Hirdetés

A kormányfő a Facebook-oldalára feltöltött videóban azt mondta, a következő három napban ott fognak dolgozni. Ennek az az oka – folytatta -, hogy a szerda hajnali jelentések szerint már 429 ezer menekült érkezett Magyarországra.

A háború pedig nem csitul, hanem kiterjed, és ahogy a háború kiterjed, fennáll annak a veszélye, hogy a jövő héten még többen érkeznek majd Magyarországra, és ez óriási kihívás elé állít bennünket – mutatott rá a kormányfő.

Hozzátette: azért jönnek ilyen sokan, mert most már nemcsak a háború elől, hanem a háborúból is menekülnek.

„Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország eddig minden menekültet el tudott látni, a következő három napban megszervezzük a jövő hét védekezését azért, hogy továbbra is képesek legyünk minden bajbajutottnak segítséget nyújtani” – fogalmazott a miniszterelnök.

A kormány – az Origo információi szerint – minden eddiginél nagyobb menekülthullámra számít, ezért is indult Orbán Viktor a határra, ahol személyesen követi az eseményeket, a rendőrök, a katonák, a katasztrófavédelem munkáját. A munka központja a debreceni laktanyában lesz.

Korábban írtuk