Olvasói levelek 2013. július
A 4-es metró km-enként 60 milliárd forintba került
Hábel György ny. MÁV főmérnök
2013. július 31.
A 4-es metró 7,5 km hosszú szakaszának építése 452 milliárd forintba került, azaz km-enként 60 milliárd forint. Iszonyatos ár! Örvendünk, hogy végre utazhatunk rajta, de felelősségre vonás nem lesz?
Összehasonlításként bemutatom, hogy egy kétvágányú nemzetközi vasúti fővonal villamosítva, km-ként „csak” 5-6 milliárd forintba kerül.
Néhány évvel ezelőtt elkészítettem Budapest 11 vasútvonalának átrendezési reformját, amely 150 milliárd forint jármű beruházási és folyamatos üzemeltetési költségmegtakarítást eredményezne. Tervjavaslatom megvalósítása 130 milliárd forintba kerülne és ebből a MÁV-ot 45%-os arány terhelné, de a hozzá csatlakozó két-két metró vonalszakasz összesen 6 km hossza 55%-os arányú, tehát 12 milliárd forint/km-be kerülne és összezárna a 4-es metróval.
A központi átmenő ikerpályaudvarhoz a 2-es metró vonal elágazását a Stadionok állomásától indítva csatlakoztatom Miután ennek az iker pályaudvarnak a utasforgalma nagy lenne, javasolom, hogy a 2-es és a 4-es metró vonal Keleti pályaudvari állomásaitól induljon a Fiumei és a Kőbányai utakon Józsefvárost érintve, Kőbánya Liget-térig metró kéreg vasút, tehát a mélyvezetésnél jóval olcsóbban, ahol itt összezárhatna a Stadionok állomástól a kőbányai Liget-térig egy 2 km hosszú metró kéregvasúttal. A MÁV ikerpályaudvarról, ill. udvarra az utasok mindkét irányban tudnának közlekedni. Ez a 4 km hosszú, Keleti pu. – Kőbánya Liget tér metró vonal kb. 50 milliárd forintba kerülne.
A budapesti vasúti reformról írt javaslatom miért nem érdekli a Fővárost? Négy éve szóba se állnak velem. A mai városfejlesztési szemléletről jó lenne az ésszerűbb és jelentős üzemi megtakarításokkal járó javaslatokat figyelembe venni. A javaslatom a rendkívül nagy megtakarításon kívül olyan közművesített belterületi ingatlanokat szabadít fel, ahová 1000 lakás építhető. Ezen kívül 40 km állomási vágányhálózat szüntethető meg. Tervjavaslatomnak csak a papírkosárban van helye? Négy évtizedes vasútfejlesztési munka van mögöttem. 91 éves vagyok, nemsokára eltávozom az életből. Miért nem hallgatnak rám?
Kampány elé
Pusztai Endre
2013. július 31.
Elnézve az ifjúhodó baloldalt, retorikája kísértetiesen hasonlít a szülői házban halott, azóta ezerszer megcáfolt kényszerképzetekre. A rothadó kapitalizmust felváltó, szörnyű demokráciával kevert katyvasz eretnekként szinte megsemmisítette a szocialista öröklétet. Az egyenlőség fogalma még közgazdaságilag is a birtokolt javak (lopott, talált, meg nem érdemelt) közös kasszába tételét jelenti. Az összefogás pedig nem megoldás, mert a karmesteri (lovagló) pálca csak a dirigenset illeti. Márpedig aki túros ló hátán akar derby-t nyerni, nézze meg az idomárt, már a szaga is elárulja!
Az „írástudók” újabb árulása?
Pinczés György
2013. július 27.
Megütközve hallgattam a hírt, amely arról tudósított, miszerint a nemzetietlen szocialistáink holdudvarához (ha még egyáltalán van ilyen) tartozó médiahuszárok újabb csínytevésre szövetkeztek, vagyis elhatározták, hogy a nemzet regnáló, amúgy túlnyomó többséggel megválasztott kormányát a rendelkezésre álló minden eszközükkel igyekeznek befeketíteni, róla csak rossz ízű beszámolókat tesznek közzé, s így megpróbálják újraválasztását meggátolni!
Nos, a hatalmi ágak szétválasztásánál, ami ugyebár a demokrácia alapja, jelentkezett egy újabb ág, ami nem kimondva bár, de mégis hatással van a folyamatokra, s ez a sajtó, illetve a média! Ha nem a dolgát végzi, vagyis nem reálisan tájékoztat a tényleges történésekről, hanem szerepet tévesztve megpróbál királycsinálót játszani, akkor ki kell mondani, hogy erre ennek a népnek nincs szüksége, hiszen ki az aki azért akar fizetni, hogy bolondítsák, tájékoztatás helyett? Amennyiben ez a csoportocska bele akar direkt és rosszindulatú módon avatkozni a kormány dolgaiba, akkor megtévesztésünk megakadályozása érdekében, a kormánynak kötelessége beavatkozni és lehetetlenné tenni a kártékony tevékenységet ezen rétegek számára. Igazán elege van már a magyaroknak a hazaáruló, nemzetietlen, ködösítő médiából még akkor is, ha ez a szent magántulajdont képviseli, ahogy Selmeci Gabriella elmondta! Ez az ország a miénk egyelőre a hozzá tartozó „éterrel” együtt, ideje megszabadulni a nemcsak esetleges politikai véleményt közlő, hanem direkt módszerekkel politikát csinálni akaró, szerepet tévesztett „írástudócskák” machinációjától. Pontosan elég volt már a hatalmas tudásanyagot rendelkezésünkre bocsájtott, Heti Hetesekből, Győzike showból, Hal a tortánból, s a többi népbutító szuperprodukciókból, amire maximális szellemi tevékenységként képes ez a része a médiának.
