Fotó: MTI, szerk.
Hirdetés

Mellár Tamás (Párbeszéd) azt mondta, falusi, kommunistaellenes, kulák parasztcsaládból származik, ehhez képest mégis diplomát szerzett és egyetemi tanár lett. A rendszerváltás után azok lettek egyetemi hallgatók, akik értelmiségi családokból jöttek, a szegényparaszti családokból nem tudtak felzárkózni – közölte.

Szerinte az elmúlt 10 évben sem a demográfia, sem az oktatás, sem az egészségügy területén nem történt lényeges javulás. A gazdaság területén vannak eredmények, de 1996 és 2006 között nagyobb volt a gazdasági növekedés és nagyobb volt az egy keresőre jutó reálkereset is – tette hozzá. Mire alapozza a miniszterelnök azon kijelentését, hogy ez a tíz év volt az elmúlt 100 évben a legsikeresebb? Csak nem arra, hogy 2010 után az országgyűlési képviselők vagyona a hatszorosára nőtt? – kérdezte.

Orbán Viktor szerint „az idő múlása jól láthatóan megzavarja az ember emlékeit”, hiszen a képviselő által „feldicsért” kommunista rendszerben a fiatalok kevesebb mint 10 százalék ment felsőoktatásba, most meg 30 százalékuk megy. Azt akarja elmesélni, hogy az volt a jó világ? – kérdezte.

Mellár Tamás szerint a két időszak nem hasonlítható össze, a diploma értéke magasabb volt akkor, azáltal vezető értelmiségi pályára lehetett jutni. Ma, amikor az egyetemre járás tömegessé vált, a felsőoktatás a régi középiskola helyét és szerepét vette át – magyarázta.

Orbán Viktor válaszában felidézte Mellár Tamás egy 2011-es elemzését, miszerint a Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződés nélkül bedőlhet a magyar gazdaság, de ez nem reális forgatókönyv, ugyanis a szerződésnek nincs alternatívája. Gratulálok! – zárta felszólalását.