www.mezmuzeum.hu

Budapest – 1936-os kisfilm

Egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmre bukkantak a svéd közszolgálati tévé archívumában. A Bada i Buda, azaz Fürdőzz Budán című, tíz és fél perces alkotás 1936-ban készült, és van benne minden: légifelvételek, Halászbástya, díszőrség, Lánchíd, néptánc (kötelékben végrehajtott borospalack-szlalom, már ezért érdemes megnézni!), Hősök tere, Nagy-Magyarország virágokból, Vajdahunyad vára a Városligetben és persze fő attrakcióként Budapest fürdői, melyeket a riporter a világ legszebb fürdőinek nevez Európa legszebb városában. A minősége nagyon jó, a képek hihetetlen frissességükkel azt a benyomást keltik, mintha ott, vagy inkább AKKOR itt lennénk! Valóságos időutazás!

Régi Böske-híd, régi autók, régi fürdőruhák, régi hullámfürdő(!), régi falombok régi szélben, stb. Megjegyzendő még, hogy tök üresek a dombok! Ahhoz képest ma már mennyire, beépült…

Érdemes látni, továbbküldeni: http://svtplay.se/v/1371245/oppet_arkiv/bada_i_buda

Egymás kezében

Császár Attila Tamás

Tisztelt Magyar Demokrata! Közelednek a 2010-es országgyűlési választások, és még mindig nem született átfogó munka arról, hogy mi történt velünk, magyar (állam)polgárokkal a 2002-es, szintén választási esztendő során. Hogy mi volt az a felemelő eseménysorozat, ami akkor többmillió magyar lelkét fölemelte, és miért kellett visszazuhannunk lélekben az áldott anyaföldre, mégis: az ígéretesnek tűnő jövendőből a visszaveresedő jelen ege alá. A nagy mű hiányában elmondom, mit jelentett az én számomra az a csodás esztendő.

Különleges év volt a 2002-es. Negyedikes, végzős gimnazista voltam a Városmajori Gimnáziumban. Ez még önmagában egyáltalán nem volna érdekes. Az viszont már érdeklődésre tarthat számot, hogy 2001-ben valami elkezdődött. Láttam, hogy M. P. miniszterelnök-jelölt arcmásaival ellátott asztalkákkal (Bayer Zsolt igen találó „keresztelése” szerint: a Kárpátok Cicerójával) utcára vitte a politikát az akkor ellenzéki MSZP. Sokat hallgattam akkoriban a P. rádiót (99.5, a magyar zenék rádiója, az érthető frekvencia).

Jó év volt a 2002-es. Jó volt „nagymagyarországos” (ma már tudom: Magyarország-os, hiszen Magyarország több, mint egy évezrede a Kárpát-haza, most is az, és remélem, örökre), trianonos kitűzőt és még vagy fél tucat hasonlót egyszerre az ingecskémen (idegenül: trikómon), az ingemen, a pulcsimon, a kabátomon viselni, persze az időtől függően. És természetesen jólesett tovább hordani a kokárdát március idusa után.

Jó volt a két választási forduló között a fénygyűrűt megalkotni a budapesti Duna fölött. Jó volt reménykedni a jövőben. És természetesen nem volt jó, amikor ez a remény szinte elviselhetetlenül hosszú időre elillant.

Fontos volt még az is, hogy az ELTE-s előkészítő tanárnőnk előbb befejezte a tanítást, azok miatt, akik részt szerettek volna venni az akkori vezető kormánypárt, a FIDESZ aznapi, a két választási forduló közé eső, április 13-i, az Ország Háza előtt tartott óriásgyűlésére, délután 2 órára, miközben az előkészítő hivatalosan 3-ig tartott. Szóval tanárnőnk elengedett minket az ember- és zászlórengetegbe.

