Orbán Viktor: Gazdasági öngyilkosság Ukrajna uniós csatlakozása
Gazdasági öngyilkosságnak nevezte Ukrajna európai uniós csatlakozását a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor azt mondta, ha Brüsszel keresztül tudja vinni az orosz energiahordozók importtilalmát, akkor pillanatok alatt a magyar családok kétszer annyit fognak fizetni a gázért és a villanyért, mint korábban.A kormányfőt kérdezték XIV. Leó pápa megválasztásáról, amiről elmondta, szerinte az új pápa nem észak-amerikai, ha ott is született, Peruból jött, és valószínűleg folytatója lesz annak, amit Ferenc pápa elkezdett. „Nagy változásokra nem számítok” – tette hozzá. Azt mondta, mindenkinek a saját egyházán belül szüksége van valamilyen lelki vezetőre. „A modern világ ezt próbálja pótolni pszichológusokkal, de valójában, amire igazán szükségünk van, az nem az, hogy kezeljen bennünket valaki, hanem arra, hogy legyen lelki vezetők.” Hozzátette, a katolikusok biztos ekként tekintenek a Szentatyára, de a reformátusoknak sem mindegy, ki a pápa, mert szükségük van erkölcsi és hitbéli biztos támpontra a mostani zavaros világban, amikor a keresztény értékek folyamatos támadás alatt állnak.
Magyarország nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását
Orbán Viktor kijelentette, Magyarország nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, a gyorsított csatlakozását pedig végképp nem. „A döntés megszületett, Magyarország ellenében” – mondta, kitérve arra is, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök is gazdasági öngyilkosságnak tartja az ukrán uniós csatlakozást. Hozzátette, az európai vezetők úgy döntöttek, elsősorban az Európai Néppárt, hogy folytatni kell a háborút, a szankciókat fent kell tartani, az orosz energiát teljesen ki kell szorítani Európából, aztán az európai gazdasággal lesz, ami lesz.
Közölte, Magyarország ezzel szemben a békéért dolgozik: ha béke lenne, akkor ki lehet dobni a szankciókat, majd olcsóbb lesz az energia, és lendületet kap a gazdaság, így könnyebb lesz a családoknak. Elmondta, ez a kérdés kiélezi a belpolitikai vitákat, mert kétfajta párt van Magyarországon: vannak, amelyek követik az európai vezetők döntését, ilyen a DK, a Tisza, és vannak a nemzeti alapon álló pártok, mint a kormánypártok, amelyek ellent mondanak ennek.
Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország hatalmas erőfeszítéseket téve meg tudta oldani, hogy az orosz energiával szembeni szankciók ellenére a legolcsóbb, vagy a második, harmadik legolcsóbb energiaárat fizetik a magyar családok az EU-ban. Jelezte: egy Kádár-kocka rezsiköltsége egy fűtési szezonban körülbelül 260-280 ezer forintot, ez Szlovákiában 480 ezer forint körül van, Lengyelországban pedig 880-900 ezer forint körül.
A miniszterelnök rámutatott: az orosz gáz és olaj kitiltása Európából ugyanakkor azzal járna, hogy megemelkedik az ár, Magyarország eddig ugyanis Oroszországból szerezte be olcsóbban az energiát, de ha ettől eltiltanak bennünket, akkor Magyarországnak a külföldről vásárolt energiáért körülbelül 600-800 milliárd forinttal kell többet fizetnie. „Ennyi ma körülbelül az az összeg, amivel a rezsicsökkentésen keresztül a kormány támogatja a családokat” – tette hozzá.
„Ha ezt Brüsszel keresztül tudja vinni, akkor pillanatok alatt a családok kétszer annyit fognak fizetni a gázért és a villanyért, mint korábban. Ezért a következő hetekben, hónapokban súlyos küzdelmek várnak Magyarországra, személyesen rá is Brüsszelben, mert meg kell harcolniuk azért, hogy a magyar háztartásokat ne kényszerítsék arra, hogy kétszer annyit fizessenek az energiáért, a rezsiért, mint korábban”
– mondta Orbán Viktor. Kijelentette, ebben az ügyben csak a Mi Hazánkra, a Fideszre és KDNP-re lehet számítani, amelyek ellenállnak ennek a brüsszeli döntésnek, viszont a DK és a Tisza Párt – amelyeket Magyarországról érkező brüsszeli pártoknak nevezett – támogatja ezt. Hangsúlyozta: szövetségeseket kell gyűjteni, és jogilag is fel kell készülni, mert az a terv, hogy az EU-ban kijátsszák az eddigi, egyhangúságra épülő döntést, és ezt megkerülve minősített többséggel is dönthessenek ebben a kérdésben. „Ehhez a harchoz nekem erőre és segítségre van szükségem” – jelentette ki a kormányfő, aki mindenkit, aki segíteni akar a kormánynak, hogy jól harcolhasson az alacsony rezsi megvédése érdekében Brüsszelben, arra kért, hogy vegyen részt a Voks 2025 szavazáson. Jelezte: az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló Voks 2025 közvetlen összefüggésben van az energiaárakkal és a rezsicsökkentéssel.