Viktor és az út széle…
Pinczés György
2013. július 25.
Nemzeti kormányunk élve a tőlünk kapott erős felhatalmazással óriási feladatok megoldásához látott, nem kevesebbhez, mint a valódi rendszerváltás véghezviteléhez. Tudniillik hiába kommunikálták, hogy ez már megtörtént, amíg a régi szovjet típusú alkotmányból, sőt annak szellemében ítélkezik az alkotmánybíróság, addig ilyesmiről igazán nem beszélhetünk! Persze ez csak a fő ismérv, valójában gazdasági rendszerváltásra is szükség mutatkozott, aminek egyik oldalán sikerek keletkeztek, vagyis az állam önvédelme a nagy elosztórendszereken keresztüli pénzelszívás megakadályozása, ezek átalakítása által. Csupán a múltban privatizáció címén végrehajtott szabadrablás elkövetőitől nem sikerült az eltulajdonított állami vagyont visszavenni, vagy akár az alaptörvényre hivatkozva visszaperelni valamiért!
Nekem nem is ezzel a második résszel van a problémám, bár a tesze-toszaság ebben az ügyben sem szül jó vért, hanem az első részben szereplő nagy elosztórendszerek átalakításának veszteseivel való törődést hiányolom. Jó szocialistáink, midőn észrevették azt, hogy nem börtönbe küldi őket a népharag, hanem újra meg újra a parlamentbe, sőt a kormányba, vérszemet kaptak és az elprivatizált nemzeti vagyon után szemet vetettek az egészségügy és a nyugdíjrendszer, valamint a támogatási rendszerek és az oktatásfinanszírozás pénzeire, mint a még el nem lopott köztulajdonra. Ezért találták ki a „magán-nyugdíjpénztárak”-at, a kórházprivatizációt, a segélyezési alapítványokat és szaporították ész nélkül a használható tudást és diplomát adni nem képes főiskolák rendszerét!
Ez így tovább nem mehetett, ennek vetett véget a 2/3-os többségű parlamentünk és kormányunk az oktatásügy, az egészségügy, a rokkantsági rendszer és a szociális támogatások gyökeres átalakításával, amivel csak egyet lehet érteni, még akkor is, ha egyiknek-másiknak átmenetileg vesztese is egy-egy rászoruló réteg. Miniszterelnökünk sietett megnyugtatni mindenkit, hogy senkit nem kíván a társadalom az út szélén hagyni, s ebben lehet a fő bizodalmunk. Hiszen ahol gyalulnak, ott hullik a forgács és ez a „forgács” sokszor lehetetlen élethelyzeteket teremt. Miután ezek az átalakítások sikerrel végbementek igazán el kellene kezdeni már foglalkozni azon rétegek helyzetével, melyek az alap megélhetésüket is veszélyben látják a szociális támogatások szinte teljes elapadtával, s itt újra kellene gondolni, hogy igazi rászorultsági vizsgálat után, hogyan tudnának segíteni az önhibájukon kívül a maguk erejéből tehetetlen rétegeken, különben ők a legjobb szándék mellett is elhagyatva maradnak az út mellett, s igazi vesztesei lesznek ennek a nagy társadalom-átalakításnak. Kicsivel több szociális érzékenységre és az ezzel foglalkozó intézményekre volna szükség.
Egy devizahitel-károsult szemszögéből
Illés Gábor
2013. július 24.
A legutóbbi újságban megjelent véleményéhez szeretnék hozzászólni. Sajnos én is devizahitel károsult vagyok, tehát ebből a szemszögből szólok hozzá.
Megértem azok a felhördülését, akik nem vettek fel annak idején devizahitelt. Amennyiben adóforintokból fordít a megmentésre a kormány, akkor itt valóban sérül a társadalmi szolidaritás elve. Ezért én ezzel nem értek egyet.
Leszögezem, hogy a 2005-ben 10 évre felvett 12 m Ft kölcsönt árfolyamveszteség nélkül, forint hitelként számolva mostanra maradéktalanul visszafizettem. De ugyanez lenne a helyzet akkor is, ha a mindenkori (horror magas Simor-féle) jegybanki alapkamattal számolnám. Ennek ellenére van még 1,5 év a futamidőből, és erre a bank kimutat 3 m Ft tőketartozást. Ez az alapfelállás. Tehát arról, hogy egy károsult nyerészkedni szeretne egy végső megoldás alapján, egy kicsit abszurd gondolatnak tartom.
Azt elfogadom, hogy a magyar emberek mindig könnyen összeugrathatóak voltak. Mikor tud egy magyar ember annak szívből örülni, ha a vihar leviszi a házáról a cserepet? Akkor, ha a szomszéd házáról a teljes tetőt elvitte a vihar. Ha azzal érvelünk, kommunikálunk, hogy itt egy megsegítésről van szó adóforintokból, akkor az képes ellenérzéseket gerjeszteni olyan emberekben, akik nem akartak, vagy tudtak devizahitelt felvenni. Ha azt a minimális örömöt is elveszik tőlük, hogy örülhetnek a más kárának, akkor ezzel szembe lehet fordítani embereket, és befolyásolni lehet a választási hajlandóságukat.
