Schiffer és a nem

Veér Gyula

2011. 03. 29.

A „Mágus” győri ténykedése idejében született az anekdota, amikor az újságíró megkérdezte, hogy mit szól a kapott gólhoz, a mester válaszolt: nem láttam, de biztos les volt. Ez az eset jutott eszembe Schiffer felszólalásával kapcsolatban, amikor az Alaptörvényről beszélt a Parlamentben. Nem vettek részt a vitában, nem adtak be módosító indítványt, még részországgyűlést sem tartottak. Bár jó lenne tudni, hogy mit csináltak, amíg a képviselők többsége dolgozott, még az is elképzelhető, hogy el sem olvasták a tervezetet, ennek ellenére számukra elfogadhatatlan és nem szavazzák meg. Akár jó az országnak akár nem.

Fura liberális logika, aminek lényege az, ha nem Ők diktálják a feltételeket, hisz nincs rá felhatalmazásuk, inkább uszítanak, lázítanak, csak a kormányzópártnak nehezebb legyen a helyzete. Cél a kormány és a kormányerőt adó frakció lejáratása, amihez eszköz folyamatosan apróbb, nagyobb csúsztatásokkal sokkolni a polgárokat, majd elveszti a kormány népszerűségét, akkor jöhetnek Ők, a nemzetközi liberális ideológia és tőke.

Ha a bűn természetrajzát tanulmányozzuk, tapasztalhatjuk, hogy nincs annál veszélyesebb és megbocsáthatatlanul nagyobb bűn, mint más ember szándékos félrevezetése és becsapása. Az LMP, MSZP és a Jobbik most folyamatosan ezt a bűnt követi el ellenünk, nemzeti és keresztény értékeket valló polgárok ellen.

Hurkolós terror

Majer Gábor

2011. 03. 27.

Maguk itt fognak megdögleni és elrohadni mind! – mondták a foglárok a nép ellenségei raboknak, akiket 56 eltipratása után gyűjtöttek be a pufajkás rendcsinálók. S hogy így legyen, saját módszerükkel tettek róla. Az 1948-49-50-ben bevezetett, s jól bevált módszerükkel. Pofonnal, ököllel, rúgással, fogkiütéssel és szemkiveréssel, dobhártya beszakítással, bordazúzással, ujjtöréssel, májrepesztéssel, hajkitépéssel, vese leveréssel és szétrúgással, szegycsont beszakítással, here szétzúzással, köröm letépéssel, hímvesszőbe dugott üvegcső összetörésével, hüvelybe dugott gumibot-tuszakolással, rézkábellel való korbácsolással, áramütéssel és savmaratással. És szóval, sok-sok aljas, suttogva mondott és ordított szóval, amit gyakran ismételni kellett a nem ember fogolynak édesanyjára-édesapjára vonatkozón, a test megtörésével együtti pszichés megtörésnek érdekében.

Magukkal nekünk nem kell elszámolnunk. Mától nevük sincs többé, és úgy dögleszthetjük bele magukat az istenük sarába, ahogy nekünk tetszik! – mondták a recski felkészítő tanfolyamon a foglárok, és durva posztóruhát adtak a foglyokra, amikre mínium festékkel messzire látszó, széles csíkokat festettek. A durva posztóruha esőben megszívta magát vízzel, azután a hidegben megfagyott, és ebben a páncélban feküdtek le a nép ellenségei rabok a fűtetlen fabarakkok priccseire aludni, és indultak másnap dolgozni. Mindaddig, míg el nem fogyott életerejük, s ki nem aludt lámpásuk.

Annak a durva posztóruhának fél órai viselése véresre dörzsölné Kálmán Olga kényes, testkrémekkel ápolt habfehér bőrét a nyakán, csuklóján, mellén, hasán, hátán, hónaaljban. De Kálmán Olgának most ennél is nagyobb baja van. Elakadt a szava, a felháborodás, az elkeseredettség és a bánatos tanácstalanság még a fentebb stílt is megtörte benne, csoda-e, hogy dadogásába fulladt indulata? Hiszen Wittner Mária azt mondta, hogy egyik volt kormányfőnk hóhér volt, aki most a nemzet pénzén agonizál megbecsülésben, széleskörű és mindenre kiterjedő gondoskodásban, áldozatos gyógyításban, mert képtelen meghalni. Ezzel a durva beszédmóddal kapcsolatosan nem tudja Kálmán Olga megfelelő kifejezésekbe szorítani feltörő demokratikus indulatait. És Kovács bácsi sem, Európa tányér arcú hősszerelmese, a remek adóügyi biztos, aki a hóhérnak nevezett ex kormányfő hajdani balkeze volt. Kettejük együttes véleménye szerint tehát, ezek után nem elég, ha a képviselő asszony lemond, eltűnik, elpárolog, mint a kámfor, vagy mint a savas kádba taszított népellenség, hanem vele együtt minimum az egész kormánynak távoznia kell, hiszen ez oly embertelen, oly nemtelen kifejezés volt a képviselő asszony részéről, hogy párja nincs kerek e földön.

Mondják ezt azok, akik 56 letipratása után egy bolsevik, nemzetellenes rendszer kiszolgálóiként (kikényszerítőiként – vagy azok gyermekeiként) élvezték a húzható előnyöket, a jól fizető, feladat nélküli munkahelyeket, olcsó (majdnem ingyen) nyaralásokat, ételeket, lakásokat, autó-kiutalásokat, részesültek oktatásban (itthon és külföldön), hogy tanulják a fentebb stílt, s emelkedettebb legyen a gondolkodásuk. Ami emelkedettebb értékrendbe az ilyen perifériára szorított lét antidemokratikus beszéde nem fér bele. Ezért tehát az elmúlt rendszer haszonélvezői szerint (akik ugyanazok, mint a mostani berendezkedés haszonélvezői) Wittner Mária rohadjon el, illanjon el, mert megsértette Horn Gyula emberi jogait, s vele együtt az egyetemes emberi jogokat. Azoknak a Hornféléknek az emberi jogait védik, akik fegyverrel támadva envéreikre, a foglárok kezébe terelték 56 Wittner Máriáit. Az a Wittner Mária sértette meg Horn Gyula emberi jogait, akinek ifjú korában mondták a Horn félék,: mostantól nem vagy ember, neved sincs többé, elszámolnunk sem kell veled, egy szám lettél, és nyomtalanul fogsz megdögleni! És betették a siralomházba, ahol évekig várta a holnapi kivégzését. (Vesd össze: kivégzéssel való fenyegetés, fegyvercsettintgetés tilalma ma, az érzékeny és művelt nyugat szerint.)

Mit szólna a művelt, ejrópéer Kálmán Olga, ha egy éjjel megjelenne nála a most épp haldokló Gyula bácsi ifjú, pufajkás reinkarnációja, és hátába szúrva dobtáras géppisztolyának csövét vinné a téli utcán mezítláb (ó, Duna parti cipők!), hálóingben, vinné a siralomházba, mert nem úgy vélekedik és beszél, ahogyan a jelenlegi rendszernek tetszik? Ez még csak cseréptörés sem lenne, hiszen Wittnert annak idején éppen azért fosztották meg emberi rangjától és méltóságától s majdnem életétől, mert akkor pont azt akarta, ami ma van. Azért lett akkor a nép ellensége (a púpos Kovács, Lendvai és Szekeres, a gyilkos Papp régi balkeze ellensége), amit ma a púpos Kovács, rikács Lendvai és a gyilkos Papp hajdani balkeze: Szekeres, és a többi, másod-harmadgenerációs zsúrfiú (no meg a bomlott erkölcsiségű Vadai) hirdet fennen, nagy pofával.

A hornoknak és az azóta is hullámtaréjon élőknek mindig igazuk volt, van és lesz a nép nevében, és sosem kell bocsánatot kérniük, a szovjet berendezkedés ellen berzenkedőknek pedig sosem lehet igazuk, még ma sem, még haltuk után sem, s jó, ha visszakapják nevüket az örök igazságosztóktól. Az ötvenhatosoknak még akkor sem lehet, ma sem lehet igazuk, ha annak a szekérnek a bakján suhogtatják ostorukat a volt bolsik, mely szekeret az ötvenhatos elítéltek próbáltak meg, igyekeztek megépíteni 56-ban.

Kálmán Olga smink arca mögül ilyenkor bújik elő a valódi. A lefelé görbülő és elvékonyodó száj fölötti ragadozó csőrként hegyesedő orral kivillanó karvaly arc, mely leginkább a maguknak gépfegyverekkel területet foglaló izraeli telepesek arcára hasonlít. Ezzel az arcéllel űzték el földjükről a megalakult Izrael állam szabadcsapatai a fegyvertelen palesztinokat – válogatás nélkül tüzelve gyerekre-öregre, aki élt és mozgott. Erről sem komilfó beszélni itt, a világmindenség jól körülhatárolható kis részében, e heliocentrikus világ Föld nevű bolygóján. Jelenlegi tudásunk szerint csak itt található az ember nevű lény, ez a két lábra emelkedett majomféle, mely történelme során mintha tudatosan törekednék arra, hogy valami végzetes zsákutcába terelje saját létét. Sokféle példával rendelkezünk ez ügyben, most kár lenne mind felsorolni. Egyikük illik ide, a már említett heliocentrikusságon belül kialakított holokauszt-centrikusságra törekvő ízlés és véleményterror erőltetése, mellyel valósággal hurkot köt saját nyakába, így kívánván leugrani bizonytalan talapzatáról a homályos űrbe. Ennek a kísérletnek eredménye nem kétséges. És nem csak a hurkoltak részére. A hurkolóknak ugyanúgy.

Részországgyűlés

Preiner Friderika

2011. 03. 22.

Játszunk részországgyűlésdit javasolta Mesterházy Attila a legutóbbi frakciósülésen. Jaj de jó kiáltották a többen, ott nekünk nem kétharmadunk lesz, hanem százszázalékunk. Ezt csinálja utánunk a Fidesz. Így aztán a megalakulásról egyhangúlag döntöttek. Nagy egyetértés nem tartott sokáig. Ki legyen a házelnök kezdődött a vita. Gyurcsány szerint egyértelmű, hogy Ő, alelnöke pedig a mindig eminensen fejbólogató Molnár Csaba. De ezt már Szanyi Tibor sem tűrhette, hisz Ő egyénileg jutott a Parlamentbe így neki kell vezetni a részparlamentet, legfeljebb az egyik újabb barátnőjét hozza be, mint külsőst alelnöknek. Botka csendesen somolyogva mondta, hogy néz ki egy parlament kormány nélkül. Ő természetesen saját magát javasolta miniszterelnöknek. No nem kellett több Fletónak sem, azonnal lemondott az elnöki tisztségről, hisz Ő lenne a legalkalmasabb kormányfőnek, Ő már volt – sajnos – most is Ő következik úgy, mint nagy példaképe Orbán Viktor. Majd veszekedés tört ki, hogy ki milyen miniszter legyen. Mire elosztottak minden helyet, kinevezték a minisztereket, államtitkárokat, a részbizottságok elnökeit, már csak Molnár Csaba maradt meg pozíció nélkül, mint Nemecsek. Miután mindez megtörtént a frakcióülés feloszlott és mindenki boldogan távozott, mert egy nagyon jót játszottak az adófizetők pénzén. Mi meg azzal vigasztalódunk, hogy ez még mindig „olcsóbb” mintha valóban Ők lennének hatalmon.

Török Zsolt, a diplomás

Veér Gyula

2011. 03. 20.

Török Zsolt a többszörösen egyetemet végzett MSZP-s országgyűlési képviselő és szóvivő távozásra szólította fel Schmitt Pált, Orbán Viktort és Lázár Jánost a közéletből. Amikor olvastam az MTI által kiadott hírt, azt hittem, hogy rosszul látok.

Török Zsolt, aki egyetemi diplomásnak írta magát az önéletrajzában, és éveken keresztül hagyta, hogy az Országgyűlés honlapján így szerepeljen, veszi magának a bátorságot, hogy az ország három tiszteletre méltó vezetőjét távozásra szólítsa fel. Ez agyrém. Talán Török Zsoltnak kellett volna már évekkel korábban távoznia a közéletből, de legalább akkor, amikor kiderült az igazság az önéletrajzáról. Úgy látszik, az MSZP sem kényes a hazugságokra, hisz soraiban még most is ott feszítenek azok, akik nem mint az igazság bajnokai írták be magukat a politika történetébe. Talán jobb lenne, ha az MSZP és szóvivője először a saját portája előtt söpörne, és utána mondana ítéletet mások felett.