Közölte, aki az Európai Néppártban van, annak el kell fogadnia azt, amit az Európai Néppárt mond, a háború, Ukrajna uniós csatlakozása, a migráció és a gender ügyében is. Orbán Viktor mindezt arra reagálva mondta el, hogy a Tisza Párt elnöke a héten az Európai Néppárt elnökének címzett nyílt levelében azt írta, hogy nem ért egyet Ukrajna gyorsított eljárásban történő uniós csatlakozásával.
A kormányfő kiemelte: nehéz komolyan venni bárkinek a véleményét, ha előzőleg eljátszotta a szavahihetőségét. Emlékeztetett: ugyanaz a pártvezető, aki azt mondta, hogy nem megy Brüsszelbe, és felszámolja a mentelmi jogot, most éppen Brüsszelben ül, és a Magyarországon elkövetett bűncselekmények okán beadott mentelmijog-felfüggesztést ellenezve, a mentelmi jogot használva folytatja a politikát.
Hangsúlyozta, hogy belülről ismeri az Európai Néppártot, mondhat a Tisza Párt, amit akar. A Fidesz hosszú éveken keresztül volt tagja az Európai Néppártnak, még Helmut Kohl hívta meg oda az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején, és azért hagyták ott, mert a migráció ügyében rájuk akarták kényszeríteni a német vagy brüsszeli álláspontot.
„Aki az Európai Néppártban van, annak el kell fogadnia azt, amit az Európai Néppárt mond”
– figyelmeztetett Orbán Viktor. Ráadásul az Európai Néppárt be is jelentette, hogy Magyarországon kormányváltást akar, és egy olyan kormányt fog hatalomra segíteni, amely Brüsszel politikáját, a Néppárt politikáját be fogja tartani. „Ez ma azt jelenti, hogy támogatni kell a háborút, fel kell venni Ukrajnát, el kell fogadni a migrációt, és genderügyben is el kell fogadni az európai főáram álláspontját” – jegyezte meg. „Aki a Néppártban van, ezt képviseli. Akármit mond, akármit ír, akármit beszél” – közölte.
A békéhez hadsereg kell
Orbán Viktor reagált arra is, hogy csütörtökön Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció eddigi vezetője bejelentette: távozik a közéletből. A kormányfő elmondta: a DK a Tiszával vív élet-halál harcot, nem a kormánnyal. „A DK-kormány meccs, az eldőlt, azt a választópolgárok 4-5 alkalommal már eldöntötték” – fogalmazott. „Itt a küzdelem valójában az ellenzéki vezető szerepért és túlélésért zajlik, és a DK-sok úgy gondolták, hogy Gyurcsány Ferenc távozásával jobb esélyeik vannak” – értékelt. Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válásával kapcsolatban Orbán Viktor együttérzését fejezte ki, azt magánügynek tartja.
Orbán Viktor a Tisza Párt által csütörtökön nyilvánosságra hozott, 2023-as hangfelvételre reagálva azt mondta: azon a kormány hivatalos álláspontja hallható. A kormánynak az az álláspontja, hogy a békéhez erő kell, a békéhez hadsereg kell.
„Nekünk olyan hadsereg kell, amelyik kész és képes harcolni Magyarország szabadságért és függetlenségéért, ha támadás ér bennünket. Tehát nekünk nem egyenruhás munkavállalók, hanem harcosok kellenek”
– hangsúlyozta. Orbán Viktor hozzátette, hogy sokkal zavaróbb a volt vezérkari főnök szerepvállalása egy ilyen kutyakomédiában. Felidézte, hogy csütörtökön olyan adatok is nyilvánosságra kerültek, amelyek megvilágítják Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnöki felmentésének igazi okát: nem éreztem biztonságban a magyar hadsereget, mert úgy láttam, hogy a vezetés, az ukránpárti, ahelyett, hogy magyarpárti lenne. Kiemelte, ez egy tévedés, és ezt nem a hadsereg vezetése, hanem az ország irányításáért felelősséget viselő politikai vezetés dönti el. „És a mi politikai döntésünk az, megfelelő elemzésekre építve, hogy Ukrajna támogatása ebben a háborúban és aztán később az európai tagsági folyamatban is ellentétes Magyarország érdekével” – közölte a miniszterelnök.