Én elsősorban a bankokat hibáztatom. Ki tudja jelenteni teljes nyugalommal, hogy a bankok annak idején nem tudatosan dolgozták ki ezt a devizaterméket, azzal, hogy mindenképpen várható egy jelentős árfolyamnyereség a forint törvényszerű leértékelődése miatt? Ennek az eladásához pedig kellően sok mézet tettek a madzagra, és már vitte is a nép. Csak a 2008-as válság nagyobbat lendített a dolgon, és nagyobb lett a veszteség. Ha a bolti tolvajt elkapják a pénztárnál, akkor mondhatjuk-e azt, a lopott áru visszaszolgáltatása miatt kártalanítás jár a bolti tolvajnak? És nehogy már az ártatlan adófizetők pénzéből történjen ez! Ez mindenképpen olyan hangulatot kelt, ami a politikai ellenzéknek kedvez, ezért különösen veszélyesnek tartom.
A bolti tolvaj feleljen a tettéért. A bank viselje a felelősséget az általa kibocsájtott hibás termékért, amit előre megfontoltan, és különös kegyetlenséggel zúdított ránk annak idején. Ha a magyar állam akkor felelős vezetői pedig kiadták azt a minőségi tanúsítványt, ami kellett a forgalomba hozatalhoz, akkor egy átlag mezei adófizető, hitelkárosult miért nem gondolhatta azt jóhiszeműen, hogy itt minden rendben van? Úgy gondolja, hogy egy minőségi tanúsítvánnyal eladott átlag áru, termék esetében nem fog reklamálni, ha arról kiderül, hogy hibás, és korrupcióval szereztek rá minőségi tanúsítványt?
Az Egyesült Államokból folyamatosan kapjuk a híreket, hogy az elmúlt héten hány bank ment csődbe és zárt be. Akit padlóra visz a kártalanítás, akkor az zárjon be, és valóban ne az állam fizessen az adófizetők pénzéből. De az állam segíthet az így forráshiányossá váló bankokon olcsó hitellel, mert össztársadalmi szinten ez lenne a leghasznosabb.
Baj van a demokráciával
Pinczés György
2013. július 18.
Ezzel a fránya demokráciával már megint baj van. Nem is egyféle baj van vele, hanem annyiféle, amennyien megpróbálják értelmezni. Már ez is egy nagy baj vele, hogy mindenki úgy érzi, hogy értelmeznie kell, pedig hát igencsak egyértelmű dologról van szó, hiszen a régi görögök nem bíztak semmit a véletlenre, nem hiába voltak képesek megalkotni az ókor máig legfényesebben ragyogó kultúráját, ami sok szempontból a mai társadalmak alapját is jelenti! Így van ez a jelenlegi leghaladóbb politikai berendezkedés alapjának számító demokrácia fogalmával is. Ez etimológiailag megvizsgálva két szóból áll és mindkettőnek megvan a jelentősége, s ezek a NÉP és az URALOM szavak, vagyis nem mást jelent, mint a nép uralmát! Ennek a megvalósítása pedig nem másképp zajlik, mint a határozatok meghozásában való teljes egyenlőség után a többségi döntés végrehajtásábani egyenlőség keretei között. Tehát szó sincs benne pozitív diszkriminációról, kisebbségi jogokról, vagy pláne arról az anarchiáról, amit az okoz, hogy aki ellene szavazott a döntésnek, arra nem lenne kötelező annak a végrehajtása. Amit mostanában a balliberális oldal csinál a demokratikus értékek számonkérése címén, annak se a demokráciához, se az értékekhez nincs köze. Tehát nem a demokráciával van a baj mégsem, hanem azokkal, akik a saját uralmuk érdekében azt megpróbálják újra és újra értelmezni! Javaslom számukra a történelem és az ógörög nyelv tanulmányozását!
„Tavaresi konyec”
Veér Gyula
2013. július 14.
A portugál képviselő által elkészített jelentést az EU parlamentje, ha nem is nagy többséggel, de elfogadta, ezek után már jobb elfelejteni vagy örökre titkosítani. És ez nem a magyar Parlament, vagy a kormány érdeke, ez magának a 28 tagállamot magába foglaló EU-nak.
A képviselő külső sugallatra megírt jelentése koncepciózus, hemzseg a csúsztatásoktól és a hazugságoktól. Viszont olyan példát teremtett, ami által az EU bármikor és bármelyik országot megbélyegezheti és gyámság alá helyezheti.
Ez év július 3-tól egyetlen ország sem érezheti magát biztonságban, hisz nem lehet tudni, hogy mikor lesz a következő áldozat. Kit szeretne az IMF, vagy Európai Unió Központi Bankja, a multinacionális cégekkel karöltve „megreformálni”.
Most mi magyarok voltunk az áldozat, de holnap ki lesz? Míg a Tavareshez hasonló képviselők foglalhatnak helyet az EU parlamentjében, bármi megtörténhet.
Az intézkedés azért is káros, mert ilyen módon nem lehet a 28 államból álló EU-t irányítani és összefogni, miközben megmaradjon az országok függetlensége és az EU-t alapító atyák által kijelölt úton haladhasson tovább…
Ilyen vagy hasonló jelentés az osztrák-magyar monarchiában nem készülhetett volna, mivel maguk az osztrák képviselők sem szavazták volna meg. Ellentétben a magyar szocialistákkal. Most látható és érzékelhető, hogy Ausztria is mennyit változott, hisz szocialista színezetű frakcióvezetőjük hozzászólása csak hazugságokat és csúsztatásokat tartalmazott. Beszélt és beszélt, de nem tudott tényeket, számadatokat mondani, csak szajkózta mindazt, amit a magyar elvbarátai a szájába adtak.