Én az ország érdekében azt kívánom, hogy Schmitt Pál, Orbán Viktor, Lázár János még nagyon sokáig maradjanak az ország élén. Török Zsolt is maradjon, mert nekünk magyar állampolgároknak kell egy olyan személy, aki rendbe tartja az esetleges alacsony vérnyomásunkat. Törökkel kevesebb lesz a gyógyszerfogyasztás. Nem is beszélve arról, hogy boldog egy ország az ahol az MTI számára Török Zsolt kijelentése megelőzhet minden más hírt. Nagyobb bajunk soha ne legyen.

Röhej vagy sírógörcs?

Pusztai Endre

2011. 03. 19.

A Magyar B. iskolapolitikáján nevelkedett Mesterházy még Marxot is kényes helyzetbe hozta.

– Demokratikus puccs! – nyilatkozta a történelmi helyszín bűvöletében.

Tagadás tagadása, avagy fiatal politikus is keverhet fogalmakat. Az eszme stagnál, a félművelt ifjút kezelni kell, amíg abba nem hagyja! A kúra alatt piros szegfű használata tilos! (Minden orvos és gyógyszerész szerint!)

Déjá vu (párhuzam)

Eszembe jut, amikor anno Halász Jutka énekeltette gyermekközösségét. Azóta mindannyian öregebbek lettünk.

Március 15-én egy ifjú titán próbálta visszavarázsolni fiatalabb éveinket. A „Nem hagyjuk! Nem hagyjuk!” című fantazmagóriáját vezényelte gyermekded, infantilis közönségének. Szlogene tompán puffant, még főszponzora is elhagyta a helyszínt „kíséretével”. (A fél Pilvax köz kiürült!!!) Hiába! A törvényességre allergiásan érzékeny K.J. hiányzik a testületi munka összehangolásához.

Adatok

Dr. Pákozdi Lajos

2011. 03. 17.

Tisztelt Bencsik András úr! A lapjuk 2011. március 16-i számában megjelent DOHÁNYOZNI TILOS című cikkhez néhány – részletezett – adatot küldök s rendelkezésükre bocsátok:

Jó lenne ismételten felhívni a siránkozók, a módosítások ellen tiltakozók figyelmét a KSH „Idegenforgalmi statisztikai évkönyv”-, illetve a „Turisztikai statisztikai évkönyv”-sorozatokban a hazai vendéglátó-ipari szektor méretére, fejlődésére, bevételeire, a foglalkoztatottak létszámára vonatkozó felmérési adatokra. (A vizsgálati évek: 2000 vége és 2005 vége közötti periódus: azaz a nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi törvény hatályba lépését követő időszak!)

Megállapítások:

Az éttermek és cukrászdák száma 7 %-kal, több mint 2200 egységgel emelkedett.

Budapesten az éttermek és cukrászdák száma 18,1 %-kal, a bároké 8,8 %-kal, míg a munkahelyi vendéglátó egységek száma jelentősen, 36,4 %-kal emelkedett.

Az összes foglalkoztatottak száma a vendéglátó-ipari szektorban 6,7 %-kal emelkedett.

Az éttermekben és cukrászdákban dolgozók száma 22.8 %-os, ezen belül a fizikai dolgozók száma 22.5 %-os növekedést mutat.

Az éttermek és bárok bevételei 44 %-kal, 307 milliárd forintról 443 milliárd forintra emelkedett (2000 vége és 2003 vége között).

A Magyarországra érkező külföldiek száma majdnem egynegyedével , 23,8 %-kal nőtt (!!!).

(Forrás: Dr. Szilágyi Tibor: „Passzív dohányzás és a vendéglátó-ipari egységek”. Egészségünkért a XXI. század alapítvány kiadványa. 2007. 31-32. oldal).

Az adatokhoz néhány jelmondat:

„Bárpultosnak lenni nem bűn… nem kellene halálbüntetéssel büntetni!” (Being a bartender is not a crime… it shouldn’t carry the death penalty) – Kanada

„Üdvözöljük Norvégiában! Itt csak a lazacot füstöljük!” (Welcome to Norway! The only thing we smoke here is salmon!)

Sok-sok sikert további munkájukhoz!

http://www.stardust.hu/dohanyzas/

Fix az idea

Pusztai Endre

2011. 03. 15.

Március idusán

Gyurcsány és Marosán

Szórta az átkokat

Pilvax lovagokra

Most, mikor a Közhöz

Közük nincs, sem terror

Sem gumibot, bilincs

Keltik a pánikot.

– Hagyjuk ott, ahol van

Táncsicsot, hisz’ csak

egy magyar volt a sok

közül! – Én kormányzok

Újra, kerül mibe

Kerül!!!!!

Alkotmánymódosítás, BTK, államadósság

Suhajda Gábor

2011. 03. 14.

Tisztelt Szerkesztőség! Az Alkotmánymódosítással és az államadóssággal kapcsolatban írok Önöknek. Az Alkotmányba, nagyon helyesen, beleveszik a jogok mellé a kötelezettségeket is. De ehhez kapcsolódóan a BTK-ba bele kellene venni, hogy ugyanazért a bűncselekményért a társadalmi és fizetési ranglétra különböző fokain lévő emberek ne ugyanazt a büntetést kapják. Mire is gondolok? A törvények szerint is a hivatalokban és cégeknél nem csak beosztási, de fizetési kategóriák is vannak: nem ugyanaz a megítélése egy ügyintézőnek és egy miniszternek, és a fizetése sem ugyanaz; a miniszteré többszöröse az előbbinek. Ezt vigyék át és alkalmazzák ugyanolyan súlyú bűncselekményekre: ahány szoros a fizetés, annyiszor több büntetést kapjon ugyanolyan súlyú bűncselekményekért. Ha a jogvédők erre azt mondják, hogy sérül a törvény előtti egyenlőség elve, akkor erre az a válasz, hogy nem kötelező a magasabb beosztást elvállalni. Aki mégis megteszi, azzal alá kell íratni egy papírt, hogy ezeket a speciális szabályokat tudomásul veszi, és nem csak a többszörös fizetést és a kitüntetéseket, de adott esetben a többszörös büntetést is vállalja. Ugyanis igaz az a mondás, hogy a fejétől bűzli a hal. Egyébként az a véleményem, hogy társadalmilag semmi sem indokolja, hogy a köz alkalmazottai (miniszterelnök, köztársasági elnök, MNB elnök, stb.) a minimálbér 10-12-szeresénél többet keressen. Ezt csak a mohóság indokolja, mint Simor András esetében, aki egyébként nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően sokat keresett (8.34 mFt, szemben az osztrák kollégájával, aki beérte 2.5 mFt-tal is, vagy az amerikai, aki kb. 3.2 mFt keres). Fizetése csökkentése után azt mondta, hogy sérül az MNB függetlensége. Ha ezt így gondolja, akkor neki tényleg a lé határozza meg a tudatát; de 2 mFt-ért ebben az országban még legalább két tucat ember van, aki alkalmas és el is vállalná ezt az munkát, nem kötelező neki ott dolgoznia!

Az államadósság kérdése a rendszerváltáskor lett elszúrva! A Magyar Nemzet egyik számában olvastam (sajnos a cikket nem tettem el), hogy 2000-ben a Világbank vagy az IMF egyik volt igazgatója nyilatkozta, hogy 1990-ben a kapitalista világ bankjai, köztük a magánbankok is arra készültek, hogy a kommunizmus alól frissen szabadult országok az adósság elengedését fogják kérni, amit a bankok mint veszteséget, leírnak. Ez egy történelmi lehetőség volt, amit nem bűn, hanem hiba volt nem kihasználni. Emlékszem, a néhai Antal Józsefet még meg sem választották, amikor 1990. februárjában néhány SZDSZ-es képviselő kíséretében (erről kérdezzék Pethő Ivánt) kiutazott Londonba, ahol a London-City urai (ott van a nemzetközi pénzvilág központja) megfenyegették, ha Magyarország az adósság elengedését kéri, nem kap több hitelt és pár hónap alatt csődbe megy. Az SZDSZ miért asszisztált ehhez az aljas eljáráshoz? Micsoda finom úri megoldás volt ez, igazi gentlemanok! Pedig van egy „szabály”, miszerint a diktatúrákban felvett hitelekért egy, a diktatúrát váltó demokrácia nem felelős, vagyis a hitelt nem kell visszafizetni! Ennek a lehetőségnek az elszalasztása vezetett Magyarország kirablásához, gazdasági leigázásához. Az un. adósságszolgálatból vásárolta fel a Nyugat Magyarországot átlagosan 20% értéken! Vagyis a mi pénzünkből forgattak ki minket a saját tulajdonunkból! Csak nem ez a legendás nyugati demokrácia, ami egyébként is a gyarmatosításra épült (az Ókori görög, mint köztudott, a rabszolgatartásra, ugyanis a görögök a többi, „barbár” népeket alacsonyabb rendűnek tartották, így azok leigázását és kifosztását is jogosnak vélték – úgy látszik, hogy ettől a náci eszmétől az emberiség nem tud megszabadulni több ezer év alatt sem)?

Ezen véleményemet elküldtem már néhány helyre (pl. Miniszterelnöki Hivatal), de még csak visszaigazolást sem kaptam, hogy megkapták. Talán azért, mert kényes a téma?

Világos beszéd

Majer Gábor

2011. 03. 14.

Nem szűnnek egymást kérdezgetni a jobb érzésű polgárok Heller művésznő nagybelépője után: hogy van ez? Én is bármikor bemehetnék az unió parlamentjébe, és elpanaszolhatnám, ami a bögyömet nyomja? Ha én nem –ő hogyan kerül oda? Se képviselő, se nem tisztségviselő. Vagy mostanra egyéni érdekérvényesítő fórummá degradálódott a díszes gyülekezet, ahol Vörös Dani jelöli ki, hogy ki kap szót sirámai elsikoltására és ki nem? És ki ez a Vörös Dani, hogy nála nem számít a bevallott pedofília sem? Pedig most épp reneszánszukat élik az egyház elleni gyanúsítgatások, és évtizedek elmúltával igyekeznek ráhúzni a vizes lepedőt a világhírű filmrendezőre, hogy az olasz miniszterelnök esetéről már ne is beszéljünk. E két említett úrnál akaratlagosan, talán épp kezdeményezve vettek részt a majdnem nagykorúak a bulikban. Vörös Dani meg az óvodában rábízott kicsiket rontotta meg. Vörös Dani pedofíliájával, valamint Heller és társai ügyével kapcsolatosan feltett kérdésekre mindig rugalmasan változó válaszokat kapunk. Mert a válaszok személyfüggők. A válaszok mindig olyanok, hogy egyes személyek sérthetetlensége ne csorbuljon. És minden, látszólag érthetetlen történetre ez a válasz. Ez az egyetlen egy, adekvát és generális válasz létezik. A Jupitert a kisökörtől megkülönböztető. Akinek volt még érve holmi összeesküvés-elméletek ellen, s aki hajlott ezen érvek elfogadására – egyaránt megkapta a nyílt eligazítást. Igenis létezik egy földrészek, országok, népek, nemzetek fölötti hatalom –ne nevesítsük-, mely a kiszolgálóit és kegyeltjeit jóltartja, a többiek fölé emeli pénzben, rangban, megbecsülésben, kiváltságokban, s a többieknek – az ebből a kasztból kiszorulóknak – csak azt engedik meg, hogy előteremtsék a kiválasztottak szellemi-anyagi jólétéhez szükséges javakat. Tétova kérdéseinkre a választ már többször megkaptuk, csak nem figyeltünk rá eléggé. Pedig elhangzott az algériai választások után is, és az osztrák pártelnök esetében is, – kinél végül a halálával nyomatékosítottak. Nem figyeltünk kellőképpen ezekre a válaszokra – melyeket nagyobbrészt éppen velünk mondattak ki magunknak (mily elegáns csavar!), ezért vágtak most szemközt minket Hellerrel: kusulj, tahó! S ha volt még, aki párásszemű bizalommal tekintett az EU-ra, mint a mi igazságosztó felsőbb szintű fórumunkra, az is világos választ kapott. Az a gittegylet se különb fikarcnyit se, mint a mi kormányunk, országvezetésünk volt Gyurcsány legmélyebb repülése idején. Üzenetet is kaptunk a háttérhatalom honi rezidenseitől: meg ne próbáljatok az alkotmányhoz nyúlni, mert a médiatörvénnyel kapcsolatos felzúdulás könnyed ujjgyakorlatnak fog hatni ahhoz képest, amit ezért kaptok! Mit tegyünk? Visszahúzódjunk egy operett kétharmadba átvészelni a hátralévő időt, vagy tegyük dolgunkat? A népmesék három próbájának lassan már megfeleltünk. Itthon volt (van) árvíz, belvíz és iszapömlés. Külföldön a soros elnökség megkezdése után jött rögtön az arab válság, földrengés és cunami Japánnál, Kínában kiszárat gabonaföldek – általános élelmiszer és humanitárius válság. És újra itthon, a lebontott, széthordott és eladósított ország újjáépítésével kapcsolatos gazdasági, kulturális programok, melyekre a belső árulás és külső támadás össztüze zúdul.

