Fotó: MTI/Kovács Attila
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) díjátadóján a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2021. november 25-én

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) ünnepélyes díjátadóján vett részt, amelyen kitüntették Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát és Feller Antalt, a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének elnökét.

Hirdetés

Beszédében a miniszter arról számolt be, hogy a pandémia jól példázta a világ kiszolgáltatottságát a járványokkal szemben. Rámutatott, hogy a vírus számos országban térdre kényszerítette az egészségügyi ellátórendszert, és hazánknál nagyobb, gazdagabb államokban is súlyos ellátási zavarokat okozott.

Az egyik legfontosabb tanulság szerinte az, hogy amelyik ország nem rendelkezik a stratégiai területeken saját nemzeti képességekkel, az válsághelyzetben nagy bajba kerülhet. „A békeidőben teljesen szükségtelennek, pénzügyileg megmagyarázhatatlannak tűnő kapacitások felépítése igenis szükséges” – szögezte le.

, hogy a kormány meghozta a szükséges döntéseket, és Magyarország ezek nyomán mára képessé vált maszkok, lélegeztetőgépek, orvosi eszközök, gyógyszerek gyártására, illetve saját teherszállító repülőgéppel is rendelkezik. Emellett jövő év végén megkezdheti működését a Nemzeti Oltóanyaggyár, és zajlanak a tárgyalások a kínai és az orosz vakcinák licensz alapú előállításáról is.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy egyes előrejelzések szerint 27-28 százalék eséllyel alakulhat ki a következő tíz évben hasonló vagy akár súlyosabb világjárvány, húsz éves távlatban pedig már 50 százalék körül van ez a szám.

„A járványok jelentette fenyegetés a mindennapos valóság részévé vált” – fogalmazott.

Ezt követően a miniszter a gyógyszeripart a magyar gazdaság egyik zászlóshajójának nevezte, és ígéretet tett rá, hogy a kormány minden támogatást meg fog adni azért, hogy a hazai gyógyszergyártás továbbra is a világ élvonalába tartozzon. Kiemelte, hogy a 30 ezer embert foglalkoztató szektornak fontos szerepe van a gazdaság dimenzióváltásában, miután ezek a cégek fordítják a legtöbbet innovációra.

Végül kitért arra is, hogy a Magyarországon előállított gyógyszeripari termékek 85 százaléka exportra kerül, tavaly ennek értéke hatmilliárd euró körül volt, több mint duplája a tíz évvel korábbinak. Bár Magyarország lakosságszámát tekintve a 95. a világon, a gyógyszeripari exportot illetően a 21. helyen áll – hangsúlyozta.

A MAGYOSZ 2020-ban ünnepelte alapításának 30. évfordulóját, melyről a pandémia okozta veszélyhelyzet miatt idén emlékezik meg a szervezet az Értékteremtés, versenyképesség, hazai gyógyszeripar – 1 évszázad / 3 évtized elnevezésű ünnepi konferencia keretében.

Korábban írtuk