A jövő feladata – hisz az EU parlament is megújul, EU parlamenti képviselőket választanak a tagországok – el kell érni, hogy ne kaphassanak helyet olyan politikusok, mint Tavares. Olyan vezetői legyenek az Uniónak, akik valóban átláthatóan politizálnak, nem vesznek részt semmilyen titkos megbeszéléseken, vagy nyilvánosságra hozzák, amit elmondtak.
Az újonnan alakuló Parlament tűzze ki céljául, hogy a tagállamok nem egymás ellenében egymás érdekében fognak tevékenykedni. A célt elérni nem könnyű, de meg kell próbálni.
Godfather
Egy asztalos
2013. július 13.
Úgy látszik az, ami régóta sejthető, Mesterházy számára is nyilvánvaló. Bajnai a nemzetközi pénzhatalom miniszterelnök-jelöltje. Gordonban túl sok pénz van, hogy másképp legyen. Hogy a döntésbe az MSZP első embere belenyugodott, azt Szárszón mindenki tudomására hozta. Sietett kezet fogni a fenti érdekkör legmarkánsabb és legkomolyabb kapcsolati tőkével rendelkező emberével, Konrád Györggyel.
Attila stílusosabb is lehetett volna. Mondjuk, az összehívott területi főnökök, „családtagok” szeme láttára lehajolhatott volna a gondoskodó, nagyhatalmú Don csókra nyújtott kezéhez…
Megint jönnek, vádaskodnak
Hélisz György
2013. július 10.
Az elmúlt másfél évben kétszer is kínpadra vonták hazánkat az Európai Parlament ülésén. Aki tavaly januárban figyelemmel kísérte televízión a strassbourgi vitanapot, megbizonyosodhatott az európai baloldal (szocialisták, zöldek, liberálisok, kommunisták) lelkivilágáról, gátlástalanságáról, nemzetünkkel szembeni gyűlöletéről.
A felszólaló baloldali képviselők elképesztő tájékozatlanságról tettek tanúbizonyságot, általános véleményeket hangoztatva támadták a magyar kormányt és a parlamenti többség politikáját minden konkrétum említése nélkül. Így még vitatkozni sem állt módunkban. Sokunk számára felejthetetlen élmény volt Orbán Viktor miniszterelnök úr vita végén mondott beszéde, amivel toronymagasan a vádlók fölé emelkedett, bár ellenfelei ezt képtelenek voltak megérteni és befogadni.
Várható volt, hogy újabb inkvizíciós eljárást fognak indítani hazánk ellen, ami be is következett a minap a Tavares-jelentés vitája során. Nem tudom, ez a szendének tűnő, most éppen zöldpárti (korábban erősen baloldali) politikus mennyi időt töltött hazánkban, honnan vette értesüléseit, módja volt-e hitelesen informálódni a magyar társadalom helyzetéről, különös tekintettel a demokrácia érvényesüléséről, az Alaptörvény és a magyar törvénykezés európai normákkal való összehasonlításáról?! Félő, hogy jelentésének összeállításánál nem a tényeket vette figyelembe, hanem a megbízói által adott irányelveknek megfelelő anyagot állított elő. Ezért fordulhatott elő a sok tárgyi tévedés, a más országok gyakorlatában előforduló, de nálunk kritizált eljárások feltüntetése.
A parlamenti ülés teljes mértékben visszatükrözte a tavaly januári eljárást. A baloldali politikusok a tényeket hihetetlenül durván elferdítve ismét olyan stílusban támadták hazánkat, ami minden jóérzésű magyar ember számára visszataszító volt. Sajnos. mindehhez csatlakoztak az Európai Parlament magyar szocialista képviselői Bokros Lajossal karöltve. Példa nélküli módon saját hazájuk ellen fordultak és szinte kéjelegtek a kormány és a törvényhozó hatalom elleni támadásokon. Ez erkölcsileg kimeríti a hazaárulás fogalmát. Háborús időkben ez azonnali fővesztéssel, békeidőkben pedig a társadalomból való kitaszítással jár. Orbán Viktor miniszterelnök úr zárszavában visszautasította a vádakat és megerősítette, hogy hazánk továbbra is az eddigi úton kíván járni az országépítésben. Köszönet neki ezért az emberfeletti munkáért.
Rágalmazók
Mervó Zoltán, Debrecen
2013. július 7.
A Demokrata június 26-i számában Pinczés György olvasói levélben Rytkó-szindrómának nevezi az általa exkomcsiknak tituláltak általános, jellemző magatartását, felsorolva elsősorban a szocialista miniszterelnököket.
Jómagam nem Pinczés György írását akarom tódítani. Ellenkezőleg! Felháborodva olvastam, hogy közéjük sorolja a „szintén komcsi, csak megtért, padlást lesöprő miniszterelnök” személyét is.