A földnek egy-egy ilyen tektonikus mozgása talán figyelmeztetés lehet az emberiségnek: bármikor lerázlak magamról, mint kutya rázza le bundájáról a vizet! A világ sanyargatott embertömegei hasonló tektonikus mozgással tudják lerázni magukról élősködő sanyargatóikat. Tartsunk ki tehát, és végezzük dolgunk elhívatva és jól, s a próbák sikeres kiállása után a népmesék hőseihez hasonlón mi is el fogjuk nyerni jutalmunkat.

Egykori magyar végek

Bajkay Árpád

2011. 03. 10.

F. évi 10. számuk levelezési rovatában „Elfelejtett magyarok?” cím alatt, T. László, Gyömrő nevével fémjelzett levél jelent meg, amelynek témája felkeltette figyelmemet. Szeretném az érzelmi indíttatású levelet néhány adattal kiegészíteni.

Úgy nyolc éve végigzarándokoltam a történelmi Magyarország északnyugati határvidékeit magyar vonatkozású emlékeket keresve (erről akkoriban a Hegyvidék, XII. kerületi lapban két részben képes beszámolóm jelent meg Vereckétől az Őrségig címmel). Ennek során felkerestem az Árva és Szepes vármegyéktől Lengyelországhoz csatolt két „csücsköt”. Nedec vára a második világháború végéig lakottan a magyar gróf Salamon család birtokában volt, értékes, torzításoktól mentes, magyar vonatkozású múzeuma van.

A közeli Szepesgyörke (Jurgów) temetőjében sok régebbi és újabb sírkövön megtalálható az eredetileg magyar Gombos vezetéknév. Jelenleg e halottak szlávvá asszimilálódott Gombosˇ (szlovák) vagy Gombosz (lengyel) írásmóddal szerepelnek, mindkettő kiejtése azonos a magyar névvel. Identitástudatuk szlovák vagy lengyel volt, amit némely nemzetiségileg elkötelezettebb elhunyt a sírkövére vésett nemzeti színekkel – piros-fehér-kék ill. fehér-piros – kihangsúlyozott.

Az árvai oldalon Jablonka temetőjében lengyel feliratú sírköveken láttam egy-két magyar nevet (Erdélyi, Szentimrei, férjként-feleségként kerültek oda), de a falura jellemző, elterjedt családnév az Isztok volt. Ez nem egy igazán lengyel név, s ha kimondja az ember, az Istók már magyar vezetéknévként sem ritka (a bp-i telefonkönyvben hatan vannak). Egyikük Julianna keresztneve is inkább magyar névalak megőrzésére utal.

Mindent összevetve ma már aligha találnánk ott „magyarul beszélő, magyarságukat büszkén vállaló” embereket, de meglátogatni mindenképp érdemes ezen egykori magyar végeket.

Ballada

(avagy: baloldalam)

Pusztai Endre

2011. 03. 10.

Ágnes asszony

Szennyest terít.

-Szörnyű! Iszony!-

Csalva derűt

Filozófikusokra

Érveit a tények

Zúzzák szerte szét a

Kor, vagy kór vette el,

Ha volt, józan eszét!!

Keserédes anyanyelvünk

Kósa László, Bicske

2011. 03. 08.

Csatoltan küldöm az RTL Klubnak küldött levelemet, amit hirtelen felindulásomban írtam nekik a Való világ-adás kapcsán, engedve egy hivatalos fórumon hallott felszólításnak, hogy ne menjünk el szó nélkül a merényletek mellett, amiket a kereskedelmi tévék követnek el a nézők ellen, hanem igenis tegyük szóvá, írjuk meg nekik:

„Úgy tűnik számomra, hogy aki a Való világ feliratait készíti (az érthetetlen suttogások feliratozását), nincs tisztában a magyar helyesírás szabályaival. A március 8-i adásban pl. volt egy ilyen felirat: „Alszol pocok?” Lehet, hogy a becenévre nem jól emlékszem, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a becenév ez esetben megszólítás, és a megszólítást vesszővel kell elválasztani a mondat többi részétől: „Alszol, pocok?” Lásd: A magyar helyesírás szabályai, 254. és 255. pont! Ez alól a szabály alól nincs felmentés, pláne nem egy olyan nagy nézettségű műsor esetén, mint a VV, amely igen erősen befolyásolja a nézők nyelvérzékét. Minden hiba rombolja a népesség amúgy sem acélos nyelvtani tudását, így megengedhetetlen. Aki tehát a feliratokat készíti, kéznél kell tartania a helyesírási szabályzatot, hogy utánanézhessen, ha valamit nem tud. Ez alól nem mentesítheti semmilyen kifogás, pl. időkorlát, leadási határidő stb.”

Goebbels szellemében

Mervó Zoltán, Debrecen

2011. 03. 08.

Közös többszörös címmel írt Lass Gábor szerkesztő úr a 9. számban a fiatalkorúak szavazati jogáról. A tárgyilagosság látszata érdekében több érvet is felhoz: elsőként az ötlet újbóli kezdeményezőjének, Révész Máriusznak már 2007-ben bedobott azonos felvetését 6 igen, 1 nem mellett 263 fideszes képviselő elutasította, aztán Navracsics Tibort még nem győzték meg, vagy Tóth Zoltánnak az ENSZ alapító okmányára és az Európai Politikai és Szabadságjogok Gyűjteményére történő hivatkozása,de az írás döntően a gyermekek szavazati joga mellett érvel.

Olvasói levélben terjedelmi okok miatt nyilván nincs lehetőség az ellenvélemények részletezésére. Talán annyit arról, hogy az apa, vagy az anya (csak egy van) legyen-e jogosult szavazni, elmondom, hogy a volt cellatársam mesélte, ő bizony 90-ben az SzDSz-re szavazott, bevette a nagy antikommunista szövegüket, a felesége viszont az MDF-re. (Mondtam is neki, jó, ha van a családban egy okos ember.)

Még egy érv: a szóbanforgó írás után olvastam Ungváry Zsolt csodálatos írását a magzati élet védelméről. Aggódom, hogy Szájer József, vagy Révész Máriusz a csecsszopók után nehogy kiterjessze javaslatát további élőlényekre is.

A legmegdöbbentőbb Lass Gábor írásának utolsó bekezdése, amelyben a fiatalkorúak szavazati joga mellett érvel. Természetesen nem ez, hanem az első mondata döbbentett meg: „Bár a javaslat társadalmi elutasítottsága jelenleg elég magas, mégis van remény, hogy egyre jobban bekerül a köztudatba… ” Vén ember létemre ez az érvelés ismerősnek tűnik, csak erősen sarkasabb megfogalmazásban: „Hazudj sokat, valamit majd elhisznek belőle!” Ha jól emlékszem Goebbels, a Harmadik Birodalom propaganda minisztere tanította ekképpen híveit. Azt sem zárom ki, hogy Lenin összes műveiben olvasható ez a bölcsesség, amelyet tanítványai szerte a világban, de elsősorban a „szabad világban” állandóan gyakoroltak.

Jó magam – szégyen, nem szégyen – a javaslat társadalmi elutasítói közé tartozom, ezért bízom, hogy a kormány kérdőívén a 4. kérdésre mindenki a harmadik variációt ikszeli be, még inkább abban bízom, hogy az okos fideszes képviselők is elutasítják azt.

Vers március 15-re

B. Tóth Klári festő-restaurátor

2011. 03. 08.

Szabadságmozaikok

Március 15-én körbeültük a családi asztalt mind a hatan a kétszáz éves

parókián, nemzetiszín szalagból kokárdát varrtunk, gombot tettünk

a közepére, nagy gonddal ráncoltuk, egyenletes távolsággal, lelógó

szárnyait beszabdaltuk, olyan legyen szalagcsillagunk, mint Petőfié, Jókaié,

közben lelkesen énekeltük a Kossuth-nótákat, egyiket másik után:

„ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni”;

közben Anyu mesélt Dessewffy Dénes ükapámról, a Palatinus huszárezred

húszéves honvéd-huszárőrnagyáról, aki az osztrák seregből hazahozta ezredét

rangja, birtokai kockáztatásával, életveszélyes sérülésekkel, hogy segítségére

siessen az itthoniaknak, eszébe sem jutott mérlegelni, mit tesz kockára

a magyar szabadságért; családi címeres aranyóráját gyakran nézegettük

a vitrinben, miniatűr emaile portréja megidézte személyiségét, példaképpé

vált, mint Baradlay Richárd, akinek alakját róla formálta meg Jókai

a Kőszívű ember fiaiban, felhasználva naplójegyzeteit;

beszélt Dessewffy Arisztidról, aki Aradon áldozta életét a hazáért, akasztás

helyett „kegyelemből” főbelőtték, mert letette a fegyvert a császári hadak

előtt; feleségéről, Szinyei Merse Emmáról, aki titokban kiásta csontjait

az aradi sáncárokból, és hazahozta egy kis veretes ládában, hogy hazai

földben nyugodjon a családi kastély temetőjében, persze azóta Margonya

fölül is elvették a hazai jelzőt;

Damjanits János pecsétgyűrűjéről, amit özvegye abból a vasláncból

készíttetett minden vértanú családjának, belevésve a neveket, amivel férjét

a kivégzésre vitték, ezt örökölte meg dédapám, úgy viselte, mint a vértanúk

utolsó üzenetét abból a mennyei hazából, ahol nem szólnak többé a fegyverek,

ahol már színről színre látnak, aztán egy abbáziai nyaralás során lecsúszott

az ujjáról és beleesett a tengerbe, hiába keresték kétségbeesve, elveszett,

mint a szabadságharc, reménytelenül, de egy év múlva ugyanott, fürdés közben

valami megvágta a lábát, azt hitte, kagyló, aztán látta, hogy az elveszett vasgyűrű,

szabályosan beleállt a nagylábujjába, a rablánc életre kelt, hogy hirdesse

a szabadság szellemét, nagymamám odaajándékozta a többi relikviával

a Hadtörténeti Múzeumnak, a vértanú gyűrűje közkincs kell, hogy legyen;

aztán eszembe jut az a pirospozsgás arcú, bricseszes férfi stüszivadász

kalappal, aki 1983-ban szembejött a szentendrei utcán, ahogy a babakocsi

zötykölődött a macskaköveken, kisfiam gurgulázott a gyönyörűségtől,

mikor az idős úr észrevette mindkettőnkön a kokárdát, könnyes szemmel

kezet csókolt, akkor még van remény, mondta;

kislányom a Duna-tüntetésen boldogan lobogtatta a hurkapálcikára

ragasztott papírzászlót, mikor egy idegen férfi a nyakába vette, hogy lássa

az embereket, ismerje meg saját szabadságra vágyó népét, voltunk tüntetésen,

mesélte otthon büszkén az apjának, tényleg anyu, kit is tüntettünk el?

a Kádár-rendszert, gondoltam magamban, de akkor még nem mertem

remélni, azóta látom, nem is megy az olyan könnyen;

2002-ben, a két választási forduló között álltam a zebránál,

vártam a zöldet, egy autó fékezett le mellettem, benne egy fülbevalós,

kigyúrt férfi, hirtelen letekerte az ablakot, kihajolt és gyűlölettől eltorzult

arccal jó zaftosat köpött a kokárdámra, csorgott le a nyála a kabátomról,

és még örülhetek, hogy nem lőtt le, ilyen esetek tömegesen fordultak elő

akkoriban, mikor a nemzet talpra állásáért, fennmaradásáért vívtunk

élethalálharcot, ki-ki a maga posztján;

Néhány éve egy szabadtéri ünnepségen vettünk részt, március közepe

úszott a verőfényben, kezemben kis papírzászló, sok ezer ajakról zengett

a Szózat: „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar…” Éreztem,

hogy néznek, a hónaljak alól két csillogó sötét szempár meredt rám,

szájamról próbálta leolvasni a szöveget, aztán kibukkant az egész fejecske:

anyukája karján egy öt-hatéves-forma, foghíjas néger kislány, barna ujjaival

végigbökdöste zászlónk színsávjait, és kicsit pöszén sorolta:

Piros, fehér, zöld, Kassa magyar föld!

