Hogy is van ez? Mészáros Lőrinc cégénél kirúgnak 850 főt, majd kapnak 17 milliárdot?

Dr. Szakács László Orbán Viktornak tette fel azonnali kérdését a Parlamentben: Hogy is van ez? Mészáros Lőrinc cégénél kirúgnak 850 főt, majd kapnak 17 milliárd forint támogatást a kormánytól? A Fidesz azt mondta, hogy azért van szükség a "nemzeti tőkésosztályra", hogy ha bajban van az ország, akkor lehessen támaszkodni rájuk. Nem úgy tűnik, hogy az ország támaszkodhatna Mészáros Lőrincékre, sokkal inkább úgy, hogy még a válság idején is hatalmas támogatásokhoz és bevételekhez jutnak.

Gepostet von MSZP am Montag, 29. Juni 2020
Hirdetés

Szakács László (MSZP) azt kérdezte: hogyan fordulhat elő, hogy a Kisfaludy Program keretében a Mészáros Lőrinchez köthető cégek 17,7 milliárd forintot kaptak a kormánytól, miközben 850 embert elbocsátottak.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a Kisfaludy Program turisztikai fejlesztésekről szól, semmi köze nincs a válságkezeléshez, valamint van egy válságkezelési mechanizmus, amely hat-hét különböző gazdaságpolitikai intézkedést tartalmaz.

A kettő alma és körte, nem lehet őket összekeverni – tette hozzá.

Korábban írtuk

Hangsúlyozta: a munkahelyvédelemi intézkedésekhez pályázóknak vállalniuk kell különböző munkahelyvédelmi szempontokat, a fejlesztésért jelentkezőknek viszont másfajta dolgokat kell vállalniuk.

Szakács László úgy reagált: Mészáros Lőrinc 11 milliárd forint osztalékot is felvett, miközben elnyerte ezt a 17,7 milliárd forintot.

Ilyenkor miért nem szól senki Mészáros Lőrincnek, hogy ne most kérd a támogatást? – tette fel a kérdést.

Orbán Viktor viszonválaszában jelezte: a képviselő egy harmadik kérdést is felvetett, a magyar vállalkozások működésének nyereséges voltát, aminek szintén nincsen köze ehhez a témához.

Gazdaságfejlesztést végzünk, és „az önök emberei, a vörösbárók is kapnak támogatást, rendszeresen és sokat, ha értelmes programokat hoznak ide” – mondta a kormányfő, aki szerint nem az alapján hoznak döntés a pályázatoktól, hogy „kinek milyen színe van”.

Gazdaságot nem lehet pártalapon építeni, ezért minden értelmes gazdasági ötletet fel kell karolni  – jelentette ki.