Azért tartom fontosnak részletesen foglalkozni Nagy Imre személyiségének vizsgálatával, mert a levélíróhoz hasonló vélemények még tömegesen találhatóak. Először forradalmunk vérbefojtása után a kommunisták – „Kádár, Apró, Dögei” – gyalázták tömegesen és hazaárulás vádjával kivégezték. Érdemes megjegyezni Mészáros Márta Temetetlen halott c. filmjében a bitófa előtt álló Nagy Imre utolsó szavait: „Az háborít fel, hogy majd azok fognak rehabilitálni, akik most felakasztanak.” Bekövetkezett! Hóhérai és azok követői Nagy Imrének szobrot emeltek a Mártírok terén a Parlamentben pedig külön emlékszobát rendeztek be „tiszteletére”. És 1990 után kik kezdték ócsárolni Nagy Imrét? Akik hirtelen pápábbak akartak lenni a pápánál, akik közül nagyon sokan különböző nevű 56-os szervezetek tagjai, sőt vezetői lettek, akiket én úgy jellemeztem: „Csata után sok a hős!” Egyetlen olyan volt rabtársamra sem emlékszem – bár a forradalom eseményeit nem föltétlen azonosan ítéltük meg -, akik Nagy Imrét ne a forradalom személyes szimbólumaként, mártírjaként tisztelték volna.
Lássuk hát a „komcsi, csak megtért padláslesöprőt”.
Először talán – alkotmányunk szellemében – keresztény szemlélettel. Talán Pinczés úr is ismeri az evangélium azon tanítását, mely szerint Jézus jobban örült egy megtért bűnösnek, mint száz igaz embernek!
Az viszont már az általános műveltség körébe tartozik, hogy a tűzzel-vassal keresztény üldöző Saulus a damaszkuszi úton megfordult és Paulusként ő lett a kereszténység legnagyobb hatású hittérítője, Pál apostola.
Nézzünk korunkbeli példákat. Mintegy tíz évvel korábban avattak Nyíregyházán egy Nagy Imre domborművet. Nyíregyháza szocialista polgármester asszonya avató beszédében többek között azt mondta: Ha Nagy Imre mártíromságával nem válik a magyar forradalom igazi hősévé, akkor Őt a történelem begyűjtési miniszterként tartaná számon.
Mondhatná erre valaki kajánul, hogy egyik szocialista dicséri a másikat. (Az én magánvéleményem: Rákosi azért helyezte ebbe az undorító funkcióba, hogy ezzel a „földosztó miniszter” nimbuszától megfossza!)
Másik példámban az 1989-es újratemetés egyik szónoka – akit a budapestiek először az 1988. márc. 15-i ifjúsági felvonulás egyik szervezőjeként, majd a rendőrségi roham utáni egyik letartóztatottjaként ismertek meg, akit a magyar nép az újratemetés televíziós közvetítése jóvoltából az oroszok kivonását követelő szavai miatt zárt szívébe, aki a hatodik koporsóval szimbolizált névtelen hősöket jött gyászolni -, Nagy Imréékről a következőket mondta:
„Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni kommunista meggyőződésükkel, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg a nemzetet.”
Ugye nem kell külön leírnom, hogy ez a szónok Orbán Viktor volt! De le kell írni, hogy ez az ifjú, aki teljes meggyőződésével a rendszerváltást, a kommunista uralom nélküli világért küzdött, ily módon tisztelte a mártírokat, ellentétben a „csata utáni hősökkel”
f
Nincs mód, hogy itt részletesen felidézzem Nagy Imre forradalom alatti tevékenységét, hogyan értett szót az utcai harcok vezetőivel – köztük a debreceni Iván-Kovács Lászlóval, aki a Corvin-köziek csata közbeni igazi parancsnoka, hőse volt /aztán a csata befejezése után a szomszédos katonai akadémia parancsnokának aktív közreműködésével egy csata utáni hős lett a parancsnok és disszidálásából hazatérve őt ismeri az ország a Corvin-köz parancsnokaként/ – egy dolgot azonban mindenkinek ismerni kell: Nagy Imre léptette ki az országot a Varsói Szerződésből és nyilvánította ki Magyarország semlegességét! A második felszaba-dúlás után ezért bizony száz halál járt!
Meggyőződésem, hogy Nagy Imre forradalom idején végzett tevékenységét is kevesen ismerik (lásd Pinczés György írását). A 60 éve történt (1953.június 13-16.) moszkvai tanácskozás eseményeit, ennek eredményeként Nagy Imre 1953. július 4-i parlamenti székfoglalóját aztán szinte senki nem ismeri már. Pedig ezek az események indították el az országot azon az úton, amely 1956. október 23-hoz vezettek. Én ezt „első lépés a forradalomhoz” neveztem el. Bámulatosan megdöbbentő, hogy a moszkvai vezetők milyen alaposan ismerték a magyar viszonyokat valamennyi vonatkozásban. Akik Rákosi teljhatalma után változást akartak, vajon egy „padláslesöprőtől” nem találtak volna alkalmasabb személyt?
Elképesztően csodálatos és lélegzetállító volt Nagy Imre székfoglaló beszéde, amely a rabszolgasors utáni kilábalás reményét villantotta fel. Személyesen tapasztaltam, hogy a Gellért hegyen egy szűk utcácskában egy budai polgár kitette az ablakba a rádióját!
Meggyőződésem, hogy Nagy Imre első miniszterelnöksége húzta ki a dugót az elnyomás palackjából. A tervezett változásokról még címszavakban sincs mód itt beszámolni.
Bár Rákosiék mindent megtettek a változások ellen, alig két évre leváltották a miniszterelnökségről, sőt a pártból is kizárták, a folyamatok megindultak és 1956. október 23-án robbanáshoz vezettek!
Pinczés Györgynek és Nagy Imrét még ma is kórusban gyalázóknak egy bölcs latin mondást ajánlok figyelmükbe: „Historia est magistra vitae”
Éberség
Ősz Előd
2013. július 6.
