Orbán Balázs elmondta, a 25 éve működő, több mint ötezer hallgatóval rendelkező tehetséggondozó intézménynek jelenleg huszonhárom képzési helyszíne van, amiből tizennégy Magyarországon, a többi pedig Kárpátalján és Erdélyben működik.

Hirdetés

Az a célunk, hogy minden megyében elérhetővé váljanak a képzések, valamint határon túl, Felvidéken, Délvidéken és a nyugati országokban is megjelenjenek az MCC-központok – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, Nyíregyházán az általános és középiskolás program indul el szeptembertől, emellett heti rendszerességgel szerveznének majd nyilvános rendezvényeket is.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a kormánypártok képviselőjelöltje azt mondta, a központ létesítésével a jövő generációját tudják segíteni a városban és a térségben.

Korábban írtuk