Beugrik egy kép diákkoromból, mikor az egyházi iskolában betiltották

a kokárdát március 15-én, ahogy vonultunk végig az utcán a kollégiumból

a tápintézetbe, egy lány úgy tiltakozott, hogy fordítva vette föl a fehérrel

fércelt rakott szoknyáját, legyen valami figyelmeztető jel, hogy ez a nap más,

most össze kell fogni, ha bezárnak vasárnapra, akkor is, ha négykézláb kell

felmosni a kollégium folyosóit büntetésből, akkor is, vakított a cérna

a sötét szöveten, kettes sorban felzárkóztunk mögé, feszített elöl a szoknya,

mint valami fekete zászló, a sok kis csíkon vibrált a napfény, ez volt

a mi kis szabadságharcunk, ahogy az oviban lehetett választani, hogy piros,

vagy nemzeti színű zászlót fessünk a kis hurkapálcikára ragasztott rajzlapra,

az óvónéni persze a pirosat kapacitálta, mondván, hogy egyszerűbb, csak

egy színt kell kikeverni, de én ötévesen a másik mellett döntöttem tüntetőleg,

ez a magyar, mondtam dacosan;

Egyszer észrevettem, hogy kamasz nővérem titokban cigizett a budiban,

és a folyosó falára kezdett kaparni valamit az öngyújtója fémjével, mit csinálsz,

kérdeztem, összekaparod a falat, ma van március 15-e, mormolta maga elé,

összeszorította száját, arca kigyúlt, és csikorgó fémhang kíséretében

betűnként bontakozott ki az ákombákom szöveg, amiről akkoriban sem

beszélni, sem írni nem lehetett: éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Észrevétel

Szombatfalvy Árpád

2011. 03. 06.

A Demokrata 2011. február 23-i és március 2-i számában közölt diagramok szerint a FIDESZ iráni ellenszenv index az eltelt három hónap alatt 9-ről 16%-ra nőtt, a Párt támogatottsága 62-ről 59%-ra esett vissza. Ennek okait a február 9-i szám ötödik oldalán látható ábrák tüntetik fel: az új médiatörvény a megkérdezettek 40%-ának nem tetszik, a lakósság 55%-a sajtóból tájékozódott! „A régi rendszer emberei még a helyükön vannak” (Demokrata, február 9. 15. oldal).

Amíg a szoclib sajtó, a rádió, a TV Orbán Viktort mocskolja, és külföldön lázít, amíg a Biszku-félék kiemelt nyugdíjukat szabadon élvezik, és az Országházi közvetítéseken Mesterházy hazugságait kell hallgatni, nem fog javulni a FIDESZ népszerűsége.

Már megint bent vagyunk az erdőben?

Majer Gábor

2011. 03. 06.

Egy ilyen derűs tavaszi vasárnapon – mint amilyen a mai – felerősödik a természet hívó hangja. S hiába igyekeznék elfojtani magamban sürgetését, mert jó öreg, bölcs boxer kutyám is elém áll kilenc óra tájban: na mi lesz, itt az idő! Előkeresek tehát bakancsot, hozzá alkalmas nadrágot, egyebet, melyeket hű társam sorban gondosan megvizsgál, s ahogy öltöm magamra őket, úgy nő izgatottsága. Egyre türelmetlenebbül hív, valósággal lökdösne kifelé az ajtón. Várj már, várj egy kicsit – dörmögöm neki -, te kutya vagy, mindenhová ugyanabban az öltözékben mész, az embernek nem ilyen egyszerű.

Aztán végre kint az erdőn nekivágunk sétánk ismert útjának. Én az emelkedőn-lejtőn botozva, csúszva, szuszogva, ő az út mentén fürkészve előre meg visszaszaladva. Két összeszokott társ, megyünk a madárdalos erdőn magunkban. Igazi erdőjáró idő van, jól választott öltözékben se nem fázik, s nem is izzad az ember. A szem még szabadon szalad a csupasz ágak között, s minden lélegzetvételnél belefeszít a tüdőbe a szálfák energiamezőjében feldúsult levegő. Mégis ketten vagyunk, magunkban lépdelünk. Ami a legjobban hiányzik egy ilyen tavaszias vasárnapi erdőből, az a madárzajra felelő, csengő hangú gyerekzsivaj. Hol maradnak az erdőből a gyerekek? Hiszen férnénk itt bőven, szembehaladtunkban köszöntve egymást, netán előzés közben a keskeny, taposott úton, vagy szakaszosan egymás után haladva dombnak föl, ereszkedőn le.

Ily módon mélázva haladtomban, egyszer csak feldobogott a hátunk mögött egy csapat lovas. Szélre húzódva engedjük őket, hisz tapasztalt társam is tudja, ha jármű jön, futó vagy biciklis igyekszik az úton, a gyalogos félreáll. Nehogy bajt okozzon, balesetet szenvedjen. A lovas is lábon járó, mint mi, de egyrészt ő gyorsabb s nagyobb hely kell neki, másrészt a tisztesség úgy kívánja, hogy ne ijedjen, ne ugorjon meg a ló egy ilyen találkozáskor. Aztán a lovasok nyomán lépdelve tovább, egy gondolatsor kezdett motozni bennem: Erdei úton a gyalogos a gyalogossal megfér. A kutyás is a gyalogossal, mert ha másként nem, a pórázzal lehet úgy korlátozni a kutya mozgását, hogy ne kellemetlenkedjék a kirándulótársnak. Kutyás a kutyással is megfér, hiszen náluk közös az akarat, s az embernek ismernie kell annyira kutyáját, hogy tudja: melyik helyzetben hogyan igazítsa, hogyan tud hatni rá. (Az egy másik beszélgetés tárgya, hogy ki milyen kutyát tartson, s miért kell atomizált világunk paneljaiban kutyákat tartani gyógyszer helyett.) Azt is láttuk az iménti példán, hogy a lovas is megfér a gyalogos és a kutyás mellett, s a nagytestű, gyönyörű állatok mozgása az erdőn még külön élményét is adja a sétának. Hanem a ló és lovas együttes súlyával, különösen a lovak vaspatkójával már egy kis baj mutatkozik. Mert az ösvényen megtartó növény nem lévén, az út fellazított felülete könnyen martalékává válhat a lezúduló esővíznek. Míg a gyalogember talpának kérgesítő döngölése megtartó erejű, addig a vaspatkók mélyen sebző nyomai alkalmat adnak rá, hogy az újabb és újabb esőmosás egyre mélyebbre vájjon az ösvénybe – lehordván róla a fellazított felületet. És akkor ott vannak még a kerékpáros erdőjárók is, akik szintén sokat tudnak rontani az erdő útjainak állapotán. Még a lábbal hajtott is fel-fel tudja sebezni kipörgő kerekeivel, s ereszkedtében megcsúszva, de az még semmi ahhoz képest, amit a motorral hajtott társa művel. Mert az már minden erdőnek és erdei sétának a halála. Recsegő hangjával betölti az egész virányost, hogy még a madarak is elhallgatnak, riasztja és űzi az erdei vadakat. Kipufogó-bűzével megmérgezi az ózont, kipörgő kerekeivel mély sebeket vág az üt hátába. Annál ártalmasabbakat, minél inkább hasonlít a domb talaja egy folyómeder kavicsos ágyához, mint amilyen például a Kamaraerdő legtöbb része. A többit azután már a víz végzi egyre mélyebbre és mélyebbre árkolva, míg majd új utat kell taposniuk az erre járóknak.

Gondolataimban idáig érvén szaladtam bele a domb alján egy erdőirtásba, s az irtás területén jól látható sorokban húzódó, rikító festékjelekbe. Az ilyen színnel fújt jelzőkarókkal általában építendő villanyvezeték oszlopainak helyét szokták jelezni. A gerincvezetéket tartó oszlopsorhoz pedig járda szokott tartozni, a járdához meg emitt úttest, amott pedig házhelyek, előbb-utóbb házak, lakások sora. Aszfalt fogja borítani tehát a Kamaraerdő ezen részét, s ahol aszfalt van, ott nem árt már se patkó, se kerék. Ahol pedig ennyi a lakó, oda beszerzési lehetőség is kell, szép, nagy bevásárló-csarnok, ahol mindig egyforma a fény, a levegő, s tiszta kövezetén nem sározódik az ünneplős cipő és pantalló, sem a gyerek édes kis divatos cucca.

Hogy azután a maradék erdő felelős tulajdonosai, illetve az erdőjárásra jogosult polgárok: a gyalogos, a kutyás, a lovas, a kerékpáros, a motorbiciklis, a négykerekűs meg tudnak-e egyezni összezsugorodott területük használati rendjéről – azt nem tudom. Lehet, akadni fog, aki úgy véli: nem is fontos az már. Ezt a kérdést döntse el magában mindenki külön-külön a maga szája íze és józan belátása szerint. Részemről bízom benne, hogy egyszer még abban a kevesebben (vagy talán, remélhetőn, mégis ugyanebben?) többen leszünk a mainál, sokkal többen. És el fogunk férni egymástól.

Gazdaságunk halálosan beteg

Tringer László, Budapest

2011. 03. 06.

Gazdaságunk romokban hever, halálosan beteg, de ebből még kilábalhat és létkérdés mindannyiunk részére, hogy ki is lábaljon.

Két alapvető oka van e nagy bajnak: külföldi tulajdon a bűnös privatizáció eredményeként (kereskedelem, bankszektor, szolgáltatói szektor stb.) és a mérhetetlen eladósodottság. Ez utóbbit kívánja csökkenteni a Széll Kálmán terv, amit csak üdvözölni lehet. Gondoljuk meg, csak kamatra évi több ezer milliárd forintot fizetünk!!! És ezzel az alapadósság még nem is csökkent. Ha ez az irdatlan összeg itt maradna, néhány év alatt újra lehetne építeni a hazai mezőgazdasági feldolgozóipart (cukorgyárak stb.) szolgáltató rendszereket (víz, elektromos ellátás stb.) bank és biztosító ágazatot. Ezzel kilábalhatnánk napi gondjaink jelentős részéből, talán még azt is mondhatnám, gondjaink túlnyomó többsége megoldódna. De amíg csak kamatokra fizetjük a már említett irdatlan összeget, felemelkedésre, még csak reménységünk sincs.

Tehát létkérdésünk az adósságállomány jelentős, de inkább radikális csökkentése. Még azon az áron is, hogy átmenetileg néhány évre is szorosabbra kell húznunk a nadrágszíjat, bár az már most is szoros. Én még a nem túl magas nyugdíjamból is hajlandó lennék erre áldozni és azt hiszem nem vagyok egyedül. És bizony erősíteni kell a már beindult folyamatokat (válságadók, extrém magas fizetések csökkentése, felesleges tanácsadói kiadások megszüntetése és sok egyéb). Ezekkel az intézkedésekkel nagyon sok pénz takarítható meg. Persze nagyon fontos, hogy ezek az összegek, de legalábbis jelentős részük, az adósságállomány csökkentésére menjen. E területen is mindenki tehet valamit, ha egy-egy ember nem is sokat. Például azzal, hogy magyar terméket vásárol és spórol az energiával stb. Mert sok kicsi sokra megy.

Izé = egyébként

Vida Zoltán tanár, Vácegres

2011. 03. 04.

Visszatetsző, idegesítő és a magyar nyelv satnyulását okozó jelenség az „egyébként” szavunk lépten-nyomon való használata olyan szövegkörnyezetben, amely ezt egyáltalán nem kívánja, sőt, a magyar beszéd stílusára valamit is adó hallgató számára e kifejezés teljesen fölösleges .

Az „egyébként” teljesértékű töltelékszavunkká lépett elő. Nemrég még az „izé” és a „hogyishivják” voltak a leggyakoribb töltelékszavaink. Ha a beszélő nem találta a megfelelő kifejezést, ezeket használta. Ma már az úriasabbnak, választékosabbnak tűnő „egyébkéntet” használja az egész ország, műsorvezetőktől kezdve politikusokig. Kár, nagy kár. Van ennek a szónak egy szinonímája: a különben máskülönben. Amikor ezekkel az „egyébként” nem helyettesíthető, akkor általában fölösleges is a használata. Stiláris baklövés, márpedig: „le style c’ est l’omme” (A stílus maga az ember). Szegény Lőrincze tanár úr forog a sírjában. De hol vannak a mai nyelvészek? A fülükön ülnek? Azt már nem is merem feltételezni, hogy szándékosan nem foglalkoznak a magyar nyelv tisztaságával. Üdítő némelykor egy-egy erdélyi ember tiszta magyar beszédét hallgatni.

Intelem

Pusztai Endre

2011. 03. 04.

Megnyertük a csatát

Csak az ördögpatát

Kellene levágni!

Mert a vesztes bármi

Áron életünkre tör.

