Hirdetés

Kiss Róbert alezredes elmondta, hogy az intézkedéseket – a járvány harmadik hullámában a fertőzésszám csökkentése érdekében – az operatív törzs javaslatára hozta meg a kabinet.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint az üzleteket be kell zárni – közölte

Kivételt képeznek ez alól az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac – tette hozzá.

Kiss Róbert elmondta: az óvodák és az általános iskolák április 7-ig, a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a középiskolákban és a felsőoktatásban továbbra is marad a digitális tanrend. Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad este 8 óra és reggel 5 óra között.

Ez alól csak az igazolt munkavégzéssel lehet mentesülni – tette hozzá.

Korábban írtuk

Ismertette: a személyes megjelenést igénylő szolgáltatások helyszínét is zárva kell tartani. Kivételt jelentenek a magánegészségügyi, a szociális, a pénzügyi, a postai, a közlekedési, a járművet, illetve kommunikációs eszközöket javító, a jármű- és gépkölcsönzési, a temetkezési, az állategészségügyi, a közétkeztetési, az állattenyésztési, az ügyvédi, az épületüzemeltetési, valamint a mosási és tisztítási szolgáltatók.

A maszk viselése lakott területen belül valamennyi utcán és közterületen kötelező és másoktól lehetőség szerint 1,5 méteres védőtávolságot kell tartani. A szabadban lehet sportolni, ahol tartható a 1,5 méteres távolság – tette hozzá. Ismertette: az igazolt sportolók edzései megtarthatók, de meccseket kizárólag zárt kapuk mögött lehet tartani.

A parkok, arborétumok és az erdők nyitva maradnak – mondta.

Az alezredes tájékoztatása szerint a hétvégén 481 emberrel szemben léptek fel a rendőrök a maszkviselési kötelezettség be nem tartása miatt, így már 28 405-re emelkedett a szabálytalan maszkviselés miatt elrendelt intézkedések száma.

Kiss Róbert elmondta: 405-en a közterületen nem viselték a maszkot, 21 emberrel szemben azért intézkedtek, mert buszon, villamoson, megállóban nem volt rajtuk maszk, 55-en pedig bevásárlóközpontban, üzletekben nem viselték a védőeszközt.

Beszámolt arról is, hogy péntek délután egy ittas utassal szemben kellett intézkedniük a rendőröknek, mert a buszsofőr felszólítására sem volt hajlandó maszkot felvenni. A vezető megállította a járatot és rendőri segítséget kért. Az utast közérdekű üzem megzavarása, közterületi szeszesital-fogyasztás és a maszkviselés szabályainak figyelmen kívül hagyása miatt előállították.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 845 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 215 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 630 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.

A hétvégén a vendéglátóhelyeken való tartózkodás szabályait hatan nem tartották be, illetve egy üzemeltető ellen is felléptek a szabályok be nem tartása miatt. Péntek délután egy lepsényi presszó ideiglenes bezárásáról döntöttek, mert ott három vendég éppen szeszesitalt fogyasztott a rendőrök ellenőrzésekor.

A hétvégén a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 1646 rendőri intézkedésre volt szükség, a szabályok bevezetése óta 47 636-ra nőtt az ilyen típusú intézkedések száma.

Budapesten csendháborítás miatt több magánrendezvényen kellett intézkedniük a rendőröknek, a Belvárosban összesen 39 külföldi és 28 magyar állampolgárral szemben kellett intézkedniük, összesen 54 ember ellen feljelentést tettek a kijárási tilalom és a magánrendezvényekre vonatkozó szabályok megsértése miatt, 11 esetben pedig közigazgatási hatósági eljárást indítottak.

A hétvégén is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 160 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 13 073-szor intézkedtek.

Az elmúlt két napon 46 664 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. A hétvégén 13 274 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 37 343-an vannak hatósági házi karanténban. Közülük 4173-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat – ismertette az alezredes.

Tájékoztatóján az alezredes a nemzetközi nőnap alkalmából köszöntötte a nőket, hozzátéve, hogy erre tekintettel hétfőn a virágboltok nyitva maradhatnak.