Jó volt ott lenni recski rab nagyapámmal és szintúgy recski rab, a „nagy szökésben” is részt vett sorstársával, M. Misi bácsival, aki ráadásul az akkori miniszterelnököt is személyesen ismeri, és látni a fölfele hömpölygő embertömeget a mozgólépcsőkön. A miniszterelnök akkor, mint tudjuk jól, de hátha valaki elfelejtette, Orbán Viktor volt. Az egész esztendő, a 2002-es, szinte csak őróla szólt, a polgári körök megalakulásáig tartó időszak kétségtelenül.

Valami volt akkor a levegőben. Nem valami rossz, nem: valami, ami jó. Talán még egy (alternatív) Kossuth-díjas írónak sem lenne egyszerű azt az érzést megfogalmaznia, amit akkor éreztem, akkor, amikor beleszagoltam azoknak a napoknak, hónapoknak a levegőjébe. Nem félelmet és nem is puskaport szimatoltam akkor, de nem ám! Megpróbálom valahogy körülírni, hogy mit éreztem.

Annak a tavasznak fény- és nemzeti lobogó-illata volt. Gyertya- és szélillata. Mécses- és folyóillata. 2002-ben jobb volt levegőt venni, mint korábban. Valami volt akkor a magyarországi és a budapesti levegőben. Nem csak a választás. Nem csupán a küzdelem. Valami, ami jóval több mindezeknél.

Abban a már-már mámorító levegőben egyfajta különleges, borzongatóan jó érzés: a bizakodás volt benne, minden más érzéssel összetéveszthetetlenül. Lehet, hogy ezt sokan, honfitársaink közül is, másként gondolják. Megértem őket, mert… …én is másképpen gondolom, mint ők. De a 2002-es év nem is arról szólt, hogy egyformák legyünk, hanem arról, hogy váljunk egy közösséggé. Hogy váljék tudatossá: egy közös nemzethez tartozunk, a magyarhoz.

Nem, egyáltalán nem a 2002-es év (és nem az akkori események, például a szavazatok újraszámlálását követelő július 4-i Erzsébet hídi gépkocsizár, idegenül: blokád) hibája volt, hogy ez a tény akkor még, és 2010 elejéig még egyáltalán nem vált tudatossá. Az a tény, hogy mindannyian egy nemzet, a magyar nemzet tagjai vagyunk. Egyenrangúan és mindannyian. Felelősséggel és büszkén. Mert ez a tény bizony önmagában is büszkeséggel tölt el engem. A 2002-es tavasz fényeinek és árnyainak is köszönhetően. Mert bennem is megvolt akkor ez a kettősség. Mert bizony én is tehetek arról, hogy 2010 elején sem tudatosodott mindenkiben, aki a magyar nemzet tagja, hogy ő is a magyar nemzet tagja.

Hibás vagyok, mert bizonyára nem tettem meg minden tőlem telhetőt ezért. De hibázni talán tényleg emberi dolog. Ezért kérek mindenkit, aki e levelet olvassa, hogy bárhol is éljen a világon, ha magyar az anyanyelve vagy magyarnak érzi magát, higgye el akkor önmagának, amit érez vagy esetleg csak sejteni vél: a magyar nemzet nagyszerű tagja, nélküle nem lenne ez a nemzet nemzet, mert pont Ő hiányozna belőle.

Amennyiben szereti a hasonlatokat, képzelje el, hogy ha nem lenne, akkor a magyar nemzet zászlajából pont az Ő egyetlen szál nemes és pótolhatatlan selyemfonala hiányozna és akkor szétfutna az összes szál, mert nem lenne ott Ő sem, Te sem, én sem és egyikünk sem, hiszen mindannyian pótolhatatlan és megismételhetetlen fonál vagyunk, mely a nagy egészet, a nemzet lobogóját összetartja.

Ha egy szál hiányzik, akkor nélküle a többiek, a többi szál csak árva selyemfonál, ellenben ha összefonódunk, akkor együtt loboghatnánk vagy együtt feszülhetnénk ki örökre magyar nemzeti lobogó képében, egymás kezében…