Börtöntől irtózva

Mivel nem amatőr

Félti a koncot, mit

Összelopott, mindenre

Képes, hol árthat

Kommün dohos szele

Piros szegfűn áthat.

Állítsuk meg vegyünk

Vissza minden orzott

Holmit. Ütött-kopott

Hírnevünkön így

Nem hagy majd foltot!

Heller a „pokolban” is Heller!

Veér Gyula

2011. 03. 03.

Elsőként Hérakleitosz (Kr.e. VI-V.) nevezte filozófusnak, a bölcsesség kedvelőjének magát. A görögök valamint az Ószövetségben is úgy gondolták, hogy aki bölcs az egyben jó is. Aki jó az egész élete során az igazságot kutatja és vallja, miközben távol tartja magát a hazugságoktól, a gyűlölködéstől, saját és más nemzetének gyalázásától.

Heller Ágnes magát filozófusnak mondja, de mégsem tartja magára nézve kötelezőnek, hogy az igazságot kutassa és hirdesse. Elvakult gyűlöletétől a tisztán látása csorbát szenved, ami az Ő magánügye lenne, ha mindez nem Brüsszelben derülne ki – nagy nyilvánosság előtt – amikor a nemzet ellen, a magyar államfő és kormányfő ellen uszít és terjeszt igaztalan rágalmakat. Heller büntetlenül szidhatja az államfőt, a kormányfőt valamint a saját hazáját. Könnyen teheti, hisz ha valaki veszi a bátorságot és lerántja a leplet rágalmairól, hazugságairól azt egyszerűen antiszemita váddal illeti. Szakmai érvei nincsenek, csak az unalomig ismételt védekezés, hogy lám hazájában ismét üldözik a zsidókat. Ezt harsogja a liberális média akár igaz akár nem. Valójában Heller Ágnest senki nem üldözi és nem is üldözte soha. A Kádár rendszerben az ellenzéket börtönbe zárták, kirekesztették a társadalomból, míg számára megnyitották a határt –ami akkor nagy szó volt – és így nyugaton jobb körülmények között folytathatta kutatásait és tarthatta előadásait. Sokan szerettek volna ilyen körülmények között mártír lenni. Miután visszatért semmilyen bántódás nem érte, nem lőtték ki a szemét, nem kínozták meg, mint azokat a tüntetőket, akik felléptek a Heller Ágnes filozófiai eszméit védő, és hazugságon kapott Gyurcsány kormánnyal szemben.

Heller Ágnes még azt is kétségbe vonja, hogy a kormány szerveinek joga van a közpénzek felhasználásának ellenőrzésére, aminek következménye képen született egy feljelentés ismeretlen tettes ellen. Nem Heller Ágnes ellen. Ő ezt valamilyen okból magára vette és támadásba lendült, leveleket írt elvbarátainak, hogy a kormány üldözi a filozófusokat, megveti az értelmiséget, zárójelben jegyzem, meg mintha csak a filozófus lenne értelmiség. Ezek a levelek érdekes módon megjelentek az általuk támogatott lapokban. Szeretném ismételni, senkit név szerint nem gyanúsítottak meg. Heller Ágnest sem. A kormány illetékes szervei azt ellenőrzik, hogyan használták az adófizetők pénzét, és mivel feljelentés is született valószínűleg nem volt minden rendben a pénzek felhasználásával kapcsolatban.. Az már gyanús, hogy Heller Ágnes mitől vette saját maga elleni támadásnak a vizsgálatot. Ez ugyan gyanúra is adhat okot. Mégis biztos vagyok, hogy Heller Ágnes nem követett el semmi törvénytelenséget, nem is követhetett, mert a pénzeket innovációra használták fel. Ez viszont távol áll egy filozófustól.

Arra kérem Heller Ágnest, ha nem érzi jól magát az országban, utazzon el oda, ahol büntetlenül lehet szolgának, bábunak nevezni az államfőt, ahol felsorolhatja naponta a kormányfő „bűnlajstromát”, ahol a befogadó nemzet tagjait szolgalelkűnek tarthatja. Úgy gondolom, ezt csak Magyarországon teheti büntetlenül erkölcsi következmények nélkül.

Kiket képvisel a „független magyar bíróság”

Charles-Louis Montesquieu (1689-1755) „A törvény szelleméről” szóló művében, amikor a három-hatalmi ágat, a törvényhozót, a végrehajtó és az igazságszolgáltatást elválasztotta egymástól másra gondolt és nem arra, hogy ezek a szervezetek egymás ellensúlyai legyenek. Egymás kontrolálására, ellenőrzésére gondolt, elkülönülve külön hatalmi csoportoktól, pártoktól.

Sajnos nálunk a bíróság az utóbbi időben nem ezt a szerepet tölti be. Ha a legfőbb ügyész a nyomozás sikere érdekében a vádlottak előzetesben való tartását kéri, akkor biztos, hogy a „független bíró” szabad lábra helyezi. Mint láthattuk Hagyó is elhagyhatta a fogdát. Ha a BRFK egy közízlést, romboló felvonulást betilt, a bíróság rögtön engedélyezi, sőt meghosszabbított útvonalon. Had legyen minél nagyobb a közlekedési fennakadás és a jó ízlés lábbal tiprása. A legutóbbi esetben a Biszku-ügyben a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása – amit törvény mond ki – nem alkotmányellenes-e. Mert szerinte szegény Biszku számára így nem engedélyezett a véleménynyilvánítás. Kíváncsi lennék, hogy e független bíró, milyen lépést tett volna egy holokauszt tagadás esetén. Talán azt is véleménynyilvánításnak tartaná? Nem hiszem. A bíróság felvállalta a kormány ellenzéke szerepét, ami bizonyítható azzal, hogy az Ügyészség vezetőjét és a BRFK vezetőjét a Fidesz kormány nevezte ki, míg a Bíróság vezetőjét még a volt MSZP-SZDSZ kormány. Ennyit a „Független, pártatlan, magyar bíróságról.”

Lájnáp

Aratóné E. Teréz Pécs

2011. 03. 03.

Mélyen elgondolkodtatott Udvarhelyi István „Kurva jó lájnáp” című cikke (Demokrata, 2011. február 16). Gratulálok a szerzőnek, mert ha valaki figyelmesen olvassa, szembesül a kemény magyar valósággal, ami döbbenetes. Főként a szülők felelősségének kérdése ragadott meg. Vannak országok, ahol a szülő súlyos büntetést fizet, ha kiskorú gyermeke bizonyos időn túl szórakozóhelyen tartózkodik, ill. ha házibuliba engedik a kiskorút. A szülőnek igazolást kell írni, kire bízták, ki az a felnőtt, aki hazakíséri majd, aki felelős érte. Mint két kamasz édesanyja nagyon várom a megfelelő törvények megalkotását ezzel kapcsolatban, amiket aztán majd be is tartatnak.

Felháborító az is, hogy „nevesebb” együttesek csak éjfél körül lépnek fel, hogy addigra mindenki jó sok alkoholt fogyasszon, s persze drogokat is. Miért nem lehet a koncerteket normális időben elkezdeni, így még talán esély is lenne rá, hogy a fiatalokat kicsit nyugodtabb szívvel elengedjük és persze nem az éjszaka közepén jönnének haza.

Miért?

Szüle Dénes

2011. 03. 03.

Tisztelt Szerkesztőség! Hallgatva, nézve, olvasva az itthoni hírözönt, gyakran bosszankodom egyes megnyilvánulásokon, vagy elmaradt reagálásokon. És csodálkozom rajta, hogy egy-egy riportban miért nem jut eszébe a riporternek az a kérdés, amely nekem – laikusnak – eszembe jut.

Próbálkoztam már nem egyszer olyan embereknek írni, akik illetékesek lennének a felvetett témákban, vagy mint az ügyek intézője, mozgatója, vagy mint média munkások, akik szóba hozhatnák. Az eredmény pedig egyenlő az eredménytelenséggel…

Az egyik téma a 2006 okt. 23.-i esemény, és azok utóélete. Van szó sok fórumon a következményekről, a történtekről, az ítéletekről, az álarcok mögé bújtakról, a lényeg viszont elsikkad. Balsai Istvánnak például háromszor írtam, gyakorlatilag azonos tartalmú levelet, és nagyra becsülöm, hogy rövid válaszban reagált is rá. A javasolt intézkedés viszont azóta is hiányzik.

A történtekkel kapcsolatban szerintem azt kellene tisztázni, hogy létezik-e olyan rendőrségi előírás, hogy egy védekezésre képtelen embert túlerő alkalmazásával szabad-e megverni, megrúgni, fizikai sérüléseket okozni neki, vagy bármilyen módon kínozni? Igen, vagy nem? Nem eufémizmussal válaszolni a kérdésre, hogy „a rendőrség kézrátételt alkalmazott” – hogy ne említsem a Rajk temetése idején lábra kapott szöveget, mely szerint „a hatóság meg nem engedett ADMINISZTRATÍV(!) eljárást alkalmazott a fogvatartottakkal szemben!” Ezt tanítani lehetne az újságíró iskolákban.

És itt nem szabadna engedni, ha a kérdést egy rendőri vezetőnek feltennék, hogy úgy tegyen, mint Gergényi, aki azzal válaszolt, hogy „gondolják el, egy tankot elindítani a rendőrök felé”. És nem azt a ritka esetet boncolgatni, ha valaki megtámadt egy rendőrt. Ettől kezdve ugyanis mások a játékszabályok.

Arra az esetre gondolok, amikor békés viselkedésű ártatlan embereket bántalmaztak, pl. a nézelődő Móczár Istvánt a Deák téren, vagy másokat. A vendéglőből kivert vendégeket, a retiküljét és a cipőit a Dunába dobó rendőrök esetét, a kettesben ott sétálgató egyetemistának, hozzátéve a rendőrhumort, hogy „ez most beesett…”

Miért nem teszik fel ezt a kérdést a rendőröknek? És, hogy kinek, kiknek? Maga Gergényi mondta a tüntetések utáni napokban, hogy nem baj az, ha az nem derül ki, hogy a rendőrség részéről ki volt az elkövető, mivel a parancsnokok ismertek, így azok viselik a felelősséget a beosztottaik tetteiért. Erről miért feledkeznek el? Helyette széttárja a kezeit a bíróság, és közli, hogy nem lehet kideríteni, ki volt a tettes, kik voltak a tettesek. Ismertek a parancsnokok, miért nem élnek ezzel a lehetőséggel?

Arra az egyszerű kérdésre se adtak még választ – amelyre alapozták az Astoria felől érkezett tömegek megtámadását – amit azzal indokoltak, hogy közéjük keveredtek az Akadémia utca felől érkezett kis létszámú tüntetők, hogy mi módon jutottak át az Andrássy út vonalában álló rendőrökön? Azt nem vették észre, hogy átmentek rajtuk, mint kés a vajban, csak azt, amikor már (állítólag) bele keveredtek a hazafelé tartó békés tömegbe? És alkalmazták a sztálini törvényt, hogy inkább pusztuljon 99 ártatlan, mint hogy egy bűnös megússza? Így hát lőttek – bízva abban, hogy hátha eltalálnak egy-egy a sorfalukon átjutott tüntetőt???

Még egyszer: van olyan előírás, hogy szabad bárkinek is, egy békés járókelőt összeverni, vagy foglyul ejtés után kínozni, megalázni? Szabad? Igen vagy nem?

Tudtommal ez törvénybe ütköző cselekmény – bántalmazás hivatalos eljárásban – és büntetni rendeli a törvény. Már csak néhány hónapot kell kihúzni, és úgyis elévül?

Most azért fordulok a Szerkesztőséghez, mert bízom benne, hogy felkarolnák ezt a kezdeményezést, és napirenden tartanák – a kedd esti beszélgetésekben is, meg a Demokrata lapjain is – nem engedve hagyni elsikkadni az újabb hírek között.

Az állatkínzást – tudtommal – már a Horthy időkben büntették, pl. azokat a kocsisokat, akik drasztikusan, közbotrányt okozva ütötték, hajszolták a lovaikat. Napjainkban is, örömmel látom, hogy ez a fókuszban van, és felelősségre vonnak olyan lelketlen embereket, akik állatokat kínoznak. Mert ezt a törvény büntetni. És az emberkínzást? Azt nem bünteti? Vagy van ügyes kibúvó alóla?

Másik téma, ami szintén bennem dolgozik – Gyurcsány mozgalma. Erről is markánsabb módon kellene írni, beszélni, nyilatkozni. A tavaszi-őszi választások egyértelművé tették a szavazók akaratát. 68 % a Fidesznek, 17 % nekik. Vagy, ha a 68 % a választói törvényből adódott, az 1:3 arány akkor is markáns. Ezek után mit akar Gyurcsány, és mit akar az MSZP? Amit régen – a Rákosi- Kádár időkben, vagyis, hogy az ő kisebbségük uralkodjon az őket elvető tömegeken.

