Kiss Róbert elmondta: amint a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót, Pintér Sándor belügyminiszter, az operatív törzs vezetője a Magyar Közlönyben közzétett közigazgatási határozatban megállapítja, hogy a védőoltásban részesültek száma elérte a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának második fokozatához szükséges létszámot.

Hirdetés

Emlékeztetett: ebben a fokozatban a teraszok és kerthelyiségek 5 óra és 21.30 között lehetnek nyitva, a vendégeknek nem kell maszkot viselniük, csak a belső terekben, ahol a megrendelt étel, ital elviteléhez szükséges ideig, valamint a mellékhelyiség használata idejére szabad tartózkodni. Az üzemeltetők és az alkalmazottak azonban a vendéglátóhely teljes területén kötelesek maszkot viselni.

Hangsúlyozta: a teraszok és kerthelyiségek nyitásával a kijárási tilalom nem szűnik meg, mindenkinek haza kell érnie 22 óráig.

Korábban írtuk