Rendszeres olvasójuk vagyok, mint afféle megrögzött konzervatív jobboldali. Azért írok most Önöknek, mert rendkívül veszélyesnek érzem azt a már-már hurrá optimizmust, amivel lépten-nyomon találkozom a különböző jobboldali sajtómegnyilatkozásokat olvasva. Nehogy megint elbízzuk magunkat!
2002-ben szinte biztos voltam a Fidesz győzelmében, pedig akkor messze nem volt ilyen ellenséges a közhangulat. Mostanában szinte naponta kell szembesülnöm olyan hangokkal, hogy Orbán vette el a 13. havi juttatásokat, hogy Orbán vette fel a kölcsönöket, amiket most vissza kell fizetni, hogy minden rosszért Orbán a felelős. Emlékszünk még a 2002-es kampány plakátjára, ahol Orbánt idézik: „A tett első” majd folytatják, „a tettes Ő” egy Al Capone jelmezbe bújtatott Orbán-montázs alatt írva mindezt.
Hogy ennek mi lett a következménye, azt jól tudjuk. Hiába tartott akkor a két forduló között Orbán Viktor gyújtó hangú beszéddel egybekötött nagygyűlést a Kossuth téren, már késő volt. Arra a mondatára még most is emlékszem, miszerint: „Ha most nem a Fidesz nyer, akkor a pénztőke és a nagytőke fog Magyarországon kormányt alakítani”. És lőn. Ezzel a nagytőkével áll most harcban a rezsicsökkentés kormánya. A túloldal meg mindent elkövet a miniszterelnök démonizálása érdekében. Kitapintható, ahogyan nő a gerjesztett népharag Orbán Viktor személye ellen. A túloldali kampányt pedig ennek meglovagolására fogják építeni. Most még hülyítik a köznépet, hogy nem tudnak megegyezni a baloldalon, altatják az ellenfelet, ezért jelenhetnek meg olyan írások, mint a mai mno.hu-n is, hogy soha nem állt ilyen jól még kormány, röviddel a választások előtt. Nem ez folyt 2002-ben is a vízcsapból? Ne legyenek illúzióink! A megfelelő pillanatban a komintern össze fog állni, mert egyetlen céljuk Orbán Viktor eltávolítása. Azzal meg már nem törődnek, hogy az esetleges győzelmük utáni marakodásaikba majd belerokkan az ország. A minta kész, a mostani Tavares-jelentésről megejtett szavazás a séma. Egyik Tavares a másiknak nem vájja ki a szemét, amíg közös a céljuk.
Félek és rettegek, mert átlagpolgárként megint roppant amatőrnek látom a jobboldali kormány közvélemény-formáló munkáját, ha van ilyen egyáltalán. Akkor meg a jobboldali médiának kellene felvállalnia ezt a szerepkört, mert Magyarország léte ennek a párharcnak a tétje.
Párbaj
Veér Gyula
2013. július 4.
Napjaink legizgalmasabb párbaja Mesterházy és Bajnai között zajlik első vérig. A nyertes lesz a közös baloldal miniszterelnök jelöltje 2014-ben a választáson. A fogadó irodák inkább Mesterházyt látják esélyesebbnek, őrá tesznek többen, Ő mégis egy több évtizedes párt elnöke, stabil ideológiával rendelkeznek, programjuk alakul és van ugyan egyre fogyó, de biztos szavazó bázisuk. Mesterházyn nehéz fogást találni. Mindez Bajnaiékról nem mondható el, a pártjának még végleges neve sincs, ideológiájuk és programjuk külön nem létezik, ha meg egyezik az MSZP – vel akkor ez nem sok újat mond a választóknak. Viszont van média és reklám felületük, amit Amerikából fizetnek és van támogatójuk az EU-ból Viviane Reding személyében.
Így Bajnainak nincs más lehetősége, mint radikalizálódás, jelenleg most Ő a baloldal Vona Gábora vagy legjobb esetben Balczója. Ő a szélső baloldalt képviseli, aki mindent elutasít a szegfűt és a narancsot is.
A párbajuk a szemünk láttára folyik a szavazatokért. Egyelőre a két párt között, majd jövőre a választáson a jobboldal ellenében.
Én úgy gondolom, a biztos taktika az, hogy a győztes csapaton ne változtass. Az Orbán-kormány sikeres, megszűnt az ország ellen a túlzott-deficiteljárás, rövidesen visszafizetésre kerül a legutolsó IMF kölcsön is, az ország helyzete pénzügyileg stabil, ha lassan is, de kezd beindulni a gazdaság, csökken folyamatosan a munkanélküliség és az infláció, ezzel arányosan növekszik a belső fogyasztás. A Magyar Nemzeti Bank végre a mi bankunk ahonnan segítség várható.
A héten egy másik párbaj is lezajlott Orbán Viktor és a liberális baloldal között Strasbourgban, ahol az előre kialakított és megírt ítéletet olvasták fel, mint a Tanú című filmben. Orbán véleményét ugyan meghallgatták, de előre megírták a hozzászólásukat és az országot elítélő határozatukat. Értelme nem sok volt, de pár baloldali és liberális képviselő bizonyítani tudta, hogy aktív és dolgozik. Számukra már ez sem kevés eredmény.
Mi meg egy magyar közmondással válaszolunk: „A kutya ugat a karaván halad”. Hát, csak ugassanak.
