ÖNHIKI nélkül maradt Tokaj
A pályázatot még a Bajnai Kormány írta ki olyan feltételekkel, amelyet szinte nem lehetett teljesíteni – véli Májer János, Tokaj polgármestere, aki szerint ezzel csak az így is agyonnyomorgatott önkormányzatokat kényszerítette arra, hogy tovább húzzák a nadrágszíjat. – Nem véletlen, hogy a teljesen elszegényedett B-A-Z megyéből az előző évektől eltérően (115-120 település részesült támogatásban) az idén csak 65-en nyertek.
Tokaj város főleg az állami közfeladatok ellátásara, az általános iskola és a szociális intézmények működtetésére kért 57 millió forintot, amelyből az Államkincstár 33 milliót ismert el szakmailag. A polgármester szerint furcsa az, amikor a szakmai véleményt mások figyelmen kívül hagyták, és az igényelt támogatást lenullázták.
Májer János úgy véli, az előző kormány által megkurtított támogatásoknak az lett az eredménye, hogy ma már a fizetésekre és a szociális segélyekre sem elég az önkormányzatok központi pénze.
– Sajnos azoknak a bérére sem, akik állami közfeladatot látnak el. Okmányirodai dolgozók, Területi Építésügyi, Gyámügyi dolgozók. A Gyurcsány-Bajnai Kormány „önkéntesen” erőszakolta a társulási formákat, amikre Ők adtak kevesebb normatívát, mint amit ígértek. Vagyis nagy hum-buk az egész – írja közleményében Tokaj első embere.
– Az önkormányzatok, akik majdnem két évtizede nem kaptak pénzt a dologi kiadásokra, csak jóval a közszolgáltatók áremelései alatti normatívákat, vagy ahol az állami támogatás a bér és a szociális segély összege alá süllyedtek képtelenek a további működésre. Hisszük és várjuk az új kormánytól, hogy virágzó ország mellé, virágzó önkormányzatokat is akar. Tisztában vagyunk azzal, hogy a törvénykezési dömpingben számos törvényt azonnal meg kellett változtatniuk, mert az élet nem mehetett tovább úgy mint a választások előtt. Tudjuk, hogy az államháztartási hiányt 3,8 százalékon kell tartani, de mi is kérünk egy kis levegőt – írja Májer János.
A polgármester közleményében arra kéri a tokaji közszolgálati dolgozókat és segélyezetteket, hogy ne aggódjanak, ha fogszorítva is, de előteremti az önkormányzat a szükséges pénzt. Erre azonban ne építsenek a pályázat bírálói.