Ezt a kérdést fel kellene nyilvánosan tenni nekik, hogy MILYEN ALAPON törekszenek arra, hogy a szokatlanul nagy arányú többség fölött átvegyék a hatalmat? Mit mondanak erre?

Már elcsépelt a gondolat, de én is leírom: volt 8 évük arra, hogy akadály nélkül azt tegyék az országgal, amit tettek. Az eredmény ismert. Akkor most – amikor már tagadhatatlan eredmények bizonyítják, hogy az általuk okozott reménytelen helyzetből kezd kilábalni az ország – most milyen jogon nyitják ki a szájukat, és tesznek javaslatot, hogy mit kellene tenni? Mondják ők – akik tetteikkel tönkretették az országot. Mondják ki – kérdésre felelve – hogy mire törekszenek?

Ha kimondanák, hogy szeretnék ismét átvenni a vezetést, mindjárt kijózanodnának azok, akik felülnek a bomlasztó akaratuknak, és leválnak a kormány támogatói közül, szerencsére egyelőre nem jelentős mértékben.

Ennyiben kívántam közölni gondolataimat, és nagyon örülnék, ha támogatást kapnék Önöktől, és azonosulnánk – tettekben – az általam leírtakkal.

Ne legyünk balekok!

Darvas Jánosné

2011. 03. 01.

Úgy érzem, meg kell védenem Süveges Gergőt. Mindnyájan tudjuk, hogy az ismert embereket minden szervezet meghívhatja a rendezvényeire, és a meghívást illik elfogadni. A tisztelt levélíró is kérés nélkül kapja az említett szövetség hírlevelét. Biztos vagyok benne, hogy a levél írója nem szokta a keresztény kiadók újságjait olvasni, pl. Új Ember, Képmás, stb., mert akkor találkozott volna Süveges Gergő cikkeivel. Ami az intendánsi kinevezését illeti, úgy tudom, hogy családbarát, és gyermekbarát TV csatornát akar megvalósítani azért, hogy a gyerekek színvonalas műsorokat nézhessenek. Süveges Gergő egyébként 4 kisgyermek édesapja, akivel a KÉPMÁS Családmagazin márciusi számában 2 oldalas beszélgetés olvasható.

Mesterházy meghátrálása

Preiner Friderika

2011. 02. 27.

Mesterházy vereségét és meghátrálását hozta az MSZP Országos Választmányának az a határozata, hogy a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció országos minősítést kapott. Gyurcsány előtt megnyílt az út, hogy saját képmására formálja a pártot, megszabja annak politikai irányvonalát, aminek eredményeképpen – legalább is ez Gyurcsány álma – ismét Ő lesz a miniszterelnök jelölt. Mesterházy az Országos Válaszmányi ülésen hangoztatta, hogy pártja nélkül nincs kormányváltás. De nem Gyurcsány vezetésével. Nagyon remélem, hogy egyébként sincs. Nem kell nagy jóstehetség, hogy a pártszakadás akkor fog bekövetkezni, amikor dönteni kell Bajnai vagy Gyurcsány jelöléséről. Gyurcsány a biztos vereség, Bajnai a bizonytalan. Gyurcsányt demokratikus úton nem lehet félreállítani, és ez a párt legnagyobb dilemmája. Ez fog ahhoz vezetni, hogy a párt két részre szakad. De merre tartanak a nagy öregek és merre a fiatalok? Ez a nagy dilemma. Gondolom a jelenlegi képviselők mindegyike foggal, körömmel ragaszkodni fog parlamenti székéhez. Ha marad, hogy Gyurcsány vagy Bajnai közül kerül ki a miniszterelnök jelölt akkor biztos, hogy a két jelöltnek a bázisa nem ugyanaz. Kik buknak, kik nyernek? Egy biztos, hogy az MSZP most saját magát verte meg és hosszabbította meg agóniáját miközben sanszot adott a Fidesznek, és biztosította, hogy a következő választáson ne egy egységes párttal kelljen küzdenie a voksokért. A szombati döntés a nemzeti keresztény erőknek kedvező. Még sok ilyen jó döntést MSZP!

Állatbarát Európa

Szabó László Dezső

2011. 02. 27.

Állatbarát Európa tojóházat tervezett.

Tyúkkímélő, összkomfortos, eukonform szerkezet.

Előírna lágy zenéket, zöldre festett falakat,

hogy megóvja lelki stressztől a folyton-tojó tyúkokat.

De egy tyúklak ára borsos, s a tanyasi emberek

örülnek, ha kis pénzükből vesznek nap-nap kenyeret

A tojásgyár is halódik; új ketrechez új hitel,

ha nem, tiltják. Így az üzlet valakiknek felível.

Nem viheti a piacra tojását a bennszülött,

hacsak nem egy „palotában” lett a tojás újszülött!

A kisember fogát szívja, mit akar a brüsszeli?

Jöjjön ide egypár évre a jövőért küzdeni!

Állatbarát Európa! Nem kell tyúknak kiváltság,

inkább erre koncentráljunk: legyen ember-barátság!

A magzati élet védelmében

Solymosy József

2011. 02. 19.

Mik vagyunk? Egyrészről sátáni rabságból szabadult, magára talált boldog nemzet vagyunk. Mik vagyunk? Másrészről képmutató, cinikus, álhumanisták, és tömeggyilkosságban vagyunk bűntársak!

Láttátok Feleim dr. B. Nathanson csodálatos filmjét (NÉMA SIKOLY), amelyik egy még meg sem született, kicsike embertársunkról szól? Anyukája biztonságos méhében él, életfunkciói és szervei békésen fejlődnek, egyre inkább hasonlít az Isten kegyelméből már a fényre jött embertársaihoz. Már 12 hetes és akkor… És akkor emberi kéz által vezetett gyilkos műszer tör picinyke életére. A nyers bolsevizmus ármányos liberalizmussal párosult gyilkos acélja hatol be az anyaméhbe. Egyre közelít, kicsi hősünk elhúzódni, menekülni próbál, de a gyilok eléri, szájacskája sikolyra, néma sikolyra, az utolsó sikolyra nyílik. Az ember megszakítva Isten teremtő munkáját – ember által hozott törvénnyel magának hamis feloldozást adva – vét a V. Parancsolat ellen. Vét a legszörnyűbb, a legkegyetlenebb módon! Az ember, mint a sátán bérence az áldozatnak még menekülési lehetőséget sem adva, életet olt ki; gyilkol.

Láttátok Feleim, olvastátok Feleim a készülő új Alkotmányunk szövegét? A sztálini mocskot magánhordó kényszeralkotmányunk helyett végre a magyar szellemi értékekre épülő, némi szakrális kötődést is tartalmazó Alkotmányunk van születőben. A praeambulumban Isten nevével él, keresztény értékekre hivatkozik.

Láttátok Feleim, a készülő szöveget, az innen-onnan szerzett ismereteket figyelmesen elemeztétek? Születendő Alkotmányunk a praeambulumban Isten nevével nem él, de visszaél, a keresztény értékrendet pedig megtagadja! Visszaél, megtagadja! Jogi csűr-csavarokkal tompítani igyekszik, de végül is a művi vetélésnek nevezett gyilkosságot törvényesíti azzal, hogy jóváhagyja az előző „alkotmány-paródia” ide vonatkozó rendeleteit.

Fogyatkozó nemzetünk érdekeit így hogyan is védhetné a készülő Alkotmány? 1957 óta több mint 4 millió kis hazánkfia meg sem születhetett a törvényesített méhen belüli gyilkosságok okán! Népünket a nemzethaláltól megmenteni, ez a választott kormányunk legfőbb feladata, sőt kötelessége! A nemes cél elérése Isten egyik alaptörvényének a lábbal tiprásával? Hiszem, hogy ez így – a legjobb szándékot feltételezve is – nem vezethet eredményre.

Látjátok Feleim, szívetekben, lelketekben ugye érzitek Feleim, hogy most kegyelmi pillanatokat élünk meg? Megadatott a lehetőség nemzetünk történelmén, megítélésén változtatni, sorsát jó irányba fordítani.

Látjátok Feleim, ugye látjátok Feleim, hogy valamennyink kötelessége az alkotmányozók lelkiismeretét felébreszteni. Minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy születendő Alkotmányunk Isten törvényeivel ne szembe, hanem éppen – azokba beilleszkedve – egy irányba, az igaz irányba haladjon.

Javaslat

Szentei József

2011. 02. 17.

Tisztelt Szerkesztőség! 86 éves nyugdíjasként és politikai amatőrként én is szeretnék valamivel hozzájárulni az Ország és a Kormányzat gondjainak megoldásához. Mivel nincs kapcsolatom a komolyabb döntéshozókhoz Önökön keresztül szeretnék egy ötletet eljuttatni hozzájuk.

Az ellenzék propagandája kezében két súlyos ütőkártya van, amit hatásosan használva megnehezítheti a kormány munkáját. Az egykulcsos jövedelemadó és az egyoldalú alkotmányozás. Nagyon sok embert, különösen az alacsonyabb jövedelműeket, irritálja az, hogy a 16 %-os adó bevezetése következtében a magasabb jövedelemmel rendelkezők nettó jövedelme aránytalanul megnövekedett, amíg az övék – ha nincs kiskorú gyermekük – nem változott.

Hiába tagadjuk, az „irigység faktor ” működik és hat, de ezt nagy tömegek méltányosság-méltánytalansági érzetként élik meg. Ezt a tényt az ellenzéki propaganda hatásosan ki is használja. Kormányunk és miniszterelnökünk ragaszkodik az egykulcsos jövedelemadóhoz, meggyőződése, hogy ez egy jó ösztönzőrendszer, ez viszi előre az országot és meggyőződéséhez továbbra is ragaszkodni fog. Valahogy fel kellene oldani az ellentmondást a két látszólag ellentétes vélemény között. A megoldás szerintem egy alábbi kompromisszum:

Terjesszen elő a kormány (a Matolcsy reformjavaslatai keretében, vagy külön) olyan törvényjavaslatot, hogy a magasabb fizetéseket bizonyos mértékben csökkenti. Pl. a félmillió Ft fölöttieket 5-10 %-kal és az 1 millió fölöttieket 10-20 %-kal. Közgazdászai és jogászai ki tudják számolni, meg tudják határozni a százalékok és a sávok pontos mértékét, hogy az ösztönző hatás megmaradjon és a kisebb jövedelműek nyugtalan, méltánytalanság érzete is megszűnjön, valamint hogy a csökkentés milyen rétegekre vonatkozhasson. Így megmaradhat az egykulcsos jövedelemadó. A 250 milliárdos tartalék 100-150 milliárddal megnövekedhet, jól jöhet ez most a vártnál nagyobb hiány miatt. Ez az összeg a következő években is segítheti a költségvetést. Az ellenzék mindkét ütőkártyája elértéktelenedhet, mert a kormányoldal a megnövekedett bizalom következtében nyugodtan vállalhatja az Alkotmány népszavazásra bocsátását, ezzel az ellenzéket is bevonhatja az alkotmányozás folyamatába.

Megfelelő (Szijjártónál és Selmeczinél magasabb színvonalú) tájékoztatás esetén, ezt a kiigazítást, nem a kormány meghátrálásaként, hanem a problémafelismerő és kijavítóképességeként fogja értékelni az ország, hasonlóan a médiatörvény módosításához. A fentiek politikai hatását Önök nálam jobban meg tudják ítélni, kérem gondolkodjanak el az ötleten, és ha jónak találják továbbítsák azt a döntéshozókhoz.

Partra száll a komp legénye?

Majer Gábor

2011. 02. 16.

Csizmadia László, a CÖF alapítója és szóvivője szerint igen. És egyetértettem vele, hogy: „…úgy viselkedünk, mintha összes motyónkkal együtt még mindig a tengeren hánykolódnánk, vagy – újra Adyt idézve – „megfeszített idegekkel” tartanánk a hidat egy szakadék fölött, ami két világot választ el egymástól. Vége a tengeri viharok és hídrobbantások korának, ideje rájönni, hogy szilárd talaj van a lábunk alatt, és csak rajtunk múlik, hogy Európához tartozunk-e.”

Máshol: „Mi Európa kikötőjébe nem kocsmázni jöttünk, hogy némi virtuskodás után, zokogó lányok-asszonyok integetése és a helybéli férfiak sűrű káromkodásai közepette fölszedjük a horgonyt, és visszainduljunk oda, ahonnan jöttünk.”