Ruszin-Szendi Romuluszra visszatérve emlékeztetett: ha egy tábornokról kiderül, hogy a Honvédkórházban közpénzen szívatja le a zsírját, hogy jobban fessen, akkor az ember eltűnik, mert ez egyszerűen vállalhatatlan dolog. „Most ehhez képest beáll a politikai élet közepébe, és megtámadja a magyar politikai vezetés nemzeti érdeket védő politikáját, katonapolitikáját” – jegyezte meg.
A költségvetés sokat vállal a családtámogatások ügyében
A miniszterelnök úgy összegzett, a politikai vita Magyarországon ma arról szól, hogy ukránbarát vagy magyarbarát kormány lesz-e 2026-ban; a 2026-os év kérdése, amire a költségvetésnek is válaszolni kell úgy hangzik: Ukrajnába megy-e a magyarok pénze.
„Egészen mások a pénzügyi lehetőségeink, ha a magyarok pénzét Brüsszel elküldi Ukrajnába vagy kötelez bennünket arra, hogy mi, innen Budapestről küldjünk pénzt Ukrajnába, és egészen mások a lehetőségek, ha ezt el tudjuk hárítani”
– fogalmazott a kormányfő. „A költségvetés abból indul ki, hogy 2026-ban is nemzeti kormánya lesz Magyarországnak, olyan kormánya, amely nem küld pénzt Ukrajnába, nem küld fegyvert Ukrajnába és az Európai Unióból Ukrajnába küldött pénzek ügyében is megvédi a magyar érdekeket” – mondta Orbán Viktor. Leszögezte: költségvetés kiindulópontja, hogy nemzeti és magyarbarát kormány lesz 2026 után, tehát nem megy a magyarok pénze Ukrajnába, hanem itt fogjuk elkölteni és felhasználni.
Közölte: a költségvetés sokat vállal a családtámogatások ügyében. „Családpolitikai célra 4800 milliárd forintot fordítanak, a rezsicsökkentésre 800 milliárdot, a nyugdíjasokra 7700 milliárdot, kifizetik a hathavi fizetéssel megegyező fegyverpénzt, amelyre 450 milliárdot költenek, folytatódnak a tanárbéremelések, a száz gyár helyett 150-et építenek, ami el fog vinni 5050 milliárd forintot, miközben növelik az oktatásra fordított összeget és az egészségügyre is 280 milliárd forinttal több, 4000 milliárd körüli összeg jut” – ismertette, optimistának, háborúellenesnek és ambiciózusnak nevezve a büdzsét.
A miniszterelnök az árréscsökkentésről szólva azt mondta: óriási háborús inflációs sokk érte Magyarországot, a Bokros-csomag óta nem volt ekkora. „Az egy rossz gazdaságpolitika eredménye volt, most pedig a háború miatt vágott bennünket gyomorszájon a magas infláció” – magyarázta. „Most ezzel birkózunk, és próbáljuk az árakat visszarángatni a földre, mert jónéhány területen indokolatlanok az áremelések, azok mértéke” – emelte ki. Hozzátette: ezzel kizsebelik a magyar családokat, lényegében elveszik a pénzüket. „Ezt nem lehet megengedni, a kormány azért van, hogy megvédje az embereket” – jelentette ki Orbán Viktor.
A kormányfő úgy látja, hogy az élelmiszereknél működik az árrésstop rendszere, amikor azt mondják meg, hogy a beszerzési árra mekkora árrést tehet rá legfeljebb a kereskedő. Ezzel megakadályozzák a további áremelést, aki meg nagyon elszaladt, azt visszahozzák. Orbán Viktor hangsúlyozta: a családokat nemcsak a magas élelmiszerárak gyötrik, hanem bizonyos háztartási cikkek eszementen elszabadult, magas ára is. „Ezért arról döntöttek, hogy 30 háztartási cikk kategóriában, több ezer termék esetében a kereskedők árrése nem lehet több, mint 15 százalék” – mondta a miniszterelnök, hozzáfűzve, hogy reményei szerint ez nagy árcsökkenéseket indít majd el.