Hirdetés

Kiss Róbert alezredes közölte, a módosítás a három karanténfajta – a járványügyi megfigyelés, a járványügyi zárlat és a hatósági házi karantén – elrendelésével kapcsolatos adminisztratív könnyítéseket tartalmaz, illetve megváltoztatta az ezek megszegése miatt alkalmazható intézkedéseket. A törvénymódosítás szabályozza a Magyarországra történő belépés során követett eljárást, a karanténlakás elhagyásának feltételeit, fertőzésgyanú esetén az orvosi értesítési folyamatot, a karanténkötelezettség alóli mentesülést lehetővé tevő egészségügyi vizsgálat szabályát, a karantén ellenőrzésének módját, valamint ennek megszegése esetén kiszabható szankciókat – sorolta az alezredes.

Fontos változás, hogy beutazáskor a rendőrrel közölni kell a karantén helyét és módját, emellett a beutazó kötelezhető a karantén ellenőrzésére szolgáló szoftver letöltésére is – tette hozzá. A karanténszabályokat megszegőkre 5 ezertől 150 ezer forinting terjedő bírság szabható ki – közölte az alezredes. Kiss Róbert beszámolt arról is, az elmúlt 24 órában járványügyi védelmi intézkedések megszegése miatt 48 esetben kellett eljárniuk a rendőröknek. A tömegközlekedési eszközökön nem megfelelő maszkviselés miatt az elmúlt napon 17, a vonatkozó jogszabály hatálybalépése óta pedig 668 emberrel szemben kellett intézkedniük a rendőröknek.

A napi esetszámmal kapcsolatban kifejtette, egy emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek, a többi esetben figyelmeztetést alkalmaztak. Az üzletekben és a közintézményekben a jogszabály életbe lépése óta 1298 emberrel szemben intézkedtek amiatt, mert nem megfelelően viselték a maszkot; a napi esetszám legutóbb 31 volt, a figyelmeztetések mellett öt emberre helyszíni bírságot, kettőt pedig feljelentettek a rendőrök. Az alezredes kifejtette, a járványügyi készültség szeptember 21-ei bevezetése óta eddig 1982 esetben intézkedtek védelmi szabályok megszegése miatt, ebből jelentős a figyelmeztetések száma, 1680 esetben alkalmazták ezt a szankciót. A tranzitálási szabályok megszegésével kapcsolatban hétfőn 26 intézkedést kellett kezdeményezniük a rendőröknek, ebből egy esetben figyelmeztetés, 21 esetben helyszíni bírság, négyben pedig szabálysértési feljelentés volt a szankció.

Szavai szerint a hatósági házi karantén betartását az elmúlt napon 11 993 esetben ellenőrizték, 3862 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, ebből 79-at a személyforgalmi határátkelőknél. Jelenleg 27 050-en vannak hatósági házi karanténban, az ellenőrzésükre szolgáló mobiltelefonos applikációra 1173-an regisztráltak. A járványüggyel összefüggésben elrendelt büntetőeljárások száma 476-ra emelkedett, ebből 90 gyanúsítottat hallgattak ki – tette hozzá az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese. Kiss Róbert tájékoztatójában a határforgalmi várakozási adatokra kitérve elmondta, teherforgalomban a röszkei autópálya-határátkelő belépő oldalán három, míg Csanádpalotánál kétórás a torlódás. Személyforgalomban a beregsurányi magyar-ukrán határállomás belépő oldalán szintén két óra várakozással kell számolniuk az utazóknak.

Korábban írtuk