Azután vártam, neszezik-e már az a végső kikötés? Mert nem Csizmadia szárazán érzem magam, sokkal inkább egy mesében. Egy olyanban, ahol a súlyos átok örökre szól, s a legénynek az örökkévalóság nyújtott idejében és terében kell szolgálnia két pont között mindaddig, míg maga helyett másvalakit nem tud állítani. Különben a gonosz erő odarendeli az örökös indulás és soha meg nem érkezés tantaloszi kínjába. Az örökös átmenetbe, a túlpart iránti sóvárgásba, s a hírhozók szolgálatára.

Mióta részünk ez, s milyen erő kötelez minket e soha véget nem érő szolgálatra – vitassák a történészek. A polémia Mátyás halála utáni dátummal indulhat. Mátyás életében még adtunk mintát európaiasságból Európának és a világnak. Azután aranyunk-ezüstünk kiapadt, s Amerikából dőlt az olcsó kincs. Táltos királyunk halálával pedig lezárult egy sor. Helyébe már csak olyanok jöttek, akik kijátszók voltak vagy kijátszhatók, s az áldatlan pártütéssel kérőknek mind az ocsúja jutott, javát segítségük fejében a kívülről jött segítők vitték.

Azóta kompoz legényünk, de sohasem egymagában. Legalább ketten, de többen is marakodnak a tennivalókon, az irányon s a szűkös élelmen, míg valahogy mindig csak egyikük, mindig ugyanaz evez, s a többi ócsárolja, hajtja őt.

Mióta Mátyás halálával semmibe illantak világlépő terveink, történelmünk mindig megakadályozott bennünket a többiekkel való lépéstartásban. Nekünk vérzivataros századainkban nem volt módunkban előre tekinteni, mert őriznünk kellett a régit, a gyökereket, a megmaradt kis tövet, ha meg akartunk maradni magyarnak. S e megtartó igyekezet dicsérete és segítése helyett a múltba tapadt elmaradottság vádja ért minket azok részéről, akik bármilyen divat kabátjába készek voltak és készek azonnal beöltözni.

Emitt a tradíciók felé forduló népiek ínszakasztó, haza megőrző-megtartó igyekezete, amott a könnyedén vitorlát bontó urbánusok önfeledt heje-hujázása. Emitt a tövig szakadt körömmel földbe vájó-kapaszkodó küzdelem, amott e kezeken táncikáló divatfik taposó gőgje. Emitt a haza egyben tartása, mentése, amott a haza kiszolgáltatása. Emitt a termesztés, gyártás, elkészítés és tálalás fáradtságos munkája, amott a bankettolók orrfelrántó kirekesztése. Emitt a közös perselyt megtölteni kívánó igyekezet, amott ezen összehordott javak esztelen költése cifra rongyokra. Emitt a népben és nemzetben való gondolkodás, amott a nép is és a nemzet is büdös, s e büdös vadak csak arra jók, hogy hódoljanak, elismerjenek, jegyet vegyenek és tapsoljanak, eltartsanak. Mert e maga bűzébe szédült társaság szerint a világban csak az ismerhető el, ami a világpolgárságot tanuló magántanulót ezen individuális törekvéseiben segíti. Legyen ab ovo mind az övé a díj, az elismerés, a fény a pompa, a pénz. Mondhassa ő –és csakis ő- a miérteket és hogyanokat, s akkor üdvözlendő a hatalomkoncentráció, akár az egyszemélyi vezetés is. Még az sem baj, ha nem ő viseli a sarzsit, csak ő határozhassa meg, hogyan vélekedjék és viselkedjék a sarzsi Dobzse Lászlója.

Ezért mindenre képes. Napi, pillanatonkénti gondolati, értelmi és érzelmi hazaárulásain, a jövő generációinak elárulásán túl nyílt támadásra saját országa ellen, bármikor. Arra is képes érte, hogy megtagadja a földet amelyből vétetett. Mert úgy véli dölyfösre fúvódott mellényében, hogy ez a föld az ő ítélete szerint van vagy nincs.

Fárasztó és szégyenteljes is újból és újból felemlegetni, de muszáj: él itt velünk, ezen a kompon nem egy, de több társaság, melyek mindig a maguk hasznát lesték. Ha csak pici előnyhöz juthatott, mint pl: egy elkülönített strandrész vagy netán a Népszabadság székházába való belépési jogosultság, egy elvtársi büfé, ahol vastagabb sonka jár a szocialistán egyenlő zsemlébe, – akkor mindent megtett, hogy odakerülhessen. Hogy egyrészt onnan nézhessen magasabbrendűségének tudatában vissza a sonka nélküli zsemlét majszolókra, másrészt, mert tudta: onnét könnyebb jó állásba és lakáshoz jutni. Ezekből kitekintve (mint robogó expresszvonatból az útleveles kiválasztott) pedig már vehette magának a jogot, hogy meghatározza azon tömegek életét, akik e javakat összehordták, építették neki. S ahogy iskolázott fennköltségük magasából az alanti pórra úgy tekintettek, mint kielégítendő vágyaik eszközére, mint egy törülközőre, melybe bármikor beletörülhették erotikus extázisuk maradékát, éppannyira nem bánták alávetettségünkben nájlonyharisnyáért kitárulkozó lányaink-asszonyaink megbecstelenítését. Miért is bánták volna? Máig takargatják a győztes keleti horda 1945-ös tobzódását a legyőzöttek asszonyain-lányain.

Akik annak idején elhitették magukkal, hogy Maoro igenis figyelmesebb, aranyosabb és szexisebb, s az ezen tulajdonságok keltette őszinte érzelmek miatt van minden, nem pedig a kacsintós naptárakért és varrás nélküli harisnyákért, – mára már meglett családanyák, nagymamák lettek. És az ő gyerekeik és unokáik ugyanolyan alávetettségben, ugyanúgy gyűjtőedénynek, törlőrongynak használva élnek a mának, s tapogatják az utat maguk előtt a nyugati part felé, ahol meg kellene vetniük a lábukat végre. Egyelőre úgy kellene az otthonosság érzetével élniük ott, hogy közben lökdösik őket vissza, itt támadják az oldalukat, ott megkérdőjelezik egész történelmüket, közben bontják házukat, viszik földjüket. Emitt a szalámisok gúnyolódnak rajtuk, hogy mennyire hülyék, amott a zongorázók köpködik, más irányból a legújabb filozófiai irányzatok derítik ki, hogy ők nem is léteznek, de ugyanakkor ragadós kezek rángatják a való világba, merthogy ott a helyük. Kompozó legényünk ájulásba zuhanása előtt épp azt hallja, hogy a beszéd nem tartalmazta azokat a szükséges elvárásokat, megszorításokat, melyeket már boldogan üdvözölhetett volna tavaly nyáron, ha a pingvinszájú álelnök és a résnyire húzott szemű török résnyi igazsága győz előtte, áprilisban.

Mégiscsak tavaszi nagytakarítás kell ide. Csak jelzem, hogy mindjárt itt van, nemsokára beköszönt a Tavasz!

Akik megérdemelnék

Veér Gyula

2011. 02. 10.

„Akik megérdemelnék” címmel neveket sorol fel a Heti Válasz február 10-i számában, hogy kik lennének méltóak a Kossuth vagy Széchenyi díjra. Érthetetlen számomra, hogy nem olvasom a nevek között, aki valójában már évek óta megérdemelte volna a Kossuth díjat. Ő Nemeskürty István a „Tanár úr”. A nemzetnek Nemeskürty Tanár úr felé van a legnagyobb adóssága. A Tanár úr tette a legtöbbet írásaival, azért, hogy az országnak nemzeti és keresztény elkötelezettségű kormánya legyen. Ő tanított bennünket arra, hogy nem vagyunk egy nemzetnél sem alábbvalóak, hogy büszkék lehetünk történelmünkre, és irányította a figyelmünket azokra a politikusokra, akik ma – hála a választói akaratnak – vezethetik az országot. Műveiben már a rendszerváltás előttiekben is hazaszeretetre nevelt, és arra, hogy büszkén vállaljuk magyarságunkat. Ő írt először a Don kanyarban elpusztult magyarokról emléket állítva hősiességüknek. Kiemelkedő munkát végzett az ezer éves magyarság évében, a Szent Korona méltó helyre való vitelében, és abba az ünnepség sorozatba, amely felrázta és összefogta a nemzetet egy nemes cél érdekében. Nyolc év kellett ahhoz, hogy a választók visszaemlékezzenek arra, amit Nemeskürty Tanár úr mondott és vallott. A kétharmados győzelemben ott van az Ő munkája is. Most március 15-én alkalom van rá, hogy Kossuth díjjal elismerjük és megköszönjük mindazt, amit a hazáért tett és még tenni is fog. Tudjuk Ő egy szerény ember, nem vár elismerést, de a nemzet ennyivel tartozik neki.

Egy szalámirúd intellektualitása

Majer Gábor

2011. 02. 10.

Megtévedt, legalábbis látszatra mintha megtévedt volna egy ember, s most ezen lovagol az egész ország. Hányan tévedtek már meg! Gyarló gondolataikban, vágyaikban, ítéleteikben, cselekedeteikben! Péter háromszor tagadta meg Krisztust. Oly nagy szó lenne egy kabát alá rejtett rudacska? Ráadásul, ez a malaclopó alá szédült szalámirúd egyáltalán nem árválkodik. A mindennapok gyakorlatában oly sokszor kerül mellé nem csak egy rúd, hanem maga a malac is, hogy az már megszokott. Olykor szépen húsra vágva simul mellé az egész disznó becsomagolva a mélyhűtőbe – a mélyhűtővel együtt. Mintha a konténeres áruszállítás része lenne.

Mint óriási denevérszárny libeg az ország fölött valami hihetetlen malaclopó, s költözik alatta hang nélkül minden, ami az anyagi s nem anyagi világ építőköve. Visznek alatta házat, székházat, repülőteret. Visznek munkát, álmot, reményt, lelket. Iparágakat is visznek és kölcsönöket, az országba még be sem érkezett kölcsönöket, magával a költségvetéssel együtt. Visznek libát, „szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát”. S azzal mindent, ami beköthetné az ittlétet valami emberi életbe.

Mi ehhez képest egy kétezer forintos szalámirúd? Pláne, ha tolvajának annyira nincs pénze, hogy régi élősúlyának háromszorosára dagadt az éhezéstől? Ez a lopás talán nem is lopás volt. Egy entellektüel, aki ott van az ország szellemi életének minden sarokpontján, akinek vérköre együtt lüktet a szabad szellemiség ütőerével – nem lophat pórias öncélúan. Azok után, hogy országnak-világnak adott példát emelkedettebb stílből mint rádiós, zsűritag, műítész és újságíró-szerkesztő. Mint a Kinizsi utcai szabad progresszivitás lánglelkű védelmezője. Mint minden urbánus szellemi műhely oszlopos tagja. És megint rádiósként a tiszta ész, elegáns felülemelkedettség és egyetemes lelkiismeret médiuma, közvetítője!

Ez az egyszerű lopásnak beállított performance nem lehetett más, mint egy gondolatkísérlet, melynek filozófiáját igazán a közös alomból származó eszmei-lelki társ tudja igazán megfejteni, megfogalmazni, kiértékelni és értelmezni. Ebben az izgalmas folyamatban nem érdekes a közönséges néző-hallgató véleménye, mert az közismerten nem tud számolni, az ő feladata csupán a szalámirudak biztosítása. A kisebb és nagyobb, valódi és virtuális, tényszerűen és szellemi dimenzióban ellopható szalámirudak előteremtése.

Nem is lehet más ez az oly gyorsan meg és elítélt esemény, mint egy szellemi kaland, hiszen azonnal beismerte, mi több: nyíltan vállalja, ami nem a sunyi lopási akarat ismertetőjele, sokkal inkább bátor programismertetést jelenthet. Az, hogy éhes volt és nem volt pénze – nyilván képes, kódolt beszéd. Éhes ő a szépre és a jóra, s társakat keres magának ebben, mintegy parabolát állítva napjainknak a szürkeségig keserű valósága elé. Egyben ügyesen példát állít a mai kor kihívásai között elveszetten vergődő embertársainak. Bemutatja, hogy egy ilyen –látszólag egyszerű és elítélendő- eset is lehet piacképes. Azzal, hogy az első nyilatkozat jogát azon melegében leboltolta punnyadt estéink fénypontjával, a „Frisbi” című vérműsorral – mintát adott. És az lesz majd az igazi arculcsapása a mucsai, acsargó, mocskolódó népnek, ha majd ott kiderülnek ennek az izgalmas intellektuális kalandnak az igazi koordinátái, s kirajzolódik a valódi attitűd.

