Hirdetés

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtök este a Twitteren jelentette be, hogy megszületett a megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról a tagállami vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján. A Nézőpont Intézet vezetője felidézte, Orbán Viktor már nyáron megkötötte ezt a kompromisszumot. Most a politikai küzdelem lezárult.

Kitért arra is, hogy a baloldali véleményformálók külföldön és Magyarországon is arról beszéltek az elmúlt időszakban, hogy Orbán Viktor el fogja veszíteni a küzdelmet. Mráz Ágoston Sámuel szerint az is kiderült, hogy a magyar ellenzék nem igazán érti az Európai Unió működését, és az is, hogy Magyarország jó érdekérvényesítő.

Megjegyezte azt is, hogy Soros György úgy nyilatkozott, Magyarország és Lengyelország nélkül kéne megállapodni a helyreállítási alapról. Az amerikai milliárdos az EU „megosztására törekedett”. A mostani kompromisszum Európa egységét szolgálja – közölte Mráz Ágoston Sámuel. A Nézőpont Intézet igazgatója szerint az Európai Parlament veszteségnek fogja elkönyvelni a történteket, újabb és újabb támadást fog indítani.

Korábban írtuk