Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a párt 17. kongresszusának kezdete előtt Zsukiménesen 2025. október 10-én
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Utalva az RMDSZ fennállásának 35. évfordulójára, kiemelte: a szervezet bebizonyította, hogy nem a méret, hanem az elszántság adja a közösség súlyát.

Hirdetés

Az RMDSZ Bukarestben a stabilitás és a józan ész, Brüsszelben a magyar érdekek képviselője, Budapesten pedig a megbízható partner – foglalta össze a magyar miniszterelnök.

Hangsúlyozta: jövőre nem csak a következő magyar kormányról, de a nemzet jövőjéről, „hazánk szabadságáról és szuverenitásáról is döntünk”, és 2026 áprilisában a hazának szüksége lesz az erdélyi magyarokra.

A Nobel-díj a magyaroknak jogcím a létezésre

A magyarok a teljesítményükkel, az érdemeikkel válaszolhatnak arra a kérdésre, hogy mi okból vannak a világon – hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve: a Nobel-díj a magyaroknak jogcím a létezésre. Beszédében Orbán Viktor nagy örömként emlékezett meg arról, hogy egy magyar ember nyerte el az idei irodalmi Nobel-díjat csütörtökön. Három év alatt ez már a harmadik magyar Nobel-díj, a fizikai és az orvostudományi után most itt egy irodalmi is – jelezte.

A román vendéglátókhoz is fordulva kitért arra is, hogy miért olyan mély a magyar nemzet tagjainak összetartozása, függetlenül attól, hogy Magyarországon, Romániában, Szlovákiában vagy Szerbiában élnek. A magyar nemzetet elsőrendűen nem a földrajz, nem az államhatár, nem is a vér, hanem a nyelv, a kultúra, a történelem és a közös lélek tartja össze. Irodalom nélkül nincs magyar nemzet – jelentette ki.

Hozzátette azt is, hogy nekünk, magyaroknak van egy rémálmunk: ha nem tudjuk elmondani, mi okból vagyunk a világon, a Jóisten kihúz bennünket a nemzetek könyvéből.

Szorult helyzetben vagyunk, nem érvelhetünk se a méretünkkel, se a számosságunkkal, se a hadseregünkkel, se a gazdagságunkkal, ezért nekünk nehéz jó választ adni. A mi válaszunk, a magyarok válasza csak a teljesítményünk, csak az érdemeink sora lehet – hangsúlyozta Orbán Viktor.