Mert kétségkívül szellemi vérfrissítésre van szüksége ennek a tömör, mozdíthatatlan masszaként beállt tömb-tömegnek, amelyik félreértelmezi a demokráciát, az európaiasságot, nem akar világpolgárrá válni, s konokul múltba meredve keres választ a megújulás egyetemes kérdéseire. Ezért aztán nem látják át a médiatörvény, az új alkotmányozás rejtett csapdáit, s nem is fordulnak el a szabad kezdeményezések képviselőinek koncepciózus és makacs üldözőitől. Ennek a –látszólag hétköznapi- eseménynek hőse tehát a bekötöttséget, az elzártságot próbálja oldani a maga eszközeivel, s ebben az értelemben az a szalámirúd bizony nem szalámirúd többé, hanem minden rúd manifesztációja, ezzel a szabad világszellem zászlóját hordozó zászlórúdként nyilvánul meg.

Így kell tehát értékelni e bátor, távlatokat nyitó tettet, mellyel mintegy saját gyarlóságunkra figyelmeztet minket ez a kiváló ember. Kéretik ezt a legközelebbi valamilyen díj odaítélésénél is figyelembe venni!

Kár, hogy nekünk pedig már van lobogónk is, zászlónk is jó rúddal, melyet szeretnénk újra kitűzni kultúránk, gazdaságunk, oktatásunk, – általában közéletünk minden egyes pontjára. Az új idők grádicsot kapott új bátrai pedig malaclopójuk alatt terjeszteni kívánt sajátjukat vigyék innét máshová!

Isten nélkül

Lévay Mária, Fonyód

2011. 02. 01.

Napjaink embere nagyon eltávolodott Istentől. Nincs ideje imádságra, elmélkedésre, s arra sem, hogy megköszönje mindazt, amit a Teremtőtől kapott: az otthonát, a munkáját, az anyagi biztonságát, az egészségét. Miért is tenné, amikor a reklámok azt sulykolják a fejébe, hogy mindent megkaphat, amire csak vágyik, mert „megérdemli”. Szomorúan tapasztalom, hogy településünkön vasár- és ünnepnapokon szinte üresek templomaink. Szinte csak időseket látni a szentmiséken, a fiatalok messze elkerülik az Isten házát, hisz manapság templomba járni nem „trendi”. A temetések száma messze meghaladja a keresztelőkét, és szentségi házasságot is kevesen kötnek. Esküvő helyett sokkal egyszerűbb élettársi kapcsolatban élni, hisz abból bármikor kiléphetnek, ha megunják. Hova tűntek a keresztény értékek szerint élő családok? Milyen példát követhet egy mai gyerek? A laza erkölcs nem lehet példaértékű a felnövekvő ifjúság számára. Míg fiatal az ember, azt hiszi, lehet Isten nélkül élni. De ha bajban van, nyomban tudja, kihez fohászkodjon. Csodálatos módon Isten mindig meghallja a kérő szót, ám nem erőszakolja ránk áldását és védelmét, ha viselkedésünkkel egyértelműen arra szólítjuk fel, hogy hagyjon békén minket. Sokszor milyen könnyedén vetjük ki életünkből Istent, figyelmen kívül hagyva nekünk küldött üzenetét. Gondolkodás nélkül hiszünk a médiának, ugyanakkor megkérdőjelezzük a Biblia tanítását. A világhálón szabadon áramlanak az erkölcstelen, durva, vulgáris dolgok, miközben az Istenről ritkán esik szó, hacsak nem káromkodás formájában. Elgondolkodom olykor a Teremtő irántunk tanúsított végtelen türelmén. Vajon miért nehéz elfogadni Isten létezését? Európaiságunk miért jelenti keresztény gyökereink megtagadását, értékeink feláldozását? Ma minden csak az élvezetekről szól, miközben megszűnnek a közösségek, szétesnek a családok, elmagányosodnak az emberek. A mértéktelen fogyasztás természetes velejárója az elszegényedés, a nincstelenség. Korunk embere mikor jön rá végre arra, hogy Isten nélkül nem lehet élni, hogy a hit az egyetlen kapaszkodó számára?! „A boldogság és a szomorúság a saját tetteid gyümölcse” – olvastam valahol. Rajtunk múlik, hogy Istennel együtt akarunk-e élni, vagy továbbra is nélküle.

Értelmiség???

Pinczés György

2011. 02. 01.

A változó kor olyan, mint a viharos tenger, vagyis fölkavarja a leülepedett iszapot, szennyet és a felszínre veti, láthatóvá teszi azokat a rétegeket, amelyeket egy konszolidált társadalom a helyén, vagyis az alsóbb rétegekben képes tartani! Ennek vagyunk mostanában a tanúi, ahol leginkább tanulmányozhatóvá válnak azok az emberek, akik nem valamiféle kétkezi munkával szerzik meg a napi betevőjüket, hanem mintegy közszereplést vállalva, magukat mutogatva próbálnak minél nagyobb szelet kenyérhez jutni a közösből.

Most nem is kívánok azokról beszélni, akik az úgynevezett „értelmiségi lét” egyéb szegmenseiben tengetik életüket, vagyis arról a rengeteg politikus-doktorról, akik Isten tudja milyen politikai, vagy kommunikációs főiskolákon szerzik meg nevük elé a dr. címet, ami ugye arra jogosítja föl őket, hogy soha ne kelljen összepiszkolni a kezüket munkával az életük során. Még tovább megyek, hiszen a média munkásairól szólnék egy-két szót, de ezek közül is most kizárnám azokat, akik a lelküket és a létező vagy talán nem is létező tehetségüket szolgai módon eladták a nyílvánvalóan hazugságokat terjesztő, apologéta baloldali médiumok urainak, vállalva a szolgalelkűséget és a teljes fertőt a lopott pénzen való élősködéssel, hiszen azt tudhatjuk, hogy ezen fórumok nem az előfizetésekből élnek, hanem az egész országot illető lenyúlt vagyonokból.

Most csupán az egyébként tisztességes szándékú, csekély számú jobboldali médiáról, illetve annak hiányosságairól szólnék. Nagy divatja van manapság az ezen a területen való ténykedésnek és hát ugye tudhatjuk , hogy a focipályán sem mindenki Puskásöcsi! Végül is egy csapat nem csupán művészekből és sztárokból áll, szükség van a hétköznapok kulimunkásaira is. Ezzel önmagában véve nem is volna semmi baj, ha megfelelő számban állnának rendelkezésre tehetségek és végre, szemben a szocializmussal az embereket a saját helyükön lehetne megfizetni a tehetségükhöz mérten és nem kinevezgetni kellene a legtehetségesebbeket egy másik munkakörbe, hogy megfizethetők legyenek, hanem ott lehetne elismerni őket, ahol a legjobbat tudják alkotni.

Azt, hogy ez nem így van, vagyis azt a kontraszelekciós folyamatot leginkább most a jobboldali médiában lehet megfigyelni, mivel a földcsuszamlásszerű jobboldali győzelmet nem előzte meg a káderek megfelelő számban való kiképzése és ezért a legtehetségesebb médiamunkásokkal kellett megerősíteni a kinevezettek listáját, vagyis átvinni őket az államigazgatásba és egybb helyekre. Ezáltal sikerült csaknem teljes mértékben kiüresíteni a médiumaink stáblistáját, tisztelet persze a csekély számú tehetségnek, ezáltal szinte nézhetetlenné téve az eddig annyira szeretett TV és rádió műsorainkat.

Legeklatánsabb példa erre, hogy már szinte minden TV műsort a „mindig kíváncsi” Nagy Katalin vezet, csak az a baj, hogy az általa felvetett problémákra igen kevesen kíváncsiak, ami a témaválasztását illeti, szörnyűséges a Lánchíd rádióban szereplő hölgykoszorú őrületes érdektelenséggel kísért „oknyomozó” reggeli műsora is, itt Bak Rékáékról beszélek, akik a kis semmiségekből is képesek egész délelőttökön átívelő hallgathatatlan műsorokat készíteni. Nem beszélve az Echo TV gazdasági műsorait vezető úriemberről, aki Az egyszerű tizedes törteket kimondani sem tudja, hiszen a tizedeket, századokat és ezredeket nem képes megnevezni, nehogy tévedjen, ezért inkább lazán lehagyja a megnevezésüket.

Az elemző műsorokba meghívott kollegák a másik oldalról moderálatlanul azt mondanak, amit akarnak és Szakonyi buta, a megmagyarázhatatlant is magyarázó elszólásai is a levegőben maradnak válasz nélkül, hogy a néző gon doljon róla, amit akar! Nem hiszem, hogy ezt a luxust a másik oldalon Kálmán Olgáék, vagy Bolgár Györgyék megengedik maguknak. Félreértés ne essék, meg kell hívni baloldaliakat is a műsorba, de nem azért, hogy igét hirdessenek. hanem azért hogy vitában legyőzessenek a nézeteik az igazságunk és a felkészült médiamunkásaink által.

Sajnos, de azt a konklúziót kell levonnunk ezekből a jelenségekből, hogy a még mindíg kis létszámban létező jobboldali média a tűzzel játszik, ha a tájékoztatást, sőt az agitációt és felvilágosítást nem veszi komolyan és felkészületlen, vagy talán alkalmatlan emberekre bízza, hiszen a lelkekben még minden nem dőlt el és nem lehet ilyen hamar és ennyire amatőr módon rendbe hozni az eddigi 65 év kommunista kártéteményeit, amit a lelkekben és a tudatokban okoztak a magyar embereknek!

A tájékoztatás szakembergárdájának ideje fölnőni a politikai elithez, ami feltétele annak, hogy ez a kis, sokat szenvedett ország végre méltó vezetésel elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai nemzetek sorában.

Sikeres lesz a kormány gazdaságpolitikája

Veér Gyula

2011. 01. 21.

„Hatalmas hézag van a magyar gazdaság tényleges helyzete és a befektetők hazánkról alkotott véleménye között” – mondta Járai Zsigmond volt jegybankelnök. Kockázatosnak tartják a kormány programját, sokan vélik benne felfedezni, főleg a különadók bevezetése után, hogy multinacionális cégellenes. De nézzük a tényeket és azt, ami előidézte.

Orbán Viktor egy olyan helyzetet örökölt, ahol az ország szegény volt és szegény még napjainkig is, a multinacionális cégek viszont gazdagok. Nagyon keveset adóznak, hisz rengeteg kedvezménnyel rendelkeznek, drága a munkahelyteremtésük és a nyereségük nagy részét kiviszik az országból. Hallani sem akarnak az egyenlő teherviselésről, amit a mostani kormány viszont joggal vár el. A multik egyet nagyon szeretnek elfelejteni, hogy csak akkor lehetnek ők is nyereségesek, ha az ország gazdag, ha vannak állami, kormányzati megrendelések, amelyeket nagy nyereséggel tudnak majd teljesíteni. Ha a pályázatokon elnyert megrendelésekből a magyar alvállalkozóknak juttatnak nagyobb részt, akkor az ország gazdaságpolitikája is sikeres lesz, hisz kialakul egy szilárd középréteg, ami elengedhetetlenül szükséges. El kell érni, hogy a jövőben a magyar kis és középvállalkozások adják a munkahelyek döntő többségét. Nem sopánkodni kell a külön adók miatt, be kell fizetni, hogy a magyar kormánynak legyen mit visszaforgatni a gazdaság élénkítésére. A multik sértődöttsége – Brüsszelben való panaszkodás – hisztériakeltés csak azt eredményezheti, hogy számukra is egyre kevesebb megrendelés lesz.

A kormány nem multiellenes, reálpolitikát folytat, nagyobb nyereség, jobb teljesítmény, több magyar munkalehetőség, gazdagabb és fejlődőbb ország. A kormánynak és a multiknak össze kell fogni, hogy együtt sikerre vigyék a gazdaságpolitikát, hisz mindkettőnek ez az érdeke. Tegyék félre érzelmeiket, vegyenek részt a gazdaság megerősítésében, adózzanak úgy, hogy az ország is, és ők is jól járjanak. A kormánynak elő kell segíteni a hazai feldolgozóipar, a cukorgyártás, malomipar fejlesztését, ami együtt jár a mezőgazdasági feldolgozás magyar kézbevételével. Az ipar, a mezőgazdaság együttes fejlődése megteremtheti azt az egymillió munkahelyet, amit a kormány szeretne elérni.

Most nem a sopánkodás korát éljük (liberális felhangokkal), hanem az alkalmazkodásét és tettekét. Így lesz biztos és kiszámítható a magyar kormány gazdaságpolitikája és így lesz sikeres az ország. Nagyon remélem, hogy nincs az országban olyan párt, aki nem ezt tűzte ki célul.