Egyébkén Orbán Viktorral 2010-ben legalább 4+4 évre szóló szerződést kötöttünk, amit közös megegyezéssel szeretnénk 2014-ben meghosszabbítani. 2018-ban majd lehet gondolkodni a folytatáson.
Tetemre hívás
Szent László napján, 2013. június 27-én szülőfalumban, a felvidéki Hegyesmajtényban ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett újratemettek engem. (Már amit a sírfosztogatók még megtaláltak földi porsátoromból az aradi temető sírhantjában.) Temetésem napjára csütörtököt mondtak. Engem és tisztelőimet elfelejtették meghívni, így nekem kell születésem 275-ik évfordulója alkalmából új sírdombom fölött nekrológot mondanom.
Az utóbbi napokban felbolydultak néhai személyem és nemzetségem körül, és vitát generáltak származásom felől. Akadt köztük, aki nem csak engem nevezetett ki tót gyereknek, de magyar huszártársaim 60-80 százalékát is. Az ilyen nem lóra termett ló-permet szakember még azt is elorozná tőlünk, hogy a huszár, ha nevének megfelelt, mindenkor magyar volt, vagy ha nem, törekedett azzá válni! Volt idő, amikor dicsőség volt magyarnak lenni, és ez az idő ma sem múlt el, de ma jónéhányan próbálják ennek az ellenkezőjét velünk elhitetni. Ezért is a feledés drága jótékony homályából olyanok próbáltak és próbálnak kitemetni, akiknek ehhez maguk biztosította joguk sincs, de erkölcsi alapjuk hozzá pedig semmilyen sem. Csak visszaélési lehetőségük.
Ezért a viták helyett elmondom magamról:
A Trencsén-megyei illavai járásbeli Pruzsina mellett 1738. június 27-én, régi, de elszegényedett nemesi család sarjaként láttam meg a napvilágot. Születtem Hegyesmajtény településen magyar apától és magyar anyától. Édesanyám neve Kovács Katalin, apám, Gábris György.
Majtény 16-ik században lakatlanná vált területére a 18-ik században települt a Gábris család. Apám György, és testvérei István és Miklós, feleségeikkel. És Gábris Zsuzsanna az ő férjével, Janiga Mihállyal, akik a keresztszüleim voltak.
Mindannyian színmagyarok, mint a település többi lakói. Szülőtelepülésem felvirágoztatására a hagyatékom kétezer arany és ezüst pénzéből végrendeletemben örökséget hagytam. Ebből épült fel Pruzsinán az új templom. Ezért is kaptam emlékoszlopot ott a templom előtt.
A családnevemről: Gábris családnév értelmezése elég nyilvánvaló, héber eredetű, a kereszténységgel Európa-szerte elterjedt Gábor kicsinyítőképzős magyar alakja, amelyet átvett a szlovák nyelv is. Vagyis eredetileg becenév. Az újtelepítésű jobbágyközségek és irtványtelepülések vezetőjét, községi elöljáróját, azaz a falubírót nevezték az oklevelek scultetusnak, és ebből lett előnevem a Skultéty.
A magyar neveket átvették az ide bevándorolt más népek fiai is. A lett a felső szomszéd a Gyurgyák, ami eredetileg Györgydeáknak hangzott, de a ránk küldött visszakatolizáló tót kántorok szándékoltan rontották el az anyakönyvekben. A szlovák himnusz dallama is eredetileg magyar népdal volt, mint ahogy a mai szlovák címer kettős keresztjét is a magyar címerpajzsból szakították ki a Felvidék egészével együtt.
A katona temetője a harctér, sírja ott van, bolygatni nem illik. Nekem nem adatott meg a hősi halál, mert aki a harctéren veszíti életét, bármilyen ország bármelyik tábornoka is vezényelte oda, hős, bármilyen eszméért is veszítette el életét. A katona öl, és a katona hal. Rendes utódok ezt tudják és megértik.
Nem a nevemmel kellene élni és visszaélni, nem a megtörtént tetteimmel kellene dicsekedni azoknak, akik ilyen tettekre egyébként képtelenek, hanem ezeknek a példájával és példája szerint élni, erre nevelni a fiatalságot. Lám én is milyen ifjú éves koromban léptem be a huszárok vitézlő iskolájába.
22 hadjáratban álltam helyt karommal és kardommal. Hűséggel szolgáltam, és testemen a vitézségnek a dicsőség mezején szerzett több jegyeit hordozom.
De a legfájdalmasabb sebet az a budapesti marxista képzettségű dialektikus világképű, magát magyarnak tódító, de nem magyar nevű történészféle ütötte, aki engem Háry János előképének nyilvánított. Hát nem olvasta Garay költeményét, amely már címe szerint is nem huszárról, hanem obsitosról szól! Az ilyen lehet, hogy nem is tud olvasni, csak beszélni! Garay obsitosa sosem volt huszár, hiszen elmondja, hogy lovagolni sem tud, csak képzeli, hogy huszár. Ő a nagyotmondásairól volt híres, én meg a tisztességes helytállásomról lettem nevezetes.
Ugyanez az akadémikus komikus mondja, hogy a magyar huszárregimentek 60-80 százaléka szlovákokból állt. Az ilyen botcsinálta történésznek és análfabéta hadszakértőnek üzenem innen, hogy nézzen már utána hű tótjai kardforgatási tudományának! Nézze már végig az újkori olimpiászokon hány szlovák kardforgató nyert érmet, és hány magyar!
