Hirdetés

Kiss Róbert alezredes közölte: a szerda reggel hat óra óta nyitva tartó tornanádaskai átkelőn a határforgalom-ellenőrzést és a kétoldalú személyforgalom áthaladását a hatóságok minden nap 18 óráig biztosítják.

Tájékoztatása szerint Magyarország schengeni belső határszakaszán 131 közúti, vasúti, illetve vízi határátkelőhely és határátlépési pont található. Ebből közúton tíz határátkelőhelyen biztosítják a személy- és teherforgalom számára a beléptetést, kizárólag személyforgalom pedig 31 közúti és két vízi átkelőn lehetséges.

Emellett 88 kisebb jelentőségű erdei dűlőutat, turistautat, kavicsos vagy földutat lezártak – tette hozzá.

Kiss Róbert elmondta: kedden a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 219 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.

A tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségek be nem tartása miatt 191 emberrel szemben léptek fel a rendőrök kedden. Közülük 40-et figyelmeztetésben részesítettek, 88-at helyszíni bírsággal sújtottak, 63-at pedig feljelentettek.

Hozzátette: a tömegközlekedési eszközökön és a megállóhelyeken egy emberrel, az üzletekben és bevásárlóközpontokban 17 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök az elmúlt napon a maszk hiánya vagy helytelen viselése miatt.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 570 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 158 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 412 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Bács-Kiskun megyében, Kisszálláson 3 napra bezárattak egy bisztrót, mert az a tiltás ellenére nyitva volt, és az előtérben egy ember szeszes italt fogyasztott – ismertette.

A kijárási tilalmat az elmúlt napon 277-en szegték meg. A kijárási korlátozás november 4-étől, a kijárási tilalom november 11-étől van hatályban. November 4-étől a rendőröknek 11 115 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.

Az elmúlt napon is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 48 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 7139 alkalommal intézkedtek.

Kedden 17 989 alkalommal ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket; az elmúlt napon 6 877 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, így 45 959-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 4001-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

A járvánnyal összefüggésben március óta 493 bűncselekmény miatt indult eljárás, az ügyekben eddig összesen 98 gyanúsítottat hallgattak ki – ismertette.

Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: az emberek megértették a védelmi intézkedések létjogosultságát, kiugró adatokat nem tapasztalnak a védelmi szabályok betartásának ellenőrzésekor.

Hozzátette, a védelmi intézkedések betartása elengedhetetlenül fontos a járvány terjedésének lassítása érdekében, egyúttal köszönetet mondott a szabályokat betartóknak azért, hogy hozzájárulnak a védekezéshez.

Korábban írtuk