Hirdetés

Kiss Róbert elmondta, hogy 601 esetben közterületeken, 5 esetben tömegközlekedési eszközökön, illetve azok várakozóhelyein, 6 esetben pedig bevásárlóközpontok, üzletek területén szegték meg a szabályokat.

Hozzátette: összesen 61 046-re emelkedett a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt indult intézkedések száma a jogszabály hatályba lépése óta.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 1051 rendőri intézkedés történt. Ebből 317 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 734-szer pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Kedden egy üzletet kellett bezáratnia a rendőrségnek a szabályok be nem tartása miatt, vendéglátóhelyen ugyanakkor nem tapasztaltak olyan szabálytalanságot, ami hasonló intézkedést tett volna szükségessé – ismertette az alezredes.

A kijárási tilalom és a csoportosulás tilalmának szabályait be nem tartók ellen 117 esetben intézkedtek az elmúlt napon, így már 66 374-re emelkedett az ilyen rendőri fellépések száma.

Kedden is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 74 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartók ellen eddig 16 297-szer intézkedtek.

Kiss Róbert ismertette: folyamatosan csökken a hatósági házi karanténban levők száma, jelenleg 33 429 emberrel szemben van hatályban ilyen korlátozó intézkedés. Kedden 3399 hatósági házi karantént rendeltek el, közülük 2137-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a rájuk vonatkozó szabályokat.

Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2021. április 28.)

Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2021. április 28.)

Posted by Magyarország Kormánya on Wednesday, April 28, 2021
Korábban írtuk