Édesanyám elhunytát követően, hogy árván odahaza ne maradjak, úgy határoztam, hogy a Szabolcs-Szatmár vármegyei Nyírbátorban lévő báró Ghillányi János ezredének szállásán önként vállalt hadi szolgálatba állok.
Együtt, egy ezredben szolgálhattam apámmal, és rokonommal, Scultéty Ádámmal. Egy ezredben, de másik század kötelékében.
Ezredemmel, az akkor már gróf Hadik András huszárezredével végigcsatáztam a hétéves háború minden hadjáratát, így a nevezetes berlini portyán, azon a világra szóló hadivállalkozásban is ott voltam. Amit csak azért említek külön, mert a 250-ik évfordulóján e világra szóló haditettnek Berlinben megemlékeztek a franciaországi Bercsényi és Esterházy huszárok, akiket a Branderburgi kapunál nagy ünnepélyességgel fogadott a német főváros polgármestere. Németországban éppen magyar év volt sok cigányzenekarral és pingáló művésszel, de az évfordulóról Budapesten teljesen megfeledkeztek.
Végigharcoltam a Habsburg Birodalom összes háborúját, a franciák, a törökök, az olaszok, a poroszok és az oroszok ellen. Előléptettek strázsamesterré, és kineveztek az ezred zászlótartójává. Osztrák Magyar Monarchia hadseregében Mária Teréziától I. Ferencig négy uralkodót szolgáltam. Nyolcvanegy esztendőt töltöttem tényleges katonai szolgálatban. A huszárságnál használt vezényleti nyelvet édesanyámtól tanultam, a vitézségre való hajlamomat huszár édesapámtól örököltem. De beszéltem a hozzánk beköltöző hegyi emberek nyelvét, a szlovákot is. Mert érdekes, hogy mi a helyben lakók megtanultuk a hozzánk beköltözők nyelvét, de az új jövevények sosem tanulták meg a miénket. Később, már hetvenöt évesen besanconi tétlenkedésünk során a francúz nyelvbe is beletanultam.
Első temetésemen a búcsúbeszédet ezredparancsnokom gróf Esterházy Vince mondta. Az Esterházyak is megérdemelnének, hogy misét mondjanak értük. Ezeket a hős Esterházyakat nem temetik újra, tiszteletadást sem kapnak, pedig megérdemelnék. Volt, amikor négy ifjú Esterházy áldozta életét a haza védelmében, mint a tótok által nagyon nem emlegetett vezekényi csatában.
Esetem fölöslegesen borzolja honfitársaim idegszálait. Az ilyen történelmi alakgyűjtés a szomszédos magyarlakta területeken Trianon óta általános. Ne sajnáljatok szlovák testvéreinktől. Legyen nekik egy rendes történelmi alakjuk is. A felvidékiek se tiltakozzanak, örüljenek, hogy kapnak egy magyar huszár a Felvidékre. A többiek mellé. Legalább a hősök szaporodjanak, ha már a felvidéki magyarság száma rohamosan fogy. Aztán meg ki a megmondhatója, hogy én a felvidéki földben nem jobban nyugszom majd jobban véreim között, mint eddig az aradi temetőben tettem. Örüljünk annak, hogy néhány tótnak édesebb lesz a makkos álma, nyugodtabban hajtja fejét majd párnájának frissen szerzett tollai közé. Abba az új sírhelybe csak néhány korhadó csontom kerül. Nem lélekben vagyok ott, csak egykori testem néhány porló részében. Mert lélekben vagyok veletek hű magyarjaim. Tőletek elvehetetlenül. Maradványaimat lehet egyeseknek bitorolni, de életem példáját nem. Az minden
jóérzésű embertársamé. Bármit is írtak új sírkövemre, ti tudjátok, hogy helyesen és igazan azon ezt a szöveget kell olvasnotok:
Meghaltam, de élek minden jobb ember emlékezetében. Nem a pillanatnyi történelmi helyzet, nem orvul szerzett kincs vagy nagyhatalmi politika juttatta terület birtoklása a nemzetek büszkesége. Ne szerény személyemről, de életem tetteiről vegyetek példát.
Felvidéki sírhelyem erre figyelmeztesse azokat a szlovákokat, akik még erre fogékonyak, hogy legyetek hű hazafiak tetteitekkel, nem puszta szóval, hazugságokkal, népámítással, és olcsó erőfitogtatással.
Lélekben örökre veletek vagyok honfitársaim!
Voltam, vagyok és leszek a ti Skultéty Lászlótok.
Lejegyezte: HNE
A tanulékony Gyurcsány Ferenc
Kucsera János, München
2013. július 1.
Ezekkel a szavakkal fejezte be Kálmán O. június 26-án az ATV-ben folytatott beszélgetését. Aki korábban már látta, halotta Gyurcsány, Nagy Imre kivégzési évfordulóján tartott „gyászbeszédét”, hozzá Kádár felmagasztalását, egyházainkat, híveit, Magyarországot és Orbán Viktort eszelősen becsmérlő kijelentéseit, azt remélné, hogy volt miniszterelnökünk lassan lehiggad…
Nos, álljanak itt Gy. F. legújabb, 26-án tett, csak Orbán Viktorra vonatkozó jelzői: „hazug (…), sokkal nagyobb gazember (…), disznó fickó (…), elküldjük őket a pokolba (…), elküldjük őket a francba” etc.
Valóban, Gyurcsány Ferenc a tanulékonyság útját járja, még helyesebben, a lejtőjét.