Fotó: MTI/Kallos Bea, illusztráció
Hirdetés

Közleményük szerint „évtizedek óta nem volt ennyire szükség önkéntesekre, 18. életévüket betöltött civil segítőkre a megyében, mint most, a koronavírus elleni küzdelemben” – írták.

Elsősorban gépkocsivezetői, adminisztratív, mintavételi, ápolói, higiéniai területekre keresnek önkénteseket, akiknek a feladataikat saját településükön, vagy a román határnál kellene végezniük. A két együttműködő szervezet „testhez álló, hasznos feladatokat keres mindenkinek, az önkéntesek biztonságos körülmények között szolgálhatnak”.

A közlemény szerint akadnak feladatok, amelyek elvégzéséhez egészségügyi szaktudásra van szükség, ezért várnak ezen a területen tanuló, dolgozó, tapasztalatokkal, gyakorlattal rendelkező fiatalokat, felnőtteket is – írta a vöröskereszt, amelynek debreceni, balmazújvárosi, berettyóújfalui, hajdúböszörményi, hajdúnánási, hajdúszoboszlói és püspökladányi szervezetinél lehet jelentkezni önkéntes munkára.