Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, szerk.
Hirdetés

Novák Katalin az Országos Mentőszolgálat önkéntes programja első végzőseinek szerdai oklevélátadásán vett részt.

A több mint 5 milliárd forintos keretösszegű, „Önkéntesség személyre szabva” elnevezésű Széchenyi 2020 projekt keretében 3 ezer 18-22 év közötti fiatalt szólítanak meg. Ennek a pályázatnak az egyik nyertese az Országos Mentőszolgálat is – ismertette.

Az államtitkár azt mondta, bízik a projekt népszerűségében, és abban, hogy ezzel megkönnyítik a fiatalok pályaválasztását. Közölte, a projekt keretében eddig csaknem 1300-an végeztek már önkéntes tevékenységet.

Az önkéntességet kipróbáló fiatalok az egészségügy mellett a szociális és a katasztrófavédelmi intézmények, valamint a fegyveres testületek munkájába is betekinthetnek, így számos szakmához kerülhetnek közelebb, és könnyebben eldönthetik, akarnak-e az adott területen dolgozni vagy sem.

Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója az elismerések átadásakor a fiatalok, a „leendő bajtársak” előtt felidézte, hogy 1887-ben Lipótvárosban létesült, Európában másodikként a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület.

Célkitűzéseik között fontosnak mondta a lakosság életmentő ismereteinek bővítését, a segítő hivatás, az elsősegélynyújtás népszerűsítését, a pályaválasztás előtt álló fiatalok megszólítását. Elmondta, a tavaly elindított „Legyél hős!” programban százötven pályakezdő fiatal tölthetett fél évet a mentőszolgálatnál; eközben mentőápolói ismeretekkel gazdagodhattak, segíthették a mentők munkáját, és idegen nyelvi képzést is kaptak.

Közölte, az első csoportba hét megyéből harmincnégy fiatal jelentkezett, akik megismerhették az egészségügy világát és a szakterület által kínált karrierlehetőségeket. Nagy eredménynek mondta, hogy az önkéntesek közül tizenketten már jelezték, hogy a mentőszolgálatnál szeretnének elhelyezkedni.