A megbeszélésen részt vett Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára és Christophe De Kepper, a NOB főigazgatója is.

Hirdetés

A sportvezetők elismerően szóltak Budapest nemzetközi sportfőváros szerepéről, az itt megrendezett jelentős sporteseményekről, így a most is zajló vizes világbajnokságról és a szervezés alatt álló jövő évi atlétikai vb-ről.

Orbán Viktor és Thomas Bach az ukrajnai háború kapcsán kiemelte a béke mielőbbi megteremtésének fontosságát, aláhúzva, hogy nem szabad lebecsülni a sport illetve az olimpiai mozgalom béketeremtő képességét.

Szóba került az is, hogy a MOB, a sportszövetségek, karitatív szervezetek és a magyar kormány közös erőfeszítése eredményeként mára közel 100 ukrán sportoló tartózkodik biztonságban Magyarországon – ismertette Havasi Bertalan.

Korábban írtuk